Szerdán voltam Csík zenekar koncertjén a MüPában. Jó volt, de egyedül koncertre menni nem jó.
Csütörtökre emberes mennyiséget melóztam, minek következtében H. edwig elismerését fejezte ki, én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban, nem szokott ilyet.
Aztán az éjjeli meló következtében bealudtam este 6kor, másnap reggel 7ig nem is nagyon keltem fel. Az Alváshivatal örülhet, pótoltam.
Aztán megint adósságot halmoztam fel, péntek éjjel előtörit írtam a mai versenyre. Reggel lett kész, majdnem elkéstem elalvás mián, de két drága jó társam a Fáklyásmenetben (Fela és icke) gondoskodott ébresztésről is :P :D kilenc mély bók a nevüknek. A verseny rendben lezajlott, nem nyertünk, de remekül szórakoztam. Beszólások és versenyösszefoglaló hamarost, most lássuk az előtörit.
Elöljáróban: A nevek eredetileg nem így néztek ki. Mindössze Felagund karakterét hívták Rhaegarnak, a többi állítólag az írásom enyhén Martinos hangulatából következett. (Van neki olyan? Nem volt szándékos, de ha sokan érzitek ilyennek, akkor van minek örvendenem.) Ezért is alakítottunk a Targaryen ház hagyományai szerint rajtuk.
Ha már hagyományok: elrejtettem két Szun Ce idézetet, és egy átalakított Taxiban Utazó hasonlatot. Megtaláljátok? :)
Azért van a legtöbb belőlem, mert ennyivel kevesebbet tudtam a többiekről, icke karakterét például majdnem teljesen ex has írtam. Ettől függetlenül állítja, hogy sikerült egész hasonlót összekalapálnom, mint amit elképzelt.
A történetet teljes egészében én írtam, Fela utólag pár szónyi mennyiségben belejavított.
Fáklyásmenet
Név: Daenerys ’Dany’ Vellier
Faj: ember
Iskola: Sogron paplovag (Főnix)
Származás: Ordan
Kor: 27 év
Jellem: Rend
Játékos: Esgal
Kezdjük történetünket egy merőben prózai, mondhatni szokványos helyszínen. Látogassunk el Ordanban a Tüzesvíz nevű műintézménybe. A kocsma, mely egyben fogadó is, a város kapujától nem messze található, mindjárt a főutcáról nyílik. Általában átutazók szállnak meg itt – akik nemrég érkeztek, és leöblítenék az út porát, vagy akik indulás előtt szívesen innának még egy pohárral.
Kellemes verőfényes reggel van, ilyenkor még viszonylag kevesen vannak. Az ivóban csak egy kisebb társaság – három fiatal férfi – iszogat és beszélget, kissé arrébb pedig egy kopasz alak fején tetoválásokkal, széke mellett a földön csomaggal üldögél a pohara fölött. Nyilván az utazók egyike.
A kis asztaltársaság élénk beszélgetésbe merül, a lángőri hivatásról folyik a szó. A szót egy vállasabb legény viszi, társai – egy vékonydongájú szőke, meg egy zömökebb, zsíros hajú fiú – kétkedő tekintettel hallgatják.
- …és ha már ott vagy, és elég jól nyomod, van esélyed, hogy továbbküldenek a Főnixek közé. Na, azok a nem akárkik, apáim… ilyen perspektívával simán érdemes berukkolni…
- És gondolod, hogy az sikerülne? Azért a legtöbben megmaradnak mezei gyalogkakukknak. Majd pont minket emelnek ki, mi? Elhasalunk már a sorozáson… - kérdezte savanyú arccal a szőke.
- Na ide hallgass, azért az annyira nem lehet durva dolog. – vitatkozott a vállas. – Mert például az apám egyik barátjának van egy lánya, az is Lángőr volt, és aztán simán lett belőle Főnix pár éve. Na most, ha egy ilyen kisasszonykának sikerül, érted, akkor mi pláne nem maradunk szégyenben…
A szomszédos asztalnál az alak mintha köhintett volna, de a fiúk nem is figyeltek oda. Ha arra néztek volna, látták volna a kopasz visszafojtott kacagástól enyhén rázkódó vállain, hogy rendkívül mulatságosnak tartja, amit hall.
- Mert te aztán csak tudod, barátom… - kötekedett most a zömök – most maradjunk a példádnál, ennek a hölgyikének mi az apja?
- Hát. Tanácsos a városvezetésben, ahogy az enyém.
- Na látod. Hátha benyomták? Kellett a statisztikához…
- Az ám. Vagy kifeküdte magának a helyet…
Ekkor azonban a szomszédos asztalnál ülőből fékezhetetlenül kibuggyant a harsány röhögés.
Egész kellemes kontraalt hangon.
A fiúk a kacagó felé fordultak, és az is feléjük – ők döbbenten, amaz pedig széles vigyorral, a szemét törölgetve.
A vállas fiú rámeredt a kopaszra. Az ültében is impozáns látványt nyújtott – a fiú nemrégiben látott egy hatalmas termetű korg erőművészt egy vándorcirkusznál, és úgy találta, hasonlítanak, csak a vele szemben ülő személy valamivel kevésbé filigrán és nőies, mint amaz. Fekete ingének mellrészére hímezve a Főnixek címere volt látható. Kopasz fejét nyaktól felfelé induló tetoválások tarkították, a Tűzkobra szimbólumai. Egyenes vonalú orra fölött összenőtt sűrű, határozott szemöldökének vöröse utalt arra, miféle hajzata is lehetne, ha hagyná. Alatta két élénk, kék szempár csillogott – kétségtelenül női szemek, ellentétben az arc markáns vonásaival, melyek inkább illettek volna férfihoz.
A vállas fiú most egyszeriben nagyon aprónak érezte magát. Valahogy akkor is ostobán vette volna ki magát, ha meghallják őket, ha igazuk lett volna. De így…
- Te… öhm… Maga… iizé…szóvalhogy… - több egyelőre nem ment.
- Hogy én vagyok-e az? Igen.
A nő – nő? némber? – tovább vigyorgott, és csevegve folytatta:
- Te volnál dem Markes tanácsos fia, mi? Megismerlek a csapott válladról, jóatyád épp ugyanilyen. Míg Lángőrként szolgáltam, időnként összefutottunk. Jól hallom, ti is annak készültök?
Bár szavainak nem volt direkt gunyoros éle, mégis mindhárman roppantul leforrázottnak érezték magukat. Ez ki is ült az arcukra, a nő pedig újra nevetett.
- Na, menjetek haza, és gondoljátok át ezt még párszor. Fiam, te add át atyádnak, hogy Dany Vellier szívélyes üdvözletét küldi.
Hatalmas lapáttenyerével elbocsátólag intett a szinte iszkoló fiúk után. Az ajtóban majdnem fellöktek egy homokszín útiruhába, és halványvörös felleghajtóba öltözött alakot. Dany tudta, hogy ezek még egy darabig szaladni fognak, aztán, a méretes pofáraesést kicsiszolandó, egyre nagyobb hangon kezdik majd meggyőzni egymást, hogy valójában ők a keményebbek, és ha akartak volna, akkor igazából jól kiosztották volna a némbert, aki különben is hogy néz ki. Ez viszont nem igazán zavarta Danyt, így egy kósza gondolatfoszlánynál többet nem is vesztegetett rájuk, inkább az érkezőre fordította a figyelmét.
Két embert vár ide ma reggel: Aeris Mavolt, ki tűzvarázsló, és Sogron Útjának beavatottja, valamint Rhaegar magisztert, a magas rangú szerafistát. Ők ketten Mavollal a magisztert kísérik valamely küldetésre – a felső vezetés nem kötötte az orrára, mifélére, de arra neki nincs is szüksége. Arra képezték ki, hogy ha kell, tervezzen, de jól elboldoguljon váratlan helyzetekben is. Ebben ő a legjobb.
Keményen megdolgozott érte, hogy ő legyen és maradjon az. Nőként sosem könnyű ez az út, de Dany nem érezte úgy, hogy ez jelentené a fő nehézséget. Sosem gondolt magára vérbeli nőként, legalábbis a dolog csinos-finom-kedves értelmében semmiképp. Ő harcos volt, Lángőr, aztán Főnix. A nehézséget inkább a sok hozzá hasonló becsvágyó jelentette, akik ugyanezt az utat járták, velük szemben kellett folyamatosan bizonyítania rátermettségét. Meg kell hagyni, az elismerés ritkán maradt el, és ő ennél többet nem is kívánt.
Épp ezért már tegnap, mikor a feladatot megkapta, alaposan áttanulmányozott mindent, amihez hozzá lehetett férni társaival kapcsolatban, és most is a mondott időpontnál vagy fél órával korábban érkezett. Nem várakoztathatta meg Sogron tiszteletreméltó követőit.
Aki most közeledett felé, az minden kétséget kizáróan Aeris Mavol. Korábban nem találkozott vele, de jellegzetes, különös, vörösesbarna szemei nem hagytak kétséget kiléte felől. Egyébként egy csapott vállú, nem kifejezetten magas, sőt, hozzá képest kimondottan alacsony, kopasz figura volt. Kardja az oldalára szíjazva. Csomag csak kevés.
Név: Aeris Mavol
Faj: ember
Iskola: tűzvarázsló (Sogron útja)
Származás: Ordan
Kor: 34 év
Jellem: Rend
Játékos: icke
Aeris Mavol belépett a fogadóba, ahol találkoznia kell egy Főnix-szel, és egy magiszterrel, akit ketten kísérnek majd. Agya, ahogy mindig is, pontosan és tűélesen rögzítette a részleteket – a három kölyköt, akik majdnem fellökték, az ivó sör- és sültszagát, mely beleivódott a körös-körül barnálló faborításba, a tizenhárom kisebb-nagyobb asztalt, körülöttük székekkel; az unott, zöldkötényes fogadóst a pult mögött, és a hely pillanatnyilag egyetlen vendégét, Danyt, aki jöttére felemelkedett ültéből. A nő magas volt, izmos, és különösen hatásos megjelenésű – Aeris tisztán emlékezett a pillanatra, mikor először látott több emelet magas ostromgépet egész közelről. Nagy volt, és bár akkor nem állt mögötte pusztító akarat, tudta, hogy emberéletek százait képes elvenni. Hatékony és impozáns fegyver. S Aeris, rápillantva Danyre, rájött, hogy vele kapcsolatosan pontosan ezt érzi.
Eddig jó. Aeris persze tudatában volt, hogy a vezetés nem küldi el olyan társsal, aki ne lenne minden szempontból tökéletesen kvalifikált. És valakitől, akit alapvetően a fegyveres támogatás miatt visznek, pont a fenti hatás kiváltását (is) várják el. Minden Sogron elgondolása szerint zajlik. Ez is jó.
A nő rangjának kijáró tisztelettel üdvözölte.
- Sogron a Fény! Dany Vellier, szolgálatodra. Aerys Mavol, ha nem tévedek.
- Sogron a Fény. – hagyta helyben a szólított.
- Rhaegar magiszterre még várunk. Foglalj helyet.
Aeris pontosan így tett, ekkor Dany is visszaereszkedett a székre. Aeris az előtte lévő pohárra mutatott.
- A helyi specialitás?
A Főnix mosolygott. A kérdés a hely híresen erős pálinkájára vonatkozott.
- Ha küldetésen vagyok, nem iszom. Csak víz.
Aeris erre is helybenhagyólag bólintott. Helyes. Közben tovább folytatta a helyiség felmérést, regisztrálva az olcsó nyomatokat a falon, a feljáratot az emeleti szobákhoz, a pult mögötti, elfüggönyözött ajtót, mely minden bizonnyal a konyhába visz. Ezt talán a kereskedő családból hozta magával, mindent megfigyelt, megjegyzett, regisztrált, számszerűsített, megnevezett, kategorizált.
Persze nem volt híjával a léleknek. Bár kellően éles szemű volt ahhoz, hogy sok mindent meglásson a világból, döntéseit mégsem pusztán a hideg racionalitás diktálta. A megfigyelőkészséget és a világos gondolkodást tehát nem az üzleti életben kamatoztatta. A mágia törvényszerűségeit választotta a pénzvilágéival szemben.
Tűzvarázslónak lenni olyasféle állapota a léleknek, ahol egyszerre van jelen a lélek tüze, és a szellem világossága. És csak a kiválasztottak járhatják ezek közül Sogron útját. Aki tapasztalatban, lélekben, szellemben eljut idáig… akit a Tűzkobra kegyel. Harmincnégy nyarat látott eddig – ez némelyeknek kevés, de ő többet élt ezalatt, mint mások százharmincnégy esztendő során. Birtokában volt Sogron világosságának.
A vele szemben ülő Főnix persze mindezt nem tudhatja, ahogy ő sem, mi vezérli a magafajtákat erre a pályára. Az idők során, ahogy előrehaladnak majd a feladatban – amiről még csak a magiszter tudja majd, mi lesz, de Sogron fénye úgyis megmutatja a kellő időben, mit kell tenniük – megismerik egymást, és kiderül, hogy bármelyikőjük is több-e puszta korlátozott értelemmel bíró eszköznél a Tűzkobra akaratában.
Aeris örült volna, ha így van.
Nem szóltak sokat egymáshoz, sem a harcos, sem a mágus-pap nem volt bőbeszédű. Mindketten osztották továbbá azt a hitet, hogy valaki mást a cselekedetei, és ne a szavai által próbáljanak megismerni. Ezért pusztán rövid tapasztalatcsere zajlott közöttük – merre jártak eddig, és kikkel, de inkább csak a legszükségesebbre korlátozva – mihez ért a másik, és hogy viseli a szélsőséges helyzeteket. Vállt vállnak vetve kell majd harcolniuk, ha úgy hozza a sors – és mivel Sogron híveire a legritkább esetben volt érvényes, hogy a kertek alatt fondorkodnának, mint holmi tolvajok, vagy bérgyilkosok, ennek bekövetkezte igencsak valószínű volt.
És természetesen a mostani küldetés célja… bár ezt egyáltalán nem találgatták, hiszen Rhaegar magiszter úgyis megoszt velük minden szükségeset a kellő időben. Ennek ellenére nem tudták palástolni a kíváncsiságukat a következőkkel kapcsolatban – ámbár talán ez Sogront se zavarná. A kötelességtudat szép, de a kíváncsiság az elme fellángolása, nem lehet és nem is kell elnyomni.
Rhaegar magiszter késésben volt. Ezt persze aligha lehetett felróni neki. Ordan-szerte köztiszteletnek örvendett, és ráadásul ő nagyobb személy volt annál, hogy kisszerű, hétköznapi problémákkal foglalkozzon. Esetében pláne nem lett volna értelme a terveit találgatni: Lar-Dorba és Doranba volt bejáratos, a legnagyobbakkal tárgyalt, ha ma tett valamit, sosem lehetett tudni, mi az értelme, de a megfelelő időben ezek mindig bölcs és előrelátó terveknek bizonyultak. Legendásan nem lehetett megjósolni, mi lesz a következő lépése. Aeris úgy látta, hogy ha Dany gyalog a táblán, és ő maga esetleg több ennél, mondjuk futó, akkor Rhaegar nem is vezér, de egyenesen maga a sakkjátékos.
Ezért hát egymást közt sem tették szóvá az elmaradást.
Rhaegar egyszer csak megérkezett. Ahogy fáklya lángja gyúl, úgy érkezett a fogadóba, mélyen a szemébe húzott lángvörös köpenye alól mintha füst szállt volna halványan. Bárki más esetén megjelenése könnyen lehetett volna szánalmas, sőt, nevetséges, ám a belépő alak valamiképp mégis olyan tekintélyt sugárzott magából, ami feltétlen tiszteletet ébresztett – általában nem csak Sogron hívei közt, még a hitetlenek is elismerték, hogy nem akárki.
Név: Rhaegar cwa Ignis
Faj: kyr
Iskola: tűzvarázsló (ex-Fényösvényes szerafista)
Származás: Yankar
Kor: 87 év
Jellem: Rend
Játékos: Felagund
Rhaegar egyszerre volt Ordan utcáin, saját toronyszobájának ablakában, a fogadóban, Yankarban, Toronban és Erionban.
Gondolatai, mint rendesen, most is ezerfelé cikáztak, bonyolult rendszerben, minden fonálnak külön-külön figyelmet szentelve. Természetesen figyelt az őt körülvevő jelenre, de legalább ilyen intenzitással elemezte a múlt történéseit, és alakította a jövőt – eleinte csak magában, aztán a jelenben, tettekkel és súlyos szavakkal.
Mégsem mondta volna soha senki elvarázsolt embernek. Rhaegar azok közé a magiszterek közé tartozott, akik nem érdemtelenül részesültek átlagon felüli tiszteletben.
Rhaeghar két éve hordozta magában magát a Tűzkobrát.
Már önmagában ez is elég lett volna, de Rhaegar nagyratörő tervei fontos tényezővé tették őt a hatalmasok játszmáiban.
Gondolatai mindig is sokat jártak Toron körül. Kyr nemes volt, Yankarból származott. És mint vérbeli, óhitű kyr, teljes mértékig megvetette Tharr kultuszát. De sajnos az túl erős volt, hogy egyedül, vagy méginkább hamar próbáljon tenni vele valamit. Toron alapos purgálásra szorult, de tisztában volt vele, hogy mik a korlátai. De a tervei készek voltak – még ha folyton alakultak is – némelyik több emberöltőt felölelő, némelyik csak kisebb lépés. Nem sietett. Mindent a maga idejében. A felvilágosult uralkodó jó előre elkészíti a terveit, a jó tábornok pedig erőforrásainak és lehetőségeinek kihasználásával foglalkozik. Ő úgy akart igyekezni, hogy szemét egyszerre tarthassa a két feladaton.
Ezt persze nagyon kevesen sejtették. Minden hadviselés alapja a megtévesztés, és Rhaegar pontosan tudta ezt. Jobb, ha egyelőre kevesebben tudják, mire képes, és mik a hosszú távú céljai.
Addig elég azt tudnia mindenkinek, hogy letisztult, művelt gondolkodó, nem a vérgőzös megoldások, mint inkább a kerekasztal híve.
Még mindig az ordani állapotok és Yankar összevetésével foglalkozott, mikor is megérkezett a találkozóhelyre. Tisztában volt vele, hogy késett, de ez őt egyáltalán nem érdekelte, és pontosan tudta, hogy a másik kettőt sem. Jöttére mindketten felpattantak, illő tisztelettel üdvözölték – minden szolgalelkűség vagy talpnyalás nélkül, de kísérete mindkét tagja tudta, hol a helye. Yankar és Toron ellentmondásos viszonyának kérdéseivel foglalkozott akkor is, miközben agyának egy másik, tiszta része lebonyolította a kötelező köröket két emberével. És egy tisztább Toront gondolt akkor is, mikor két társa felszerszámozta a lovakat, és elindultak az általa mondott irányba. Útközben ismertette velük az utazás részleteit, és a feladatokat, semmit sem hagyva ki, minden lehetőt világosan eléjük tárva, egyszerű, de precíz, szabatos mondatokban. A másik kettő egymástól függetlenül, de szinte egyszerre gondolkozott el rajta, hogy mennyire nem különbözik a magiszternél a kijelentő és a felszólító mód. A Tűzkobra hatalma a magiszter személyében szinte tapintható volt.
Rhaegar még beszéd közben is tervezett és kombinált tovább, szinte minden egyes lépéssel újra módosítva, átgondolva és finomítva az eredeti elgondolást.
Végezvén az elhangzottakkal, mikor meggyőződött róla, hogy minden rendjén van, csak ennyit mondott:
- Jó.
Aztán a három sogronita mély hallgatásba süllyedt.
Útnak indultak.
