Árnyak Könyve Vol. 2.

Szóval, amit kaptam:

Macska alakú lábtörlő
Digitális konyhai mérleg
Macskaszőr-telenítő henger (hogy a náthába írjam le úgy, hogy ne a macska epilálására kelljen tőle gondolni, hanem az ő szőrének leszedéséről a ruháimról? :))
Fekete lábfej nélküli harisnya
Parfüm, jópofa virág alakú üvegben
Merci csoki
Kék gyöngyös ékszerszett
Kék macskás fülbevaló (oké, hogy macskát tartok, az is, hogy szerintetek sokat beszélek róla, de nekem az az érzésem, hogy a körülöttem lévő világ többet :D)
Tükrös ékszertartó fadoboz, a tetején a saját egyik gyerekkori fényképemen, amin farsang alkalmából vagyok bohóc (nem tudom nem érteni a célzást :D))
Két körömlakk (arany, türkiz)
"Romantic girl" fantázianevű tusfürdő (nagynéném nem hazudtolta meg magát, különösen vicces volt megkapni egy beszélgetés közben, melyet az unokatesóm feleségével folytattunk a kannibálos horrorokról)
Szemfesték (szintén tőle, de ennek szürkés árnyalatai vannak, ezt eltalálta :))
Gyűrű, újrahasznos gombokból (öcsém havernői csinálnak ilyeneket, és promó céllal küldtek nekem is, meg húgomnak is)

Valamint, a kedvencek:

Tolkien: Elveszett Mesék Könyve (Értő arc elmesélhetné a kopirájtok mikéntjét, ugyanis lent Vewy szerepel, mint a versek (c)-jainak tulaja, ugyanakkor fentebb írják, hogy Angwen az elkövető - lehet, hogy volt már erről szó, de akkor ez hogy? :))
Gamepad (PS emulátor, jövök! :D :retro:)
Laptophűtő (...és ha nem lép ki a gép folyton a túlmelegedéstől, még talán a Nagy Regényt is megírom :))
MP4 (Van zeném! :D Van benne mp3, rádió, képnézegető, videolejátszás, Tetris, de még egy ebook névre hallgató gyanús menüpont is - habár ezt nehezen képzelem el, milyen lenne ilyen méretben olvasni mondjuk a Háború és békét? Mint egy különösen hosszú sms... :D Mindegy, úgyis a zene miatt jó :))

Szóval, ha olvassátok, itt is köszi :)

Hamarosan vége a műszaknak, hejj. Még egy óra. addig is írok bejegyzést, hogy teljen az idő, mert őszintén szólva bucira unom a fejemet. Vendég alig van, aki itt lakik, azt se sűrűn látni - a norvég szókán látszik, hogy szívesen dumálna, de németül és norvégul tud, ahogy én nem - bezzeg, ha tanulnék már svédül, és úgy szólnék oda, meg is lepődne rendesen.

Jó ingázós ez a karácsonyi ünnepkör most. Kezdődött pénteken a recis karácsonnyal, amit a Mélypontban indítottunk, és úgy terveztük, ott is lesz vége, de aztán mégis elkísértük Lacit, a soros éjszakást a munkába, meg hogy kissé bevonjuk az ünneplésbe a kissé karótnyelt, új munkatársat, mondván, ha lazítana, az sokat segítene rajta. (Egyébként most mondjátok, hogy nem mi vagyunk az álom-gárda, mikor a szabad péntek esténket is a dolgozóban töltjük :D) Na, a buli végső soron az éjszakába nyúlt, így, mivel megnyertem magamnak a 24-e délelőttöt, bent is maradtam a hotelben, hogy legalább aludni tudjak, ne utazással menjen az idő. Vicces egyébként, egy éve lassan, hogy itt vagyok, de sosem aludtam itt - jó, volt, hogy korai műszakban átmentem csillagászba a helyemen ülve, de rendesen, szobában itt még nem töltöttem az éjszakát. Jó volt amúgy, csak lassan tér magához a fűtés, és kissé túl puhák a matracaink. Ráadásul persze alig bírtam elaludni, mert mindig találtam valami idegeskedni valót - a gépben felejtett mosástól kezdve, hogy eltöri-e a fát a macska, főleg odáig, hogy a délutáni váltás, akit nem a megbízhatóságáról ismertünk eddig, jön-e majd vajon. Jött, így húztam teregetni, majd utána anyámékhoz.

Faterom kapott egy Vad Afrika DVD-sorozatot, mert imádja a természetfilmeket, és épp most vettek egy akkora tévét, hogy a szekrénysoromat például zavarba hozná. Húgom kapott Vérmacska könyvet, a szerző dedikációjával ("Bazmegekben gazdag karácsonyt"), öcsém Munchkint (na de legalább végre én is játszottam, elég beteg, és a kiegészítőknek hála, a következő pár ünnepen nem kell törnöm a fejem, hogy mit vegyek neki). Nagyi is velünk volt most, neki vettem egy drapp kasmíri sálat (csodásan finom selyem-gyapjú keverék, ha telt volna rá, magamnak is veszek egyet, de már túl sok mindenre mondtam így is már idén, hogy karácsonyi ajándék magamnak). Anyám ugyanilyen sálat kapott, csak barackszínben, bár ez félig-meddig kompenzáció volt, mivel elhagytam egy sálját idén; valamint egy utcai antikosnál alkudtam egy szép, kissé patinás brossra neki, ami jól illik a sálhoz is, meg mindenhez. Úgy fest, mindenki örült mindennek :)

A sajátjaimat meg majd a nap végén összesítem, mivel innen újfent anyámékhoz visz az út, ahol már folyik a családi nagykarácsony, és tuti, hogy a nagynénémék is hozzátesznek majd valamit. Jó esetben ez bizsu lesz (nagyjából az esetek fele), rossz esetben romantikus regény (nagyjából a másik fele... tudjisten, pedig évekig próbáltam polgárt pukkasztani fekete körmökkel, láncokkal, és szakadt farmerral karácsonykor, de valahogy nem jött át nekik az üzenet... :)) A másik az, hogy aránylag sok cuccot kaptam, ami nincs mind itt, és tuti kihagynék valamit :) (Igen, ez a "panaszkodsz vagy dicsekszel?" esete... :))

De nagyon fura volt tegnap anyuéknál aludni, de nem úgy, mint a szállodában. Legalábbis elgondolkodtatott, hogy tulajdonképpen mit is nevezhetek otthonomnak.

Az az igazság, hogy bár szerettem a szobámat, de Keresztúrt, és az ottani házat sosem tudtam egészen az otthonomnak érezni, ott csak laktam. Nekem az igazi otthont a Dráva utcai lakás jelentette. (Akkor valahogy még a család se volt így szétesve, lehet, ezért inkább az.) Tegnap már kimondottan úgy éreztem, mintha vendégségbe mennék, hiába mondom, hogy hazamegyek, az nem azt jelenti. Most lakok az albérletben, ahol igazán nagyszerűen érzem magam, és egyre inkább a magam képére formálom, nagyon otthonom. De mégis csak egy albérlet, és akárhonnan számoljuk, Zsolt jóindulatán és egyéb szándékain múlik, hogy meddig és milyen körülmények közt lakhatok ott. Talán nem is merem otthonnak tekinteni, hiszen velem úgyis indig ugyanaz történik: ha valami jó, és kijelentem róla, elmúlik. Úgy érzem, ha otthonomnak nevezném azt a lakást, egy héten belül lenne valami, ami ellehetetleníti ezt az állapotot.

Hát mindegy, egyszer majd csak lesz olyan is...

Hű, de keserű lett ennek a posztnak a vége, pedig amúgy nem vagyok kimondott melankolikus hangulatban... na mindegy.

És hopp, el is telt a műszak nagy része, 20 perc, és itt a váltás. Jéj! :)

Naszóval.

Khehömm.

Izé.

Az van, hogy.

Ejnye no, a Tragédia, az majdnem minden formájában rendesen fejbevág... Most hirtelen ötlettől vezérelve beültem az Urániába, és megnéztem, mit alkotott a Jankovics.

Egyébként semmi jót nem vártam. Mindig félek, ha valaki a Tragédiához nyúl. És eddig nem is minden alap nélkül (már amelyekhez eddig szerencsém volt): a régi filmváltozat, Mensáros László ide vagy oda, azért nagyon klasszikus, nagyon egy-az-egyben, nagyon régi, és ugyan nem rossz, de lehetne jobb. Amit a Nemzeti csinált belőle - minden tiszteletem Alföldié, de a hatodik színig bírtam, egy kalap nulla volt, még csak nem is szar, egy lufi, hiszen csak azt akarták vele bizonygatni, milyen sokáig elmehetnek értelmezésben, és főleg techniákban, de "hiányzott az összhangzó értelem".

És most ez. Ám ez jó. Végre jó.

Asszem, a Tragédiának tényleg az animáció kellett, hogy legyen a terepe. Egyszerűen azok a párhuzamok, áthallások, rétegek, szintek, amik a darabban előfordulnak, így tudnak kijönni vizuálisan is. 23 éve készül, de megérte ennyit ülni rajta, minden ízében ott van. Illetve, részleteken lehet, hogy lehetne vitatkozni vele, de az egésznek annyira jó az íve, hogy nem érdemes, ez így jó.

Ha nekem lenne erre tudásom (és 23 évem), alighanem én is így rajzolnám meg. Illetve, máshogy, de az összképet nézve rákérdeznél a végén, hogy "és mi a különbség?".

Nehéz megfogalmazni, hogy mért ennyire jó. Pont azért, mert nagyrészt kép, mármint ezért nehéz beszélni róla. És pont azért jó, mert nem csak kép, ez nem illusztráció, nem egy hagyományos rajzfilm, ahol bejön a szereplő, és elmondja, amit a forgatókönyv neki osztott, ez egy egység, zene, szöveg, és animáció egysége, és jó.

Persze nem úgy jó, ahogy mondjuk egy szuperhősfilm. Ez azért jó, mert fejbevág, nem ereszt, és nagyon elkezded tőle újragondolni a dolgaidat.

Amúgy mosolyogva néztem. Kíváncsivá tudott tenni, pedig magát a könyvet csaknem kívülről tudom - ha nem is, legalábbis a legtöbb mondat helyét ismerem, megvan az összes szcenárió, szerkezet... egyszerűen élveztem, ahogy kibomlik a dolog, sokkal teljesebben, mint bármely valahai előadásban. Volt olyan réteg, amihez valaha régen a szakkörrel elemezgetve jutottunk el, volt olyan, ahol elég közeli módokon köszönt vissza az, ami nekem valaha eszembe jutott, és volt, ahol annyira új jelentéseket tárt fel a film, vagy annyival hangsúlyosabban mutatta be azt, amire én már alig emlékeztem...

Nem ajánlom mindenkinek, ez nehéz anyag, látjátok, hogy egy értelmes sort se tudok összekalapálni róla. De aki hozzám hasonlóan Tragédia-mán, annak kötelező darab. Meg ha kell mostanában valami súlyosabb darab, aminek még a művészethez is köze van.

Pedig mondjuk annak szurkoltam volna, hogy legyen még egy szabadnapom, mert írhatnékom van, új poszt is készülne, de mivel nem vagyok jól, nem tudok írni. Úgy értem, a vacak közérzet, a hasmenés, a fura eredetű korgás, és a hőemelkedés sajnos gátolják a különben zseniális (naná) humorom és frappánsságom kiteljesedését.

Ezért kaptok csak nyavalyt, háhh.

Mindegy, úgyis időszerű volt, hogy én is elkezdjek leadni a hasamból, szóval beállok a vírussal fogyókúrázók sorába. Habár az  tippem, hogy nem vírus: kedd reggel még jól voltam, utána viszont fogyasztottam a reggeliből, ami a hotelben volt - lehet, hogy nem kellett volna. (Bár, ha igazán visszaemlékszem, mintha előtte se lettem volna jól...)

Eh, ki kellett volna venni a holnapot is, hogy rútulna meg.

Kissé jedis hangulatban vagyok. Vagy galadrieliben. Vagy jézusiban. (Van még egy pár példám, csak hogy még jobban összezavarjam azt az n+/-2 olvasót, aki még idejár.)

Tudniillik, meg lettem kísértve.

Felhívott múlt héten egy meg nem nevezett volt edzőtársam, hogy van egy fantasztikus üzleti ajánlata. Ezt már ismerem, és vagy fél éve már el is hajtottam az illetőt (illetve, egyszerűen csak megígértem, hogy visszahívom, de nem tettem. Akkor is az volt, hogy óriási lehetőség, de nem telefontéma. Mire én, azért nagy vonalakban elmondhatná, hogy nem-e emelem (szándékosan írom így, nekem ne gúgölszörcsöljön itt nekem senki, aztán megint megy a kiakadás), vagy akármi más-e, mire ő, hogy de állásinterjút se folytatnak telefonon. Mire én, hogy oké, de azt azért elmondják, hogy titkárnőt keresnek-e, vagy CNC maróst... erre akkor nemigen tudott mit mondani, enyiben is maradtunk.)

Na, szóval fel lettem hívva megint. És a hívás épp balszerencsér hangulatomban talált, így belementem, hogy elmegyek, és meghallgatom a prezikéjüket, hátha mégis érdekes.

Itt ejtenék pár szót arról, hogy mért nem küldtem el élből a véreres náthába az illetőt az üzleti ajánlattal együtt. Az egyik: bármilyen furán hangzik elsőre, én hiszek a hálózatépítésben. Na nem úgy, hogy igen, tök jó lehetőség, hogy mindenki (köztük én) kőgazdag legyek, hanem úgy, hogy ez egy módja a pénzcsinálásnak, méghozzá nem is a hatékonytalanabbak közül való - tudniillik, láttam már olyat, aki ezzel gazdagodott meg. Ott van például a két főnököm, ők a kilencvenes évek elején kezdtek a tisztítószeres bizniszbe, és ma van is egy hoteljük. Igen, közben tudom azt is, hogy mennyi mindenük nincsen viszont (nyugodt éjszakáik és őszinte barátaik például, de ez nem csak az emelem hatása, asszem). Ahogy azt is, hogy az ilyen dolgok nagyon erősen a hiszékenységre és a befolyásolhatóságra építenek, és meglehetősen sajátos etika szerint értelmezik ezeket is. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hálózat működhet, ha olyan csinálja, akinek ez fekszik. Egen, el kell fogadni, van, akinek van ehhez tehetsége, és megy neki a dolog, és igen, az ilyen emberek tudnak vele pénzt keresni, objektíve tehát nem vethetjük el elsőre, mint működésképtelent.

Másodszor: minden nézőpont attól függ, milyen lelkiállapotban talál. Engem pont akkor hívott fel az illető, mikortájt azon borongtam, hogy mennyire vacak egy helyzetben vagyok
Tudniillik, és ezt már számosszor elmondtam, van néhány elég jó skillem, ami, különösen ha formában vagyok, nagyon jól hasznosítható. Gyors felfogóképesség (még mindig nehezemre esik érteni, mit kell másoknak napokig tanítanom a munkámból, mikor én összesen nettó 4 óra alatt tanultam meg mindent), alkalmazkodás (improvizálni legalábbis jól tudok, majdnem jobban mennek hirtelenből a dolgok, mintha előre megtervezem), jól tudok bánni az emberekkel, jó értelemben véve még befolyásolni is tudom őket (ez a vendégeknél, de azelőtt a szaunás cégnél is működött: elég jól eltalálom, mit szeretne, hogy szóljak hozzá, hogy szimpatikus legyek, és ha kell, nagyon meggyőző tudok lenni - a mai napig fájdalmam, hogy annó azokért a szaunákért semmi jutalékot nem kaptunk, ha csak 1% lett volna, a fizetésem dupláját kerestem volna; persze ehhez az kell, hogy formában legyek, vagyis ne a Maslow-piramis alján, és összeszedett, vidám lelkiállapotban). Egyszóval, önfényezés nélkül, van tehetségem számos dologhoz - ám ezt a munkaerőpiac hagyományos - értsd, nem emelem - része látványosan leszarja. Legtöbbször a papírhiányba futok bele, interjúkra meg be se hívnak, így esélyem sincs bebizonyítani, vagy legalább megmutatni, mit tudok. 
Az emelem-jellegű dolgokhoz viszont nagyrészt a fent felsorolt tulajdonságokra van szükség.
Most képzeld el a szitut. Otthon ülsz, hazaérve a munkából, amit akár szerethetnél is a jellege miatt, de nem teszed a hely miatt, és már meg se kísérled összeszámolni, hány helyre küldted el úgy az önéletrajzodat, hogy még csak annyit se írtak vissza, hogy bocs, betelt. És ekkor valaki azt mondja, hogy van egy lehetősége, amihez éppen azok a készségek kellenek, aik benned megvannak, és ami eleddig senkit sem érdekelt olyan nagyon. Az ifjú Skywalkert a Jedi-akadémia túl idősnek véli, de a Sithek látják benne a tehetséget, és azzal kecsegtetik, hogy ott sokat tanulhatna, ami igaz is.

E fenti okok miatt tehát nem csaptam le a font, hanem átgondoltam a kérdést. Végül arra jutottam, hogy azzal még nem ártok magamnak, ha elmegyek, és megnézem, mit ajánlanak.

Hát, a prezi az vicces volt. Jegyzeteltem, két okból: az egyik, hogy vicces dolgokat mondtak a génekkel kapcsolatosan (most komolyan, én hármas voltam bioszból, de amikor olyanokat mondanak, hogy az általuk forgalmazott cucc a mitokondriumokért felelős x darab gén működését befolyásolja, arra kissé felszaladt a fél szemöldököm), a másik, mert így könnyebb követni a következetlenségeket. Például, a cég 27 éves, azóta folyamatosan prosperál, de közben ide Mo-ra csak most nyitnak, de ugyanakkor ez az ország a legfejlődőképesebb, épp most hagytuk le a svédeket, közben viszont nagyon új, csak már fél éve is az volt, mikor először hívtak... és persze annyira új a dolog, hogy a neten még csak utána se lehet nézni, mert még nem is publikáltak róla. Meg ahogy Móricka elképzeli, gondolta Stirlitz.

Aztán jöttek a "bemutatom a komoly embert, neki sikerült" részek. Az est fénypontjaként be lettem mutatva egy ismert rádiós arcnak, kezet is fogtunk (ezen a ponton megnyugtatok mindenkit, aligha fogom én ezt a kapcsolati tőkét a jövőben hasznosítani), meg az ilyen-olyan üzletemberek. Volt egy, aki az embété (tudjátok, a trampli gurulós cipő) egyik sikeresnek beállított főmuftija akart volna lenni - de bennem felrémlett, hogy én úgy hallottam, csődbe mentek, szóval talán nem a legszerencsésebb választás volt őt mutogatni...

No és az érvelési hibáknak olyan szép gyűjteménye... ekvivokáció, goebbelsi propaganda, hamis dilemma egymás hegyén-hátán... nyamm. Sőt, még Csubakka-érvelés is volt, de majdnem szó szerint.

Ennek ellenére belementem egy második, személyes találkozóba. Miért? Mert az emelemhez nem kell, hogy én higyjek a termékben, elég, ha meggyőzően bizonyítom, hogy így van. És szépen végiggondoltam az ismerőseimet. Mert bár igyekszem válogatni, ezzel együtt simán vannak olyanok, akik akár bele is ugranának, vagy akik meggyőzhetőek, esetleg pont a főnököm, aki meg már profi is az ilyenekben. Így hát ma találkoztunk, előtte kaptam könyvet kölcsön (egy élmény volt az is, a különféle fejtegetéseket arról, hogy mért fontos keményen dolgozni egy bármilyen üzletben, néha mézesmadzag jelleggel megszakították ilyen betoldások, mint "A szerző ezen a ponton a villája szomszéd, üvegpadlós termébe sétál, és a padlón átsejlő kristálytiszta tengerben játszó halakat figyeli. Ez fontos." - sic!)

Na, szóval, ez ma volt (azaz technikailag tegnap, de úrilány nem fekszik le aznap, amikor felkelt), és azt hiszem, végleg meggyőzött. Miről? Hogy ezt én soha a büdösbe nem fogom csinálni.

Volt itt egy csaj, az ismerősöm "felettese", aki két évvel fiatalabb, de mégis már mennyi mindent elért, pedig csak 4-5 éve csinálja (felhívom a figyelmet az elhangzott időtényezőbeli dolgokra pár bekezdéssel fentebb, avagy mennyi idős is most akkor a cég? Lehet, hogy a jó megfigyelőkészség mégsem jön olyan jól ehhez a munkához, szegény illúzióim...). Na, ekkora díszcsicsát már nagyon régen nem láttam. Tökéletes manikűr, festett haj, rajzolt szemöldök, olyan formájú műmellek, hogy konkrétan két pöttyöslabda is természetesebben mutatna ott - és az ideges, kierőszakolt műmosoly. Ez a leggázabb.

Szóval, elő lett nekem adva, hogy ha így folytatom, semmim se lesz hosszú távon, se időm, se pénzem. De ha most belépek, és keményen dolgozom pár évig, akkor de. Persze, ehhez meg kell haladni párszor magamat, túl kell lépnem a korlátaimon. Na most, én alapvetően egyet értek azzal, hogy akarat kérdése sokminden, sőt, ahol az akarat, ott a mód is, és ezt nem csak a kungfu miatt, hanem amúgy is így gondolnám. Az is alapvetően jó dolog, ha valaki meg tudja haladni magát, úgymond, megint csak kungfu-alapon: hiszen mindig meg tudsz csinálni még egy fekvőtámaszt, akkor is, mikor azt hiszed, itt a vége. Ám ez olyan agresszívan lett nekem bizonygatva, hogy a maradék kedvem is elszállt. Az külön tetszett, hogy a csaj időnként hivatkozott az ő pszichológusi képzettségére, mármint, hogy annak birtokában mer kijelenteni dolgokat az emberekről úgy általában, ja, és nekem is azért és úgy mondja a dolgokat, mert ő látja rajtam, hogy. Mármost, az összes fonáksággal együtt még mindig komoly dilemma elé állíthatott volna - de elbaszta a hülyéje. Persze lehet, hogy én se könnyítem meg a velem társalgók dolgát, ha akarom, nagyon be tudok zárkózni úgy, hogy fogalmuk sem lesz, mit gondolok valójában. (Ez a vásárlóknál hasznos dolog ám.) De akkor is, kicsit vicces volt a helyzet, néhány helyen küzdöttem, hogy a vigyorom ne szakadjon fel. Taknyos 25 éves, és azt hiszi, mindent tud az emberekről? (Jelenlévő fiatalok no offense, kivételek vagytok.) Erős lol.

A vége pedig az lett, hogy hát igen, a belépéshez pénz kéne, nem kevés - de már jött is az ultimate megoldás, kérjek kölcsön. (Feltaláltad a melegvizet, anyukám. Ha kölcsönből akarnék vállalkozni, már megtettem volna.) Az az érvelés különösen tetszett, hogy "ha azt mondanám, hogy ha egy órán belül itt a pénz, és tied a tíz millás mercim, akkor megoldanád", illetve, hogy "ha életmentő műtétre kellene, adnának". Na igen, mondom, de akkor azért szeretik ám tudni, hogy mire is adnak, és az "életem üzleti lehetősége előtt állok" annyira talán mégsem meggyőző énszerintem... mire ő, hogy csak ne is mondjak semmit nekik, elég annyi, hogy megszorultam, és kell. Azért itt elképzeltem muterom fejét mondjuk...

(És ahogy vártam, bár ők elvileg nagyon jól élnek ebből már most, és persze hiperbiztosak abban, hogy nekem ez milyen jól menne, de egyikük se ajánlotta föl, hogy majd ő kölcsönöz. Lóláb.)

Meg amúgy is. Szerintem egy ismerősöm, barátom se adna úgy, hogy nem tudják, mire kell nekem. Neki, úgy fest, voltak ilyenek. Nem vagyok irigy rá miattuk.

És ezen a ponton döntöttem el végleg, hogy ezt én soha. Ennyire nem tudom, nem is akarom magam meghaladni. Félreértés ne essék, a pénz fontos, és ki ne szeretne többet? De ha belegondolok, a kevés pénzem ellenére, én nem akarom, hogy ez irányítson, hogy a pénznek legyen mindenem alárendelve. Az én igényeim kisebbek és nagyobbak ennél :) Nem akarok ilyesmire kérni.

Nem tudom, talán néhányak szemében ettől lusta vagyok, vagy gyáva, vagy önsorsrontó. (Ők biztos így látják majd, ha megmondom, hogy nemet döntöttem.)

"Kisebb leszek, elmegyek Nyugatra, és Galadriel maradok."

Mert az utóbbi időkben kettő is volt.

Kardok Vihara. Én ott ugyebár nem folytatólagos állandó arc volnék, hanem szabad elektron-jellegű npc, ezzel együtt kb. két nappal a lájv előtt még esélyes volt, hogy a múltkori karaktert (emlékeztető: a szegény, ámde ambíciózus szarkavaró Feketecsőr kisasszony) kapom, vagy valamelyik férfi npc feleségeként dúsítom majd a megjelent nemesek számát mintegy. De aztán úgy alakult, hogy valaki nem tudott jönni, így lett nekem egy eredetileg pasi szerep - a zsoldos Ser Ullen köreiből.

Én remekül elvoltam. Annál is inkább, mivel megint bejött a papírforma: metajáték-alapon, ahogy megjelentem, egyből mindenki azon kezdett el gondolkozni, hogy én ki vagyok valójában, és tulajdonképpen mit szeretnék. Pedig tényleg az voltam, akinek látszottam: egy zsoldos, akin keresztül Ser Ullen küldött egy üzenetet. (Az vol a nem egyszerű, mikor a játék felénél outban valaki mondta, hogy Gamba már kitalálta, hogy a könyvből ki vagyok én valójában - erre nagyot néztem, mert azt én is szerettem volna tudni :D) Szándék szerint a balek; ugyanakkor engem se IRL, se IN nem ejtettek a fejem lágyára, ebből a történetből tehát csak jól jöhettem ki. (Én megmondtam a tisztelt nemesuraknak, hogy az üzenet és a kérés ez, de semmi nem zárja ki, hogy Ullen a bolondját járatja velük, mire ők vállat vontak, és különösebb hezitálás nélkül aláírták a papírt, amiért jöttem. Hja...) Sajnos Silcucc előre szólt, hogy megpróbálnak majd belebuktatni a dolgaimba, így soha az életben nem fogja nekem elhinni senki, hogy az ominózus helyzetben akkor is ilyen óvatosan fogalmaztam volna, ha senki egy kukkot nem szól :) Igazság szerint én mindig ilyen óvatos vagyok, többek között ez az egyik akadálya annak, hogy hitelesen alakítsak naivát. Azok kicsit sem dörzsöltek.

A másik ok, amiért abból az említett szituból is jól jöttem ki, az az volt, hogy ez az Ullen-szál egyáltalán nem keltett akkora érdeklődést a megjelentek körében, mint eleinte sejtettük. Konkrétan volt egy pont, ahol szerintem, ha kiálltam volna egy táblával, hogy "Ser Ullen feje ingyen elvihető, ugyanitt sereg eladó", arra se bagózott volna rá kb. senki. Következésképp, mikor kipattant, hogy nekem ehhez van közöm, senki sem vérgőzös felindultságból indított, simán lehetett velük beszélni.

Egy dolog egy picit zavart: megint én voltam azon kb. 5 ember egyike, aki a jelenlévőkhöz képest annyira alacsony társadalmi rangban van, hogy nem is állnak vele szóba csak úgy. No, ez távolról sem a szervezők hibája, elvégre a játékhoz ilyen is kell :) De azért a próba kedvéért egy játék erejéig kipróbálnám, milyen lehet valami nagyon gazdag, nagyon hatalmas és nagyon befolyásos személyt játszani :) Mondjuk Galadrielt, vagy Budaoest Ventrue Hercegét :D

Viszont az ilyen szerepeknek van előnye azért, például a kényelmes ruha. Nekem nem kellett fűzőben szenvednem a szépségért, és leülhettem úgy, ahogy akartam. Még a hidegtől is sikerült megkímélnem magam a saját gyártású szőrmellénnyel :)

A következő lájv az Umbar volt. Kaptam egy Kalózkirálynő becenevű karaktert. Általában szeretem én kitalálni, kivel jövök, de persze ennek az alján az van, hogy tartok tőle, mit kapok - hiszen ez is egy visszajelzés arról, milyennek látnak. Most viszont direkt én kértem - egyrészt kíváncsi voltam, másrészt nem volt energiám, így egyszerűbb volt a már ismert sztereotípiát (határozott, kemény nő) hozni.

Először arra gondoltam, hogy egy Asha Greyjoy-féle figurát csinálok belőle, de aztán máshogy döntöttem. Egy az egyben sosem szeretek karaktert másolni, valamint ahhoz azért újra elő kellett volna olvasni részeket, amire időm se volt :) ezért lett ugyan benne egy csipetnyi, meg néhány külsőség Jack Sparrowtól, de a nagy részében hoztam a szokásosat - tőlem. A questek ugyan nem mind lettek meg, de ettől még jól szórakoztam - nem utolsó sorban azért, mert bár a karakterek nagy része nemes volt, de legalább egy kocsma volt a setting, nem egy bálterem, ahol én vagyok az egyedüli Brujah - képletesen ;) Még a végén eljutunk oda, hogy vagy teljesen autentikus környezetben leszek közember, vagy fordítva :) (Azért az nem ártott volna, ha IRL kicsit jobban készülök például fekete númenoriakból, alighanem több dologra rájöttem volna :P így jártam, mellesleg jó kérdés, hogy a karaterem ebből mennyit tudott volna :P)

Mellesleg itt is üldözött az érdektelen plotszál átka :) Csakúgy, mint egy héttel azelőtt, ha kiálltam volna itt egy táblával, hogy "Hé, nálunk van az örökös, itt a nyíl, ő az", még akkor se sokan jöttek volna lázba. Ez van... :)

Asszem, ennyi jutott eszembe. Képet most nem kaptok egyikről sem, fészbúkon fent van, amúgy meg az olvasóközönség mindhárom embere látta. :)

Nem tűntem el, hamarosan jövök újabb posztokkal. Nekem emlékeztető, nektek meg trailer az alábbiakról:

• filmek, amiket az utóbbi időben láttam - elképzelhetően külön bekezdést szentelve a szuperhősös alkotásoknak (:geek:), de biztosan megemlékezve az Éjfélkor Párizsban-ról (:art:)
• lehet, hogy rajzolok néhány kósza sort különféle mitológiai dolgokról, főleg skandináv irányból, de aztán lehet, hogy a "gonosz" karakterek kúlságáról értekezek majd  - vagy két külön post lesz
• rövid pársoros a két lájvról, ami most volt
• arról, hogy mért nem lennék tanár hosszú távon
• tőlem szokatlan girl-talk jelleggel, top-cca5-híres-pasas-akihez-sosem-lesz-semmi-közöm-pedig-el-tudnám-viselni lista :)
• ha-én-gazdag-lennék jellegű tiráda, a főnökömék legújabb visszautasíthatatlan ajánlata általi ihletettségben (ezt de szépen mondtam, ázzeg)