Árnyak Könyve Vol. 2.

Szóval, megjelent a recenzióm. Igen, a lenti szerkesztett verziója. Jön még, csupa jó visszajelzést kaptam :)

Ide kattints, és lájkolj bőszen. Vagy ne. :)

Ja, azt kifelejtettem: ha már úgyis fogyi van, meg nem sok a pénzem (még), ezért fizuig, ami ugye április 10, meg fogok próbálni minél kevesebb költésből meglenni. Ennek lesz egy olyan része is, hogy előfordulok anyáméknál és nagyinál, ahonnan persze lehet hozni kaját, meg ebédet ugyebár kapok bent, csak kíváncsi vagyok, hogy hogy tudom kihozni. Valamint, reményeim szerint így jobban átlátom, mit eszek általában, és hogy hol tudok esetleg még többet spórolni. Valamint, hátha lesznek feljegyzésre érdemes ad hoc receptek abból, ami a hűtőben van.

Ez egy ilyen ápdételt bejegyzés lesz, akit a kajatéma nem izgat, átugorhatja.

Szóval, kezdjük ma, mert tegnap olyan tipikus hétfő volt, ma viszont napsugaras, kipihent kedd. Tehát:

Day 1: Reggelire maradék sós pereckék, tegnapról. Több nincs belőle, csomagja a boltban 300. Inni bent van ásványvíz, ezt a szintén ott talált bodzaszörppel próbáltam ízesíteni. Mental note: a repiajándéknak osztogatott szörp az ásványvízzel nem igazán jó kombó. Ebéd: francia hagymaleves sajtos crutonnal, valamint valami brokkolis-sajtos csirkemell, krumplipüré. Vacsora: a kószáktól kapott medvehagyma egy része összekeverve egy nyolcad vöröshagymával, és egy kis pohár tejföllel (150) és egy zsemlével (kettőt vettem 50-ért, egy maradt holnapra.)

Day 2: Reggelire semmi (nem akartam erre költeni, és különben azt figyeltem meg, hogy ha nem eszem reggel, jobban bírom ebédig). Ebéd karfiolleves, valamint túrós csusza, szalonnapörccel. Munka után elzarándokoltam a nagyanyámhoz, és feltankoltam némi szajrét. A szerzemények: házi paradicsomlé, egy kiló cukor (még boldogult nagyapám a "nehéz időkre" beszerzett vagy 20 kilót, nyilván akciós volt; viszont a nagyinak meg magas a cukra, és nem eszi, hát közölte, hogy vigyek, ha kell), egy doboz szardínia, egy kicsit kiszáradt fél rúd turistaszalámi, egy doboz vaj (Bords Eve, amit szeretek nagyon; nagyi meg közölte, hogy nála nem fogy, mert ő kacsazsírral jobb szereti a kenyeret), és némi alma meg mandarin. Ebből már könnyű lesz vacsorálni, ám a fogyás jegyében nem sokat. Alighanem megeszem az egy maradék zsemlét némi vajjal meg medvehagymával, azt már nem kéne sokáig pihentetni, még összefonnyad nekem.

Day 3: Reggelire 1 telki alma, 1 mandarin, adjunk a vitaminnak. Ebéd elképesztően elsózott zöldségleves, és kissé túlecetes zöldbabfőzelék (engem ez üldöz, úgy látszik. Még két ilyen, és anyám nagyon meg fog döbbenni, ha a szülinapomon egy tál _jól_ elkészített _finom_ zöldbabfőzeléket kérek majd :P). Aztán elmentem vásárolni - 2000 forintot hagytam ott, amiben volt néhány fölösleges dolog is, ennyit a spórolásról. A WC-papírt meg a macskának az almot nem lehet megúszni, avagy, ha kajálsz, nem csak a bekerülés kerül pénzbe, hanem az is, ha kijön :P A tejföl még oké, meg a tejszín is, elvégre levest akarok majd főzni a zöldségekből, amim van. Kenyeret is kellett venni, bár este a Matchban nem sok minden van friss, pláne nem olcsó - végül negyed kiló szeletelt toastnál maradtam, mint olyannál, ami nem elég kemény az emberöléshez, nem elég zöld fűnek, és esélyes, hogy három nap múlva sem kell sokat vadásznom, hogy elfogyaszthassam. A szörp viszont tényleg nem lett volna muszáj - de azután, hogy vérző szívvel elmentem a különféle olivák és gombák, sajtok és húsok, joghurtok és aszalt gyümik pultja előtt anélkül, hogy vásárolnék, egyszerűen kiment a fejemből, hogy van itthon tea, és még egy fél üveg (azóta csak negyed) paradicsomlé. Persze a legolcsóbb a víz lenne, de sajnos van egy nagyon hátrányos finnyám: nem igazán szeretem a vizet magában. A legtöbbnek, akár csap, akár ásvány, fura mellékíze van, és én úgy érzem, mintha az előtte fogyasztott kajáét is erősítené, márpedig hideg pörköltlevet inni nem szeretek. Nehéz elmagyarázni, és tudom, hogy ez a nagyobb agylövéseim egyike, még úgy is, hogy szükséghelyzetben nyilván innék, ha más nem volna. De azért most még nem tartunk ott. a jaffa ezzel együtt könnyelműség volt, viszont most egy darabig nem lesz gondom ilyesmire. Vacsi: még mindig van a medvehagymából, úgyhogy rá is szórtam egy keveset a vajas pirítósra. Egyébként így megmosva és a szűrőben lazán tárolva (meg persze napok óta fogyasztva) látszik, hogy egyáltalán nem is olyan kicsi adag ez, mint elsőre látszott. Legalább kitart egy darabig, és majd keresek költséghatékony módszert az eltevésére is.

Utólag kettő:

Day 4: Reggelire 2,5 telki alma, meglepő, hogy délelőtt mennyire nem bírok enni néha, az utolsó két gerezd rám barnult. Ebédre sertésraguleves, és gyülöcsrizs. Az eddigi megfigyelések szerint péntek a desszertnap bent, akkor sose normális másodikat kapunk, hanem mindig valami ilyen cuccot. Nem vagyok édesszájú, de néha oké, bár ennél, ami most volt, ettem jobbat. Vacsorára igazán kirúgtam a hámból, igyanis a hármas 30-as partira spóroltam egy ideje. Lecsúszott némi bor, valamint egy juhtúrós sztrapacska, és mivel pia mellé enni kell, két szelet pizza. Lesz mit ledolgozni...

Day 5: a délig alvás arra jó, hogy eggyel kevesebbet eszel. Mivel még mindig van medvehagyma, ezért tejföllel saláta lett belőle, mellé pirítós. Persze a hatása meglett, hazaugrottam anyámékhoz, és rögtön azzal fogadtak, hogy büdös vagyok. Anyámra bármilyen hagyma olyan hatással van, mint Supermanre a kriptonit, és ez az évek során csak rosszabb lesz. Este találkozó és házimozizás országos barátnékkel, popcorn és csoki volt terítéken. Ennyit a diétáról, másodszor...

Day 6: Na, ma egy kicsit visszafogtam magam (not). Reggeli: két szelet pirítós. Ebéd helyett volt elnökségi, hogy így is legyen, ami megfekszi a gyomromat (hagyjuk, majd a diéta után generálok kommentet :P), eközben, mivel ott rágcsa van, vagy fél marék chips, és két vaníliás karika, valamint egy szelet a Celebrom szülinapjára készült szilvapálinkás tiramisuból (finom volt). Este elzarándokoltam anyámékhoz, ott halászlévacsora volt (legalább leves...). Hoztam haza paradicsomot és sajtot, két joghurtot, valamint egy adag vargabélest. Ezzel, meg az eddig spájzoltakkal kihúzom tizedikéig, arról nem is szólva, hogy ma találtam egy ezrest a táskámban.

Day 7: Reggeli: két joghurt. Ebédre krumplileves volt, valamint disznópörkölt és tarhonya. Mivel innen nem haza mentem egyenesen, vettem egy tojássalátát (a francia olcsóbb lett volna, de sárgára száradt a teteje, ami yak), és zsemléket, ebből egyet meg is ettem. (Összesen 400 Ft) Este volt Eryéknél Trónok Harca nézés, és csak nem bírtam ki pár marék sósperecet... ha másra nem jó ez a leírás, legalább látom belőle, hogy mennyire nincs akaraterőm néha. :P

Day 8: Rájöttem, hogy hidegen fogyasztva a vargabélest felfoghatjuk egyfajta édes tésztasalátának, így ezt reggeliztem (maradt még). Ebédre kínait főztek a szakácsok, azaz volt savanyú-csípős leves, és pirított zöldséges tészta. Este meg... nos, anyámék felhívtak, hogy van egy csomó mindjárt lejáró üdülési csekkjük, együk meg. És lőn... utunk a Tacubába vezetett, ami ott van kint a francban, ahol lakunk, viszont Pest egyik legjobb tex-mex étterme. Három ember, egy csomó csekk... bármit ehettem. Előétel: panírozott mozzarella. Főétel: Tico-tico (serpenyőben sült szűzérmék, libamáj, burgonyaszirom, sült paradicsom) Desszert: Csokiszuflé vaníliafagyival. Nem diétás... lesz mit ledolgoznom szerdán. (Az egyetlen sovány vigaszom, hogy már nem nassolok napközben és este, hanem betartom a három étkezés és slussz szabályát. Nagyon sovány önigazolás, soványabb, mint amilyen valaha leszek, pláne, ha így folytatom.)

Day 9: Reggeli: a vargabéles maradéka. Ebéd: tarhonyaleves és zöldborsófőzelék párizsi csirkemellcsíkokkal. Vacsi: a nagyitól kapott szardíniakonzerv egy vajas zsemlével. Ma büszke voltam magamra, mert semmi elhajlás nem volt... és még készítettem magamnak finom salátát is holnap reggelre :) Valamint futkározok bőszen, ma beleépítettem a lépcsőzést is a dologba. Eddig egyébként meglehetősen ötletszerűen futok ide-oda a lakótelepen, lassan nem ártana egy konkrét utat kijelölnöm, már csak azért is, mert akkor könnyebb lenne mérni, mennyit is futok.

Day 10: Reggeli: Hát, gyerekek, a világ legegyszerűbb salátáját csináltam meg, de ritkán ízlett sali ennyire, kár, hogy nem csináltam többet. Maroknyi medvehagyma, sajtkockák, paradicsomkockák, tejfölben, egy éjjelen át összeérve a hűtőben. Semmi extra, de az ilyenek a legjobbak. Ebéd: Zöldbableves, paprikáskrumpli és csalamádé. A paprikáskrumpli tocsogott a zsíros szaftban, de a lelkiismeretem megnyugatása végett nem vettem kenyeret, és nem tunkoltam ki. Mondjuk, ami a lelkiismeretet illeti... svédóra után nekiálltunk beszélgetni Mátéval meg Druval, és hát... beültünk a Burger Kingbe. A költést még csak megmagyarázom magamnak, mert ugye, minek gyűjtse az ember a super shop pontokat, ha nem azért, hogy ínséges időkben megegye. Nade, hogy Whooper menü... kénytelen leszek a mozgásra durvábban ráfeküdni, mert ez a diéta dolog egyáltalán nem megy nekem. (Penitencia: plusz 100 felülés.)

Day 11: Reggeli: mivel nem csináltam előre semmit, ezért csak bedobtam a maradék egy zsemlémet meg az anyáméktól hozott sajtot a táskámba, ennek kb. a felét ettem meg. Ebédre gombaleves volt. Asszem, gulyás volt az eredeti elképzelés, de állítólag valaki szólt a konyhán, hogy nagypéntek van, úgyhogy mi, pogányok is kényszerű böjtöt tartottunk. Bár, ha ez a pletyka igaz, akkor a második fogás furábbnak tűnhet, ez ugyanis máglyarakás volt, olyan édes, hogy összeragadt a szánk a seggünkkel, és hát nem tudom, mit mond a böjt szabálya ilyenkor a desszertszerű képződményekről... este Mátészülinap volt a Krimóban, ott megettem két kisebbfajta pogácsát (200) és ittam rá két deci bort (360). Itt jegyezném meg, hogy már nem sok pénzem volt, viszont eszembe jutott, hogy a számlámon még lehet, így az Astorián a bankautomatánál kellemes meglepetésként ért, hogy egy egész ezrest ki tudok venni, és még maradt közel 1500 rajta. Az este további részeként meg lettem hívva még egy pohár borra, valamint Márk szendvicsének a végére.

Day 12: Regggeli: mivel előzőleg hajnalban értem haza, kihagytam. Spórolj alvással! Késői ebéd-vacsorára hazamentem anyámékhoz, ahol - végülis húsvét van, és a diétának úgyis annyi már - bevágtam egy-egy vastag szelet paraszt- és kötözött sonkát, egy retket, két tojást, egy paradicsomot, egy póréhagymát, és egy kolbászt. Hát, most nem vagyok éhes...

Day 13: A nap, amikor már nem is a kegyelemdöfést adom a diétának, hanem egyenesen a hulláját rugdosom. Pedig csak egyszer ettem: reggel 10től este 6ig. Kint voltunk ugyanis húsvétolni kvázinagybátyámék telkén. Sonkás dolgok, nyílt tűzi gulyásleves, és embertelen mennyiségű süti. Ezért este, mikor Ratzkhát és Danit mentünk ünnepelni, alig ettem valamit. (Na jó, némi salátát, meg egy kenyerte. És ittam egy citromos sört, meg egy pohár bort. Az egész napos folyamatos töméshez képest ez lepkefing.)

Day 14: Elvileg ez az utolsó nap, holnap ugyanis kapok fizetést. Tanulságokat majd vonok, addig is, itt a mai adag. 
Nos, a reggelit sokáig alvás miatt megint kihagytam. Ebédre felturbózott répalevest akartam főzni, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy a hűtőben lévő répák nem csak hogy kicsíráztak, de meg is penészedtek az elmúlt időkben. Így abból alkottam, ami volt: hagymát pirítottam, belepakoltam két és fél evőkanálnyi capribogyót, egy tejszínt, és a sajt maradékát reszelve. Ezt összekevertem szarvacskatésztával, és kész is volt - mindezt a kevés maradék alapanyagból, már alig maradt valamim. Na de sebaj, holnap már vásárolok :) Vacsorára nem ettem semmit, pedig ebédről volt még egy tál maradék - viszont most így az ünnep után tényleg rá akarok állni arra, hogy keveset vacsizok, ha lehet. (Meg valószínűleg a pár napja tartó folyamatos evéstől annyira tele voltam, hogy annyira nem is kívántam.)

Szóval, túl vagyok az első héten. És már akkora a kontraszt, hogy az hihetetlen.

Nem mondhatnám, hogy bármilyen szempontból is kiemelt státuszban volnék, egyszerű ügyintéző vagyok, mégis az az érzésem, hogy jobban megbecsülnek, mint eddig bárhol. Végre ez egy prosperáló cég, ahol tudják, hogy az alkalmazott dolgozik meg a vállalat pénzéért, és ennek megfelelően bánnak vele. A tanítás is korrekt volt, és most is nyilván javítanak, ha hibázok, hiszen annyi mindent nem tudok még. De ezt egy teljesen korrekt stílusban teszik, nincs a "mi vagyunk a főnökök, és az erősebb kutya baszik" jellegű megalázás.

Eleve, nagyon jó fej emberek vesznek körül. Jó az iroda légköre. Oké, a recis csapat is jó volt, de ott ugye váltásokban dolgoztunk, itt meg ugye 8 óráig vagyunk nyolcan egy helyre zárva, ehhez mérten simán király. Meg ugye laza abban is, hogy nincs dress code, mivel személyesen nem találkozunk az ügyfelekkel. Szóval ez lesz az a hely, ahová akár kék hajjal, vagy tetkóval is bemehetnék, senki nem szólna egy szót se.

Tetszik, hogy komolyan van véve a munka. Eleve, nincs üresjárat, és van értelme annak, amit csinálok, így nyilván nekem se jut eszembe lépten-nyomon, hogy mondjuk fészbúkoljak. Ha nagyon belemerülnénk abba, hogy másról beszéljünk, mint a meló, valaki úgyis figyelmeztet, hogy ne tegyük, de cserébe fordítva is betartják a dolgokat - valamelyik nap lementem kajálni, és 15 perc múlva vissza is mentem, és nekiálltam a dolgomnak. Rámnéz az egyik kolléganő, hogy: Ugye tudod, hogy fél óra az ebédidő? Mondom, igen, mért túlléptem? Nem, dehogy, ellenkezőleg, épp ez az, hogy még nem kell siessek dolgozni, van 10 percem, nyugodtam mélezhetek, vagy valami. Lol?

Meg hát, más a hozzáállás. A hotelben ugye az ment, hogy "te vállald a hétvégét" "ne, inkább te". Itt egyrészt nem kell sokat hétvégézni, nekem még egyáltalán nem, és később is kb. havonta egyszer-kétszer egy napot. Másrészt, az ilyen túlórát biza megfizetik, szóval itt most inkább az "én szeretném azt a hétvégét" "nem, inkább én" dívik, ami nagyon más.

És tényleg jó, hogy sok a munka. Végre nem azt érzem, hogy bucira unom a fejem egy töküres helyen, vagy imádkozni kell valami betávedő vevőért, hogy legalább fizura jusson, hanem hogy pörög az élet, van foganatja a tevékenységünknek.

Aztán ott vannak a piszkos anyagiak. Itt már a próbahónapra többet fogok kapni, mint a régi helyen, utána többet, ha beváltam - én egyébként úgy érzem, hogy igen. (Mondjuk, én be szoktam válni általában, ha valahová felvesznek, de eddig egy se volt olyan jól működő cég, mint ez. Ezzel együtt büszke vagyok rá, hogy engem eddig még nem rúgtak ki sehonnan, még akkor is, ha ez sokszor a szerencsén múlik.) Szóval, pénz, valamint cafeteria jelleggel a cég otthonául szolgáló háromcsillagos hotel éttermében kapunk minden nap kétfogásos kaját, ingyen. Az adagok jók, és finomak, valamint változatosak.

És vicces, de sokkal hamarabb bent vagyok. Eleve, most így egy év rendszertelen izé, és előtte fél év alig-hétvég után, nagyon díjazom, hogy nyolctól fél ötig dolgozom, mint bárki más,  vagyis ugyanakkor érek rá dolgokra, mint a barátaim, és el tudok menni végre a kószákkal kirándulni például, vagy egy pénteki IHB-n se nagyon kell másnapi melóra gondolnom. De akkoris a közlekedés... 45 perc, ha minden lassan jön. Budára át. A hotel Pesten volt, de a sok átszállás miatt ritkán volt egy óránál kevesebb az út.

Ilyen körülmények között persze én is azt és úgy nyújtom, amiben a legjobb vagyok. Ugyebár én nagyon szeretek ügyfelezni, jobban, mint az általános adminisztratív melót (mint itt a csomagozás, ami lényegében kontrolcé-kontrolvé, és korrektúra, turbósítva), ezért nekiálltam átvenni a telefonos dolgokat, mármint az irodába befutó hívások nagy részét. Ezért mindenki hálás, mert ezért eddig senki se rajongott különösebben, én meg szeretem, és jó vagyok benne :) Persze néha én is tirádázom, ha hülye ügyfél van, de azért alapvetően szórakoztat. Ez olyasfajta problémamegoldás, amit szeretek :)

Szóval, itt most nekem jó. Nagyon fogok igyekezni, hogy ne csesszem el.

És oké, tudom, hogy ez most rózsaszín, kb. mint az új szerelem, és fogom is még utálni, meg fásulni, de most jó :)

(Kapott a dolog egy új kategóriát is itt, a hotel nevéből, ahol a cég helyileg van :))

Gondoltam egyet, és rákerestem a neten, hogy álló szövőszéket kapni. Olyan 100 ropi körülre számítottam.

Ellenben Budafokon van egy, jó méter széles, fonal is van rá felvetve, és 25 000. Csak.

Most azért nagyon örülök, hogy nincs spórolt pénzem, még elkölteném.

Új karakter. Hehh.

A Geist jóféle cucc, tetszeni fog.

Ez a zene tartozik hozzá, egyebek közt.

Egy vallomással tartozom. Nem olvastam sok Sherlock-könyvet. Egyet igen, a Sátán kutyáját, azt is kb. 15 éve. Egészen a legutóbbi időkig nem is nagyon hozott lázba a dolog, valamennyire ismertem a sorozatot (a Brett-félét), belenéztem pár feldolgozásba, megvoltak a Sherlockhoz kapcsolódó sztereotípiák, de ennyi.

Aztán jött az első Sherlock-múvi, steampunk-jelleggel, kúlsággal, és tetszett. Megnéztem aztán a BBC-sorozatot is, és az is bejött. És most jött az Árnyjáték, és asszem, be kéne végre pótolnom az irodalmi hiányosságot.

Pedig ugye pont azokat a verziókat láttam, illetve azok tetszenek, amik a leginkább eltérnek az eredetitől. De akkor is meghozta a kedvemet. Kíváncsi vagyok, hogy pontosan miből dolgoztak - eddigi tapasztalataim szerint pl. Watsont divat volt egy pipogya szancsópanzának beállítani, de ugye, a mostani tendencia szerint azért megteszi ő is a magáét. Most érdekel, hogy eredetiben milyen is ő. És ilyenek.

Egyébként szeretek itt lakni, ahol most. Mert ha például este kitalálom, hogy nincs semmi dolgom, ezért mért ne menjek moziba, és látom, hogy a Sugárban negyedóra múlva kezdődik a film, akkor még úgy is pont odaérek kezdésre, hogy popcornt is jut időm venni.

Hogy a filmről is ejtsek szót, nagyon szórakoztató, ha tetszett az első, ez is fog. Tudtam rajta nevetni, el tudtak sodorni az események, és iszonyúan tetszett a stílusa. A steampunk menthetetlenül beszippant.

Ha már steampunk, ma voltunk fotózni többen, lett végre rendes CV-képem, valamint asszem, összehoztam a farsangi ruhámat, le is lett fotózva. Kíváncsi leszek a végeredményre :)

Bocs mindenkitől, ez ilyen szétesett bejegyzés lett, mindjárt megyek is aludni. Előtte még lehet, hogy lektorálom az öcsém angol bemutatkozó levelét. Amúgy roppant bosszantó, ilyenkor bezzeg tök jól megy, és úgy lököm az alternatívákat, és simán úgy írok, hogy nem gondolkozom rajta sokat, nincs baj amúgy a beszéddel sem. De bezzeg interjú alatt filmszakadás, földindulás, és az ajtón kilépve jutnak csak el az agyamig hótt egyszerű alapszavak. Elég gáz már csak azért is, mert voltam  már nem egy interjún, én magam is interjúztattam már, nem kéne, hogy új legyen a helyzet. Valszeg az tett rosszat, hogy az interjúztató ismerős-valakije. Vagy nemtom, péntek 13 volt. Azért nyehh. Nagy-nagy nyehh. Mert ha tényleg csak interjúnál jön elő, akkor nem tudok rá tréningezni nagyon. Az egy olyanfajta stressz, amit nem sűrűn van alkalmam tapasztalni, ezért új és ijesztő.

Mondom én: nyehh. Alszom.

Na, volt LEP, én meg jól elmentem rá. Azaz csak estére a pubba, koccintani, meg ott lenni.

Jóféle volt, azt mondom :) Találkoztam sok jó emberrel, az mindig jó.

Megdicsérték a ruhámat - én korábban nem tudtam eldönteni, hogy jól áll-e vagy nem, gondoltam, legrosszabb esetben azt mondom, hogy beöltöztem, de nem volt erre szükség, így örülök, hogy nem csak nekem tetszik :) (Mondjuk a Gogolák elvtársnő csizma helyett jobb lett volna bármi más, csak nincs ennél jobb ilyen időben :P)

Beszélgettem egy rövidet RZPéterrel, kölcsönösen rácsodálkoztunk, hogy velünk kapcsolatosan elég meredek pletykák bírtak lábra kapni anno, ami elég nagy teljesítmény ahhoz képest, hogy csak haverok voltunk mindig is, és ez mindkettőnk szerint jól van így :) röhögtünk, nem kicsit :)

Aztán, megnéztem a friss Lassit - mivel napközbenre nem mentem, venni nem tudtam, így csak kölcsönből gyönyörködtem önnön művemben :) Ach, máskor is ráférne a Lassira, hogy kevés anyag legyen, így volt terem kibontakozni 5 oldalban :) Folytatás is lesz, lehet, hogy csak deviantarton.

Ennek kapcsán tanúja voltam egy megdöbbentő történelmi pillanatnak: Alyr kötözködött egy (amúgy kifogásolható) dolgon (görbe kard Maedhros kezében), és Felagund nem! Skandalum! :D

Valamint eldöntöttem azt is, hogy elfogadom a felkínált NPC-szerepet a táborra. Elolvastam a hangulatkeltő novellát, amit Elbereth írt, és... nem tudom, egyszer csak elkezdtem látni a karaktert. Pedig amúgy a novella annyira nem tett akkora hatást rám, mondjuk épp csak végigfutottam, a karaktert se részletezi mélységeiben, de valahogy elindult az agyamban, hogy hogy kéne megmutatni ezt a figurát. Ez eldöntötte a kérdést, amin egyébként november közepe óta gondolkodtam... és hogy őszinte legyek, nem afelé hajlottam, hogy elvállaljam. Ezt most itt nem fejtem ki, majd egy sör mellett, ha meghív valaki például :) De lényeg a lényeg, most mégis igen.

Ezen kívül, Rózsán keresztül eljutott hozzám egy lehetőség híre, ami egyelőre nem is több ennél, mindenesetre infot szereztem. Ennél többet nem mondok, szurkoljatok :)

Úgy tűnik továbbá, hogy a farsangpályázatot, bár még nem fogadták el, de kíséri némi támogatás, ennek örömére ki is írom rögvest, hogy lesz NYITÓKERINGŐ! :) Én és Narb csináljuk majd, a többi meglepetés.

Végül pedig, miután kirúgtak minket a helyről (azaz szép diszkréten lecsavarták a világítást este 9kor, hogy vegyük észre magunkat, én nem tudom, hogy kávézó ilyen nyitvatartással hogy nyereséges :)), Rabynnal, Alyrral és Dodieval beültünk vacsorázni egy török kajáldába, jó volt az is, főleg, hogy úgy fest, már utóbbi se haragszik rám :)

Egyszóval jó kis este volt ez. Ha 2011 arról szólt, hogy tudok minél több embert minél kritikusabb posztokkal és véleményekkel magamra haragítani, akkor úgy látszik 2012 ennek végét jelenti. A Sárkány éve jön, hátha hoz valami jót :)

Boldog születésnapot, Professzor :)

Kissé jedis hangulatban vagyok. Vagy galadrieliben. Vagy jézusiban. (Van még egy pár példám, csak hogy még jobban összezavarjam azt az n+/-2 olvasót, aki még idejár.)

Tudniillik, meg lettem kísértve.

Felhívott múlt héten egy meg nem nevezett volt edzőtársam, hogy van egy fantasztikus üzleti ajánlata. Ezt már ismerem, és vagy fél éve már el is hajtottam az illetőt (illetve, egyszerűen csak megígértem, hogy visszahívom, de nem tettem. Akkor is az volt, hogy óriási lehetőség, de nem telefontéma. Mire én, azért nagy vonalakban elmondhatná, hogy nem-e emelem (szándékosan írom így, nekem ne gúgölszörcsöljön itt nekem senki, aztán megint megy a kiakadás), vagy akármi más-e, mire ő, hogy de állásinterjút se folytatnak telefonon. Mire én, hogy oké, de azt azért elmondják, hogy titkárnőt keresnek-e, vagy CNC maróst... erre akkor nemigen tudott mit mondani, enyiben is maradtunk.)

Na, szóval fel lettem hívva megint. És a hívás épp balszerencsér hangulatomban talált, így belementem, hogy elmegyek, és meghallgatom a prezikéjüket, hátha mégis érdekes.

Itt ejtenék pár szót arról, hogy mért nem küldtem el élből a véreres náthába az illetőt az üzleti ajánlattal együtt. Az egyik: bármilyen furán hangzik elsőre, én hiszek a hálózatépítésben. Na nem úgy, hogy igen, tök jó lehetőség, hogy mindenki (köztük én) kőgazdag legyek, hanem úgy, hogy ez egy módja a pénzcsinálásnak, méghozzá nem is a hatékonytalanabbak közül való - tudniillik, láttam már olyat, aki ezzel gazdagodott meg. Ott van például a két főnököm, ők a kilencvenes évek elején kezdtek a tisztítószeres bizniszbe, és ma van is egy hoteljük. Igen, közben tudom azt is, hogy mennyi mindenük nincsen viszont (nyugodt éjszakáik és őszinte barátaik például, de ez nem csak az emelem hatása, asszem). Ahogy azt is, hogy az ilyen dolgok nagyon erősen a hiszékenységre és a befolyásolhatóságra építenek, és meglehetősen sajátos etika szerint értelmezik ezeket is. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hálózat működhet, ha olyan csinálja, akinek ez fekszik. Egen, el kell fogadni, van, akinek van ehhez tehetsége, és megy neki a dolog, és igen, az ilyen emberek tudnak vele pénzt keresni, objektíve tehát nem vethetjük el elsőre, mint működésképtelent.

Másodszor: minden nézőpont attól függ, milyen lelkiállapotban talál. Engem pont akkor hívott fel az illető, mikortájt azon borongtam, hogy mennyire vacak egy helyzetben vagyok
Tudniillik, és ezt már számosszor elmondtam, van néhány elég jó skillem, ami, különösen ha formában vagyok, nagyon jól hasznosítható. Gyors felfogóképesség (még mindig nehezemre esik érteni, mit kell másoknak napokig tanítanom a munkámból, mikor én összesen nettó 4 óra alatt tanultam meg mindent), alkalmazkodás (improvizálni legalábbis jól tudok, majdnem jobban mennek hirtelenből a dolgok, mintha előre megtervezem), jól tudok bánni az emberekkel, jó értelemben véve még befolyásolni is tudom őket (ez a vendégeknél, de azelőtt a szaunás cégnél is működött: elég jól eltalálom, mit szeretne, hogy szóljak hozzá, hogy szimpatikus legyek, és ha kell, nagyon meggyőző tudok lenni - a mai napig fájdalmam, hogy annó azokért a szaunákért semmi jutalékot nem kaptunk, ha csak 1% lett volna, a fizetésem dupláját kerestem volna; persze ehhez az kell, hogy formában legyek, vagyis ne a Maslow-piramis alján, és összeszedett, vidám lelkiállapotban). Egyszóval, önfényezés nélkül, van tehetségem számos dologhoz - ám ezt a munkaerőpiac hagyományos - értsd, nem emelem - része látványosan leszarja. Legtöbbször a papírhiányba futok bele, interjúkra meg be se hívnak, így esélyem sincs bebizonyítani, vagy legalább megmutatni, mit tudok. 
Az emelem-jellegű dolgokhoz viszont nagyrészt a fent felsorolt tulajdonságokra van szükség.
Most képzeld el a szitut. Otthon ülsz, hazaérve a munkából, amit akár szerethetnél is a jellege miatt, de nem teszed a hely miatt, és már meg se kísérled összeszámolni, hány helyre küldted el úgy az önéletrajzodat, hogy még csak annyit se írtak vissza, hogy bocs, betelt. És ekkor valaki azt mondja, hogy van egy lehetősége, amihez éppen azok a készségek kellenek, aik benned megvannak, és ami eleddig senkit sem érdekelt olyan nagyon. Az ifjú Skywalkert a Jedi-akadémia túl idősnek véli, de a Sithek látják benne a tehetséget, és azzal kecsegtetik, hogy ott sokat tanulhatna, ami igaz is.

E fenti okok miatt tehát nem csaptam le a font, hanem átgondoltam a kérdést. Végül arra jutottam, hogy azzal még nem ártok magamnak, ha elmegyek, és megnézem, mit ajánlanak.

Hát, a prezi az vicces volt. Jegyzeteltem, két okból: az egyik, hogy vicces dolgokat mondtak a génekkel kapcsolatosan (most komolyan, én hármas voltam bioszból, de amikor olyanokat mondanak, hogy az általuk forgalmazott cucc a mitokondriumokért felelős x darab gén működését befolyásolja, arra kissé felszaladt a fél szemöldököm), a másik, mert így könnyebb követni a következetlenségeket. Például, a cég 27 éves, azóta folyamatosan prosperál, de közben ide Mo-ra csak most nyitnak, de ugyanakkor ez az ország a legfejlődőképesebb, épp most hagytuk le a svédeket, közben viszont nagyon új, csak már fél éve is az volt, mikor először hívtak... és persze annyira új a dolog, hogy a neten még csak utána se lehet nézni, mert még nem is publikáltak róla. Meg ahogy Móricka elképzeli, gondolta Stirlitz.

Aztán jöttek a "bemutatom a komoly embert, neki sikerült" részek. Az est fénypontjaként be lettem mutatva egy ismert rádiós arcnak, kezet is fogtunk (ezen a ponton megnyugtatok mindenkit, aligha fogom én ezt a kapcsolati tőkét a jövőben hasznosítani), meg az ilyen-olyan üzletemberek. Volt egy, aki az embété (tudjátok, a trampli gurulós cipő) egyik sikeresnek beállított főmuftija akart volna lenni - de bennem felrémlett, hogy én úgy hallottam, csődbe mentek, szóval talán nem a legszerencsésebb választás volt őt mutogatni...

No és az érvelési hibáknak olyan szép gyűjteménye... ekvivokáció, goebbelsi propaganda, hamis dilemma egymás hegyén-hátán... nyamm. Sőt, még Csubakka-érvelés is volt, de majdnem szó szerint.

Ennek ellenére belementem egy második, személyes találkozóba. Miért? Mert az emelemhez nem kell, hogy én higyjek a termékben, elég, ha meggyőzően bizonyítom, hogy így van. És szépen végiggondoltam az ismerőseimet. Mert bár igyekszem válogatni, ezzel együtt simán vannak olyanok, akik akár bele is ugranának, vagy akik meggyőzhetőek, esetleg pont a főnököm, aki meg már profi is az ilyenekben. Így hát ma találkoztunk, előtte kaptam könyvet kölcsön (egy élmény volt az is, a különféle fejtegetéseket arról, hogy mért fontos keményen dolgozni egy bármilyen üzletben, néha mézesmadzag jelleggel megszakították ilyen betoldások, mint "A szerző ezen a ponton a villája szomszéd, üvegpadlós termébe sétál, és a padlón átsejlő kristálytiszta tengerben játszó halakat figyeli. Ez fontos." - sic!)

Na, szóval, ez ma volt (azaz technikailag tegnap, de úrilány nem fekszik le aznap, amikor felkelt), és azt hiszem, végleg meggyőzött. Miről? Hogy ezt én soha a büdösbe nem fogom csinálni.

Volt itt egy csaj, az ismerősöm "felettese", aki két évvel fiatalabb, de mégis már mennyi mindent elért, pedig csak 4-5 éve csinálja (felhívom a figyelmet az elhangzott időtényezőbeli dolgokra pár bekezdéssel fentebb, avagy mennyi idős is most akkor a cég? Lehet, hogy a jó megfigyelőkészség mégsem jön olyan jól ehhez a munkához, szegény illúzióim...). Na, ekkora díszcsicsát már nagyon régen nem láttam. Tökéletes manikűr, festett haj, rajzolt szemöldök, olyan formájú műmellek, hogy konkrétan két pöttyöslabda is természetesebben mutatna ott - és az ideges, kierőszakolt műmosoly. Ez a leggázabb.

Szóval, elő lett nekem adva, hogy ha így folytatom, semmim se lesz hosszú távon, se időm, se pénzem. De ha most belépek, és keményen dolgozom pár évig, akkor de. Persze, ehhez meg kell haladni párszor magamat, túl kell lépnem a korlátaimon. Na most, én alapvetően egyet értek azzal, hogy akarat kérdése sokminden, sőt, ahol az akarat, ott a mód is, és ezt nem csak a kungfu miatt, hanem amúgy is így gondolnám. Az is alapvetően jó dolog, ha valaki meg tudja haladni magát, úgymond, megint csak kungfu-alapon: hiszen mindig meg tudsz csinálni még egy fekvőtámaszt, akkor is, mikor azt hiszed, itt a vége. Ám ez olyan agresszívan lett nekem bizonygatva, hogy a maradék kedvem is elszállt. Az külön tetszett, hogy a csaj időnként hivatkozott az ő pszichológusi képzettségére, mármint, hogy annak birtokában mer kijelenteni dolgokat az emberekről úgy általában, ja, és nekem is azért és úgy mondja a dolgokat, mert ő látja rajtam, hogy. Mármost, az összes fonáksággal együtt még mindig komoly dilemma elé állíthatott volna - de elbaszta a hülyéje. Persze lehet, hogy én se könnyítem meg a velem társalgók dolgát, ha akarom, nagyon be tudok zárkózni úgy, hogy fogalmuk sem lesz, mit gondolok valójában. (Ez a vásárlóknál hasznos dolog ám.) De akkor is, kicsit vicces volt a helyzet, néhány helyen küzdöttem, hogy a vigyorom ne szakadjon fel. Taknyos 25 éves, és azt hiszi, mindent tud az emberekről? (Jelenlévő fiatalok no offense, kivételek vagytok.) Erős lol.

A vége pedig az lett, hogy hát igen, a belépéshez pénz kéne, nem kevés - de már jött is az ultimate megoldás, kérjek kölcsön. (Feltaláltad a melegvizet, anyukám. Ha kölcsönből akarnék vállalkozni, már megtettem volna.) Az az érvelés különösen tetszett, hogy "ha azt mondanám, hogy ha egy órán belül itt a pénz, és tied a tíz millás mercim, akkor megoldanád", illetve, hogy "ha életmentő műtétre kellene, adnának". Na igen, mondom, de akkor azért szeretik ám tudni, hogy mire is adnak, és az "életem üzleti lehetősége előtt állok" annyira talán mégsem meggyőző énszerintem... mire ő, hogy csak ne is mondjak semmit nekik, elég annyi, hogy megszorultam, és kell. Azért itt elképzeltem muterom fejét mondjuk...

(És ahogy vártam, bár ők elvileg nagyon jól élnek ebből már most, és persze hiperbiztosak abban, hogy nekem ez milyen jól menne, de egyikük se ajánlotta föl, hogy majd ő kölcsönöz. Lóláb.)

Meg amúgy is. Szerintem egy ismerősöm, barátom se adna úgy, hogy nem tudják, mire kell nekem. Neki, úgy fest, voltak ilyenek. Nem vagyok irigy rá miattuk.

És ezen a ponton döntöttem el végleg, hogy ezt én soha. Ennyire nem tudom, nem is akarom magam meghaladni. Félreértés ne essék, a pénz fontos, és ki ne szeretne többet? De ha belegondolok, a kevés pénzem ellenére, én nem akarom, hogy ez irányítson, hogy a pénznek legyen mindenem alárendelve. Az én igényeim kisebbek és nagyobbak ennél :) Nem akarok ilyesmire kérni.

Nem tudom, talán néhányak szemében ettől lusta vagyok, vagy gyáva, vagy önsorsrontó. (Ők biztos így látják majd, ha megmondom, hogy nemet döntöttem.)

"Kisebb leszek, elmegyek Nyugatra, és Galadriel maradok."

Nem tűntem el, hamarosan jövök újabb posztokkal. Nekem emlékeztető, nektek meg trailer az alábbiakról:

• filmek, amiket az utóbbi időben láttam - elképzelhetően külön bekezdést szentelve a szuperhősös alkotásoknak (:geek:), de biztosan megemlékezve az Éjfélkor Párizsban-ról (:art:)
• lehet, hogy rajzolok néhány kósza sort különféle mitológiai dolgokról, főleg skandináv irányból, de aztán lehet, hogy a "gonosz" karakterek kúlságáról értekezek majd  - vagy két külön post lesz
• rövid pársoros a két lájvról, ami most volt
• arról, hogy mért nem lennék tanár hosszú távon
• tőlem szokatlan girl-talk jelleggel, top-cca5-híres-pasas-akihez-sosem-lesz-semmi-közöm-pedig-el-tudnám-viselni lista :)
• ha-én-gazdag-lennék jellegű tiráda, a főnökömék legújabb visszautasíthatatlan ajánlata általi ihletettségben (ezt de szépen mondtam, ázzeg)

Ma egy jó nap volt. Ugyan a munkahelyi agyfasz konstans, de szokom megfelé, valamint a múltkori lottószelvényem nyert :) Ráadásul a leghülyébb kombinációt, a 67 és 68-at találtam el. Előre tovább az úton! :)

Valamint, anyu most írt, hogy a család megszavazta nekem szülinapomra a Rammstein-jegyet, vegyem meg, majd kifizetik. Szipp :) Ugyan kicsit akad a rendelés rendszere, de holnap bemegyek jól, és beszerzem :) És nem érdekel, hogy ülni fogok (biztos, hogy ott fönt is lesz pogó, de tuti, hogy kisebb tömeggel), legalább látom :)

Szóval, ez most épp nem is olyan rossz. :)

... vagy ha ő maga nem is, a konyhája. A továbbiakban a soklábúakkal folytatott heroikus honvédő háború (higyelitek a halliterációt? hahaha, tudom, tudom) részleteit olvashatjátok, gyengébb idegzetűek most inkább kapcsoljanak a Velvetre.

Az úgy kezdődött, hogy tudtam: ez a panel régebbi, mint a mienk volt, és Zsolt figyelmeztetett is már tavaly a csótányveszélyre. Ám a költözéskor ugye dögrováson voltam, meg amúgy kisebb gondom is nagyobb volt, így hát a nagy volumenű konyhatakarítás elmaradt. Sőt, a kaját is lazán kezeltük - találtunk egy kosarat, amiben azelőtt hagyma volt, ezt például átminősítettük kenyereskosárrá. Bennem felmerültek az egy évvel azelőtti aggályok, de gondoltam, hermetikusan zárt nejlonrétegen ugyan hogy is menne át egy csótány?

Ugorjunk pár napot, mikor is egy este elhatároztam, hogy enni fogok, e célból kimentem a konyhába. Ott sikerült megmozdítanom a kenyérkosarat, minek következtében kis bogárka szaladt ki alóla, és tért vissza. Felemeltem a kosarat, hogy akkor le is csapom őkelmét, ha már itt vagyok, ám a kosár alól hirtelen hat irányba futottak a rohadt kis csúszómászók, némelyik nem is kicsi. Ekkor visítottam, eldobtam a kosarat és a kenyeret, megnyugtattam a szomszédot és a kiérkező mentőket, majd pánikszerűen elmosogattam a kosarat, letöröltem a pult elérhető részeit ciánnal, és kihajítottam a kenyeret, valamint roppant villanyszámlagyilkos módszerrel égve hagytam a villanyt éjjelre, á la Idhrenék, a fényre ugyanis nem szeretnek kijönni a kis genyák.

Másnap több dolgot tettem egyszerre. Kihívtam az irtókat, vettem egy rakás csótánycsapdát, ilyen sziszegős ellen-sprayt, valamint nagytakarítást csináltam, és még a konyhapult hátsó sarkait is végigkezeltem a porszívótól elkezdve a mosogatószerig mindennel. Elégedett voltam, lekapcsoltam a villanyt.

Ismét ugrunk valamennyit az időben, valamelyik nap megint kimentem a konyhába, és nem részletezett okokból befőttesgumit kezdtem el keresni. Nem találtam, viszont megakadt a szemem a kis fűszerszekrénykén, amit eddig tüzetesebb vizsgálatnak nem vetettem alá. Ennek a szekrénykének van két piciny fiókja, és mivel mi hasonlóban tartottuk otthon a céltárgyat, gondoltam, hátha. Ehhez képest, kihúzván az objektumot, mindössze egy kis zacskó egész gyömbért találtam - valamint két bogárhoz tartozó csápokat, diszkréten elővillanva a csomagolás mögül.

Természetesen úgy reagáltam, mint egy vérbeli rutinos profi. Visítottam, majd visszalöktem a fiókot, újfent megnyugtattam a szomszédot, és beraktam az új ablaküveget. Ezután, még azon melegében előszedtem a Titkos Összetevőt, az Ultimate Weapont, amit eddig még nem használtam. Fogtam tehát a fújós dolgot, és nekiálltam a helyszín biztosításának, azaz körbefújtam a falat a szekrényke körül, hogy ha menekülnek, rögtön méregbe ütközzenek. Majd egy nejlonzacskó védelmében kihúztam a fiókot egy kicsit, és beleeresztettem a tárat... akarom mondani, belefújtam, és vártam. Rövid idő múlva meg is jelent a két, ekkor már igencsak kótyagos, haldokló csótány. Rájuk eresztettem még egy tömény adag gázt "Égj, te nyomorult! Haljál meg lavórba'!" és hasonló mondatok kíséretében, majd a biztonság kedvéért a lassan szétmaródó gereznájukat is széjjelnyomtam egy papírtörlővel, demonstratíve példát statuálván, vagymi.

Azóta csend van. Úgy fest, a kis vakarékok visszahúzódtak a szellőző és a csövek jótékony rejtekébe. Személy szerint tojok a közegészségügyre, és nem érdekel, ha a falban vannak, amíg nem látom őket. Hallgatólagos megállapodásom a természettel, hogy ő nem jön az én életterembe, cserébe én nem nyírom ki. Azzal semmi bajom, ha a réten ülök, és valami bogár felmászik rám, de ugyanez a lakásban fejeket és megtorlást követel. Az se érdekel, ha elbungiznak ott, ahol nem látom. De _ne_jöjjenek_ki.

Na, jelenleg itt tart a háború. Csapataink azért még készültségben vannak, elvégre sosem lehet tudni. Például most jutott eszembe, hogy a múltkori barátnői látogatás utén mintha maradt volna még pilótakeksz - igaz, hogy zacskóban, és zárt helyen, de az ördög nem alszik. mivel azonban most nem akarom harmadjára felébreszteni a szomszédot, ennek holnap járok majd utána, gumikesztyűben, fogóval, és persze az ipari mustárgáz erejével bíró sprayvel.

Ez az én harcom.

Kezdek gyógyulni, ezzel párhuzamosan egyre több olyan dolgot teszek, amit normálisan, nem vagyok ágyhoz és köhögőrohamokhoz kötve. E dolgok tetemes mennyiségében sertepertél körülöttem Zora.

A macsek eddig szemlátomást eldöntötte, hogy azért kerültem a tulajdonába, hogy azonnali hatállyal simogathassam, ha épp őfelségének ilyesmire támad gusztusa. Természetesen a legalkalmatlanabb pillanatokban dönt az ölembe telepedésről, mint pl. amikor egy tál szilvásgombócot ülnék le elfogyasztani. De ha épp nincs nálam semmi fontos (szerinte), akkor ott is tud maradni. Mármost, én értem, hogy élvezi, ha dögönyzik, mert kábé melyik macska nem - viszont csalhatatlan érzékkel találja meg azokat a pontokat, amin keresztül dagasztás közben kitépheti a májamat vagy a fél vesémet.

Minden este le kell játszani továbbá a Csatát a Kádért. Zora ugyanis meg van róla győződve, hogy az a szoba, és az az alkalmatosság azért van, hogy ő ihasson. Ha az ember megközelíti a fürdőt, Zora beugrik, és szemrehányóan néz, amíg meg nem nyitom neki a csapot - mit neki friss víz a tálkából, ugye. Miután teliitta magát, akkor sem mindig jön rá, hogy tulajdonképpen neki ott nincs keresnivalója. Régen még kísérleteztem, hogy kiveszem onnan, és kicsukom, de esélytelen. Ekkor ugyanis az alapvetően kövér, és nem túl gyors Zora angolnává változik, és a kirúgom-az-ajtón-bemászik-az-ablakon módszerrel újra a kádban terem. Újabban viszont a laza fröcskölést alkalmazom - na ez végre beválik, be is fut tőle azonnal a lepedő alá.

A lepedőm vége eléggé lelóg az ágyról, kis alagutat képezve ezáltal. Zora eddig nem tud betelni vele, bújkál alatta, vadászik rá, kergeti, ráugrik. Úgyhogy a kézben lóbált köntösöv mögött ez lesz a második Zora-fogyasztó eszköz. A macsek ugyanis még mindig kövér, főállásban az.

Egyébként főleg a fogyasztónak szánt játékok közben, meg amúgy is, ez egy szórakoztató állat. Eddig például meglehetősen földközeli helyeken mozgott - mígnem ma be nem költöztettem a kovácsoltvas(nak kinéző) polcomat, ami járt egy kis zajjal, nem is kis darab. Zora tehát megijedt, és felrombolt a szekrény tetejére. Igen ám, de alighanem elfelejtette, hogy csinálta, mindenesetre a következő fél órában megpróbált lejönni (nem nehéz amúgy, a szekrény mondhatni lépcsőzetes), ám nem találta az utat. (Zora nem okos.) Konkrétan fuldokoltam a röhögéstől, ahogy azt méregette, mekkorát ugorjon az asztalig. Aztán persze leszedtem (naná, hogy nem tűrte karmolás nélkül).

Utána viszont megint jött dorombolni. Erről jut eszembe, Zora családneve minden bizonnyal Tupoljeva. Nem halk, kicsit sem. Ez egyébként nem zavar, mivel legalább ritmusos. Bár tegnap hajnalban is megcsinálta, hogy mellém telepedett az ágyon a fent tárgyalt diszkrét morgással, ami szerinte a dorombolás, nagyvonalúan legyitve a mancsával, hogy most fölösleges simogatnom, köszöni jól van, aludjak tovább. Na hallod, reptér mellett...

Ja, és mindenem macskaszőrös. Eddig nem zavar.

Macskás vénkisasszony leszek, érzem én.

Oké, a képlet nem pontosan ez, de példának megteszi.

Képzeld el, hogy Kovi ajánl egy titkári állást. A tevékenységi köréhez érintőlegesen, mondhatni ügyintézés szintjén lesz csak közöd, pornószínészt is valószínűleg csak felöltözve szerződés aláírásakor látsz majd. Tegyük fel, hogy Kovi ezért az állásért nem rossz (igaz, nem is világbajnok) pénzösszeget kínál, ami mindenképp nagyobb valamivel annál, mint amit most keresel. Amit csinálnod kell, az kimondottan adminisztratív dolog, semmi alulöltözés, telefonba búgás, vagy ilyesmi, tényleg ügyeket kell vinni.

Elvállalnád? Vagy annyira nem azonosítod magad azzal, hogy amúgy honnan jön a pénz, hogy nem? Érdekel-e, mit gondol a környezet az állásodról és a munkaadódról? Zavarónak érzed-e, hogy egy ilyen állást valószínűleg csak némi kozmetikával tudsz majd szerepeltetni egy későbbi CVben?

Érdekel a véleményetek, hajrá a válaszokkal.

Állítólag ti itten azt szeretnétek, hogy gyakran olvassátok az én posztjaimat jól.

Most lehet, fogjátok is, mert ahogy elkiabáltam lentebb, megint írói válságba kerültem. Már nem is számolom, hanyadjára kezdtem bele ebbe a nyomoronc sztoriba, de amint írok egy első fejezetet, amit elsőre jónak tartok, azt utána átolvasom harmadnapra, és rém bénának ítélem. Sóhaj. Továbbra sem értem, hogy ha előtörit tudok írni, akkor miért olyan nehéz ugyanezt hosszabb kivitelben. Ti. az előtöriírás nekem mindig olyan volt, mint egy szabad novellázós feladat, mint a kreatív írói kurzusom. És mindegyik eddig készült mű alapvetően nem lett rossz. De ez a rohadék, ez kifog rajtam.

Valszeg a változás teszi - a tizensok év alatt annyit alakult a világ és a karakterek, hogy már nem is tudom, mit akarok kihozni belőle. Pedig valamit érdemes lenne, ha már megszületett vagy 10 generáció... és voltak benne ötletek, amiket ki lehetne fejteni. Például a városfalak halhatatlan őrei, akik sakkoznak, és jobb a dumájuk, mint Lasponyának, vagy  Viharsarok titkos szervezeteinek kiépülése és adok-kapokja testközelből. Volt egy lány, igazi Terminátor, nem a kedvesebb, ámde a hatékonyabb fajtából; egy félszemű fiú, erős házmestertudással és krónikaírói hajlammal; egy bonyolult ikertestvéri kapcsolat; egy árulás; két erős egyházi szervezet, akikből az egyik kutya, másik eb; egy csapat, ahol mindenki rokona mindenkinek, és talán ezért működik olyan jól; egy lénysereglet, akik leginkább a tündérekhez hasonlítanak - nem a tündékhez; sárkányok, nem tipikus megjelenési formáikban - egy időben még nyelvet is elkezdtem kidolgozni hozzájuk; egy kurtizán, aki egy ideje a visszautasítható ajánlatok korába lépett; egy fiú, aki farkasbőrben éli túl a gladiátorviadalait, és egy sajátosnak mondható késsel bír; egy toronnyi varázsló, akik kikutatják a mágia egy addig ismeretlen ágát; az ő teremtményeik; egy sánta varázslónő; kristályszerű szellemek a föld alól, akiket nem fog a kard; egy öreg tábornok, aki úgy nemesíti az embereket, mint a virágot vagy a fajtakutyákat szokás, és ezt teszi a legnagyobb világjobbító szándékkal; egy világ, steampunk elemekkel, de távol a mienktől... a fele Mary Sue, valószínűleg, pedig ugyancsak igyekeztem elkerülni. Mindenekfelett egy olyan világot képzelek, ahol semmi sem fekete-fehér, nincsenek jók és rosszak, sem az olvasóval mindenáron megkedveltetett kalandorcsapat. Hogy nekem kik szimpatikusak, az tök egyértelmű, de ugyanakkor tudom, hogy ők sem különbek azoknál, akik ellen harcolnak - ha nem ugyanaz a hibájuk, akkor lehet más.

Rengeteg kis történetet tudok róluk, de képtelen vagyok írássá álmodni.Talán az is elbizonytalanít, hogy nem tudom, érdekel-e ez egyáltalán bárkit is - egy írókörben vagy egy előtörténetnél adott a helyzet, hogy persze, ott már csak meg kell írni. De ez... ki kíváncsi egy újabb fantasy-szerűségre, ami talán egy porszemnyit sem egyéni? Elkezdem, és mindig az jut eszembe, a pokolba is, ezt én tovább nem olvasnám. Aztán persze lehet, hogy de.

Szinte görcsösen próbálom elkerülni a Bulwer-Lytton-díjat, a határozószókat, Mary Suet és Gary Stut. Úgy érzem, tudnék mit mondani, van kikről mit mesélnem.

Így újraolvasva Stephen King Az írásról c. örökbecsűjét, asszem, az Ideális Olvasó hiányzik. De az nagyon.

Vállalom a nagyképűnek látszódás kockázatát, de.

Lefékezett mellettem egy taxis, hogy nem vihet-e el. Mondtam, hogy nem, de a kalapomat azért megdícsérte.

Egy fazon leszólított a buszon, és elkezdtünk beszélgetni. Az alapvetés az volt, hogy "ilyen lábakkal vétek állni" - mármint a megállóban. Ugyan az elején deklaráltam, hogy barátom van, tehát a csajozási kísérletei vajmi keveset fognak számítani, azért egész jót dumáltunk.

A buszvezető is megint a házig vitt, és egész sokat mesélt magáról -  most már például tudom azt is, hogy Rezső a becsületes neve, és kamionos a buszvezetés mellett.

Szóval, tudom, hogy ezeknek egy része üzleti bepróbálkozás, meg egyébként is, mindenkinél bevetik, "százból egy bejön" alapon. Mégis, ilyen pillanatokban kimondottan jókedvűvé tesz a tény, hogy jól áll nekem a sort, és hogy néha még fáradtan is piszok csinos bírok lenni benne.

...a programokról nem is beszélve, azt fényesen bizonyítja ez az eset. Ma semmi baja nem volt a játéknak, remekül fut. Igaz, szereztem hozzá egy jóféle egeret, de például kikapcsolásnál nem omlasztotta szét a képernyőt, működött, amit akartam, szóval hurrá.

Csak azt nem értem, hogy ennek mért csak most kellett sikerülnie.

De mindegy is, hiszen fut a cucc. Úgyhogy retro életérzés van, egy 1997es (leírni is szörnyű rég) játékkal, amit még anno a 486-on toltam. Alá meg beraktam a Queen Greatest Hits albumokat -  akkoriban, mikor ezzel játszottam, ez ment, persze nem a gépről - hol volt akkor még mp3? - hanem kazettás magnóról, könyvtárból kölcsönzött CD-ről átvéve.

Szal, nagy jóság van.

Volt spanyolóra. Elég vicces eddig, a csaj, aki tanít, a Dominikai Köztársaságból való, és eléggé töri a magyart, szóval tényleg kénytelen leszek megtanulni spanyolul, ha érteni akarom :)

Valamint megkíséreltem installálni egy régi játékot a gépre: X-Com Apocalypse. Ha belegondolok, elég jó a cucc, a körökre osztott stratégia, a menedzserjátékok, és az akció által bezárt háromszög közepén terpeszkedik. Nos, a napokban elkapott a nosztalgia... Apró szépséghiba, hogy annyira régi a cucc, hogy még DOS kell neki az installhoz - úgyhogy még ki kell találnom, hogy legyen.

Ha ez meglesz, akkor már téényleg csak egy Sim City kell a teljes retro élményhez :)

Finally, I became a full-time receptionist in the hotel. One of my collegues did quit yesterday, and I came to her position. It will be hard a little, but hell yeah, I have a job! :)

Yesterday also we had a great dinner and a ship cruise on the Danube. Once a year, it's free for the hotel staff. It was deliciuos and romantic :)

Yes, I'm happy. So disgusting, isn't it? :)

A nagy hidegben Dűnét olvasok - igaz, egy cirkoruha nem lehet egy kellemes alkotmány, és a vízfegyelem úgy általában elég gáz, de azért most oda tudnám képzelni magam egy nem túl hűvös klímájú sivatagbolygóra.

Szóval, Dűnét olvasok, és az első film zenéjét hallgatom, by Toto - az a mozinak nem hívható tákolmány ugyan csak egy celluloidra hányt talicska fos, viszont a zenéje istencsászár.

Ezenkívül épp befejeztem egy komolyabb etapot a recepción megint. Két út áll előttünk az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan az egyik, hogy véglegesítenek, merthogy épp átvariálják a műszakokat, és valaki előre is lép. A másik, hogy minden így marad, akkor viszont keresnem kell még valamit e mellé - de jó volna maradni mindenképp. Nem szerepelt a terveim közt a vendéglátóipar, de egyrészt én spontán dolgokból többnyire jól jövök ki, másrészt ebből is csak tanulhatok, harmadrészt, ez egy újabb bizonyítéka a sokoldalúságomnak. Persze motiválna a pénz is, bár nem fizet valami sokat - viszont sokkal jobban örülök az elismerésnek, hogy jól csinálom a dolgomat, szokásos kezdő bakiknál nagyobb dolgokat nem vétettem. A főnöknőm ma mondta, hogy meg van velem elégedve, és az ilyesmi nagyon jó. A csapat is tetszik, az éjszakás váltások, meg a nappalosok is jó fejek, és ez még akkor is fontos, ha konkrétan együtt, párhuzamosan nem dolgozunk. Itt baromi fontos, hogy át tudjuk adni, amit csinálunk, és ez csak akkor megy, ha van némi összhang :)

Na, majd meglátjuk. Egy biztos, az xp miatt már megérte :)

Más kérdés, hogy időm, az nincs, és sajna pont farsang előtt nem tett jót a dolgoknak, hogy váratlanul ma is melózni kellett. Na mindegy, megoldjuk :) Si Deus pro nobis, qui contra nos? Vagy mi... :)

Bocs, skacok, ennyi telik tőlem. Három nap tizenkétórázás, a vége elég tömény, és mélyvíz (bár a többiek - incl. főnök -  szerint is a teljesítményem nem rossz, és még bőven beleférnek a hibáim is a tanulópénz kategóriába), és ma még egy kis tábszervi összehangolódás, csak amúgy lazán. Az energiám kábé nulla, megyek is aludni, de majd szeretnék bővebbet írni erről. Recepciósnak lenni kihívás, és ha nem is álomállás, de jó sok tanulságot hordoz. Egyelőre élvezem.

Ellenben most beájulok az ágyba, holnap még lesz egy sor elintéznivalóm.

Csak még meghallgatom egyszer, hogy O'neill, O'neill, jó a fegyvered... ehhez a dalhoz, asszem, ennyire végletesen fáradtnak kell lenni.

Még azért annyit elmondanék a kód kedvéért, hogy kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Amellett, hogy sok mindent át kell hozzá gondolni, nagyon igen.

Fáradt vagyok, ami kár. Ki akarok írni magamból valami jót, de már az sem megy. Na mindegy, remélem, ha bent marad, szép álom lesz belőle.

Sűrűsödik, azt. Ma felhívtak a hotelrecepcióról, hogy akkor be tudok-e ugrani hétfőtől három napra, meg a következő vasárnap-hétfőre is. 7től 7ig, tizenkétórázás lesz tehát, ráadásul itthonról nagyjából fél hatkor kell indulni, hogy hétre beérjek. De legalább fizetnek. Így öt nap alatt egy fél havi bér meglesz, ha jól számolom. Zsír, lesz helye.

Hátrány persze, hogy csúsznak a tervezett dolgaim, de oda se neki.

A másik meg, hogy azért egy kicsit félek. Pár óra betanulás volt, és elég sok mindent el lehet rontani... na mindegy, nem parázok, csak feltalálom magam, meg van telefonos segítség is. És remélem, nem pont most találja ki egy busznyi francia, aki más nyelven nem tud, hogy most akar jönni :) Bááár, ha kitalálják, és kézzel-lábbal megértetem magam, akkor már talán rájuk is tudok beszélni valami hop on-hop off túrát, vagy ilyesmit, amiért jutalék jár. Szóval, jöjjenek csak! :D

Ezenkívül épp egy némileg giccses családi naptáron dolgozok a keresztanyámnak. Eléggé elegem van, de ma végezni akarok vele. Vasárnap leszállítom a nagyinak, viheti is ki Svédországba. És soha többet nem vállalok ilyet (ami nem igaz :P). Addig is, Clawfingert hallgatok, hogy csökkentsem a rózsaszín babafejek és a margarétás hátterek okozta vizuális tavaszt.

De hülyén hangoznak a hétköznapok svédül...

Ma Alyr valami olyasmit talált mondani, hogy egy jó ideje észrevehetően nem vagyok Terminatrix. Mivel ő az egyik legrégebbi barátom MTTs viszonylatban, hiszek neki.

Na, hát kéremszépen, erről van szó, úgy fest, évek hosszú munkájával találtam egy jónak mondható egyensúlyi pontot. És nem az a valami, hogy találtam, hanem hogy végre látszik. Végre. :)

Nem arról van szó, hogy a küzdelem megszállottja lennék, de szerintem akármilyenek is akarunk lenni, azért tenni kell. És annak mindig tudok örülni, ha látszik a tetteim eredménye. Most végre, azt hiszem, olyan arcomat mutatom a világnak, ami a legközelebb áll ahhoz, amit mindig is mutatni akartam. Most látszik, milyen vagyok. A továbbiakban meg azon kell dolgozni, hogy ne csússzak el megint a ló túloldalára, illetve, hogy egyáltalában megtartsam ezt az állapotot. Jól megy a szemem színéhez ;)

Nyehh, ezek az önmagyarázások mindig olyan ostobán hangzanak. Nem is igazán magyarázni akarok; inkább csak megfogalmazni, mi van velem mostanában. Alig hinném, hogy sikerülhet.

How do you measure the life of a woman or a man?

Huszonegyre lapkérés, hogy én ezzel a kézzel gépelek. Hogy holnap hogy fogok varrni, az rejtelem.

De nagyon élveztem :) A kung-fu egy mazochista sport, akkor jó, ha fáj. Igaz, ezzel nincs egyedül, anno a balettre pont ugyanezt mondták... és kék-zöld foltok tekintetében is eddig Ladis táncórája vezet. Szóval, megvan a válasom azoknak, akik nem értik :) (Anyám reakciója: Muszáj ezt csinálnod? Én: Igen! Anyám: És a többiek is ilyen hülyék, vagy csak te? Én: :D)

Oké, a cucc azoknak nem annyira új, akik voltak már pl hétvégi spec edzésen Si-henggel, de én spec nem szoktam. Szóval, shaolin templom, spec termek - kőütés, deszkaöklözés, mindenféle oszlopoknak alkarral nekimenés, fatörzsemelgetés, hóból épp kikandikáló márványon öklön fekvőtámasz tartás, még vödör víz, azaz a -13ban inkább jég körbehordozása is, meg egy csomó ilyen finomság. Tisztára, mint a filmekben :) Mindenesetre a szarrá ment öklömet elnézve nem kétszer jutott eszembe a Kill Bill 2 :)

Legjobb akkor is Si-heng volt, mikor már délután küzdöttünk, ő meg odajön, nézi a kezem, és közli: "Szép nőies lett." Lol? :D

Meg kell oldanom, hogy vasárnaponként ki tudjak menni. Végülis, a pasim akkor úgyis templomba megy - megyek majd én is, csak nem oda :)

(Oké, tényleg beteg vagyok, ha ennyire fellelkesít a tény, hogy rommá zúzhatom magam, és még én fizetek érte?)

A mai edzésen sikeresen orrbavertek. Fájni a legkevésbé sem fájt, viszont megpattant egy ér az orromban, a vér ömleni kezdett (ez van, nálam az orrvérzés amolyan sugaras), következésképp a ruhám úgy néz ki, mintha most nyírtam volna ki a 88 Eszementet. A mosdóról ne is beszéljünk, olyan volt, mint egy mészárszék.

Egyfelől, ha eddig nem, most már biztos megtanultam rendesen védeni az egyenest. Másfelől, annyira zsiványul néz ki így a cucc, legszívesebben ki se mosnám :D Vagány lett, na.

(Láttátok volna a fejeket, errefelé egy kicsit mindenki lelkes, ha vér folyik :D És ennél nagyobb baj ne is történjen, ez nem fog holnapra még csak lilulni se.)

(Egen, tudom, hogy ez bizonyos kultúrkörben betegség.)

További híreink még a hétről, hogy nagyon biztos állás néz ki februártól, ami jó, az egy hónap stresszmentes pihi meg pláne :) Itt még hétfőig nyomom, aztán max. visszajáró lélek leszek - a főnök nem bír meglenni nélkülem. Azzal együtt, hogy elég rapszodikusan fizet, és egy nehéz, bipoláris ember, valahol nagyon tetszik, hogy elismer, és hogy sikerült itt helyt állnom.

Egyebekben meg... jóság van, na. :)

Ma voltam egy sminkbemutatón. (Egyébként tök jó sminket csináltak nekem, marha jól nézek ki még most is, csak a rend kedvéért mondom.) Kiderült, hogy nem csak termékpromócióról szól, mint gondoltam, hanem van nekik szuperprofi, munkát is adó, überzsivány sminkesiskolájuk. Olyan jó lett volna... a szalonnal párhuzamban csinálva jó lenne ez, pláne önmagában, nem kicsit, próbáltak is meggyőzni, hogy ez jó lesz nekem, mert. Munka mellett is el tudnék járni rá, ez is jó. Egy apróság van: nem tudok előteremteni egy héten belül 100 ropit, szal nem tudok menni. Ajvé... na mindegy, majd esetleg nyártól.

Érzitek a problémáimat.

Holnap költözök haza. És nem akarok...

Pedig be kell látni, három macskával nehéz. Minden macskaszőrös, a kajától a frissen mosott kung-fu szerkóig. A legváratlanabb helyeket képesek összehányni vagy szarni. Ha az öledbe ülnek, karommal kiszakitják a harisnyádat vagy a nadrágodat.

Aztán itt az egyedül élés. Hiába csinálsz programot, este végső soron csak a macskákhoz szólhatsz, akkor is, ha emberhez lenne kedved. Egy emberre piszok nehéz főzni vagy vásárolni, és egy csomó dolgot elfelejtesz, mert eddig annyira evidens volt, hogy van. És olyan házimunkák is vannak, amiket el kell végezni, pedig előtte soha.

De akkor is. Hiányozni fog. Hiányozni fognak.

Az van, hogy szerintem sosem ittam még ennyit egyszerre belőle (som, piros vilmoskörte, érlelt jonatán, mézes ágyas meggy, ebből kétféle, és többször, a kis üveg ribizkét, amit hazahoztam, most nem számolom), de a jóféle mangalicakolbásznak és a sajttálaknak köszönhetően nem vágott fejbe nagyon. Most kicsit forró és piros az arcom, de ennyi. Meg talán kicsit többet őszintézek.

Randiztam is, és jó volt. Nem azért, mert álmaim pasija, bár tényleg jó fej volt a srác, fogunk még találkozni. Hanem mert iszonyú régen éreztem már ennyire csajnak magam. Mármint, persze, az vagyok, de - köszönhetően az el nem múló skatulyáknak - a barátaimnak mindig is Rambo maradok, akármit teszek. Ha már nagyon kiveri a szemüket, akkor max meglepődnek, hogy sictransit. De most ugyebár nem volt mivel küzdeni, hisz olyannal voltam, aki nem ismer még. Nem, nem arról van szó, hogy megtagadtam volna önmagam, teljesen úgy viselkedtem, mint máskor, zavarban se voltam, nekem az úgy látszik, nincs ilyenkor. Sokat változtam, és hogy mennyit, az ezen lemérhető. A mostani önmagamat kedvesnek és jó fejnek találta olyan ember, akinek nincsenek prekoncepciói velem kapcsolatban; olyan NŐnek nézett, akivel jó lenni - és ez nagyon jól esett. És mivel engem sem kötöttek a sztereotípiák és beidegződések (amikbe éppúgy beleesek én is sokszor, mint ti néhányan), sokkal egyszerűbb volt nem keménynek, nagyszájúnak, hősködőnek és vagánynak lenni. Sokat számít a tiszta lap...

És igen, jó érzés, hogy tetszem, és meghívnak, és a bal oldalamon mennek, mert úgy illik, és szépen néznek rám, és kézen simogatnak, ilyesmi. És lelassítanak, mert magassarkúban vagyok, és hazakísérnek... pedig elmondtam a kung-fut, beszéltem fociról, szerepjátékról, MTTről, és azt is mondtam, hogy esküvői szalonban dolgozni nem éppen romantikus. És mégis. Pláne úgy, hogy mindez nem kétségbeesésből, és izzadtságszagú teperésből jön, hanem mert így akarja. És én sem azért fogadtam el mindezt, mert nem lett volna jobb választásom, hanem mert ez most így tetszett.

Annyira hiányzott már...

Post dedicated to Felagund. Ő kérte.

(Erről jut eszembe, nem mintha nem lenne ihletem, de hirdetek egy kívánságműsort. Ide kommentbe írhat mindenki egyet, miről blogoljak, és arról fogok. Na jó, legalább megpróbálom. És ha végképp nem megy, elnevezem az adott dologról a posztot. Felagund például ezt kérte. Lehetett volna izgalmasabb is a téma, de az ő kreatív fantáziájánál tessék reklamálni.)

Szóval a cserebogarak halhatatlansága. Nekem konkrétan nincs erről személyes élményem, csak annyi, hogy a cserebogár gyereknek (gyk. még pajor alakban) rém gusztustalan, anno a telken, mikor kifordult ásó által, agyon is lett verve legott, fel ne zabálja az epret. A másik halhatatlan bogár, amiről tudok, a krumplibogár - szintén a telekről. Azokat mi gyűjtöttük le a krumpliról, nyolcévesen még élveztem is. A leszedett bogarakat elvileg ki kellett volna nyíri, én azonban megmentettem egy sörösdoboznyit, amire aztán vizet raktam, és elástam több részletben - úgy emlékszem, kísérletezni akartam, hogy mennyi ideig maradnak életben. Sajna kicsivel később a nagyapám rájött az egészre, és alaposan kiabált velünk (mert az öcsémet is belerángattam), hogy ezt így nem lehet, mert a krumplibogár túl szívós ehhez, nem lehet ilyen egyszerűen elpusztítani, és ha kiszabadul, vége lesz a krumplinak világnak. Úgyhogy zsenge biológiai indíttatású érdeklődésem legott hamvába holt, többek között e traumatikus élmény miatt (is) nem lettem a posztrendelő kollégája. Viszont egy életre megtanultam, hogy a krumplibogár alighanem veszélyesebb, mint az Alien, és az atomháború után simán fog bulizni a megmaradt kevesekkel - a csótányokkal, a bunkerpulcsimmal, és Cherrel.

Na, aztán rákerestem ám a témára Gugelben es. Mint kiderült, e címen egy indexes fórumon cserebogarak (mármint barna és kék) örve alatt beszélnek a palesztin-izraeli konfliktusokról. Abba a témába nem megyek most bele, leginkább azért, mert nem követem az aktualitásokat, és egy bloggerina figyeljen a hitelességre. Annyit azért elmondanék, hogy az illető, aki indította, azért cserebogarazik, mert szerinte ki lesz cenzúrázva, amit ír. Szerintem meg a net tele van efféle fórumokkal, sőt, jó pár akad, ahol az ő véleményét osztják, aztán nincs törölve. Igazából ez is egyfajta halhatatlan cserebogár, hogy itten nincs szólásszabadság, és maga is látta, hogy elnyomott, de az a helyzet, hogy az internet korában ez a kifogás-nyafogás egyre kevésbé állja meg a helyét, mindenki azt ír, amit akar. A papír türelmes, de akkor az internet Buddha...

Tovább keresgélve, egy egyetem handoutját találtam meg, ahol a Cserebogarak halhatatlansága, mint téma, egyfajta Lorem ipsumként szerepelt. Aztán még egy fórumot, ahonnan az is kiderült, hogy értelmetlen beszédtémákat szokás elsősorban jelölni vele. Szóval, egy szólás, amit nem ismertem még.

Ezt eddig nem tudtam, hogy ilyen van, és elterjedt, és használják, de innen már világos, hogy a cserebogár miként lett barna és kék, valamint az is, hogy Felagundnak mért épp ez jutott eszébe, ha épp jobb nem akadt. Ma is tanultam valamit. :becsillanó művigyor, felfelé tartott hüvelykujj, mindez a kamera felé, aláírás: "Kids, don't do this at home!": (Jó vagyok ám az infoszerzésben, mi? Tisztára, mint egy ufó, aki eddig nem itt élt. Ha magas labdát akarnék dobálni, akkor azt írnám, hogy volt kitől ellesnem, de nem lenne igaz.)

Na, egynek jó. Értelmetlen beszédtémának mindenképpen. Különben is, örüljetek, hogy van poszt :)

...tartja az ötezer éves kínai mondás, amit az elmúlt öt másodpercben én találtam ki. Nekem az évkezdet még mindig szeptember, hiába, a tanulással töltött iskolás évek már csak ilyenek, ezt hozzák, meg a négybetűs életet. Ehem.

Szóval, lett munkám, szinte napok alatt, amit jelenleg igencsak élvezek. Most komolyan, ezt a szakmát nekem találták ki. És egyre jobb leszek benne. Felfuttatom a szalont, aztán - határ a csillagos ég :) Csak hülyevevőből jönne kevesebb, normálisból meg több. Majd sztorizok.

Most már csak valami pasas kéne, és nagyjából egyenesbe is jönnék.

Illetve, pont hogy ez a baj, hogy nem egy "valami pasi" kell. A társ hiányzik jó régóta. És hát igen, ezzel a munkahellyel ezt beválasztottam: aki ide beesik, az max vőlegény vagy örömapa, de még azok sem, hiszen csak női ruhát tartunk, legfeljebb elkísérik a wannabe arát. Úgyhogy lövésem sincs a hogyanról.

Tényleg, hol ismerkedik a magamfajta?

Társkeresővel próbálkozom, de az eddigi egy randim nem a legjobban sikerült. Persze keresek tovább, sztori innen is lesz, na de valahogy ez nem az igazi. És még finom voltam.

Utcán ugye nem ismerkedünk, ez alap. Utánam amúgy is csak a kőművesek füttyögnek. Igaz, azok a nagyanyám után is :P

Az MTT totál lefedett, talán szóra se érdemesítsük.

Másik klub - ha lenne időm ésvagy energiám még egyre. Kung-fu sem játszik, elvből. Ha elveim nem lennének, akkor sem hiszem, hogy pont akkor bűvölnék el valakit, mikor a személyiségem keményebb oldalát élem ki éppen...

Szóval, ez a helyzet, úgy fest, Vénusz átka még rajtam. Bár azt hittem, elmúlt, de ez Hamis Tavasznak bizonyult eddig. (Reméltem, hogy a felsőbb hatalmak harmadolással újratárgyalják azt a 9 éves ítéletet, de úgy fest, másodfokon is vesztettem. Ez van.)

De most próbálkozom valamiben bízni. Leginkább azért, mert már unom a saját nyavalygásomat. Szóval, előre a jövőbe. Már csak azért is, mert ami a múltból nem fáj, az iszonyúan dühít.

Egyébként fura, bármennyire is fél tőlem sok ember, igazából még senkit sem küldtem el úgy igazán az anyjába jó ideje, pedig istenuccse, néhányan megérdemelnék. Csak sajnos én mindenkinek tekintettel akarok lenni a lelkivilágára, bízva abban, hogy ha nem én mondom meg a magamét, majd az univerzum visszacsap. Néha meg is teszi, de ettől nekem nem könnyebb. Nem azt akarom, hogy másnak rossz legyen, hanem hogy ne maradjanak már ennyire bennem a dolgok.

Na mindegy, csak előre.

Ennek jegyében most elteszem magam aludni, de holnap befejezem végre az összes lájvos hottyákot. Nagyon sajnálom, hogy csak a végére érek le; az én gyerekem, és nem látom felnőni... na mindegy. Remélem, jó lesz, és máskor is lesz még ilyen :) Rájöttem, hogy plotot írni jó. Nem, nem mondanék le az improvizatív mesélésről, de a szálak összekuszálásán agyalni jó.

Meglátjuk; mondta a vak koldus.

Na és pláza vécéjében?

Na, nem, semmi tizennyolcplusszos mellékzönge, tisztelt olvasó; mások valóban a szex terén gyűjtik az extrém helyszíneket, én viszont a ruhavarrással kapcsolatos teendők - méretvétel, próba, igazítás - elvégzésére futok időről időre nem szokványos helyzetekbe. Már tényleg csak az extrémvasalás hiányzik, á la Vavyan Fable.