Árnyak Könyve Vol. 2.

Avagy, ma az orvosnál jártam. Én. Önszántamból bementem a rendelőbe, mi több, gyógyszer felírását kértem. Írjátok fel a kéménybe korommal, sok ilyen nem lesz azért, rendszert nem csinálok belőle.

Az van ugyanis, hogy jó három hete vagyok beteg. A megfázás összes tünetét produkálom váltakozva - hol az orrom nem szelel, máskor hangom nincs, aztán a torkom fáj, aztán úgy köhögök, mint egy egész TBC kórház, vagy éppen taknyom-nyálam egybefolyik, és tüszkölök. Ebből lett ma elegem (meg a kolléganők sanda oldalpillantásaiból, amikor az elfogyott papírzsepi helyett egy adag konyháról csórt szalvétával állítottam be az irodába ebédszünetről visszajövet. És még jó, hogy nem egy guriga slózipapírral).

(Zárójeles megjegyzés: csak velem esik meg az a lúzer véletlen, hogy karfiollevest és brassóit eszik otthon, majd másnap a munkahelyén csont ugyanez a menü.)

Szóval, skippeltem a hétfői szokásos túlórát, és elpályáztam. Amúgy is illett már csekkolni az új dokit, hallottam, hogy jó fej (mondjuk a távgyógy-Gyurcsók jellegű előzőnél minden csak jobb lehet :P).

Na, és a rendelőben a maradék hitem is elszállt, ami az embereket illeti. Bementem, körbekérdeztem, jó hangosan, egy kissé náthás hangú, de érthető jóestét után, hogy ehhez és ehhez a dokihoz ki az utolsó. Mindenki úgy nézett rám, mintha bejelentettem volna az Apostoli Magyar-Siriusi Királyság hatalomátvételét... ja, azon túl vagyunk. Szóval, a nép furán nézett, de mély kussban ült tovább. Na, mondom, nyilván máshova várnak, mekkora szüret, kijön majd a nép, mehetek be rögtön, és kész, mehetek haza.

Meg ahogy Móricka elképzeli. Az ajtó nyitódása után még szám szerint öten mentek be előttem. Baszki, ezek nem hallották, amit kérdeztem, vagy csak szimplán gyökerek? Ezt jól meg is tárgyaltam anyámmal, miközben egy hajléktalan külsejű bácsi időnként érdekes tekintettel méregetett - na, ő volt az ötödik, aki előttem bement, és egy büdös szót se szólt! Legalább a fejével integethetett volna, mikor kérdeztem, mi van, azt tudta forgatni, én láttam, kétszer is!

Mondjuk, lehet, épp a halálomat tervezgette. Amíg vártunk, meséltem anyámnak, hogy aznap is volt hülye telefon, például egy hallhatóan nem túl gyors észjárású, és sejthetően teljesen eltájolt nőt percekig győzködtem, hogy nem, biztos nem én vagyok a Hun guest Hotel, hogy Sárvár vagy Bük, az is  mindegy lett volna neki (végülis, szomszédosak :P), de egyik sem, tényleg, és hogy nem, tényleg foglamam sincs arról, hogy mi az a Harmónia Hálózat, mert hogy ő annak a fejtágítójára akart volna eljutni mindenáron. Na, ennél a résznél a bácsi pont úgy nézett rám, mintha ő lenne a Hálózat feje, és személyes sértésnek számítana, hogy én azt nem ismerem, és nem adtam vele kapcsolatban kielégítő tájékoztatást. Persze ki tudja, lehet, hogy így is volt.

Na mindegy, vártam, ha már muszáj volt. Közben zajlott körülöttem a rendelő szociális élete, a szokásos mammer- és tatterkórus mellett a szólót ezúttal a tipikus Hivatásos Munkakerülő játszotta, női szólamban. Hát, az a csaj úgy idegesített, azt hittem, az arcába lépek. Ez a tipikus mindenkit letegező, mindenkitől érdeklődő, bizalmaskodó arc, de amitől az ékszíjat ledobta az agyam, amikor tőle kérdezte valaki, hogy receptért jött-e, és ő röhögve válaszolta, hogy ja, és reméli, utánadobnak még egy táppénzpapírt is. És senki még csak egy félrenézést se produkált, vagy valami, mindenki egyetértő kacarászással állt mellé.

Mármost, azt azért tudjátok, hogy alapvetően nem vagyok egy kimondott workaholic típus. Nem álltam kétszer sorba, mikor a munkakedvet osztogatták, és nyilván én is örülök, ha szabadnapom van, mi több, nyilván én se bánom, ha a nehezebb ésvagy nemszeretem munkákat helyettem elvégzi más. De ezt a csajt hallgatva egyszerűen az villódzott a fejemben, hogy ezért tart itt ez az ország, baszki. Mert tonnányi ilyen kis izé van, aki azt lesi, mikor lóghat vagy mehet szabira máshogy, a munkába bejárni, az bezzeg mindenkinek büdös. De ha neki kell valami, és más így viselkedne, akkor ennek lenne a pofája a leghangosabb, hogy egyesek mit meg nem engednek, hogy őt így szolgálják ki, hát ő fizetett. Mindenki csak ki akar bújni a dolgok alól, azt senki nem nézi, hogy jaaaa, hozzá is kéne tenni valamit, talán... és nem, most nem azokról beszélek, akik nem találnak munkát, pedig keresnek, hanem azokról, akik simán jól elvannak a ténnyel, hogy ők el vannak tartva, és nem is értik, hogy mi ezzel a gond. A jogokat, azt mindenki tudja, de a kötelesség, na, arról azt hiszik, hogy svéd bútor az IKEÁból.

Aztán, később jött tercelni a jelenet másik a szereplője, a Helyi Jólértesült. Szintén a bratyizós fajta, aki aztán tudja. Hát persze.

Például odafordul hozzám (miért-miért nem, fogggalmam sincs még csak nem is egy helyre várunk, és én próbáltam _nagyon_ barátságtalannak tűnni), és ilyet szól:
- De a XY doktorúr ma csak hatig rendel ám. (Akkor volt 17:56, én meg háromnegyed órája vártam, hogy a beszédképtelen gombák végezzenek előttem. A nővér és a doki is járt már kint pár perce, fel is mérték, ki vár még oda, szóval elég egyértelmű volt, hogy ezt a rendelést még lezavarják túlórával. A csaj nem ide várt, úgyhogy először gondoltam, hogy 'Közöd?' - de aztán győzött az, hogy engem úrilánynak neveltek, vagy mi a szösz.)
- Igen, tudom.
- De ki van írva.
(Ez hülyének néz, baszki.)
- Igen, láttam. (A biztonság kedvéért biccentek a fejemmel a tábla felé, hátha így érti, hogy értem - még új vagyok itt, gondoltam, hátha az úri közönség , mittom, csak a gesztusnyelvet érti.)
- De már elmúlt.
(Mondom...)
- Háromnegyed órája várok, negyed hatkor jöttem. Tudom, meddig van rendelés, és még beférek.
- Aa-haaa... (Tudjátok, van ez a kétkedő hangsúly. Amikor éreztetni akarod a másikkal, hogy te jobban tudod, csak nem szólsz bele.) És régóta a betege XY-nak?
(Miva, káderezünk? Amúgy sem szeretem ezt a kifejezést, olyanok jutnak róla eszembe, hogy a hatodikos Pirike tisztára betege a nyolcadikos Tiborkának, meg hasonlók. Van egy orvos, akihez megyek, ha bajom van. Szerencsére a feleletet megúsztam, mert bemehettem végre. A csaj, aki máshová várt, irigyen nézett utánam, én meg nem sajnáltam.)

Szal, bejutottam. A doki tényleg elég jó fejnek bizonyult, viszont rögtön sikerült elképesztenem, asszem.
Eleve, összefüggően elmondtam, miért jöttem. Szerintem a betegk nagy része nem ezt teszi, ezért van bent mindenki fél órát. (Én kb. 5-10 pefc alatt végeztem, ebben volt vizsgálat is.) Szépen összefoglaltam, miképp jöt ki rajtam a kórság és mikor. A doki először azon nézett, hogy eddig mért nem voltam itt, de ahogy mondtam, lassan kezdett leesni neki a húszfillér.
- Akkor... akkor maga nem is akarja, hogy táppénzre kiírjam?
(Nem hitte el, de tényleg.)
Elmagyaráztam, hogy nem. Most van új munkahelyem, nem így akarnék bemutatkozni, azon kívül én tényleg meg akarok gyógyulni, bármilyen fura, ezért jöttem orvoshoz, adjon valami nehéztüzérséget (a recept nélkül kapható, valamint a népi gyógymódokból már mindent megpróbáltam. A leg hardcore-abb, asszem, az egyben, héjastul megevett citrom volt), aztán hadd menjek, holnap meló van, nem érek rá egész nap. A doki látványosan csodálkozott még egy darabig, majd megállapította, hogy hörghurut ez is (jéj, megint megnyertem), felírt anitbiotikumot, aztán Isten hírivel jöhettem is. 
Ez megint ugyanaz a sztori, mint a kinti hülyenő. Hogy az az egyértelmű és az alap a dokinak is, hogy hozzá azért mennek, hogy kiirassák magukat, mindegy, mivel. És ez azért nagyon szánalmas, nem is a dokira nézve, hanekm az emberekre általában. Ez nem csak a lustaság, hanem gyengeség is a szememben, hogy az átlag nép kettőt tüsszent, és már kiíratja magát két hétre, alig van az emberekben kötelességtudat. Én taknyosan is bejárok dolgozni, mert ha telefont nem is veszek fel, ha nincs épp hangom, de a többi munkát tudom csinálni akkor is. És szerintem ennek így kéne működni.

Mindegy, anyámmal beszélgetve erről megállapítottuk, hogy mi mind UFÓk vagyunk, talán a hugomat kivéve, de mivel eddig csak neki van esélye a családalapításra, mi többiek szépen csendben kihalunk, és nem zavarjuk ezt a furcsa evolúciót tovább.

A nap lezárásaként ellátogattunk még a gyógyszertárba. Mondanom se kell, hogy a "Kérem, itt várakozzon" táblát mindenki olyan ívben szarta le, mint a parancsolat. Az utolsó quest a hancúrozó gyerekek ricsajának kibírása volt. Mert ugye, szép dolog, ha egy gyógyszertárban van gyereksarok, hogy a várakozó gyerekek elfoglalják magukat, amíg anyuka kiváltja a cuccot, de amikor előbb nevezett felelős szülő szemmel láthatóan azért hozza be csak a kölyköket, mert ott szuper cuccok vannak a sarokban - és beteg emberek a sorban, akik köhögnek jobbra-balra... hát na. (Gondoltam, adok kis okot az ittlétre, és majdnem látványosan beleköhögtem én is a nép irányába, de aztán visszafogtam magam, egyrészt úrilánynak neveltek, vagy mi a szösz, másfelől a hörghurut szívás, és egy kölyöknek azért ne legyen szar miattam is, mert az anyja egy gyökér.)

Mindenesetre kiderült asszem, hogy én valójában mizantróp vagyok. A távolabbi terveim között szerepel ezért, hogy feleségül megyek egy hasonlóan embergyűlölő sznob feltallóhoz, aki majd robotokat épít, hogy helyettünk találkozzanak ők a hülyékkel, ha gyógyszertárba vagy közértbe kell menni, mi meg beköltözünk egy elefántcsonttoronyba a puszta közepén. Azért oda, mert a síkságon messziről meglátom majd közeledni a gombaagyú emberiséget, és hangosbeszélő segítségével tesztelhetem is őket rögtön - ha nem megy neki mondjuk egy egyszerű szövegértési feladat, vagy nem tud kettővel szorozni egyjegyű számot, akkor seggbe lőhetem sós puskával messziről. Csak a kiválasztott kevesek juthatnak majd be, háhá! (Eddig az ördögi terv, a részleteket még ki kell dolgozni, például honnan szerzek mizantróp robotfeltalálót, akinek van elég pénze toronyban lakni velem, ilyesmi.)

Eddig tartott a mai agymenés, köszönöm a figyelmet, most elvonulok tovább tüsszögni.

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, 
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

/Radnóti - Töredék/

...na, ez teljesen nem normális. És most a gázos fajta nem normálisról beszélünk.

Még kigyógyulni se lehet a stressztől. Nem elég kikapcsolni a telefonod.

Mindig érdekelt, hogy lesz valakiből terrorista. Hát, valószínűleg így.

A büdös francba. A rossebbe. Hogy az a poshadt kurva élet tenné valahová. Hogy a rák egye ki. Halna éhen. Állna belé a nehézség. Hogy a Jóisten tenné valahova. A méteres kékerest. Az apád istvánbácsiját. A vörhenyes talicska. A fekete franc. A telibekúrt két talicska aprómajom. Hátulról egy rotációs kapával. Hogy a jó büdös rüfke nagyanyját, aki egy fél banánért táncolta a gambalungát a négereknél. Hogy szakadna rá egy mázsa szar. Rázza már a pofonfát. Meg az anyját a ravatalon, azt. Valakit bizisten pofánszarnék. A legnagyobb gleccsertatár. Hülye. Szemét. Maga imbecillis.

Nem, ez még nem az igazi.

Lázverseny: még mindig a tegnap vezet 39.7 fokkal, ma már csak 38 körül tanyázott, még a végén holnap a kontroll visszaenged dolgozni? Vicces lesz, annyira szédülök, hogy ha nem előre nézek, fordul velem a szoba is. Vagymi vagyhogy.

...de csak sikerült.

Akkor van jogod pofázni mostantól bármiről, ha hitelt érdemlően bizonyítod, hogy

a) másfél hónap után nem lehet megtanulni egy program használatát, ami amúgy annyira egyszerű, mint a lejtő, és amit többször, többen megmutattunk;

b) másfél hónap után nem lehet megtanulni, hogy melyik a 4 fős apartman (pláne, hogy ott van az orrod előtt a szobainfo mappa, amiben látszik is - ha már a fent említett ék-egyszerűségű programból nem lenne egyértelmű), és hogy oda csak azokat tesszük, akik annyian is vannak, mert különben pluszmunkát ad a takarítás (persze nyilván nem te csinálod, így akár le is szarhatod - más farkával verni a csalánt, does it make sense?);

c) ha egy gép olyat csinál, amit nem tudsz, akkor fölösleges felhívni a 0-24es ügyfélszolgálatot, hogy kettő darab másodperc alatt megszabadítsanak a gondoktól; és helyette inkább a fizetni akaró vendégnek mondjuk azt, hogy akkor inkább hagyjuk.

Egyéb esetben alapállás van, és nem vagyok kíváncsi kifogásokra.

És komolyan, mindenki meg van sértve, ha valamiért vállalni kell a felelősséget. Mikor lesz már végre világos, hogy nekem nem az kell, hogy ujjal mutogassak akárkire, hanem az, hogy el legyen végezve a munka? Mért túlzott követelmény egy kis talpraesettség? Ha már meg kell csinálnom a dolgokat más helyett, legalább azt látnám, hogy megpróbálta. De semmi, még csak azzal se erőlteti meg magát, hogy úgy tűnjön, mint aki legalább gondolkozott.

...a Dallas zene dallamára.

Pedig ez egy jó napnak indult. A nemlétező faszom is kivan.

Kivan attól, hogy ha elmegyek egy napra, mindig van valami botrány, már félek felvenni a telefont, mert abból sose sül ki semmi jó.

Kivan attól, hogy a munkáját senki nem tudja rendesen elvégezni, de azért belepofázik abba, ami mások dolga, így összekavarja az egész rendszert. Komolyan elsírom magam, tényleg az volna a főnöki feladatom, hogy mindenkinek, és mindenki minden egyes szavának, tevékenységének és megnyilvánulásának utánamegyek, mint a kétéves gyereknek, hogy "Nem, Pistike, azt úgy nem szabad"? Nem vagyok erre képes, nem is erről szól a szerződésem.

Kivan attól, hogy a főnökség minden lehetséges módon megnehezíti a munkámat. Ma például, ahogy hallom, atomjaira tépték azt a füzetet, amit műszakátadásra használunk. Mert hogy az nekik nem jó, ma reggel is volt valami gond (ugyan nem a füzet miatt, hanem mert ha egy emberről nem kérdezem meg, hogy "ugye tudod, hogy ez így van", akkor tuti, hogy ő fogja szétbarmolni a dolgokat felesleges fontoskodással, mert "de a gép ezt írta ki". Szarom le, mit írt ki, _EKKORA_ ívben, gondolkodni kéne. Igaz, annak is, akivel beszélt.), tehát széttépték, mert biztos a füzet az oka, ha nem mennek a dolgok. HADD DÖNTSEM MÁR ÉN EL, hogy hogy adom az utasításaimat, és arra hogy kérem a választ, hogy kérem számon az elvégzetteket, hogy őrzöm meg az eddigieket, és hogy ezt az egészet bagolypostával, sajtpapíron, vagy épp elefánt oldalára grafittizve adom át. Amíg nincs belőle baj, addig pofa súlyba! Addig meg főleg, amíg én állok annak a kurva recepciós pultnak a túloldalán, és nekem kell exkuzálnom magam a vendégek előtt, az ő hülyeségeik miatt is, és én dolgozom, ők meg kisfaszom tudja, mit csinálnak máshol!

Kivan attól az elképesztő cinizmustól, ami a főnökség felől áramlik felém. Mint amikor levontak tőlem, és egy nappal utána velem foglaltatták le a gyereknek az angol tábort 90 ropiért két hétre (az MTT-táborral most inkább össze se hasonlítom, mert már így is akkora a fejem, mint egy ZIL-plató - mi nem kapunk pénzt, tőlünk sajnálják, de felesleges dolgokra, arra lehet költeni, persze). Vagy akkor, mikor közlik, hogy ne is álmodjunk emelésről (bár ennyi pénzért jóformán csak diákot vagy reménytelen eseteket tudok felvenni), de röhögve mesélik, hogy az egyikük fia kapott dobozolós munkát 800/óráért. Én, aki itt főnök vagyok elvileg, 625-öt kapok. Any questions? Vagy amikor tegnap megszólal, hogy "azért érzi, ugye, hogy eléggé szabad kezet adunk magának", de azért másnap már kidobja az utasításaimat tartalmazó füzetet. Komolyan, köpjenek fel, és álljanak alá.

Komolyan, olyan dühös vagyok az egész kócerájra, hogy fel tudnék robbanni. Természetesen senki nem hibátlan, nyilván én sem, de azért az, hogy erre hivatkozva mindenki mindent megenged magának, az azért elég nagy gáz, úgy gondolom.

Pedig, eskü, eddig tényleg jó volt. Majd este leírom, ha lehiggadtam, most elhúzok cipőt pucolni, és rendet rakni, a fizikai munka megnyugtat.

De előtte még elküldöm a CV-m egy-két helyre.

Megint rinyaposzt. De most lett igazán elegem.

Ma kaptunk fizut, amiből a főnök rögvest le is vont 11000-t, mert nem jól írtam meg egy számlát. Pontosabban megírtam, ez olt a baj, ő ezt a fizetést fű alatt akarta intézni - így most hivatalosan kellett, kell tehát az adókat is fizetnie. És ez neki nem tetszik, így hát levont.

Kábé baszódjon meg, és most elég mérges vagyok ahhoz, hogy ne is akarjak ennl cifrábbat kitalálni.

Ráadásul most hívott az éjszakás csaj, hogy i az, hogy neki nincs itt a fizuja. Mondom, hát én szóltam Tündének délelőtt, hogy legyen elég a kasszában, átküldtem neki a fizetési listát is. De hát hogy ő erre most számított, és hogy a megállapodás így szólt, és hogy ő nem velem akar kiszúrni, de akkor most kerítsek a helyére embert, mert az első adandó alkalommal lelép.

Szuper, mi? Tölthetem azzal a táborig hátralévő időt, hogy új embert találok.

Meg amúgy is. A nemlétező tököm kivan. Úgy érzem, folyton csak dolgozok, rohanok, lóg a belem, és sehová nem jutok az ég világon. Amikor valamire azt hiszem, h na ez most jó, akkor jön egy pofon balról.

Valahogy nem hiszem, hogy ennek így kéne történnie. Aki azzal jön, hogy ez a nehézségekkel teli felnőttlét, annak betolom a fejét egy virágágyásba. Az élet nem lehet ilyen szar. Biztos forrásból tudom, hogy van olyan ember, aki látott már olyat, aki élvezi a munkáját, akinek nem okvetlen egy fasztarisznya a főnöke, akinek a munka mellett még van energiája élni is.

Az összeomlás szélén vagyok, komolyan. Itt fogom hagyni az egészet a picsába. A táborig lévő heteket kihúzom, aztán két hét pihi BKV-n. Aztán pedig nagyüzemi CV-küldözgetés lesz, és ha találtam egy helyet, felmondok.

Én aztán tényleg kitartó és nagyon türelmes vagyok. Általában lenyelem a dolgokat, és hajlandó vagyok kellemetlenségeket elviselni, ha hosszú távon jobb lesz. De eddig tartott erre az energiám.

...ha eljöttem, úgy felnyomom ezeket valami hatóságnál, mint a parancsolat, öröm lesz nézni.

És a táborra is rengeteget kéne még készülni... és anyu is most van kórházban. Ma megvolt a műtét, és elvileg nincs baja, talán holnap vagy holnapután jöhet is, de azért nem jó ez most. Akármilyen hülye tud lenni, hiányzik.

Érdeklődőknek elmondom, hogy a címben jelzett egy igen jóféle zenét játszó banda. icke és minc hibája, asszem, ők raktak ki tőlük a fácséra. Ma állítólag koncerteztek, úgyhogy ennek tiszteletére torrenteztem szereztem véletlenül eljutott hozzám egy teljesnek tűnő diszkográfia. Rég hallottam jóféle Nintendo-hangulatú szintivel fűszerezett metálfélét. (És aki most azt hiszi, hogy ironizálok, az téved. A Nintendo-hangulatú szintiknek megvan a helyük a zene világában. Az enyémben biztos.) Amúgy se volt mostanság olyan zeném, amit szívesen hallgatnék, és ne ismerném - jobb híján Clawfinger ment ez előtt, ami jó ugyan, csak lassan úgy ismerem, mint a tenyeremet.

Ennyi volt kis zenei félóránk, köszönjük megtisztelő figyelmüket. És most, hírek.

Holnap, mint az Éjjeli Őrség tagja, feketét öltök.

Magyarul, az a nevetséges helyzet állt elő, hogy bár már se beugró nem vagyok, éjszakás és fiú meg soha nem is voltam, holnap éjjel mégis én leszek a portás a hotelben. A többieknek mind van többé-kevésbé elfogadható dolguk akkorra; illetve dehogy, de a délután egy pontján meguntam, hogy órákig telefonon könyörögjek valakiknek, akik éreztetik, mekkora szívességet tesznek nekem, hogy bejönnének esetleg, ha idejük engedi, elvégezni a munkát - jelen esetben itt lenni. Úgyhogy gondoltam, a lónak különféle testrészei a szájukba, meg egy rotációs kapa hátulra mindnek, bemegyek én, de akkor enyém a lóvé is. Annál is inkább, hogy mikor a kisfőnök meghallotta, mire (nem) jutottunk, mondta, hogy kijárja a főnökségen, hogy ezért nappali bért kapjak, ne éjszakait. Ja, mert azt még nem is mondtam, hogy utána közvetlenül délelőttös leszek. Na persze 16 órát azért mégse kéne, gondoltam, úgyhogy azt azért közöltem az utánam délutános sráccal (akit ugyanúgy vigyen el a porkoláb, mint a többit), hogy szeretném, és igencsak értékelném (értőknek: nem verem orrba, verbálisan sem), ha bejönne pár órával korábban. Ezt még megígérte, így nem 16, hanem csak 14 órát leszek. Mekkora faszaság, nem? :P

(Ja, amúgy ugyanitt recepciós állás kiadó. Nem vicc, a nappalisok közül is mennek páran, az éjszakások közül is (utóbbiak kevésbé jószántukból fognak :P), szóval, ha valakinek nagyon nincs más, és érdekelné ez, az szóljon. Vagy ti az ismerősöknek, ha valakinek kéne. Mail nekem, és válaszban mennek a részletek.)

Fekete meg úgy lesz belőle, hogy a műszakmaraton előtt színházba megyünk, szűkcsaládilag, faterom nélkül. Hegedűs a háztetőn, Hegedűs D. Gézával (vajon elég ócska poén ahhoz, hogy egy vérszegény hahát megeresszek? igen, valszeg.), akit amúgy csípek. És hát, ha színház, akkor jobb cucc, márpedig a jobb cuccaim feketék.

Pedig nem is vagyok gót.

Irtam egy marhára intellektuális, filozofikus bejegyzést, amit aztán végül piszkozatba raktam. Helyette a következő lényegi kijelentést tudnám tenni:

Csapasd már le magad egy ólmosbottal, és növessz agyat.

Köszönöm a figyelmet.

Az egyik hülyének néz; hogy készakarva vagy véletlenül, azt nem tudom, de azt se, melyik rosszabb.

A másik lelegyint, aztán jön sirni a vállamra, ha arra van szüksége. És még mindezért én menjek a picsába.

Komolyan, amig ilyen barátaim vannak, addig ellenség se kell. Mindennap van valaki, akiről nem tudom, kiröhögjem-e, vagy bosszankodjak. És még képes vagyok a kedvükért átirni a napi programomat, hogy aztán kiderüljön, hogy fölösleges volt.

Vannak, akik a körlevélküldő hülyékre allergiásak. Én most azt találtam ki, hogy ha valaki csak vesztegeti az időmet és az energiámat, akkor letiltom a faszba, és örüljön, ha a köszönését fogadom.

Bocs, gyerekek, amúgy is keveset aludtam, nem volt jó napom. Óvatosan táncoljatok az idegeimen, légyszives. Kösz.

...és pontot teszek az előző végére, lemegyek, aztán olyan családrobbantó veszekedés zajlik, hogy még. Ennyire még sosem húztam föl magam, asszem. Nem aludtam, talán most menni fog.

Egyébként széttörtem azt az oklevelet, amit apám kapott tőlünk az első itteni karácsonyra. Az volt rajta, hogy elismerésül adjuk a házépítő mesternek. Mikor már sokadjára jött azzal, hogy ő mennyit dolgozott, és mennyire hálátlanok voltunk, ráadásul, hogy ő maga mennyire becsületes, akkor akadtam ki; leakasztottam, kimentem a ház elé, széttörtem a cuccot a combomon, majd elhajítottam.

Ez volt ma hajnalban. Csak a miheztartás végett. Kis családi idill, nem? Fel mégsem pofozhattam... egyébként meg észbe attól sem kap.

Azoknak, akik nem tudják, mi a helyzet, most nem írom le, itt talán soha nem is fogom. Annyit azért mondok, hogy nyilván nem azon ment a vita, hogy ki mennyit mosogat, az az ember ennél súlyosabb dolgokat művelt. Nem, ne is kérdezd.

Igazából már csak a halál időpontját kéne meghatározni. Mármint, ez nyilván nem egy fenyegetés; az a helyzet, hogy akit apámként ismertem tizensok évig, az jó pár éve eltűnt valahol, elszublimált szépen a mögül a nyavalyás mögül, aki lett. Egy biztos: az az ember már nem létezik, és a nemléte olyan visszavonhatatlan, mintha tényleg fizikailag is meghalt volna. Ha lenne ilyen, gyertyát gyújtanék az emlékére. Hiányzik.

Aki helyette van, az meg mára annyira zavaróvá vált köztünk, mint egy vuvuzela a könyvtárban.

(Nem, anyám marhára nem fog örülni, hogy ezt ide kiírtam, de per pillanat ez a legkevésbé sem érdekel.)

Ma a hugomék táncelőadását nézve, ahogy a hülyébbnél hülyébb neveket sorolták (komolyan, a Vanessza vagy a Szintia nem is számítanak extrának most már), nagyon eszembe jutott a fenti. Mivel közvetlen a névsor után tánc volt, csöndben kellett lenni, így a feltörő törvénytelen röhögést tüsszentésnek kellett álcáznom, aránylag sikertelenül.

De nem ez volt az egyetlen vicces momentum. A konferansznő elég gyér volt, a kedvenc mondatom tőle, az "egyedüliként versenyben maradt csapat" fogalma. Mint a viccben, ahol a szőke egyedül indul a vetélkedőn, és úgy is második lesz...

Meg amúgy is. Kábé ugyanaz a 10 mozdulat, fantáziátlan koreográfiák, fegyelmezetlen csapat, sokat rontó táncosok, értelmetlen jelmezek - komolyan, az mtt bármely brigádja egy hét alatt jobbat hoz össze, mint itt némelyek fél év alatt.  A Zen Öklét éreztem a gyomromban, vissza kellett fogni a kritikát és a nevetést, mert ki tudja, kinek a szülei ülnek melletted.

Egyébként most az jutott eszembe, mikor a téli kung-fu NB-n a kicsik csapatosan lenyomtak egy kung fu quant. És bár ők se voltak idősebbek ezeknél, mi több, szerintem lényegesen fiatalabbak voltak, nekik ment fegyelmezetten egyszerre és jól a dolog. És hát valahol ez is csak egy koreográfia a maga módján. Igaz, ha tánctanárként shaolin módszereket alkalmaznék, rögtön rámhívnák a Gyermekvédelmet, pedig ugye - hasznos az...

És pont az az idegesítő, hogy azt látom, hogy nem a kölykök hibája. Rengeteg tehetséges, jó mozgású gyereket láttam ma, csak senki nem vette a fáradtságot, hogy ráhúzzon a hátára, hogy kihúzza magát (mint nekünk anno a lapáttenyerű Marci néptáncon), és senki nem magyarázta el nekik, hogy mi is az a ritmus, és hogy kéne azt követni. Öcsémmel majdnem felraktunk egy táblát, hogy: HOL AZ EGY?!

Ez a másik, hogy bár a legtöbben jók is lehetnének (ha nem ez a kutyaütő társaság tanítaná őket táncolni), vannak, akik nem azok. Persze, lehet örömből táncolni. De szerintem elő az adjon, aki való színpadra. Értem én, hogy gőzgép, meg polkorrektség, de na. Akinek nem megy, annak kár erőltetni. És itt csak másodsorban jön az, hogy valaki kövér-e vagy sovány, esetleg milyen magasra emeli a lábát - mert minden a témaválasztáson múlik. De mért táncolnak úgy táncolni állítólag szerető kislányok, mintha kalával állnának a hátuk mögött? A tánc, ha színpadi és kortárs, akkor előadóművészet is, az arcoddal éppúgy játszol, mint a testeddel. És van, akiben nincs érzék az ilyesmihez. De az mért nem olyat csinál, amiben jobb?

Azért persze volt jó is... kb. két szám, a húszból. És azok versenycsapat, nyertes méghozzá. Hát nem mondom, az nem volt rossz, de ha ezzel ma nyerni lehet, én holnap tánciskolát nyitok, és hülyére nyeretem a tanítványaimat.

És azt még nem is ismertettem, milyen a nézőközönség egy ilyen eseményen, mint egy tánciskola bemutatója. Teli van paraszttal, előszöris. Eléd ül, mikor akkora a feje, mint egy hombárnak, integet a gyereknek, nehogy kiláss véletlenül, műsor közben feláll, és járkál (te, aki fotóznál, anyázol), valamint a nyakába ülteti a kisebbik kölkét. Hát e. Tudom, hogy művház, de azért a minimális színházi etikett talán itt se ártana. Még hasonlít is, mindenki látott már ilyet... széksorok, színpad, fények, ilyesmi. Bár igaz, nem nézem ki tahókámból, hogy hasonló helyen megforduljon.

Hú, be kéne fejeznem a posztírást, asszem, elég mizantróp vagyok ma. Egy Tunyacsáp, egy stílusnáci, egy szigorigor.

(Meg amúgy is rolvad a kezem a billentyűkre.)

Azt gondolom, immár sokadszorra, és ma délután újfent megvilágosodva, egy böhöm csomaggal a vállamon, kezemben egy B2-es rajzmappával, valamint a vállamon egy táskával, hogy aki kitalálta az "engedjük előre az időseket és a gyerekeseket" szabályt, azt ítéljük ítéletnapig tartó BKV-zásra, egy taliga virgonc aprómajom társaságában, melyeket egy, a vállán elhelyezett bevásárlókocsiban kellene hordoznia.

Az említett két kivételezett kategória ugyanis, szerintem, csak arra lett kitalálva, hogy a közlekedést lassítsa. Mi a logika abban, hogy ha a nagy csomaggal sietnék a busz felé, még kerülgetnem kell a gyökketővel vánszorgó háromlábúakat? Ha jobban megutálom őket ettől, az nem okoz bennem tiszteletet irányukban, sőt.

Ha már a sőtök, ha én tudom, hogy lassú vagyok, mert mondjuk épp nem hajlik a térdem a fájdalomtól, vagy izomláz okán nem mozdul a combizmom, akkor megvárom, amíg leszállnak a sietősök, én majd ráérek cihelődni. Kell is nekem, hogy a hátam mögül bazmegoljanak...

Mért nem lehet kultúremberként felismerni, ha akadálya vagyok másoknak, és kitérni az útjukból? Mindenkinek egyszerűbb lenne, a lassúak nem éreznék sürgetve magukat, a gyorsak meg haladhatnának. Öröm, bódottá.

Ha már anyázós napot tartunk, sikerült elzanyálnom a "csodás" lépcsőnkon elmenőben. Apám ugyanis csúszós követ tett rá, mert azt hitte, két ciráda majd feledteti, hogy a kő márpedig csúszós amúgy, és nem fogunk elesni. Valamint jó lejtősre csinálta, hogy lecsorogjon az esővíz. Ennek egyenes következménye a zakó. Bár őszintén, az elmúlt hetek függvényében a legkevésbé sem lep meg, hogy ezt se tudta normálisan megoldani. De egy biztos, ha pénzem lesz, leragasztom valami műanyaggal, haljak meg, ha nem. Még egy ilyen tél meg tavasz nem lesz, hogy a korlátnál görcsölve korizunk a lépcsőn.

...olyan jó lenne, ha lehetne erről értelmes párbeszédet folytatni. De milyen kevesen vannak...

...és én vagyok a hülye, hogy egyáltalán foglalkozom a témával, és kommenteket olvasok. Az emberi butaság és sötétség és korlátoltság olyan szintjeivel lehet találkozni, amivel még soha azelőtt.

Tudjátok, semmi sem borít ki jobban, mint az ostobaság. Nem azt mondom, senki sem tökéletes, mindenttudók nincsenek. Tévedni is emberi dolog, meg olyan is van, hogy különféle nézőpontból más egy-egy dolog, és ezen lehet vitatkozni.

De van az, amikor azt látod, hogy aki a másik oldalon van, az egy sötét verem. Hogy a logika és az ész alapján bármit mondhatsz, az nem üti át a pajzsot, és olyan égbekiáltó ökörségeket kapsz vissza, hogy írni se lehetne különbet. Ráadásul, ha mindez elég nem volna önmagában is ahhoz, hogy kedvem legyen visszaküldeni az illetőt barlangba, hozzájön még a tengernyi rosszindulat. Jééézusom. Soha a büdös életben annyi black speechet össze nem hoztam fejben, írásban, és szóban, mint amit némelyek egy mondatban.

Emlékszem, egy időben Ery emlegette mindig, hogy "...5 %..." A gondolkodó emberek arányára célzott a társadalomban. És, bár már én is vagyok annyira bölcs, és fejlődtem annyit egy sztoikusabb irányba, hogy ez ne döbbentsen meg teljesen, azért néha nagyon úgy érzem, hogy omlanak le azok a mentális pajzsok, és hogy mindjárt ütök, mert ezek már csak azt értik.

Az a baj, hogy el vagyok kényeztetve, akikkel én barátkozom, azok többnyire okos emberek, akikkel vitatkozni lehet, érvelni, álláspontot megfogalmazni, beszélni. Az átlagos társaságomhoz képest tényleg nagyon fejbeverő az emberi hülyeség.

Az egyik szerint (sajna ez a rosszabb, mert ezt az embert ismerem, és eddig intelligensnek tudtam) a m.ein k.ampf zseniális. Még ha túl is lépünk azon az erkölcsi kérdésen, hogy milyen is fajtákba kategorizálni, és ez alapján elítélni az embereket, az a dolog, amennyire tudom, egy önellentmondás, egy illogikus katyvasz. Értelmes ember mit láthat abban? Elvakíthat valakit annyira a gyűlölet, lehet annyira savanyú a szőlő, érezheti magát annyira elesettnek, hogy egy idő után mindent benyaljon, ami olyan színű, mint ő?

A másik felrója, ha kérdéseket intéznek kedvenc pártjához, mert mi jogon kéri számon valaki a vezérétől, hogy mit tervez az elkövetkezendőkben. Végül is, csak ők fognak irányítani, talán nem lenne haszontalan tudni, merre, és erre rákérdezni, szerintem, egy demokráciában alap jog. Vagy nem? Valahol le van írva, hogy tilos tudnunk, mit terveznek mások az országunkkal? És ha valaki mer, még ő a hülye? Nem elég, hogy birka, aki buta és vezetni kell, még örül és bólogat is hozzá?

A legtöbben dobálóznak a szavakkal. Jobb és baloldal... kommunisták... liberálisok... azt sem tudják, mit jelent, kommunizmus és liberalizmus éppenséggel nem mondható még csak egymást fedő kifejezéseknek sem, az meg, hogy mindenre ráhúzzák, egyenesen nevetséges. Szereotípiák vannak. Ilyen körülbelülökre alkotnak véleményt? Megvan még Alyr sztorija, hogy "Deutschland, Deutschland liberales"?

És még sorolhatnám... ilyen egy felelős választópolgár?

Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy aki tőlem jobbra, vagy szélsőbb balra szavaz, az haljon meg lavórba'. Az istenért, gondolkozzunk el, és legalább egy icipicit maradjunk már meg a logika mentén... konkrétan nekem a családom sem arra szavaz, amire én fogok ismerős is bőven van másféle, lesz, aki el sem megy. De értelmes indokokat tudtak mondani többnyire, hogy mért arra, amerre. Nem indulat, nem érzés, van mögötte, hanem egy gondolat, hogy "mit akarok én - mi által lesz ez megvalósítható".

És nem, nem téríteni akarok az LMP-nek. Az nem titok, hogy én oda szavazok, de mivel engem taszít a "keresd meg minden ismerősödet" jellegű direkt marketing, nem akarok én senkit meggyőzni. Még kifejezetten vigyáztam is, hogy ne az jöjjön ki, hogy csak egy utat látok. Nyilvánhogy nem. A poszt azért jött létre, mert már nagyon mérgesít az a hozzáállás, amit általában az emberektől látok, ha a politika előjön. És ez most elsősorban a buta emberekről akart szólni, nem másról.

Lehetne máshogy. Nem fröcsögni, hanem értelmesen beszélni. Ennek kéne természetesnek lennie. Számomra nem a réti kökörcsin fennmaradása és az ökogazdálkodás a fontos, hanem az értelmes, kulturált párbeszéd - nem a parlament szintjén, hanem mindenhol. Nézzük már egymást felnőtt, gondolkodó embernek.

Köszöntem a figyelmet.

Nekem amúgy nincs túl sok belőle, én a káoszban érzem jól magam.

Na de az, hogy a Heroes IV-nek csak az install disc-je van meg, a Diablo II-nek meg pont az hiányzik, hát az katasztrófa. Különösen annak fényében, hogy a Warcraft III-nak valami baja van a gépemmel, mertmivel a kezdővideot még lejátssza, némileg szar minőségben, utána el is indul, ámde ott. hogy épp csak elkezdeném, hogy kampány vagy más, bárhova megyek tovább, lefagy. (De akkor ért volna az igazi meglepetés, ha működik, ugyanis a Frozen Throne tokjában meg valami egészen más cd lapult.)

Érted, három játékból egy sem. Sürgősen rendet kell raknom az öcsém cd-i közt.

(Ez ugyan a Warcraft problémáját nem oldja meg, de lenne másik kettő, amivel időt töltsek.)

Ámde azért az egyetemnek mégiscsak az ő rohadék pizzaképű anyját, hogy száradna beléjük egy mázsa szar, és törné őket a frász rendszeresen, mégpedig egy talicska análisan felhelyezett igen virgonc aprómajom képében, melynek mindegyike egy-egy machetát szorongat és pörget nagy lelkesen. Azt szeretném, ha élve, arccal lefelé eltemetve még érzékelnék, ahogy egy hasmenéses orrszarvú gyalázza a sírjukat, és közben még konstatálnák azt is, hogy egy adag epehányásban fekszenek. Mindeközben pedig az anyjuk hátán, a nevük napján, a ravatalukon halkan és érzéssel megszexuálná az egész társaságot egy féltonnás újévi szerencsemalac.

(Valszeg ez nem sikerült olyan jól, ámde éktelenül dühös vagyok, úgyhogy a fentieket minden sutaságuk, és jó-karma-csappantó hatásuk ellenére is fenntartom.)

Nem akartam eddig írni, merthogy elméletileg kommentcsere lesz, és az újabb kommenteket nem tudnám átmenteni. Ámdeazonban a freeblog pár napja ül ezirányú kérésemen, szóval még ne kommenteljetek, csak ha már új cucc lesz, nem a haloscan. Kösz.

Amit meg írni akartam, hogy az aljadékképű radai rossebb rogyassza rá a keresztbeátkozott tetőt arra a nyamvadt, hétszeresen is pokolba való, széjjelgyalázott idióták gyülekezetére, ami az egyetem és a TO.

Kiküld egy levelet, érted, hogy hiányzik a kötelező tárgycsoportokból még 4-4 kredit, elméletből és tervezésből. Most. Kiküld. Ilyet. Nekem. Ezek. És komolyan gondolják.

Azt ugye mondanom se kell, hogy korábban már voltam a TO-n, és megkérdeztem, előre, a tárgyfelvétel előtt, hogy mi hiányzik? És ugye arra sem kell kitérnem, hogy képtelenek voltak értelmes választ kinyökögni az odvas barlangpofájukon? És nyilván az is világos mindenkinek, hogy az etr-ben lévő tantárgyi háló a legkevésbé sem egyértelmű a tárgykörben, más szavakkal, egyáltalában nem tartalmaz semmi egyértelmű jelölést arra vonatkozólag, hogy mi kötelező, és mi nem az? Ugye az is tiszta, hogy tervezésből egészen tuti, hogy nem vettem fel kevesebb tárgyat másoknál, akinél nem jelez hiányt?

Hogy szarna az egész bagázs farfekvéses chillistüskés hármasiker sünöket, lehetőleg a gumibotos fajtából, a nagyobb méretben. De előtte egyenek trágyát, és öblögessék le a Duna vizével, amit egy vízihulla mellől merítettek, ha lehet. És ha az egész fenti procedúra végén görcsökben fetrengve haldokolnak, lássák maguk előtt a vigyorgó képemet, miközben leöntöm őket benzinnel, és hallják sátáni kacajomat, midőn meggyújtom őket, és ők égnek, és halálsikolyukat a sztratoszféra felé viszi a passzátszél.

Huhh. Köszönöm a figyelmet.

Mostanság megint menő dolog a bkvról cikkezni, ami az én (magamnak felállított) erkölcsi kódexem szerint kizáró ok a blogolásra, de azért néhány keresetlen szót hadd engedjek meg.

Szüljenek farfekvéses sünöket, paprikakrémmel bevonva. Mert:

1. Hogy jutok el így holnap tételekért? Örsig bemenni max. stoppal, Moszkvától Zugligetig még úgy se. Elégséges szolgáltatás az anyjukat. Mellesleg ma se jutottam el edzésre, nem volt mivel bemenni a metróig. Aki a világ végén lakik, és a másik végére jár egyetemre, az dobja fel a talpát?

2. Nincs értelme. Ha azért nem adnak pénzt, mert nincs, akkor úgy se lesz több, ha leállnak. Ha azért mert szerintük tűrhetetlen a járművek állapota - nos, ha nem megy 300, ne menjen a többi se? Ha szemétkedésből nem adnak pénzt, akkor elmondanám, hogy az igazi trú szemetek, akiknek befolyása van,  kocsival járnak, kábé le nem szarják, mi van az utassal, szóval a rossz emberrel csesznek ki. És amúgy is: ha ezek után a vezetőség meghajol, és fizet, akkor az lesz, mint a hisztis gyereknél, megszokják, hogy ha kell valami, akkor mindig ezt kell csinálni. Én se hagynám magam zsarolni.

3. Elég undorító módszer a részükről, hogy kijátsszák a náluk lévő túl nagy ütőkártyát. Ez az, amiért egy bokszoló (vagy kung-fus :)) sem verekszik a kocsmában, mert tisztességtelenül nagy előnye van. Nem volna szabad ezzel visszaélni.

4. Hogy kicsi a bér? Ma hallottam a tévében konkrét számokat, és hogy hova akarják "csökkenteni". Elmennek a francba, elég sokan keresnek kevesebbet. Amúgy meg úgy gondolom, h aki buszsofőrnek megy, az tisztában lehet vele, hogy egy menedzser pl. többet keres. Tudta, hova ment, mikor odament, ne sírjon a szája. Mindenki maga tehet a saját sorsáról, igen kevesen vannak, akik tényleg a sors viharaitól tépáztatnak, ahogy a költő mondja.

5. Ezek az éles szemű szakszervezetiek, akik most olyan jól kiszámolták, hány százalékkal lesz kevesebb, akkor mért nem szóltak semmit, mikor az a nemtommilyenné felvette a milliárdos végkielégítést, aztán még egy évig dolgozott, szintén súlyos millákért? Szakszervezetiként látniuk kellett azokat a papírokat, de akkor bezzegg kussoltak. Mért nem ahhoz a nőhöz, meg t. tsaihoz vonulnak ki mondjuk a kurblivassal, és szerzik meg tőle, amire szükség van? Mondom én, nem a megfelelő emberekkel cseszekszenek.

6. Ki fogja megtéríteni nekünk a pluszköltségeket? Van egy havi összeg előirányozva nálam a bérletre, ennél többet nem tudok rászánni. De ha most még taxiznom is kell, azt miből fizetem? Vagy bazírozzak valami jólelkű autósra, és örüljek, ha nem a baltásgyilkos vesz fel?

Holnapi teendők még:

- szőrbélés a szoknyába,

- tervpaszpartuzás,

- nyomtatás és fűzés,

- prezentációk összerakása, lesz rá vagy fél órám (képkészülés és leadási határidő közti intervallum, lövésem nincs, minek kell ez most),

- fotózás.

Hát. De most már tényleg bízom benne, hogy a Nyilasok mindenből jól jönnek ki végül - csak menni fog. Amúgy az elmúlt egy hétben jöttem rá, én minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, roppant optimista vagyok.

De azért - nem akarom. Túl akarok lenni az egészen, engem hagyjanak békén. A saját utamat akarom, nem ezt a nyögvenyelős izét. (És ha mostantól még egyszer valaki felemlegeti, hogy dehát mennyit dolgoztam ezért, azt úgy rúgom meg, hogy a Marsig repül. Komolyan. Aki ezen így sopánkodik, annak fingja nincs semmiről, húzzon bőrt a fogára és tűnjön a halál faszára, ahogy a jó öreg Max Goldman mondotta vala.)

És most még lenne is egy nekem tetsző lehetőség, ha nem lenne hátra még fél évem itt. Bah.

Egyébként rohadt ingerlékeny vagyok újabban, szóval csak óvatosan velem. Én szóltam.

...az a bizonyos fajta vakság. Vagy tán nem is: kettős mérce. Ha én csinálnám, mit nyafogok, tetszettem volna forradalmat csinálni, ha ő, akkor jajszegény, védjük meg. Valaki magyarázza már el, mire jó folyvást a gyengébbeket istápolni... egy darabig persze kúl, hogy megvan az érzésed, hogy te vagy a jobb, idősebb, tapasztaltabb arc, aki bízvást megteheti. De egy idő után nem unalmas, hogy a másik önállóan semmit nem csinál? Nincs igény különálló, másik valakikre magunk körül?

És még az a szebb, ha valóban van mitől megvédeni, de mikor ostoba barom módjára támogatnak mindenféle hülye elképzelést, csak mert ő éppen bántva van... gondolkodni luxus?

Mikor akarunk már rászokni, hogy a másikhoz nem a szerepe szerint, hanem a valódi önmaga szerint viszonyulunk? És mikor akarunk már végre önmagunkhoz következetesek lenni?

A beleértő 'mi'-t használtam, pedig igazából nem nekem kellene elsősorban szétnéznem a saját portámon; azért írtam így, mert forma szerint így illik követ vetni.

Igen, ez nagyon általános, de nem is a széleskörű érthetőség kedvéért írtam. Azért persze, ha gondolat van erről, szívesen vitatkozom, a jelenség így általánosságában is fülön csíphető.  

Persze a lentiekből egyelőre semmi. Nincs nálam lustább. Na jó: ma több óráig jártam a boltokat miltonkapocsért, és műanyag csövekért. Indusztriáltextil for prezident.

A vh1 helyére nagyobbrészt betették a comedy centralt. Hülye időben, a célcsoportokat magasról körívben leszarva. Már az új csatorna pofáján látszik, hogy ez egy szar. Kinyírták az egyetlen nézhető zenetv-t. Szerintem álljon a hátukba egy nagybőgő, és a kolera pengesse. Szerintetek is?

avagy "segget csinálok a számból" akció indul. Képzeljétek ide saját magam anyázását 10 000 vagy annál több karakterben.

Más szóval, mire képes egy igencsak kedélyjavító sms.

Aminek amúgy köze nincs a témához.

Most lett némi pénzem és lelki békém. Egy bizonyos szintig ugye. 

Megköszönném valamelyik égi entitásnak, ha nem lennék benne ezer százalékig biztos, hogy ha hatnak az életemre, azt puszta szórakozásból csinálják.

Amúgy csütörtökig egyedül őrzöm a házat. Ha valakinek kedve van átugrani ide Keresztúrra, csörgessen meg. 

Ez egy ambivalens poszt lett. 

...amíg úgy méhen nem rúgom, hogy elkezd zümmögni.

Vagy fasírozom a mogyoróit. Ha rájövök, melyikük volt.

Tudni kell, hogy faterom mindig is befolyásolható volt. A szomszédság nagyban adja a tanácsokat, hogy mi legyen a mi kertünkkel, apám nem nem elhajtja őket a vérbe, because of magántulajdon, hanem képes, és megfogad minden faszságot, amit azok kitalálnak. Most pl lefűrészelte a fél germesdorfi cseresznyét, ami hatalmas volt, és szép, most meg kábé úgy néz ki, mint Harry, amikor Petunia néni lenyírta a haját, és csak egy tincset hagyott meg. Ugyanis valamiért bár lenyeste a fakorona felét, egy különösen nagy részt az ablakom alatt meghagyott, mert korábban céloztam rá, hogy jó buli nekem, hogy belóg az ág. Édes, hogy gondolt rám, csak nem értette jól, ugyanis én úgy gondoltam, hogy az egész fát úgy ahogy van, ne vágja le. Komolyan, elárulja nekem valaki, hogy mi a hétszentséges-méteres-kékeres-retkes lófaszért kell belekontárkodni másnak a kertjébe, és másnak a fájába?! persze, apám a hülye, hogy mindent birka módra utánuk csinál, de akkor is... most van egy fél fánk, csak azért, mert a szomszéd szerint nehéz permetezni. Meg állítólag zavaró a cefreszag, ha lehullik a gyümölcs. Nem mintha nem söpörnénk össze, nem mintha nekik nem lennének fáik. Szerintem simán irigyek voltak, szinte egyik szomszéd kertben se volt ilyen szép gyümölcsfa. Mikor megláttam, majdnem sírtam. Hogy lehet ilyet csinálni egy fával? Legalább apám is nem az imbecillis farkaktól kérne véleményt, hanem tőlünk, normális emberektől, akiken a család többi részét értem. Húúú. Nagyon dühös voltam/vagyok.

Mindegy, írok másról, végtére is ez múlthétvégi ügy.

Lássuk csak.

Zajlik az ArM, önhibámból (elvarázsolt erdőben imádkoztam, de hát mit tegyek, ha vallásos a szentem, és megijedt? na, ezért vagyok inkább mindig eretnekekkel) elvesztettem Wolfgangot egy évre, addig büntetőmunkán van a tündéreknél. Agnus roppant ideges volt, de lehiggadt (nem maradt több összetörni való tárgy a szobájában, és a káromkodásokból is kifogyott), most Vimet tanul gőzerővel, és tervezi, hogy drasztikusan csökkenti valamiképp azt az egy esztendőt, de nem megy fejjel a falnak. Mit sem használna a fivérének, ha még pár év rákerülne a számlára, nem? Bár az biztos, hogy a különválás mellékhatásai erőteljesen jelentkezni fognak, ezért nem tudom előre megjósolni a cselekedeteit. Egy pontotn túl nem én irányítom a karakterket, hanem csak a szócsövük vagyok. Ha ezt az evilági-manifesztáció-dolgot az írásban is meg tudnám tartani, nem lennének vele nehézségeim. Mindegy. Annyit most látok, hogy Agnus figyelemelterelésképp rá fogja vetni magát a levél-ügyletre, és megpróbálom elérni, hogy ne aludjék bele az átnézendőkbe.

Húsvét hétfőn, ha igaz, fejszézünk.

Aztán leszek még dobos is, maguspartiban. A karakter félig kész, és Babonás Neff névre hallgat, ha szólítják. Dél-Ynev egyik legjobb dobosa és ütőhangszeres előadója, beatboxere, és szájbőgőzője, emellett 8. szintű harcos. Mint a nevéből is kiderül, lesz egypár fura szokása. Volt pár éve egy nomád sámán mellett... majd bemásolom ide is. Az értékei úgy nagyjából megvannak, olyan fajta lesz, aki nem feltétlen a villámészjárásáról híres (de azért megvan a magához való esze), erőben-ügyességben átlagos, viszont erős lelkületű, és fizikumú, szóval rugdoshatják egy darabig, mire felveszi. A kinézete meglehetősen sajátos lesz, a tincsekbe fonott haj, a bőrruházat, és mindez teliaggatva tollakkal, kövekkel, szerencsehozó amulettekkel, és nyúllábakkal, azt hiszem, elég egyéni. Sajnos az előtöri némileg hosszú lett, honap már tényleg befejezem, és elküldöm, bár az a helyzet, hogy Felagund beijesztett ilyen sokoldalakkal, úgyhogy egyelőre már 3 oldal, és még csak 21 éves, a kalandozóévei elején jár. Mi lesz itt...

Na, beszéljünk kicsit a való életről is, konkréten pl le lettem győzikézve illetve lakáskultúrázva és kommerszezve. mindezt a drága paulietól szenvedtem el, aki ennyire értékelte, hogy vasárnap direkt őmiatta jöttem haza korán VGről, és maradtam fenn utána hajnali 3ig, hogy a feladatra valamit összekaparjak. Fene se gondolta volna, hogy allergiás az organzára... de a hét további része se volt sokkal jobb. Egy feltűnő órai bóbiskolással sikerült emelnem a lúzerfaktort kedden, amit aztán szerdán tetézett a műleírás - megkaptam a képet, készültem belőle, tök jól el is mondtam, anélkül, hogy a projektorra néztem volna, aztán mikor a végén mégis megtettem, azt hittem, elbaszarintottam, és mást sikerült leírnom (El Greco - Krisztus az olajfák hegyén c. örökbecsűje, és súlyosbította a helyzetet, hogy volt belőle több változat is). Ezt sajnos mondtam is, hogy röhögjenek a népek, és a tnő furán nézhessen, aztán megvilágosodtam, hogy csak a projektor keveri át mesterien a színeket és a kompozíciót is ezáltal. Korrigáltam, de ez akkor is a hét égése volt. Csütörtökön levezetésképp 4re értem oda aerra a színtan osztályzásra, ami 2kor kezdődött, de legalább ebből jól jöttem ki. Kaptam két 5t, pedig őszintén azt hittem, hogy az egyikkel minimum úgy kivágnak, hogy a lábam se éri a földet. Aztán hazahoztam a szövőszéket, most majd tudok itthon melózni, je. Eddig megvan 1,5 méter, még ehhez kéne úgy 30 cm azsúr, utána a különféle kötések gyakorlásai (ez nem kötés kötést jelent, hanem a szövés módjait... van többféle, vászon, sávoly, atlasz, ripsz, miefféle, majd elmesélem annak, akit érdekel... ne tolongjatok :P), és egyéni imprók... még hátra van tehát 4,5 m. Szép lesz.

De legalább a nagypénteket megadták rektori szünetnek. Eddig ez nem volt, lám, mire jó, ha vallásos az egyetem vezetősége. Vagy úgy véli, hogy mi azok vagyunk.

Mindenesetre az elmúlt egy hetemet figyelve, csoda-e, ha nem szívesen beszéltem a szakmai dolgokról? Égtem, mint Arnie a Terminátor végén.

De sebaj, jövő héten leszek demonstrátor és modell felvételin. Kemény 3300 magyar forintot fizetnek ezért, hát, a parlamentet nem veszem meg belőle kilóra, de sebaj, zsebpénznerk jó, meg persze rendezni a tartozásaimat. Van valamennyi. Melózni kéne. Hmpf.

Na, mondom, csak nem csoda, ha menekülök a fantasyba a valóság elől?!

Bár, igazság szerint nem vagyok szarul. Ez a postból nem derül ki, de valójában egész feldobottan érzem magam.

Ja! egyvalamit elfelejtettem, lehet, ez volt a hangulatjavító is. Kaptam TV-polcot, így most van külön helye a DVD-lejátszónak, a TVnek, a DVDknek, valamint a Setét Torony sorozatnak, jól látható díszhelyen. Azt, amin ez eddig meglehetősen előnytelenül helyezkedett el, átminősítettem könyvespolccá és cd-állvány-tartóvá. A tetejére mécsesek kerültek, egész oltárszerű. Lehet, tényleg kéne vmi boszorkánysággal foglalkoznom, annak legalább tetszenek a külsőségei. Például, egész jól mutatna az a polc, ha rátennék még pár cuccot, és tényleg oltár lenne.

Hm, kihagytam-e valamit az elmúlt hétből?

Ja, igen, egy összefutást országos barátnéimmal. Többször kéne, lévén, egyikük olyan közel lakik hozzám, hogy azért a két megállóért fel se szállok a buszra. Jó volt velük, Encs megnyugtatott, hogy nem csak az mtt lát engem Terminátornak, és hogy tényleg ilyen kemény vagyok, de legalább ezen már nem is fogok tudni változtatni. Jungot mindenesetre emlegette, meg a kutyát és a szalonnát, bíztató volt. Na jó, ez csak az én sarkításom, ő jóval árnyaltabban fejtett ki egy álláspontot, amely igazából csak hasonlított erre a fentire. De szerintem ez a lényeg. Nem hiszem, hogy lehetnék sokkal kedvesebb annál, mint amilyen vagyok, másik tál kérdés, hogy kicsit nehezen dolgozom fel az erre érkező természetes reakciókat. De majd megszokom, nem?

Nono, kezdek borongani, az meg nem tesz jót, eddig amúgy is olyan jól voltam. Megyek, lefekszem, épp ideje. Atyaég, háromnegyed négy. Mért nem szólt valaki? Akár apámnak is, hogy ne lógjon a neten délután kettőtől hajnali fél háromig.

(Nna, ezzel remélem, ellesztek egy darabig, ha ugyanis a közeljövőben géphez kerülök, akkor végre azt az időt Neff befejezésének fogom szentelni, és most már tényleg. Szegény, ott toporog 21 évesen. Nem járja. Mindegy, maj elüti valahogy az időt, még nem kell verni a tamtamot. Ehehehe, ha a szóviccek jönnek, akkor már tényleg fáradok, úgyhogy fellövöm a pizsamát. A Brucelees-kungfusat.)

Na, a mai napom is elment mindenféle hülyeséggel. Nem csináltam semmi, de tényleg semmi értelmeset. Na jó, kiteregettem, és megírtam a fater CV-jét. Az milyen vicces már, hogy beiratja velem számítógépes ismeretnek a wordot, meg az excelt, de velem csináltatja a cv-t, mert nem ért hozzá ha megkérdezném, hogy vastagít betűt, nagyon zavarba jönne, és még nem is a komolyabb dolgok közül válogattam. Egy kiskapitálissal alighanem a szívinfarktust kapná, az mondjuk nekem se mindig ugrik elsőre, merre van. Öregszem én is.

Ja, és volt ma egy érdekes párbeszéd, amiből lesz majd egy érdekes mél, kíváncsi leszek. Ez valójában anyázás, de finom vagyok, mint egy frissen hímzett batisztzsebkendő. És emlékezek egy nem is olyan régi bejegyzésre, ami kábé erről szólt. Na mindegy, majd lesz valami.

A névnélkülírásról lentebb már ejtettem szót, ugye?

Rá kellett döbbennem, hogy alig emlékszem valamire a HP6ból. Vagy egynél többször kellett volna elolvasni, vagy jobban figyelni, de az is lehet, hogy csak nem olyan jó könyv, mint a többi. Sebaj, mindjárt odaérek, és meglátom. És közben Ezeregyévet hallgatok, ami nagyon jó, és sokkal jobb hangulatot kölcsönöz, mint akár a filmzene, pedig papírforma szerint nincs is köze hozzá.

Ejh, rajzolnom kéne valamit Pauline-nak (tanárnő kódneve, nekem ne találjon rám holmi egoszörf kapcsán, mert úgy járok, mint Felagund). Kevés ötletem van. Esetleg segíthetnétek ötletadással. Mondjuk, az alábbi alapképletből: eszetekbe jut-e olyan tárgy, ami adott esetben jól jönne a hétköznapi élet szintjén, de valamiért nincs, nem lehet kapni, vagy csak rondát, vagy nem praktikusat? Olyasmire gondolok, mint pl. anyám ötlete, az újságtartó; vagy egy megfelelő funkciókkal rendelkező ékszertartó alkalmatosság, ahol megoldható a láncok csomómentes tárolása; vagy a fenti tanerő skandináv élményeiből kiindulva, olyan cucc, amit egy edény szélére helyezve, felpeckelheted annak fedelét a kifutás ellen, és így leglább nem csöpög széjjel a víz a fedőről, mint ha csak arrébbtolod a fedőt... efféle kis apróságok. Ha volna problémám, megtalálnám a megoldását, de jelenleg nem találok ilyet.

 Egyszerűbben kérdezve, mire van szükségetek a megvalósíthatóság szintjén?

(Értelemszerűen a hasonmásgyártó szett 36 forintból, és a dimenziókapu-generátor, és társaik nem játszanak.) 

Nah, átvettem az Éjszakai őrséget és a HP7et a Booklinetól. Persze jellemző, amikor a fél ország a HPért van meghülyülve, én mivel kezdem? Naná, hogy Lukjanyenkoval...

És jelenleg igencsak ki vagyok akadva egy barátomra. Csak és kizárólag azért nem írok neki most, mert a hirtelen felindulás meg a fáradtság rossz tanácsadók, és az elkeseredés meg a rossz hangulat szálláscsinálói. Elég annyi, hogy utálom, ha visszaélnek a bizalmammal, ha csalódnom kell valakiben, ha valaki megszegi az adott szavát, mikor én a jó híremet teszem érte kockára. Nem az a baj, ha valaki csak magára gondol, ez a dolog onnantól lesz tényező, mikor már fontos, rajtam és személyemen kívüli dolgokat is érint. Fuh. Nem írok többet, még rájöttök, ki az, és jön a kommentflém. De ha magára ismer az illető, nyugodtan írhat egy privit vagy emailt, hogy mi bajom vele.

Huhh.

Mindegy, a farsangszervezésnek már csak a finise van, egy hét múlva már minden jó lesz. Persze valahol ezt is élvezem, de ilyenkor erre sűrűbben kell magamat tudatosan emlékeztetnem. A legnagyobb parám sajnos most is makacsul tartja magát.

Mindegy. A mai napra elegndő emailt megeresztettem, most húzok aludni, mert holnap (ma) dolgom lesz.

 IIII II

...húzzon el oda, ahol nem süt a nap. Álljon a hátukba egy nagybőgő, és a kolera pengesse.

1. vádpont:

Szarér nem lehetett szólni a farsang időpontjáról. Pontosabban arról, hpogy ők foggal körömmel ragaszkodtak a feb2höz, nekünk azt mondták, ehhez igazodjunk, mi rohanunk, mint a mérgezett egér, hogy ezt teljesítsük, és ehhez képest beszól a tagság, hogy megszavazták a későbbi időpontot. Mégis, mi a faszba tartott volna felvenni a telefont/emailt írni, és közölni, hogy inkább pakoljjuk későbbre? he? nem kéne nehezítreni a munkánkat, kérjük szépen. az biztos, hogy ha ankalimon még egyszer a szervezeten belüli hatékony kommunikációval kapcsolatban akár csak kinyitja a száját, hát betömöm valamivel. ez milyen kommunikáció? hiányos, megmondom.

2. vádpont:

 Szintén farsang. A büdös túróért nem képes senki egy határozott valamit böffenteni, hogy hol áruljuk a jegyet, áruljuk-e egyáltalán.  mindenkitől értékelem, aki ötleteket ad, hogy szerinte hol lehetne, és miként, de ötleteim, higgyétek el, vannak nekem is. Nekem az kell, hogy a lep, vagy legalább az adott terület főszervezője h a t á r o z o t t a n mondjon valamit. "Igen, jó ötlet, az árusítóknál úgyis van nyugta, majd ők árulják" - ilyesmi. vagy ez. hihetetlen, hogy négyszer megkérdeztem, és basznak válaszolni. a következő az lesz, hogy felhívom őket hajnali kettőkor - az effektív, és ráadásul a bosszantást is visszaadom.

huhh, most kidühöngtem magam, és ez még mindig nem az az mttszídás, amit korábban terveztem. de előételnek nem rossz.