Árnyak Könyve Vol. 2.

Breaking news: Felmondtam! Babonából nem nagyon írtam eddig erről, és még most is vannak averzióim, de a folyamat immár megállíthatatlan :) A dolog úgy esett. hogy annál a cégnél, ahol Siss és Áfi is dolgozik, és ami egy szállásfoglalási portál, kerestek embert. Illetve, mire én a képbe kerültem, felvettek már valakit, de az illető nem vált be, így kerülhettem be második körben én. Hétfőn voltam interjún, pénteken meg próbanapon. És az jól is sikerült - azért abban van valami örömbódottá, amikor az ember megkapja a saját accountját, meg a saját mappáját a mélek közt :) Eddig úgy érzem, jó lesz, a munka nem megtanulhatatlan, a kollégák jó fejnek tűnnek, a fizetés pedig sokkal jobb, mint itt, úgyhogy most örülés van.
Ma pedig megmondtam a főnöknek, először telefonon, aztán személyesen. Sokkal jobban fogadta, mint vártam, egyetértett abban, hogy itt valóban nem lehet annyira jól keresni, és hogy tudja, hogy innen mindenki továbbmegy fél-egy év múlva. Úgyhogy gratulált, megbeszéltük, hogy még egy hetet maradok - felesben a másikkal, szóval kemény lesz, de azt a hetet már féllábon is :) Meg amúgy is kell ennyi, a zsakmai hiúságom nem engedi, hogy csak úgy itt hagyjam a helyet, úgy, hogy senki nem tud semmit.

Társasági rovat: Tegnap megvolt a farsang, jó volt, szép volt. Nem mondom, hogy nem lehetett volna ügyesebben szervezni, mert de, viszont az emberek jól érezték magukat, és ez a lényeg :) Táncoltam sokat (kösz, fiúk [és lányok]! :)), volt szép ruhám Lyona jóvoltából, meg olykor beszélgettem is mindenféle népekkel. Nagyon tetszett, hogy a community vevő volt a steampunkra, elképesztő göncöket láttam, és jó ötleteket, nagyon jó hangulat lett tőle :) Ma kissé izomlázam van, ahogy itt ülök bent, de kipihentem magam valamennyire, és jól érzem magam. 
Jövő héten szombaton pedig újra csapatjuk, 90-es évek retroparti lesz egy környéki helyen, azt nem hagyom ki, gyertek ti is, ha akartok, mondom a részleteket.

Tévéműsor: Elindult a Megasztár. Mivel csípem a tehetségkutatókat, ennek örülök, még akkor is, ha már most látszanak azok a hibák, amiért a legutóbbi széria nagyon nem tetszett. Sajnos nagyon elmegy a dolog egy olyan irányba, hogy kit miért kell sajnálni, megérteni - miközben az éneklés kéne legyen a lényeg, és a műsoridőnek meglepően kis hányada szól erről. A szerkesztőknek kissé fura koncepciója van néha - viszont már láttam egy-két jó figurát.

Kultúra: Múltkor egy unalmas délelőttöt töltöttem épp a (mindjárt ex)munkahelyen, és az internet is elfogyott. De aztán eszembe jutott, hogy nézem én egy ideje ezt az Éhezők viadala - franchise-t, biztos valami tininyál Mary Sue-val, de egynek jó lehet. Fel is mentem a scribd-re, hogy elolvasom.
És hű. Egészen hihetetlen mértékben szippantott magával a könyvsorozat - oké, én csípem az ifjúsági irodalmat egyébként is. Csak nem gondoltam, hogy ez jó. 
Bővebb kritikát majd írok róla később, mert megérdemel egy önálló posztot. Addig is, olvassátok.

Én most elmegyek Ithilienbe tüncülni. Augusztus elején re.

Na igen. Karrier, mondom én. Most már akár miniszterelnök is lehet belőlem - mindenki jobban járna.

Igazából elképesztő felelősség zuhant a nyakamba, még felfogni sem volt időm. De jó lesz ez, ha odafigyelek, maximális energiát teszek bele, és dolgozom rajta.

Először is, kell egy csapat. Jelenleg én vagyok az egyetlen fix nappalos, a másik a Gleccsertatár Peti, a hülye kollégám, aki jobbra-balra hazudozik, ügyetlen, és buta. Mivel ő kétszer annyi ideje van itt, bizonyára sértődés lesz, hogy nem ő lett a kisfőnök, de a tulaj közölte, hogy bárki előtt védeni tudja, mért döntött mellettem. És való igaz, a Peti is lehetne a helyemen, ha rendesen dolgozott volna a 9 hónapja alatt. Még én se szakadtam meg február óta, de azért a különbség látszik.

Szóval, csapatot kell találni. A tulaj közölte, hogy hívjak be embereket, majd bejön. Aztán ideszólt, hogy nem fog beérni, de amúgy csináljam csak én, akire én azt mondom, hogy jó lesz, azt ő elhiszi. Oké, ehhez kell az az álláspont, ami neki van, és aminek az alján talán akad is ez-az: nevezetesen, hogy a papír messze nem minden, ehhez a melóhoz értelmes, talpraesett emberek kellenek; valamint az a két meggyőződés, hogy én vagyok a valaha volt egyik legintelligensebb, legjobb embere, és hogy ezzel együtt engem a kisfőnök még csak be sem hívott volna interjúra.

Nos, akárhogy is, de én fogok magam mellé embert felvenni. Ez pedig nagyon jó. Mára behívtam nagy hirtelenséggel két embert, a többi hétfő délelőttre maradt. Állandó ember nincs még, beugrót viszont találtam, mégpedig Mírrand személyében. Amennyire ismerem, megvan benne minden, amivel ezt az állást vinni tudja részmunkaidőben; amúgy meg beugróból sosem lehet elég. Ma volt bent, megmutattam neki a hotelt, menni fog ez. Hétfőn jön tanulni.

A másik csaj volt a nagyobb para. Én még sosem interjúztattam, és már ott ült, mikor kiderült, hogy a főnöknek esze ágában sincs jönni és segíteni, oldjam meg. Hát, nem hiszem, hogy egy HR-díjas beszélgetés volt, de azt hiszem, leszűrtem a fontosabb infokat. Ha nem találok jobb embert, akkor teljesen megfelel.

Igazából amúgy ennek a keresgélésnek vannak speciális meghatározói. Tudniillik, ez egy kicsi hotel, a 4 csillag éppen csak megvan, nem nagyon dúskálunk a luxusban. Ezért is komplex a munkánk. Na most, a helyzet az, hogy akinek nagyon jó szakmai végzettsége van, az nem ide akar jönni, pláne nem ennyi pénzért, az ilyenek Hiltonba, Marriottba, Mercureba, ilyen helyekre mennek. Viszont nem akarok olyasvalakit, akinek semmi köze ehhez, mert sokkal könnyebb úgy megtanítani a dolgokat, ha van mihez hasonlítani. Oké, én sem voltam éppen tapasztalt, de az előző állásaim sok mindent adtak, kezdve onnan, hogy láttam már számlázóprogramot közelről, vagy beszéltem már ügyféllel, satöbbi. Szóval, középút kell, ráadásul olyan ember, aki lehetőleg nem húz el egy hónap után.

Ehhez persze az is kell, hogy jó legyen itt dolgozni. Tervezek pár dolgot, amivel egyszerűsíteni lehet a napi munkát, az értékesítés folyamata is átláthatóbb lesz, és amivel - talán - jobbak lesznek a körülmények. Orvul még olyan ötletem is van, hogy ha hosszú távon kellően jól alakulnak a dolgok, akkor talán a két tulaj is nagyobb teret hagy nekünk, és az már egy adag stressz mínusz :)

A következő, az az árak alakítása lesz. Tisztelem az előző kisfőnököt, és elismerem a szakmai tudását - most nem a Hiltonban lenne, ha nem így lenne. De ez a hotel nem hagyományos 4 csillag, nem is olyan környéken van, rugalmasabbnak kell lenni az árakkal, főleg a walk-in népekkel. Aztán most kaptam többféle ötletet csomagokra, kedvezményekre, ezeket ki kell dolgozni.

Aztán, a reklám. Tényleg rá kell feküdni az értékesítésre, és erre is kaptam extrém, de jó ötleteket. A kávézót is be akarom indítani, ne csak lézengjenek a vendégek - azt szeretném, ha annyira menne, hogy fel lehessen venni oda egy pultost. Elvileg van nálunk olyan lehetőség, hogy bármilyen produkció, zenekar, satöbbi felléphet, és használhatja a helyet, a feltétel az, hogy hozzanak 20 vendéget, akik fogyasztanak valamit. Jó ez a lehetőség, csak nagyon kéne reklámozni. A nagyszabású tervem az, hogy legyen valami rendszeres program, amiről mindenki tud a városban, és állandó látogatói köre van - tudom is én, blues est, karaoke, playback színház, vagy valami.

Fú. annyi dolog kavarog a fejemben, annyi mindent kell csinálni, és annyi lehetőség van. (Oké, tudom, valójában nincs, és én egy idealista lúzer vagyok. De csak most hagyjatok még a lila ködömben fetrengeni!) Ez egyszerre nagyon ijesztő, és nagyon boldoggá tesz. Ha valami, akkor ez kihívás! Szóval, most elég furán vagyok, de az összkép pozitív :)

Azért az elég jól esett: az éjszakás felhívott, először nem ért el, másodjára igen, és akkor mondta, hogy néhány vendég alkudozna: holnap talán hoznak 6-9 embert, ugyanennyi szobába, viszont akkor lehet-e 60 Eu helyett 50 Eu a szobaár mindüknek, pláne, hogy 5 napig maradnak? És meséli az éjszakás, hogy: "mondom nekik, hogy most nem tudom elérni a menedzsert, de akkor majd most mondom nekik, hogy rábólintottál". Hát igen. Menedzser, így hivatkoznak rám, ááááá.

Oké, tudom, az ajtónálló is input-output menedzser, de akkor is. Tetszik a dolog. Azt hiszem, túlságosan is.

Hát, hegyibe.

Igazából épp arról akartam írni, hogy a szerencsétlenségsorozatnak nem volt vége. Tegnap nem nyert a Barca (és ez fontos különbség, hogy nem azt írom, nyert a Real), és ráadásul az is kiderült, hogy a kvázisógornőm esküvője meg a tábori szervezői hétvége egy napon lesz. Avagy, hogyan szakadjunk ketté. (Sehogy. A szervezői valsz kimarad - úgy látszik, én az ilyen összekovácsolódós jóságokból mindig kimaradok, úgyhogy lesz helyette lagzi, ami azért biztos jó lesz.)

Ehelyett (és a mély gödör helyett, aiben mostanság sokszor érzem magam) a freeblog főoldalon találtam egy blogposztot, ami tetszett.

Na, ettől még a problémáim fennálnak, de ma ez a harmadik dolog, ami elém került, és valahogy köze van a Caminohoz. (Meg más okosságokhoz is, de az most nem tartozik szorosan a tárgyhoz.) Másnak szexelhetnékje lesz a tavasztól, nekem, úgy fest, mehetnékem.

Egyszer úgyis végigmegyek.

Semmire. Na jó, van, de blogolásra pl. alig.

Egyébként volt szilveszter, abban meg arconpörgés is jól, egész jól szórakoztam :) Belekezdtünk a táborszervezésbe, merőben elméleti még a dolog, de előre is élvezem. Jó családvezeket kaptam :) Meg lesz farsang, meg előtte LEP.

Közben munkaügyben is kéne lépni, ha még pár napig nem kapok telefont, összevonom a szemöldököm.

Szobát is kéne rendezni, de szerintem ma spontán ötletből kiindulva inkább műhelyt csinálok a pincéből. (Csak ne lenne lent 16 fok... na mindegy.)

Megyek is, és teszem, amit kell - nem is írok összefoglalót, se az évről, se az évtizedről. Tapasztalataim szerint ettől nem lesz valaki bölcsebb - idő közben is, illetve főleg akkor kell levonni a tanulságokat. A múlt nem egy lezárt valami, aminek a végén egy papíron lecsekkolhatjuk, mi minden volt benne, hanem egy folyamatosan változó valami, a nyúlványai pedig messzire érnek. Egy időszámítási pont miatt vonjak mérleget? _Mindig_ észnél kell lenni, és _mindig_ tanulni kell a történtekből, nem csak évváltáskor. A fejlődés folyamatos dolog.

"Minél határozottabban állítasz valamit, annál valószínűbb, hogy az ellenkezőjét teszed a későbbiekben." Tehát a fogadalmaknak se sok értelmét látom.

Így tehát nem is fogadtam meg semminek a teljesítését, járok tovább az úton, ahogy eddig - úgy, hogy "nem adok mást, csak mi lényegem."

Na.

Ma Alyr valami olyasmit talált mondani, hogy egy jó ideje észrevehetően nem vagyok Terminatrix. Mivel ő az egyik legrégebbi barátom MTTs viszonylatban, hiszek neki.

Na, hát kéremszépen, erről van szó, úgy fest, évek hosszú munkájával találtam egy jónak mondható egyensúlyi pontot. És nem az a valami, hogy találtam, hanem hogy végre látszik. Végre. :)

Nem arról van szó, hogy a küzdelem megszállottja lennék, de szerintem akármilyenek is akarunk lenni, azért tenni kell. És annak mindig tudok örülni, ha látszik a tetteim eredménye. Most végre, azt hiszem, olyan arcomat mutatom a világnak, ami a legközelebb áll ahhoz, amit mindig is mutatni akartam. Most látszik, milyen vagyok. A továbbiakban meg azon kell dolgozni, hogy ne csússzak el megint a ló túloldalára, illetve, hogy egyáltalában megtartsam ezt az állapotot. Jól megy a szemem színéhez ;)

Nyehh, ezek az önmagyarázások mindig olyan ostobán hangzanak. Nem is igazán magyarázni akarok; inkább csak megfogalmazni, mi van velem mostanában. Alig hinném, hogy sikerülhet.

How do you measure the life of a woman or a man?

Kifejezetten tetterős, bizakodó hangulatban vagyok mostanság. Jó nekem. :)

Feltaláltam a melegvizet, és rájöttem, hogy a dolgok valóban a hatalmon múlnak - azon, hogy mennyire vagyunk urai saját magunknak. Nem az a hatalom, ha bármit megtehetek másokkal, hanem az, ha magam felett uralkodhatok. Néha azért, mert túlléphetem a saját korlátaimat, néha meg épp azért, mert nem teszek meg dolgokat, amiket megtehetnék.

Nem sodródom, hanem döntök. Az év végére kikerültem a gödörből, ahonnan indítottam. Erős vagyok - nem a terminatrix értelemben, hanem csak amúgy a hó alatt.

Várom már a tavaszt, akkor már neki tudok kezdeni bizonyos projekteknek. Kész a terv.

Megvan a helyem a világban :)

Avagy, a főnököm közölte, hogy csütörtökön már ne is menjek, mivel nem fog tudni kifizetni. Egyfelől számítottam ilyesmire, lévén tisztában vagyok az anyagi helyzettel, másrészt azért ez most annyira nem jó, mert nincs meló, tehát nincs pénz, harmadrészt, legalább lesz szabadidőm végre. Új meló miatt nem aggódom, bízom magamban, hogy találok valamit. És végülis jobban jártam, mint a kolléganőm, nekem legalább előre szólt a nő, hogy mi van. De azért nyehh. Szal ez ilyen felemás most, de ha arra gondolok, hogy azt a kevés pénzt viszont még karácsony előtt megkapom, és végre lesz időm vásárolni, meg rendbe tenni a szobámat, meg nyilván Fecóval lenni :), szóval, az ilyenek azért tetszenek.

(De akkor is bosszant, hogy nem az enyém volt az utolsó szó. Mindegy, egyrészt gyerekes, másrészt egy ilyen bipoláris nőnél, aki naponta mást mond, nem lehet előre frappáns mondatokkal készülni. :P)

Hát igen, az idei emlékeztesre sikeredett.

Ami egyértelműen pozitívvá teszi, az ugye a kapcsolati állapotváltozás :) Pláne, hogy eddig minden simán megy. Annyira jó, hogy végre van egy pasi, akitől nem kell agyfaszt kapni. Fecóval lenni egyszerű - a szó legnemesebb értelmében. Nem kell játszmázni, nem hülye, kimondja, amit gondol, és nem marslakó, és e :) szóval, jóság van. :) (Na, ost fejezem be, mert kezd pinkülni.)

Ja, és a köszöntéseket is kösz. Mármint a születésnapit. Meg a többi lájkot is, bár a sok "na végre" kicsit frusztráló - ennyire reménytelen eset lettem volna? :)

A napnak volt negatív pontja is. Egy ideje voltak gondok a munkahelyemmel - konkrétan, hogy a főnököm hülye. Nem tudja jól kezelni a pénzt, hülyeségekre költ, nem jó az ártárgyalásban, és nem ért a ruhákhoz. Ráadásul, mint afféle főnök, az erősebb kutya baszik elvet követte, tehát akármit javasoltam, az élből nem volt jó, mert én vagyok a friss hús, ő meg a főnök. Ha hallgatott volna rám, szeptember óta legalább 100 rongyot spóroltam volna neki, nem beszélve arról, mennyit kerestem volna. Ráadásul kibírni se lehet a nőt, mert hangulatember, hogy kötözködik, vagy irreálisan feldícsér, az azon múlik, honnan fúj a szél, és milyen lábbal kelt. Szóval fontolgattam a felmondást. Aztán félig-meddig meg is előzött, mikor is pénteken közölte, hogy annyira kevés pénze van, hogy a továbbiakban nem jelentene be, és a fele fixet kapnám, mint eddig, maradok-e? Igazából erre nem tudtam igent mondani; a jövőmre is gondolnom kell, és nem hiszem, hogy ennek az üzletnek sok van. Meg hát, ha a fizetésem nagy része jutalék, akkor az csak annyira biztos, mint a kutya vacsorája. Ha csak azon múlna, hogy én hogy dolgozom, akkor talán. Na de ez nem ládagyár, ahol csak a melón múlik, ha senki be nem teszi a lábát az üzletbe, akkor felkopik az állam, akkor is, ha én vagyok a világ legjobb eladója. Szóval megbeszéltem a nővel, hogy a decembert még megcsinálom, mert akkorra sok munka van, és jár is nekem jutalék, de 20-a környékén eljövök, ha csak valami csoda nem történik. Csoda alatt értem azt, hogy bejön annyi menyasszony, amennyi előrevetíti, hogy januárban is lesz forgalom, és azt, hogy amellett megérje nekem az illegalitás. Ellenkező esetben nem.

Szóval, kereshetek állást januárra. Kellemetlen, ámde nem megléphetetlen dolog - én bízom magamban, és a spontán dolgokban, na meg a szerencsében. Valahogy lesz, egy-két kapcsolat már mozgósult is, aminek örülök - hátha adódik valami.

Na, szóval sűrű egy nap volt, annyi szent. És a mérleg pozitív. :)

...tartja az ötezer éves kínai mondás, amit az elmúlt öt másodpercben én találtam ki. Nekem az évkezdet még mindig szeptember, hiába, a tanulással töltött iskolás évek már csak ilyenek, ezt hozzák, meg a négybetűs életet. Ehem.

Szóval, lett munkám, szinte napok alatt, amit jelenleg igencsak élvezek. Most komolyan, ezt a szakmát nekem találták ki. És egyre jobb leszek benne. Felfuttatom a szalont, aztán - határ a csillagos ég :) Csak hülyevevőből jönne kevesebb, normálisból meg több. Majd sztorizok.

Most már csak valami pasas kéne, és nagyjából egyenesbe is jönnék.

Illetve, pont hogy ez a baj, hogy nem egy "valami pasi" kell. A társ hiányzik jó régóta. És hát igen, ezzel a munkahellyel ezt beválasztottam: aki ide beesik, az max vőlegény vagy örömapa, de még azok sem, hiszen csak női ruhát tartunk, legfeljebb elkísérik a wannabe arát. Úgyhogy lövésem sincs a hogyanról.

Tényleg, hol ismerkedik a magamfajta?

Társkeresővel próbálkozom, de az eddigi egy randim nem a legjobban sikerült. Persze keresek tovább, sztori innen is lesz, na de valahogy ez nem az igazi. És még finom voltam.

Utcán ugye nem ismerkedünk, ez alap. Utánam amúgy is csak a kőművesek füttyögnek. Igaz, azok a nagyanyám után is :P

Az MTT totál lefedett, talán szóra se érdemesítsük.

Másik klub - ha lenne időm ésvagy energiám még egyre. Kung-fu sem játszik, elvből. Ha elveim nem lennének, akkor sem hiszem, hogy pont akkor bűvölnék el valakit, mikor a személyiségem keményebb oldalát élem ki éppen...

Szóval, ez a helyzet, úgy fest, Vénusz átka még rajtam. Bár azt hittem, elmúlt, de ez Hamis Tavasznak bizonyult eddig. (Reméltem, hogy a felsőbb hatalmak harmadolással újratárgyalják azt a 9 éves ítéletet, de úgy fest, másodfokon is vesztettem. Ez van.)

De most próbálkozom valamiben bízni. Leginkább azért, mert már unom a saját nyavalygásomat. Szóval, előre a jövőbe. Már csak azért is, mert ami a múltból nem fáj, az iszonyúan dühít.

Egyébként fura, bármennyire is fél tőlem sok ember, igazából még senkit sem küldtem el úgy igazán az anyjába jó ideje, pedig istenuccse, néhányan megérdemelnék. Csak sajnos én mindenkinek tekintettel akarok lenni a lelkivilágára, bízva abban, hogy ha nem én mondom meg a magamét, majd az univerzum visszacsap. Néha meg is teszi, de ettől nekem nem könnyebb. Nem azt akarom, hogy másnak rossz legyen, hanem hogy ne maradjanak már ennyire bennem a dolgok.

Na mindegy, csak előre.

Ennek jegyében most elteszem magam aludni, de holnap befejezem végre az összes lájvos hottyákot. Nagyon sajnálom, hogy csak a végére érek le; az én gyerekem, és nem látom felnőni... na mindegy. Remélem, jó lesz, és máskor is lesz még ilyen :) Rájöttem, hogy plotot írni jó. Nem, nem mondanék le az improvizatív mesélésről, de a szálak összekuszálásán agyalni jó.

Meglátjuk; mondta a vak koldus.

Egyszer tényleg meg fogom írni. Az árnyékos oldalt, amiről tudok; a történeteket, melyek sosem lesznek elmesélhetőek, az átláthatatlant. Az ezerszálúságot. Annyira szép maga a mintázat...

Nyugi, bajom nincs, nem vagyok részeg, csak megint kódokban beszélek. Van olyasmi, amiről nem beszélhetek, mert nem lehet, de valahogy muszáj kiadni magamból. Ilyenkor jön a kód, mint most is.

Két posztot is akartam írni, a táborral még mindig adós vagyok, a másik önmagam felett való drámázás, már megint. De most - wáháhá - még megússzátok mindkettőt, megyek vasalni.

Igen, elég szürke életem van, mint tegnap megállapítottam az Én még sosem... játék során. Nem csaltam meg senkit, nem öltem állatot, nem viseltem randibugyit vagy latexruhát, nem szerettem el senkitől senkit, viszonylag kevés mtt-s srácba voltam szerelmes, nem fürödtem a Holt-tengerben. (Még folyóban is csak tegnap először; a Duna amúgy nem rossz, egyszer beúsznék mélyebbre is, de arra azért jobban fel kell készülni.)

Az árnyék az nem sötét, az csak szürke. Ez a sorsom, vagy csak hozzámnőtt a szerepem, és nem tudok kibújni belőle?

Na, várnak a ruhák.

Jóban leszek vele :) Nem, nem fegyvertúlmisztifikálás, nincs neve, és akármikor meg lehet nézni, sőt, odaadom, hadd forgasd. De akkor is szeretem, jóféle, épp kézre áll. És rendes bot, nem ám szerszámnyél :)

Szóval most jók az edzések nagyon, ez a kedvenc fegyverem, akkor is, ha lehántja a bőrt a kezemről. Eddig van vele háromféle pörgetésünk. Kúl. És mitha ma még suhogni is hallottam volna egy picit.

Vasárnap meg Alyrral mentünk a Szigetre gyakorolni. A hung gar és a shendao sokmindenben nagyon más, mint a shaolin, de vannak azért asonlóságok. Tanulság: még egy tábori rendhez is mennyit kell gyakorolni! Ja, és guggolás-alapú állásban is lehet nagyon menőn kinézni.

És bár edzésen látszik halvány fejlődés, nagyon rá kéne gyúrnom arra az állóképességre. Futni kéne, ha rá bírom magam szánni, fogok is.

Jobb a kedvem egy kicsit.

olyannyira, hogy írni azt nem is tudok most semmi konkrétról, csak kapkodom a fejem.

pedig az van, hogy én vagyok a legnagyobb apostol, ha arról van szó, hogy az ember maga irányítja az életét. én aztán nem sodródom, mondtam mindig. ehhez képest csak kerülök a dolgokba bele, mint pilátus a credoba. aztán csak pislogok, hogy na, ebből hogy mászom ki.

meg aztán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném. az a probléma, hogy a környékemen az utóbbi időben túl magas a kivételfaktor. az "általában igen, de speciel most más" események, emberek, dolgok. szép, mit mondjak. bár a lottónyereménnyel volna így.

ráadásul egy csomag olyan dologgal is muszáj foglalkoznom, ami igazából úgy hiányzik, mint ablakos tótnak a hanyattlökés. ezek is olyan pilátus-ügyek. és annyira könnyű lenne egyszerűsíteni, de nem, hát mért is.

vagy kevés, vagy sok vagyok én ebbe a világba. de persze ez is meghatározhatatlan, mint egy afféle folt. ha kiderült, hogy hiányosságom van, pótoltam, ha valamiben túltengtem, lenyestem, de most mintha inkább újra kéne definiálni az egészet, mert sehogy se jó, egyszerűen nem jó a kombináció.nem áll össze a dolog. mint a túrós süti meg a pörkölt, vagy a kosztüm és a tornacipő. jók, jók, de nem stimmelnek mégsem együtt.

nem, ez nem a senki sem szeret duma, inkább az, hogy nagyon ritkán működik köztem és bárki más között a kapcsolatnak az a stimmelése és értése, ami úgy igazán olyan, hogy értelme is legyen. persze a haverokkal sincs baj, kell is, és a barátaimat se keveslem. de valahol nem jól kattan a gép, rossz a fogaskerék, eltört a tengely, ugrál a cucc, szakad a gépszíj.

még önsajnálatról sincs szó, nem is önvádról vagy keserűségről. egyszerűen az van, hogy már kiskoromtól belém sulykolták, hogy ne másokra hárítsam a felelősséget. tök egyértelmű, hogy nálam van a hiba. a világ legnagyobb hazugsága az, hogy a világ igazságtalan.

valami nagyon nincs velem rendben, és még azt is tudom, mikor és mivel kezdődött, illetve, tudom mihez kötni, de azt tudom, hogy az nem volt hibás lépés. csak azt nem tudtam, mi legyen aztán, és azóta van a nemstimmelés, a helynélküliség. még azt sem tudom, hogyan is rontottam el voltaképpen, hogy sokat akartam, vagy keveset. és nincs rá válasz, évek óta nincs. csak a hullámzás. hogy ha azóta jól is vagyok, az mindig átmeneti, és mindig követi valami rossz. hovatovább nem merek örülni, egyszer elkiabálom, aztán nézhetek, mi zúdul megint.

nem látom még, mire akar megtanítani ez az egész. és amennyire tisztán látnám a dolgot bárki másnál, annyira nincs tanácsom a magam számára. nyilvánvaló, hogy nem menekülhetek a problémáim elől, de azt sem tudom, hogy hogy a fenébe fogjak egyáltalán hozzájuk. oké, persze, si-heng egyszer mondta, hogy probléma sosincs, csak feladat van, ha így állsz hozzá, máris egyszerűbb megoldani. csakhogy nem látom a feladatot.

pedig amúgy nincsenek extra igényeim az életemmel kapcsolatban. de amíg nem látom, mi akadályoz a továbbjutásban, addig még azokat sem fogom tudni elérni. egy teát sem főzhetek igazán úgy, hogy ez itt van.

na de mi van itt?

válasz persze nincs, tőletek sem. nem, ez most nem az "írja le mindenki, mit nem szeret bennem", ez ugye szubjektum, és mint ilyen, annyira lenne értelme, mintha kalapból húznék random tulajdonságokat. pláne, hogy van néhány ismerősöm, akik, bármennyire kedveljük is egymást, nem ismernek igazán, és a világért ki nem vennének abból a skatulyából, amibe korábban egyszer beletettek.

nehéz ez így.

Holnap diplomaosztó. Őszintén, úgy érzem, ez csak annyiban számít, hogy ez alkalomból fodrászhoz megyek, de még fogggalmam sincs, mit vegyek fel. Semmi filozofikus gondolat az idő múlásáról, az értékekről, a tudás megszerzéséhez vezető hosszú, és nyilvánvalóan rögös útról.

Igen, úgy érzem, pont ennyit ér.

Egyébként valamelyik nap a Caminoval álmodtam. Egy különösen zsúfolt zarándokszálláson voltunk, ami egyébként leginkább egy emeletes pesti bérházhoz hasonlított. Gyönyörű idő volt, épp olyan, mikor el kell indulni, ám sehogysem sikerült összeszedni a cuccaimat. Sok kisebbett kellett volna csak egy másik emeletre vinnem, ahol az egészet belepakolhatom egy nagy hátizsákba, de valami mindig kiesett a kezemből, mikor elindultam velük.

Nem is kell ehhez Freud...

Szeretlek titeket. Nélkületek nem is tudom, hol lennék.

(Nem nevesítek, úgyis tudjátok.)

:_)

Szóval, Camino. Felemrültek gondok.

Pro:

• akarok menni.
• ha nem megyek, pedig mindenkit ezzel hülyítettem, segget csinálok a számból.
• jó volna most eltűnni itthonról.
• ha elkezdek melózni, soha többet nem lesz olyan, hogy egy hónap szabi.

Kontra:

• nincs egy kanyi vasam se, sőt, nem is lesz.
• a nyáron menni szoros lenne, szeptemberig kitolva meg, mit csinálok addig?
• hiába akarok eltűnni - mire jövök haza? és csak itt kéne lenni most a család némely részével - akik még fontosak.
• jó volna mégis csak lenézni abba a Táborba. Annyian hívnak, és végre azt hiszem, hogy nem a munkám kell, hanem (legalábbis azon keveseknek) én.

Szóval, "jeles ember észlény, ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén". Dilemma.

Holnap 11től a reptéren. Eddig a telefonban nagyszerűen mentek a dolgok, kíváncsi leszek. Állítólag lesz némi alap topográfia (az mondjuk pite), meg angol rész (attól kicsit fázok).

És kaptam egy ötletet - minek következtében erőst kísért a sátán. Anyagiak, vagy lelki üdv? (Itt nem fejtem ki. Privátban ellenben.)

Leginkább ez a kettő.

Meg előtte TLV döntő is. Jelmezt zsűriztem. Esküszöm, a kölykökben akkora kreativitás van, hogy hihetetlen. Pajzs dísztárcsából - vagy éppen baptista dalokat tartalmazó bakelitlemezből. Az ám a trú Hit Pajzsa! Vagy a két srác,a hónapok óta készülő láncingekkel, és bőrpáncéllal, meg a külön ezért kovácsnál megrendelt fémsisakkal... őket be kell rántani az mttbe, hogy nekünk is legyen ilyen. Besírtam azon a csapaton, a pozitív értelemben. A lányok a Nimrodelnek öltöztek, és basszus, _dalt_írtak_ csak ezért. De azok se voltak semmik kreativitásban, akik két perc alatt alkottak egy komplett banyapókot. Na, tudjátok, _EZÉRT_ az energiáért akarok rajztanár lenni. Ezeket muszáj kihozni belőlük, és fejleszteni, mert hihetetlen.

Aztán IHB. Természetesen megint hülyeségeket beszéltem, Péterrel törtünk poharat, valamint adtam a pletykának. Miért jó kitárgyalni a saját dolgaimat? 1. Így én ellenőrzöm a pletykát - azt hallják az emberek, amit én akarom, hogy halljanak. 2. Hírértékcsökkenés - ha mindenki mindent tud, hamarabb elfelejtik, ha beszédtéma vagyok, hiszen ki kíváncsi arra, amit hatszor hallott tőlem? 3. Nem is képzelitek, mi mindent tudok meg ezáltal a pletyka terjedési sebességéről és fő forrásairól... :)

Miután negyed 5 körül értem haza, nem sokat aludtam - ma ugyanis kószatúra volt. Gondoltam, aznaposan kicsit érdekes lesz... de legalább jó modell volt a Caminohoz. Pár nap után szerintem pontosan ennyire leszek izomlázas (ez még edzésről, ott meg majd a roncesvalles-i hágótól), és rossz közérzetű. A tréning része volt, hogy ma csak üres zsemlét és vizet vittem - igaz, ez így más, és nem olyan tudatos döntés eredménye, mint ahogy hangzik, de nem ártott kipróbálni. A következő kísérlet a Gerecse 50 lesz, teljes menetfelszereléssel... :) Egyébként a túra minden várakozásomat felülmúlóan frissítő és hatékony volt, nagyon élveztem. Akár szél sodrát állni az Újlaki-hegyen, akár napfényben heverészni a Hármashatár-hegyen.

Egyébként meg zene, jól.

Azzal együtt zseniális klip, hogy a legkevésbé sem passzol a dal hangulatához szerintem, ráadásul ez egy rövidebb verzió, és nem szól annyira jól. Na de sebaj.

Hazaérve csak úgy kapcsolgattam a tévét, és nem belefutottam egy erről szóló műsorba? Égi jel, mondom.

(Másik kérdés, hogy baromira nem tudom felfogni, mért kell vacak minőségű filmre venni a dolgot, pösze narrátort találni, és elővakarni a kincstárból a leghergyább '80-as évekből itt maradt szintizenéket alá. Attól, hogy útifilm, még lehetne szép, hiszen arra kéne csábítsa a nézőt, hogy oda akarjon menni. Ráadásul valamiért csak a francia szakaszról volt szó, ami nem baj, mert most már mindent tudok Roncesvalles-ról, de azért csak hiányolom ám a spanyol szakaszt, elvégre az a lényeg.)

Most, az útról keresgélve futottam bele: július 25. Szent Jakab napja.

Épp, amikor megérkezem, úgy, hogy nem is tudtam erről.

Mi égi jel, ha nem ez?

(Oké, tudom, feltaláltam a melegvizet.)