Árnyak Könyve Vol. 2.

Varför inte?

Ja, azt kifelejtettem: ha már úgyis fogyi van, meg nem sok a pénzem (még), ezért fizuig, ami ugye április 10, meg fogok próbálni minél kevesebb költésből meglenni. Ennek lesz egy olyan része is, hogy előfordulok anyáméknál és nagyinál, ahonnan persze lehet hozni kaját, meg ebédet ugyebár kapok bent, csak kíváncsi vagyok, hogy hogy tudom kihozni. Valamint, reményeim szerint így jobban átlátom, mit eszek általában, és hogy hol tudok esetleg még többet spórolni. Valamint, hátha lesznek feljegyzésre érdemes ad hoc receptek abból, ami a hűtőben van.

Ez egy ilyen ápdételt bejegyzés lesz, akit a kajatéma nem izgat, átugorhatja.

Szóval, kezdjük ma, mert tegnap olyan tipikus hétfő volt, ma viszont napsugaras, kipihent kedd. Tehát:

Day 1: Reggelire maradék sós pereckék, tegnapról. Több nincs belőle, csomagja a boltban 300. Inni bent van ásványvíz, ezt a szintén ott talált bodzaszörppel próbáltam ízesíteni. Mental note: a repiajándéknak osztogatott szörp az ásványvízzel nem igazán jó kombó. Ebéd: francia hagymaleves sajtos crutonnal, valamint valami brokkolis-sajtos csirkemell, krumplipüré. Vacsora: a kószáktól kapott medvehagyma egy része összekeverve egy nyolcad vöröshagymával, és egy kis pohár tejföllel (150) és egy zsemlével (kettőt vettem 50-ért, egy maradt holnapra.)

Day 2: Reggelire semmi (nem akartam erre költeni, és különben azt figyeltem meg, hogy ha nem eszem reggel, jobban bírom ebédig). Ebéd karfiolleves, valamint túrós csusza, szalonnapörccel. Munka után elzarándokoltam a nagyanyámhoz, és feltankoltam némi szajrét. A szerzemények: házi paradicsomlé, egy kiló cukor (még boldogult nagyapám a "nehéz időkre" beszerzett vagy 20 kilót, nyilván akciós volt; viszont a nagyinak meg magas a cukra, és nem eszi, hát közölte, hogy vigyek, ha kell), egy doboz szardínia, egy kicsit kiszáradt fél rúd turistaszalámi, egy doboz vaj (Bords Eve, amit szeretek nagyon; nagyi meg közölte, hogy nála nem fogy, mert ő kacsazsírral jobb szereti a kenyeret), és némi alma meg mandarin. Ebből már könnyű lesz vacsorálni, ám a fogyás jegyében nem sokat. Alighanem megeszem az egy maradék zsemlét némi vajjal meg medvehagymával, azt már nem kéne sokáig pihentetni, még összefonnyad nekem.

Day 3: Reggelire 1 telki alma, 1 mandarin, adjunk a vitaminnak. Ebéd elképesztően elsózott zöldségleves, és kissé túlecetes zöldbabfőzelék (engem ez üldöz, úgy látszik. Még két ilyen, és anyám nagyon meg fog döbbenni, ha a szülinapomon egy tál _jól_ elkészített _finom_ zöldbabfőzeléket kérek majd :P). Aztán elmentem vásárolni - 2000 forintot hagytam ott, amiben volt néhány fölösleges dolog is, ennyit a spórolásról. A WC-papírt meg a macskának az almot nem lehet megúszni, avagy, ha kajálsz, nem csak a bekerülés kerül pénzbe, hanem az is, ha kijön :P A tejföl még oké, meg a tejszín is, elvégre levest akarok majd főzni a zöldségekből, amim van. Kenyeret is kellett venni, bár este a Matchban nem sok minden van friss, pláne nem olcsó - végül negyed kiló szeletelt toastnál maradtam, mint olyannál, ami nem elég kemény az emberöléshez, nem elég zöld fűnek, és esélyes, hogy három nap múlva sem kell sokat vadásznom, hogy elfogyaszthassam. A szörp viszont tényleg nem lett volna muszáj - de azután, hogy vérző szívvel elmentem a különféle olivák és gombák, sajtok és húsok, joghurtok és aszalt gyümik pultja előtt anélkül, hogy vásárolnék, egyszerűen kiment a fejemből, hogy van itthon tea, és még egy fél üveg (azóta csak negyed) paradicsomlé. Persze a legolcsóbb a víz lenne, de sajnos van egy nagyon hátrányos finnyám: nem igazán szeretem a vizet magában. A legtöbbnek, akár csap, akár ásvány, fura mellékíze van, és én úgy érzem, mintha az előtte fogyasztott kajáét is erősítené, márpedig hideg pörköltlevet inni nem szeretek. Nehéz elmagyarázni, és tudom, hogy ez a nagyobb agylövéseim egyike, még úgy is, hogy szükséghelyzetben nyilván innék, ha más nem volna. De azért most még nem tartunk ott. a jaffa ezzel együtt könnyelműség volt, viszont most egy darabig nem lesz gondom ilyesmire. Vacsi: még mindig van a medvehagymából, úgyhogy rá is szórtam egy keveset a vajas pirítósra. Egyébként így megmosva és a szűrőben lazán tárolva (meg persze napok óta fogyasztva) látszik, hogy egyáltalán nem is olyan kicsi adag ez, mint elsőre látszott. Legalább kitart egy darabig, és majd keresek költséghatékony módszert az eltevésére is.

Utólag kettő:

Day 4: Reggelire 2,5 telki alma, meglepő, hogy délelőtt mennyire nem bírok enni néha, az utolsó két gerezd rám barnult. Ebédre sertésraguleves, és gyülöcsrizs. Az eddigi megfigyelések szerint péntek a desszertnap bent, akkor sose normális másodikat kapunk, hanem mindig valami ilyen cuccot. Nem vagyok édesszájú, de néha oké, bár ennél, ami most volt, ettem jobbat. Vacsorára igazán kirúgtam a hámból, igyanis a hármas 30-as partira spóroltam egy ideje. Lecsúszott némi bor, valamint egy juhtúrós sztrapacska, és mivel pia mellé enni kell, két szelet pizza. Lesz mit ledolgozni...

Day 5: a délig alvás arra jó, hogy eggyel kevesebbet eszel. Mivel még mindig van medvehagyma, ezért tejföllel saláta lett belőle, mellé pirítós. Persze a hatása meglett, hazaugrottam anyámékhoz, és rögtön azzal fogadtak, hogy büdös vagyok. Anyámra bármilyen hagyma olyan hatással van, mint Supermanre a kriptonit, és ez az évek során csak rosszabb lesz. Este találkozó és házimozizás országos barátnékkel, popcorn és csoki volt terítéken. Ennyit a diétáról, másodszor...

Day 6: Na, ma egy kicsit visszafogtam magam (not). Reggeli: két szelet pirítós. Ebéd helyett volt elnökségi, hogy így is legyen, ami megfekszi a gyomromat (hagyjuk, majd a diéta után generálok kommentet :P), eközben, mivel ott rágcsa van, vagy fél marék chips, és két vaníliás karika, valamint egy szelet a Celebrom szülinapjára készült szilvapálinkás tiramisuból (finom volt). Este elzarándokoltam anyámékhoz, ott halászlévacsora volt (legalább leves...). Hoztam haza paradicsomot és sajtot, két joghurtot, valamint egy adag vargabélest. Ezzel, meg az eddig spájzoltakkal kihúzom tizedikéig, arról nem is szólva, hogy ma találtam egy ezrest a táskámban.

Day 7: Reggeli: két joghurt. Ebédre krumplileves volt, valamint disznópörkölt és tarhonya. Mivel innen nem haza mentem egyenesen, vettem egy tojássalátát (a francia olcsóbb lett volna, de sárgára száradt a teteje, ami yak), és zsemléket, ebből egyet meg is ettem. (Összesen 400 Ft) Este volt Eryéknél Trónok Harca nézés, és csak nem bírtam ki pár marék sósperecet... ha másra nem jó ez a leírás, legalább látom belőle, hogy mennyire nincs akaraterőm néha. :P

Day 8: Rájöttem, hogy hidegen fogyasztva a vargabélest felfoghatjuk egyfajta édes tésztasalátának, így ezt reggeliztem (maradt még). Ebédre kínait főztek a szakácsok, azaz volt savanyú-csípős leves, és pirított zöldséges tészta. Este meg... nos, anyámék felhívtak, hogy van egy csomó mindjárt lejáró üdülési csekkjük, együk meg. És lőn... utunk a Tacubába vezetett, ami ott van kint a francban, ahol lakunk, viszont Pest egyik legjobb tex-mex étterme. Három ember, egy csomó csekk... bármit ehettem. Előétel: panírozott mozzarella. Főétel: Tico-tico (serpenyőben sült szűzérmék, libamáj, burgonyaszirom, sült paradicsom) Desszert: Csokiszuflé vaníliafagyival. Nem diétás... lesz mit ledolgoznom szerdán. (Az egyetlen sovány vigaszom, hogy már nem nassolok napközben és este, hanem betartom a három étkezés és slussz szabályát. Nagyon sovány önigazolás, soványabb, mint amilyen valaha leszek, pláne, ha így folytatom.)

Day 9: Reggeli: a vargabéles maradéka. Ebéd: tarhonyaleves és zöldborsófőzelék párizsi csirkemellcsíkokkal. Vacsi: a nagyitól kapott szardíniakonzerv egy vajas zsemlével. Ma büszke voltam magamra, mert semmi elhajlás nem volt... és még készítettem magamnak finom salátát is holnap reggelre :) Valamint futkározok bőszen, ma beleépítettem a lépcsőzést is a dologba. Eddig egyébként meglehetősen ötletszerűen futok ide-oda a lakótelepen, lassan nem ártana egy konkrét utat kijelölnöm, már csak azért is, mert akkor könnyebb lenne mérni, mennyit is futok.

Day 10: Reggeli: Hát, gyerekek, a világ legegyszerűbb salátáját csináltam meg, de ritkán ízlett sali ennyire, kár, hogy nem csináltam többet. Maroknyi medvehagyma, sajtkockák, paradicsomkockák, tejfölben, egy éjjelen át összeérve a hűtőben. Semmi extra, de az ilyenek a legjobbak. Ebéd: Zöldbableves, paprikáskrumpli és csalamádé. A paprikáskrumpli tocsogott a zsíros szaftban, de a lelkiismeretem megnyugatása végett nem vettem kenyeret, és nem tunkoltam ki. Mondjuk, ami a lelkiismeretet illeti... svédóra után nekiálltunk beszélgetni Mátéval meg Druval, és hát... beültünk a Burger Kingbe. A költést még csak megmagyarázom magamnak, mert ugye, minek gyűjtse az ember a super shop pontokat, ha nem azért, hogy ínséges időkben megegye. Nade, hogy Whooper menü... kénytelen leszek a mozgásra durvábban ráfeküdni, mert ez a diéta dolog egyáltalán nem megy nekem. (Penitencia: plusz 100 felülés.)

Day 11: Reggeli: mivel nem csináltam előre semmit, ezért csak bedobtam a maradék egy zsemlémet meg az anyáméktól hozott sajtot a táskámba, ennek kb. a felét ettem meg. Ebédre gombaleves volt. Asszem, gulyás volt az eredeti elképzelés, de állítólag valaki szólt a konyhán, hogy nagypéntek van, úgyhogy mi, pogányok is kényszerű böjtöt tartottunk. Bár, ha ez a pletyka igaz, akkor a második fogás furábbnak tűnhet, ez ugyanis máglyarakás volt, olyan édes, hogy összeragadt a szánk a seggünkkel, és hát nem tudom, mit mond a böjt szabálya ilyenkor a desszertszerű képződményekről... este Mátészülinap volt a Krimóban, ott megettem két kisebbfajta pogácsát (200) és ittam rá két deci bort (360). Itt jegyezném meg, hogy már nem sok pénzem volt, viszont eszembe jutott, hogy a számlámon még lehet, így az Astorián a bankautomatánál kellemes meglepetésként ért, hogy egy egész ezrest ki tudok venni, és még maradt közel 1500 rajta. Az este további részeként meg lettem hívva még egy pohár borra, valamint Márk szendvicsének a végére.

Day 12: Regggeli: mivel előzőleg hajnalban értem haza, kihagytam. Spórolj alvással! Késői ebéd-vacsorára hazamentem anyámékhoz, ahol - végülis húsvét van, és a diétának úgyis annyi már - bevágtam egy-egy vastag szelet paraszt- és kötözött sonkát, egy retket, két tojást, egy paradicsomot, egy póréhagymát, és egy kolbászt. Hát, most nem vagyok éhes...

Day 13: A nap, amikor már nem is a kegyelemdöfést adom a diétának, hanem egyenesen a hulláját rugdosom. Pedig csak egyszer ettem: reggel 10től este 6ig. Kint voltunk ugyanis húsvétolni kvázinagybátyámék telkén. Sonkás dolgok, nyílt tűzi gulyásleves, és embertelen mennyiségű süti. Ezért este, mikor Ratzkhát és Danit mentünk ünnepelni, alig ettem valamit. (Na jó, némi salátát, meg egy kenyerte. És ittam egy citromos sört, meg egy pohár bort. Az egész napos folyamatos töméshez képest ez lepkefing.)

Day 14: Elvileg ez az utolsó nap, holnap ugyanis kapok fizetést. Tanulságokat majd vonok, addig is, itt a mai adag. 
Nos, a reggelit sokáig alvás miatt megint kihagytam. Ebédre felturbózott répalevest akartam főzni, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy a hűtőben lévő répák nem csak hogy kicsíráztak, de meg is penészedtek az elmúlt időkben. Így abból alkottam, ami volt: hagymát pirítottam, belepakoltam két és fél evőkanálnyi capribogyót, egy tejszínt, és a sajt maradékát reszelve. Ezt összekevertem szarvacskatésztával, és kész is volt - mindezt a kevés maradék alapanyagból, már alig maradt valamim. Na de sebaj, holnap már vásárolok :) Vacsorára nem ettem semmit, pedig ebédről volt még egy tál maradék - viszont most így az ünnep után tényleg rá akarok állni arra, hogy keveset vacsizok, ha lehet. (Meg valószínűleg a pár napja tartó folyamatos evéstől annyira tele voltam, hogy annyira nem is kívántam.)

...leszek én egyszer minden spórolás ellenére világbajnok kajakidobó pazarló.

Történt tegnap, hogy rápillantottam a heti menüre, és látám, hogy ma káposztás kocka lészen vala. Mármost, azt kell tudni, hogy egy kajának lehet még a szagával is kikergetni a világból, és ez a káposztás cvekedli. Bocs, de ez nekem olyan, mintha beledobnál mondjuk egy szelet dobostortát egy tál gulyásba, és meghintenéd száraz lábbőr reszelékkel. (Igen, pont ilyen.)

Szóval, ki is találtam, hogy most akkor nem eszem ott, hanem majd viszek kaját jól. Van mikró is, nagy ötlet. Tegnap be is szereztem végül a költséghatékonyság és az egyszerűség jegyében mirelit szilvás barátfülét, mert úgyis rég ettem olyat. Elterveztem, hogy majd megcsinálom jól, és lészen boldogság. A boltból hazaérvén be is tettem a hűtőbe a zsákmányt, hogy majd mindjárt nekiállok.

A következő momentum, ami a történet szempontjából fontos, az a ma délelőtti gyomorkorgásom volt. Ekkor realizáltam, hogy totálisan sikerült elfelejtkeznem a derelyéről, úgyhogy jobb híján átmentem Ali bácsi közértjébe (az az ember amúgy egy jelenség, és kaptam tőle tulipánt ajándékba), és smacklevessel meg sajtos croisant-al kihúztam  a napot. Beterveztem azért estére a barátfülét, így nem vásároltam.

Most jutott eszembe a dolog megint. Nos... volt már dolgotok hűtőben felengedett fagyasztott tésztával? A zacskó felpuffadt, tapintásból ítélve a cucc teljesen folyóssá vált - és még rá is írták, hogy ne fagyasszam vissza. (Mondjuk a végeredmény alighanem egy nagyon furcsa összetételű jégtömb lenne.) Remélem, nem mászik ki a szemetesből...

Hát, ezért fogok ma kaját rendelni.

(Sushi vagy pizza?)

Gondoltam egyet, és rákerestem a neten, hogy álló szövőszéket kapni. Olyan 100 ropi körülre számítottam.

Ellenben Budafokon van egy, jó méter széles, fonal is van rá felvetve, és 25 000. Csak.

Most azért nagyon örülök, hogy nincs spórolt pénzem, még elkölteném.

Így írni egy kicsit olyan, mintha be lennék csípve, pedig nem.

Valószínűleg attól jó a hangulatom, hogy a mai recepciós meeting jól alakult - mármint, az ilyenek többnyire arról szólnak, hogy találkozunk mi mind, meg a főnökség, és ők kollektíven lecsesznek minket. Most félve indultam neki, mert két emberem is a kirúgás szélén volt, majdnem három, és ez akkor is ciki, ha maguknak köszönhették. Én azért egész múlt héten Petrocellit játszottam, ügyvéd és nyomozó voltam egy személyben, hogy valahogy megvédjem őket a főnökség előtt, nem tudom, az használt-e, vagy a józan eszük, de mindenhogy örülök. Ezzel együtt a meeting folyamán vagy háromszor-négyszer úgy voltam, hogy most felállok, odamegyek, és adok mindkét főnéninek egy-egy irdatlan visszakezest, utána meg felhúzom a szájukat a szemükre, hogy lássák, mit beszélnek. Ilyen cinikus, hazug embereket rég láttam, mint ők.

Na, de legalább ezen is túl voltunk, különben is inkább a gúnyolódás, mint az üvöltözés, ezen még lehet mosolyogni, miközben erősen a nyege-nyegére gondolunk.

A jó kedvemet okozhatja az is, hogy úgy öltözöm, ahogy. Újévi fogadalom ugyan nem volt, de valami hasonló indíttatásból találtam ki, hogy márpedig nekem mégiscsak nőiesebben kéne öltözködnöm, elvégre. Be is gyűjtöttem pár bókot, valamint eleve mindig könnyebb jól érezni magam, ha tudom, hogy jól nézek ki. Hiú vagyok, és felszínes.

Más kérdés, hogyha a bók egy nyomulós töröktől jön, az jó vagy rossz. Igazából elmondom, hogy a tosznak volna kedve pont vele inni menni (annál is inkább, hogy kábé az aktivity nyelvén társalgunk, én angolul, olaszul meg magyarul, ő németül és törökül, meg kicsit oroszul, szóval pont nincs közös halmaz). Viszont, mint ahogy máshol már kifejtém volt, rendesebb pasik nem halmoznak el éppen ajánlatokkal. Szóval, gyengébb pillanataimban "ha ló nincs, jó a szamár is" alapon meg is ígérem, aztán persze nem győzöm lepattintani őket. (Mert ezek bezzeg - a valahol biztos létező rendes fickókkal ellentétben - nem adják fel egykönnyen.)

Mindegy, a jókedv az jókedv, akárhonnan jön, és most éppen van, még úgy is, hogy kb. 1ig bent ültem, és leltárlistákat pötyögtem. Még az éjszakain is sikerült valahogy elnevetnem magam minden látható külső ok nélkül (de belső oka se nagyon volt, nem olvastam vicceset, és nem hallgattam vicces zenét), megdöbbentvén ezáltal mindenkit, aki nem volt részeg a buszon - az ilyen járatokon én is ahhoz vagyok szokva, hogy a többség alszik, öklendezik, vagy köpködi az ellenőröket.

Itthon most minimálhedonizmus van egyébként. Vettem egy nonstop közértben háromféle almacsipszet, most fogyasztom, és nyitókeringőzenét hallgatok. Jó lesz ez, asszem.

Ja, tudom már, mivel akartam kommentet generálni! Van kérdésem.

A dilemma a következő: le terveztem vágatni a hajamat, egész rövidre. (Jól meghökkentve ezáltal mindenkit, még én se tudom magam így elképzelni, pláne ti.) Viszont most bólintottam rá egy tábori NPC szerepre, amihez (szerintem) jobban illene, ha hosszabb maradna - és ha most rövid lesz, az meg nem nő addig. Milyen legyen?

Kényes kérdés, mi? Tudom, hogy irigylitek a problémáimat :P

(Abból mondjuk van több is, de most épp nincs hangulatom foglalkozni vele.)

Hamarosan vége a műszaknak, hejj. Még egy óra. addig is írok bejegyzést, hogy teljen az idő, mert őszintén szólva bucira unom a fejemet. Vendég alig van, aki itt lakik, azt se sűrűn látni - a norvég szókán látszik, hogy szívesen dumálna, de németül és norvégul tud, ahogy én nem - bezzeg, ha tanulnék már svédül, és úgy szólnék oda, meg is lepődne rendesen.

Jó ingázós ez a karácsonyi ünnepkör most. Kezdődött pénteken a recis karácsonnyal, amit a Mélypontban indítottunk, és úgy terveztük, ott is lesz vége, de aztán mégis elkísértük Lacit, a soros éjszakást a munkába, meg hogy kissé bevonjuk az ünneplésbe a kissé karótnyelt, új munkatársat, mondván, ha lazítana, az sokat segítene rajta. (Egyébként most mondjátok, hogy nem mi vagyunk az álom-gárda, mikor a szabad péntek esténket is a dolgozóban töltjük :D) Na, a buli végső soron az éjszakába nyúlt, így, mivel megnyertem magamnak a 24-e délelőttöt, bent is maradtam a hotelben, hogy legalább aludni tudjak, ne utazással menjen az idő. Vicces egyébként, egy éve lassan, hogy itt vagyok, de sosem aludtam itt - jó, volt, hogy korai műszakban átmentem csillagászba a helyemen ülve, de rendesen, szobában itt még nem töltöttem az éjszakát. Jó volt amúgy, csak lassan tér magához a fűtés, és kissé túl puhák a matracaink. Ráadásul persze alig bírtam elaludni, mert mindig találtam valami idegeskedni valót - a gépben felejtett mosástól kezdve, hogy eltöri-e a fát a macska, főleg odáig, hogy a délutáni váltás, akit nem a megbízhatóságáról ismertünk eddig, jön-e majd vajon. Jött, így húztam teregetni, majd utána anyámékhoz.

Faterom kapott egy Vad Afrika DVD-sorozatot, mert imádja a természetfilmeket, és épp most vettek egy akkora tévét, hogy a szekrénysoromat például zavarba hozná. Húgom kapott Vérmacska könyvet, a szerző dedikációjával ("Bazmegekben gazdag karácsonyt"), öcsém Munchkint (na de legalább végre én is játszottam, elég beteg, és a kiegészítőknek hála, a következő pár ünnepen nem kell törnöm a fejem, hogy mit vegyek neki). Nagyi is velünk volt most, neki vettem egy drapp kasmíri sálat (csodásan finom selyem-gyapjú keverék, ha telt volna rá, magamnak is veszek egyet, de már túl sok mindenre mondtam így is már idén, hogy karácsonyi ajándék magamnak). Anyám ugyanilyen sálat kapott, csak barackszínben, bár ez félig-meddig kompenzáció volt, mivel elhagytam egy sálját idén; valamint egy utcai antikosnál alkudtam egy szép, kissé patinás brossra neki, ami jól illik a sálhoz is, meg mindenhez. Úgy fest, mindenki örült mindennek :)

A sajátjaimat meg majd a nap végén összesítem, mivel innen újfent anyámékhoz visz az út, ahol már folyik a családi nagykarácsony, és tuti, hogy a nagynénémék is hozzátesznek majd valamit. Jó esetben ez bizsu lesz (nagyjából az esetek fele), rossz esetben romantikus regény (nagyjából a másik fele... tudjisten, pedig évekig próbáltam polgárt pukkasztani fekete körmökkel, láncokkal, és szakadt farmerral karácsonykor, de valahogy nem jött át nekik az üzenet... :)) A másik az, hogy aránylag sok cuccot kaptam, ami nincs mind itt, és tuti kihagynék valamit :) (Igen, ez a "panaszkodsz vagy dicsekszel?" esete... :))

De nagyon fura volt tegnap anyuéknál aludni, de nem úgy, mint a szállodában. Legalábbis elgondolkodtatott, hogy tulajdonképpen mit is nevezhetek otthonomnak.

Az az igazság, hogy bár szerettem a szobámat, de Keresztúrt, és az ottani házat sosem tudtam egészen az otthonomnak érezni, ott csak laktam. Nekem az igazi otthont a Dráva utcai lakás jelentette. (Akkor valahogy még a család se volt így szétesve, lehet, ezért inkább az.) Tegnap már kimondottan úgy éreztem, mintha vendégségbe mennék, hiába mondom, hogy hazamegyek, az nem azt jelenti. Most lakok az albérletben, ahol igazán nagyszerűen érzem magam, és egyre inkább a magam képére formálom, nagyon otthonom. De mégis csak egy albérlet, és akárhonnan számoljuk, Zsolt jóindulatán és egyéb szándékain múlik, hogy meddig és milyen körülmények közt lakhatok ott. Talán nem is merem otthonnak tekinteni, hiszen velem úgyis indig ugyanaz történik: ha valami jó, és kijelentem róla, elmúlik. Úgy érzem, ha otthonomnak nevezném azt a lakást, egy héten belül lenne valami, ami ellehetetleníti ezt az állapotot.

Hát mindegy, egyszer majd csak lesz olyan is...

Hű, de keserű lett ennek a posztnak a vége, pedig amúgy nem vagyok kimondott melankolikus hangulatban... na mindegy.

És hopp, el is telt a műszak nagy része, 20 perc, és itt a váltás. Jéj! :)

Kissé jedis hangulatban vagyok. Vagy galadrieliben. Vagy jézusiban. (Van még egy pár példám, csak hogy még jobban összezavarjam azt az n+/-2 olvasót, aki még idejár.)

Tudniillik, meg lettem kísértve.

Felhívott múlt héten egy meg nem nevezett volt edzőtársam, hogy van egy fantasztikus üzleti ajánlata. Ezt már ismerem, és vagy fél éve már el is hajtottam az illetőt (illetve, egyszerűen csak megígértem, hogy visszahívom, de nem tettem. Akkor is az volt, hogy óriási lehetőség, de nem telefontéma. Mire én, azért nagy vonalakban elmondhatná, hogy nem-e emelem (szándékosan írom így, nekem ne gúgölszörcsöljön itt nekem senki, aztán megint megy a kiakadás), vagy akármi más-e, mire ő, hogy de állásinterjút se folytatnak telefonon. Mire én, hogy oké, de azt azért elmondják, hogy titkárnőt keresnek-e, vagy CNC maróst... erre akkor nemigen tudott mit mondani, enyiben is maradtunk.)

Na, szóval fel lettem hívva megint. És a hívás épp balszerencsér hangulatomban talált, így belementem, hogy elmegyek, és meghallgatom a prezikéjüket, hátha mégis érdekes.

Itt ejtenék pár szót arról, hogy mért nem küldtem el élből a véreres náthába az illetőt az üzleti ajánlattal együtt. Az egyik: bármilyen furán hangzik elsőre, én hiszek a hálózatépítésben. Na nem úgy, hogy igen, tök jó lehetőség, hogy mindenki (köztük én) kőgazdag legyek, hanem úgy, hogy ez egy módja a pénzcsinálásnak, méghozzá nem is a hatékonytalanabbak közül való - tudniillik, láttam már olyat, aki ezzel gazdagodott meg. Ott van például a két főnököm, ők a kilencvenes évek elején kezdtek a tisztítószeres bizniszbe, és ma van is egy hoteljük. Igen, közben tudom azt is, hogy mennyi mindenük nincsen viszont (nyugodt éjszakáik és őszinte barátaik például, de ez nem csak az emelem hatása, asszem). Ahogy azt is, hogy az ilyen dolgok nagyon erősen a hiszékenységre és a befolyásolhatóságra építenek, és meglehetősen sajátos etika szerint értelmezik ezeket is. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hálózat működhet, ha olyan csinálja, akinek ez fekszik. Egen, el kell fogadni, van, akinek van ehhez tehetsége, és megy neki a dolog, és igen, az ilyen emberek tudnak vele pénzt keresni, objektíve tehát nem vethetjük el elsőre, mint működésképtelent.

Másodszor: minden nézőpont attól függ, milyen lelkiállapotban talál. Engem pont akkor hívott fel az illető, mikortájt azon borongtam, hogy mennyire vacak egy helyzetben vagyok
Tudniillik, és ezt már számosszor elmondtam, van néhány elég jó skillem, ami, különösen ha formában vagyok, nagyon jól hasznosítható. Gyors felfogóképesség (még mindig nehezemre esik érteni, mit kell másoknak napokig tanítanom a munkámból, mikor én összesen nettó 4 óra alatt tanultam meg mindent), alkalmazkodás (improvizálni legalábbis jól tudok, majdnem jobban mennek hirtelenből a dolgok, mintha előre megtervezem), jól tudok bánni az emberekkel, jó értelemben véve még befolyásolni is tudom őket (ez a vendégeknél, de azelőtt a szaunás cégnél is működött: elég jól eltalálom, mit szeretne, hogy szóljak hozzá, hogy szimpatikus legyek, és ha kell, nagyon meggyőző tudok lenni - a mai napig fájdalmam, hogy annó azokért a szaunákért semmi jutalékot nem kaptunk, ha csak 1% lett volna, a fizetésem dupláját kerestem volna; persze ehhez az kell, hogy formában legyek, vagyis ne a Maslow-piramis alján, és összeszedett, vidám lelkiállapotban). Egyszóval, önfényezés nélkül, van tehetségem számos dologhoz - ám ezt a munkaerőpiac hagyományos - értsd, nem emelem - része látványosan leszarja. Legtöbbször a papírhiányba futok bele, interjúkra meg be se hívnak, így esélyem sincs bebizonyítani, vagy legalább megmutatni, mit tudok. 
Az emelem-jellegű dolgokhoz viszont nagyrészt a fent felsorolt tulajdonságokra van szükség.
Most képzeld el a szitut. Otthon ülsz, hazaérve a munkából, amit akár szerethetnél is a jellege miatt, de nem teszed a hely miatt, és már meg se kísérled összeszámolni, hány helyre küldted el úgy az önéletrajzodat, hogy még csak annyit se írtak vissza, hogy bocs, betelt. És ekkor valaki azt mondja, hogy van egy lehetősége, amihez éppen azok a készségek kellenek, aik benned megvannak, és ami eleddig senkit sem érdekelt olyan nagyon. Az ifjú Skywalkert a Jedi-akadémia túl idősnek véli, de a Sithek látják benne a tehetséget, és azzal kecsegtetik, hogy ott sokat tanulhatna, ami igaz is.

E fenti okok miatt tehát nem csaptam le a font, hanem átgondoltam a kérdést. Végül arra jutottam, hogy azzal még nem ártok magamnak, ha elmegyek, és megnézem, mit ajánlanak.

Hát, a prezi az vicces volt. Jegyzeteltem, két okból: az egyik, hogy vicces dolgokat mondtak a génekkel kapcsolatosan (most komolyan, én hármas voltam bioszból, de amikor olyanokat mondanak, hogy az általuk forgalmazott cucc a mitokondriumokért felelős x darab gén működését befolyásolja, arra kissé felszaladt a fél szemöldököm), a másik, mert így könnyebb követni a következetlenségeket. Például, a cég 27 éves, azóta folyamatosan prosperál, de közben ide Mo-ra csak most nyitnak, de ugyanakkor ez az ország a legfejlődőképesebb, épp most hagytuk le a svédeket, közben viszont nagyon új, csak már fél éve is az volt, mikor először hívtak... és persze annyira új a dolog, hogy a neten még csak utána se lehet nézni, mert még nem is publikáltak róla. Meg ahogy Móricka elképzeli, gondolta Stirlitz.

Aztán jöttek a "bemutatom a komoly embert, neki sikerült" részek. Az est fénypontjaként be lettem mutatva egy ismert rádiós arcnak, kezet is fogtunk (ezen a ponton megnyugtatok mindenkit, aligha fogom én ezt a kapcsolati tőkét a jövőben hasznosítani), meg az ilyen-olyan üzletemberek. Volt egy, aki az embété (tudjátok, a trampli gurulós cipő) egyik sikeresnek beállított főmuftija akart volna lenni - de bennem felrémlett, hogy én úgy hallottam, csődbe mentek, szóval talán nem a legszerencsésebb választás volt őt mutogatni...

No és az érvelési hibáknak olyan szép gyűjteménye... ekvivokáció, goebbelsi propaganda, hamis dilemma egymás hegyén-hátán... nyamm. Sőt, még Csubakka-érvelés is volt, de majdnem szó szerint.

Ennek ellenére belementem egy második, személyes találkozóba. Miért? Mert az emelemhez nem kell, hogy én higyjek a termékben, elég, ha meggyőzően bizonyítom, hogy így van. És szépen végiggondoltam az ismerőseimet. Mert bár igyekszem válogatni, ezzel együtt simán vannak olyanok, akik akár bele is ugranának, vagy akik meggyőzhetőek, esetleg pont a főnököm, aki meg már profi is az ilyenekben. Így hát ma találkoztunk, előtte kaptam könyvet kölcsön (egy élmény volt az is, a különféle fejtegetéseket arról, hogy mért fontos keményen dolgozni egy bármilyen üzletben, néha mézesmadzag jelleggel megszakították ilyen betoldások, mint "A szerző ezen a ponton a villája szomszéd, üvegpadlós termébe sétál, és a padlón átsejlő kristálytiszta tengerben játszó halakat figyeli. Ez fontos." - sic!)

Na, szóval, ez ma volt (azaz technikailag tegnap, de úrilány nem fekszik le aznap, amikor felkelt), és azt hiszem, végleg meggyőzött. Miről? Hogy ezt én soha a büdösbe nem fogom csinálni.

Volt itt egy csaj, az ismerősöm "felettese", aki két évvel fiatalabb, de mégis már mennyi mindent elért, pedig csak 4-5 éve csinálja (felhívom a figyelmet az elhangzott időtényezőbeli dolgokra pár bekezdéssel fentebb, avagy mennyi idős is most akkor a cég? Lehet, hogy a jó megfigyelőkészség mégsem jön olyan jól ehhez a munkához, szegény illúzióim...). Na, ekkora díszcsicsát már nagyon régen nem láttam. Tökéletes manikűr, festett haj, rajzolt szemöldök, olyan formájú műmellek, hogy konkrétan két pöttyöslabda is természetesebben mutatna ott - és az ideges, kierőszakolt műmosoly. Ez a leggázabb.

Szóval, elő lett nekem adva, hogy ha így folytatom, semmim se lesz hosszú távon, se időm, se pénzem. De ha most belépek, és keményen dolgozom pár évig, akkor de. Persze, ehhez meg kell haladni párszor magamat, túl kell lépnem a korlátaimon. Na most, én alapvetően egyet értek azzal, hogy akarat kérdése sokminden, sőt, ahol az akarat, ott a mód is, és ezt nem csak a kungfu miatt, hanem amúgy is így gondolnám. Az is alapvetően jó dolog, ha valaki meg tudja haladni magát, úgymond, megint csak kungfu-alapon: hiszen mindig meg tudsz csinálni még egy fekvőtámaszt, akkor is, mikor azt hiszed, itt a vége. Ám ez olyan agresszívan lett nekem bizonygatva, hogy a maradék kedvem is elszállt. Az külön tetszett, hogy a csaj időnként hivatkozott az ő pszichológusi képzettségére, mármint, hogy annak birtokában mer kijelenteni dolgokat az emberekről úgy általában, ja, és nekem is azért és úgy mondja a dolgokat, mert ő látja rajtam, hogy. Mármost, az összes fonáksággal együtt még mindig komoly dilemma elé állíthatott volna - de elbaszta a hülyéje. Persze lehet, hogy én se könnyítem meg a velem társalgók dolgát, ha akarom, nagyon be tudok zárkózni úgy, hogy fogalmuk sem lesz, mit gondolok valójában. (Ez a vásárlóknál hasznos dolog ám.) De akkor is, kicsit vicces volt a helyzet, néhány helyen küzdöttem, hogy a vigyorom ne szakadjon fel. Taknyos 25 éves, és azt hiszi, mindent tud az emberekről? (Jelenlévő fiatalok no offense, kivételek vagytok.) Erős lol.

A vége pedig az lett, hogy hát igen, a belépéshez pénz kéne, nem kevés - de már jött is az ultimate megoldás, kérjek kölcsön. (Feltaláltad a melegvizet, anyukám. Ha kölcsönből akarnék vállalkozni, már megtettem volna.) Az az érvelés különösen tetszett, hogy "ha azt mondanám, hogy ha egy órán belül itt a pénz, és tied a tíz millás mercim, akkor megoldanád", illetve, hogy "ha életmentő műtétre kellene, adnának". Na igen, mondom, de akkor azért szeretik ám tudni, hogy mire is adnak, és az "életem üzleti lehetősége előtt állok" annyira talán mégsem meggyőző énszerintem... mire ő, hogy csak ne is mondjak semmit nekik, elég annyi, hogy megszorultam, és kell. Azért itt elképzeltem muterom fejét mondjuk...

(És ahogy vártam, bár ők elvileg nagyon jól élnek ebből már most, és persze hiperbiztosak abban, hogy nekem ez milyen jól menne, de egyikük se ajánlotta föl, hogy majd ő kölcsönöz. Lóláb.)

Meg amúgy is. Szerintem egy ismerősöm, barátom se adna úgy, hogy nem tudják, mire kell nekem. Neki, úgy fest, voltak ilyenek. Nem vagyok irigy rá miattuk.

És ezen a ponton döntöttem el végleg, hogy ezt én soha. Ennyire nem tudom, nem is akarom magam meghaladni. Félreértés ne essék, a pénz fontos, és ki ne szeretne többet? De ha belegondolok, a kevés pénzem ellenére, én nem akarom, hogy ez irányítson, hogy a pénznek legyen mindenem alárendelve. Az én igényeim kisebbek és nagyobbak ennél :) Nem akarok ilyesmire kérni.

Nem tudom, talán néhányak szemében ettől lusta vagyok, vagy gyáva, vagy önsorsrontó. (Ők biztos így látják majd, ha megmondom, hogy nemet döntöttem.)

"Kisebb leszek, elmegyek Nyugatra, és Galadriel maradok."

Mert az utóbbi időkben kettő is volt.

Kardok Vihara. Én ott ugyebár nem folytatólagos állandó arc volnék, hanem szabad elektron-jellegű npc, ezzel együtt kb. két nappal a lájv előtt még esélyes volt, hogy a múltkori karaktert (emlékeztető: a szegény, ámde ambíciózus szarkavaró Feketecsőr kisasszony) kapom, vagy valamelyik férfi npc feleségeként dúsítom majd a megjelent nemesek számát mintegy. De aztán úgy alakult, hogy valaki nem tudott jönni, így lett nekem egy eredetileg pasi szerep - a zsoldos Ser Ullen köreiből.

Én remekül elvoltam. Annál is inkább, mivel megint bejött a papírforma: metajáték-alapon, ahogy megjelentem, egyből mindenki azon kezdett el gondolkozni, hogy én ki vagyok valójában, és tulajdonképpen mit szeretnék. Pedig tényleg az voltam, akinek látszottam: egy zsoldos, akin keresztül Ser Ullen küldött egy üzenetet. (Az vol a nem egyszerű, mikor a játék felénél outban valaki mondta, hogy Gamba már kitalálta, hogy a könyvből ki vagyok én valójában - erre nagyot néztem, mert azt én is szerettem volna tudni :D) Szándék szerint a balek; ugyanakkor engem se IRL, se IN nem ejtettek a fejem lágyára, ebből a történetből tehát csak jól jöhettem ki. (Én megmondtam a tisztelt nemesuraknak, hogy az üzenet és a kérés ez, de semmi nem zárja ki, hogy Ullen a bolondját járatja velük, mire ők vállat vontak, és különösebb hezitálás nélkül aláírták a papírt, amiért jöttem. Hja...) Sajnos Silcucc előre szólt, hogy megpróbálnak majd belebuktatni a dolgaimba, így soha az életben nem fogja nekem elhinni senki, hogy az ominózus helyzetben akkor is ilyen óvatosan fogalmaztam volna, ha senki egy kukkot nem szól :) Igazság szerint én mindig ilyen óvatos vagyok, többek között ez az egyik akadálya annak, hogy hitelesen alakítsak naivát. Azok kicsit sem dörzsöltek.

A másik ok, amiért abból az említett szituból is jól jöttem ki, az az volt, hogy ez az Ullen-szál egyáltalán nem keltett akkora érdeklődést a megjelentek körében, mint eleinte sejtettük. Konkrétan volt egy pont, ahol szerintem, ha kiálltam volna egy táblával, hogy "Ser Ullen feje ingyen elvihető, ugyanitt sereg eladó", arra se bagózott volna rá kb. senki. Következésképp, mikor kipattant, hogy nekem ehhez van közöm, senki sem vérgőzös felindultságból indított, simán lehetett velük beszélni.

Egy dolog egy picit zavart: megint én voltam azon kb. 5 ember egyike, aki a jelenlévőkhöz képest annyira alacsony társadalmi rangban van, hogy nem is állnak vele szóba csak úgy. No, ez távolról sem a szervezők hibája, elvégre a játékhoz ilyen is kell :) De azért a próba kedvéért egy játék erejéig kipróbálnám, milyen lehet valami nagyon gazdag, nagyon hatalmas és nagyon befolyásos személyt játszani :) Mondjuk Galadrielt, vagy Budaoest Ventrue Hercegét :D

Viszont az ilyen szerepeknek van előnye azért, például a kényelmes ruha. Nekem nem kellett fűzőben szenvednem a szépségért, és leülhettem úgy, ahogy akartam. Még a hidegtől is sikerült megkímélnem magam a saját gyártású szőrmellénnyel :)

 

A következő lájv az Umbar volt. Kaptam egy Kalózkirálynő becenevű karaktert. Általában szeretem én kitalálni, kivel jövök, de persze ennek az alján az van, hogy tartok tőle, mit kapok - hiszen ez is egy visszajelzés arról, milyennek látnak. Most viszont direkt én kértem - egyrészt kíváncsi voltam, másrészt nem volt energiám, így egyszerűbb volt a már ismert sztereotípiát (határozott, kemény nő) hozni.

Először arra gondoltam, hogy egy Asha Greyjoy-féle figurát csinálok belőle, de aztán máshogy döntöttem. Egy az egyben sosem szeretek karaktert másolni, valamint ahhoz azért újra elő kellett volna olvasni részeket, amire időm se volt :) ezért lett ugyan benne egy csipetnyi, meg néhány külsőség Jack Sparrowtól, de a nagy részében hoztam a szokásosat - tőlem. A questek ugyan nem mind lettek meg, de ettől még jól szórakoztam - nem utolsó sorban azért, mert bár a karakterek nagy része nemes volt, de legalább egy kocsma volt a setting, nem egy bálterem, ahol én vagyok az egyedüli Brujah - képletesen ;) Még a végén eljutunk oda, hogy vagy teljesen autentikus környezetben leszek közember, vagy fordítva :) (Azért az nem ártott volna, ha IRL kicsit jobban készülök például fekete númenoriakból, alighanem több dologra rájöttem volna :P így jártam, mellesleg jó kérdés, hogy a karaterem ebből mennyit tudott volna :P)

Mellesleg itt is üldözött az érdektelen plotszál átka :) Csakúgy, mint egy héttel azelőtt, ha kiálltam volna itt egy táblával, hogy "Hé, nálunk van az örökös, itt a nyíl, ő az", még akkor se sokan jöttek volna lázba. Ez van... :)

 

Asszem, ennyi jutott eszembe. Képet most nem kaptok egyikről sem, fészbúkon fent van, amúgy meg az olvasóközönség mindhárom embere látta. :)

... vagy ha ő maga nem is, a konyhája. A továbbiakban a soklábúakkal folytatott heroikus honvédő háború (higyelitek a halliterációt? hahaha, tudom, tudom) részleteit olvashatjátok, gyengébb idegzetűek most inkább kapcsoljanak a Velvetre.

Az úgy kezdődött, hogy tudtam: ez a panel régebbi, mint a mienk volt, és Zsolt figyelmeztetett is már tavaly a csótányveszélyre. Ám a költözéskor ugye dögrováson voltam, meg amúgy kisebb gondom is nagyobb volt, így hát a nagy volumenű konyhatakarítás elmaradt. Sőt, a kaját is lazán kezeltük - találtunk egy kosarat, amiben azelőtt hagyma volt, ezt például átminősítettük kenyereskosárrá. Bennem felmerültek az egy évvel azelőtti aggályok, de gondoltam, hermetikusan zárt nejlonrétegen ugyan hogy is menne át egy csótány?

Ugorjunk pár napot, mikor is egy este elhatároztam, hogy enni fogok, e célból kimentem a konyhába. Ott sikerült megmozdítanom a kenyérkosarat, minek következtében kis bogárka szaladt ki alóla, és tért vissza. Felemeltem a kosarat, hogy akkor le is csapom őkelmét, ha már itt vagyok, ám a kosár alól hirtelen hat irányba futottak a rohadt kis csúszómászók, némelyik nem is kicsi. Ekkor visítottam, eldobtam a kosarat és a kenyeret, megnyugtattam a szomszédot és a kiérkező mentőket, majd pánikszerűen elmosogattam a kosarat, letöröltem a pult elérhető részeit ciánnal, és kihajítottam a kenyeret, valamint roppant villanyszámlagyilkos módszerrel égve hagytam a villanyt éjjelre, á la Idhrenék, a fényre ugyanis nem szeretnek kijönni a kis genyák.

Másnap több dolgot tettem egyszerre. Kihívtam az irtókat, vettem egy rakás csótánycsapdát, ilyen sziszegős ellen-sprayt, valamint nagytakarítást csináltam, és még a konyhapult hátsó sarkait is végigkezeltem a porszívótól elkezdve a mosogatószerig mindennel. Elégedett voltam, lekapcsoltam a villanyt.

Ismét ugrunk valamennyit az időben, valamelyik nap megint kimentem a konyhába, és nem részletezett okokból befőttesgumit kezdtem el keresni. Nem találtam, viszont megakadt a szemem a kis fűszerszekrénykén, amit eddig tüzetesebb vizsgálatnak nem vetettem alá. Ennek a szekrénykének van két piciny fiókja, és mivel mi hasonlóban tartottuk otthon a céltárgyat, gondoltam, hátha. Ehhez képest, kihúzván az objektumot, mindössze egy kis zacskó egész gyömbért találtam - valamint két bogárhoz tartozó csápokat, diszkréten elővillanva a csomagolás mögül.

Természetesen úgy reagáltam, mint egy vérbeli rutinos profi. Visítottam, majd visszalöktem a fiókot, újfent megnyugtattam a szomszédot, és beraktam az új ablaküveget. Ezután, még azon melegében előszedtem a Titkos Összetevőt, az Ultimate Weapont, amit eddig még nem használtam. Fogtam tehát a fújós dolgot, és nekiálltam a helyszín biztosításának, azaz körbefújtam a falat a szekrényke körül, hogy ha menekülnek, rögtön méregbe ütközzenek. Majd egy nejlonzacskó védelmében kihúztam a fiókot egy kicsit, és beleeresztettem a tárat... akarom mondani, belefújtam, és vártam. Rövid idő múlva meg is jelent a két, ekkor már igencsak kótyagos, haldokló csótány. Rájuk eresztettem még egy tömény adag gázt "Égj, te nyomorult! Haljál meg lavórba'!" és hasonló mondatok kíséretében, majd a biztonság kedvéért a lassan szétmaródó gereznájukat is széjjelnyomtam egy papírtörlővel, demonstratíve példát statuálván, vagymi.

Azóta csend van. Úgy fest, a kis vakarékok visszahúzódtak a szellőző és a csövek jótékony rejtekébe. Személy szerint tojok a közegészségügyre, és nem érdekel, ha a falban vannak, amíg nem látom őket. Hallgatólagos megállapodásom a természettel, hogy ő nem jön az én életterembe, cserébe én nem nyírom ki. Azzal semmi bajom, ha a réten ülök, és valami bogár felmászik rám, de ugyanez a lakásban fejeket és megtorlást követel. Az se érdekel, ha elbungiznak ott, ahol nem látom. De _ne_jöjjenek_ki.

Na, jelenleg itt tart a háború. Csapataink azért még készültségben vannak, elvégre sosem lehet tudni. Például most jutott eszembe, hogy a múltkori barátnői látogatás utén mintha maradt volna még pilótakeksz - igaz, hogy zacskóban, és zárt helyen, de az ördög nem alszik. mivel azonban most nem akarom harmadjára felébreszteni a szomszédot, ennek holnap járok majd utána, gumikesztyűben, fogóval, és persze az ipari mustárgáz erejével bíró sprayvel.

Ez az én harcom.

Oké, én is szoktam konteókat gyártani, legalábbis végiggondolni. A népszámlálással is úgy vagyok, hogy vannak benne gyanús/hülye/semmitmondó/felesleges kérdések; bár nem vagyok statisztikus, de biztos meg tudnám jobban is csinálni még én is.

Ámde, bár eleinte én is szkeptikus voltam, és én is jót röhögtem a jediken, néha eltervezve, mi vicceset fogok esetleg én beírni, ez most átfordult. Mégpedig oda, hogy nagyon szívesen kitölteném, ráadásul minden viccesség nélkül, csak az igazat.

Ennek a pálfordulásnak pedig az általános hiszti az oka. Kicsit kezdem unni.

1. Eleve, ha nem adunk meg legalább kicsit is valósággal egyező adatokat, akkor torz végeredményt kapunk - aztán meg sír mindenki szája, ha ezekre a nem valós adatokra hivatkozva történik valami intézkedés. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha a kormány statisztikát akar hamisítani, akkor fog, de legalább a mi lelkiismeretünk legyen tiszta, ne legyünk partnerek a fantomgyártásban. Aztán meg ki tudja, lehet, hogy egyszer nem ezek, hanem mások tényleg akarnának majd valamit csinálni a közjóért, és nekik ugyanez az adathalmaz áll majd rendelkezésre. De lehet, hogy ott már lényeges is lenne.

2. Oké, elég sok beazonosíthatóságot segítő kérdés van, de valahogy nehezen hiszem, hogy az usque 9 milliós népességből 3 milliónak, aki albérletes, haszonélvező, kollégista, hajléktalan, vagy csak úgy ott lakik, vagy ingázik - szóval, hogy lenne erre ember és kapacitás, hogy minden ilyennek utánamenjenek. Erre aligha van pénz, és bár a kormány költ marhaságokra, előbb lesz az utolsó szolgálati Trabanton is lézerblokkoló, mint egész népre kiterjedő kérdőívbogarászás. Arról nem beszélve, hogy ellenőrizhetetlen a dolog - mert ha én azt mondom, hogy nem albérletben lakom, hanem egy haver szívességből átengedte a lakását, és ő is ugyanezt mondja, akkor legyen valaki, aki bizonyítja az ellenkezőjét - annál is inkább, hogy mi van, ha tényleg így van? Ha azt bizonygatja valaki, hogy pénzt adott ki, ahhoz adekvát dolog a nyugta, na de mivel ellenőrizhető, hogy nem adtam ki erre pénzt? "Elnézést, miféle bizonyítékkal rendelkezhetnék arról, hogy nem vagyok teve?" Vagy, ha teszem azt, kitöltöm a kérdőívet tulajként, azzal se tudnak mit kezdeni, elvégre a biztos nem kérheti a személyimet, se semmilyen papíromat. És ez még csak a lakáshelyzet, a munkaügyi dolgokról egy szót se szóltam. Egy szó, mint száz: nem fogják ellenőrizni, mert túl nagy energiát igényel.

3. Egy ponton túl elvből elutasítom az üzemszerű, 0-24es rettegést. Nem vagyok hajlandó attól félni, hogy az adatokat ki és mire fogja használni, annál is inkább, hogy ha valaki tényleg nagyon meg akarna szorongatni, azért van elég adatbázis ezen kívül is, amit kapirgálhat, és egyéb helyzet, ahol szúrópróbaszerű ellenőrzéssel rajtakaphat valami simlisségen. Egyszerűen idegesít, hogy figyelnem kell a szavaimra, ha jön a biztos, meséket kell kitalálni (ez egy darabig szórakoztató, ám hosszú távon fárasztó), hogy miért vagyok itt és így, és hogyan is tulajdonképpen - és mindezt nem azért, mert én így gondolom helyesnek, hanem mert valaki más fél. És nekem ezt a félelmet kell kiszolgálnom, mert nem akarok mást kellemetlen helyzetbe hozni, ugyebár csak az tehet meg mindent, akinek semmije sincs. Irracionálisnak érzem, de nem tudok ellene tenni, és nem mondhatom meg egyszerűen azt, ahogy a dolgok vannak.

 

Ja, aki esetleg a fenti szöveg netre kerülésének veszélyeire figyelmeztet: egyrészt, ahogy már írtam, nem hinném, hogy van arra apparátus, hogy az én noname blogomat ellenőrizzék. Még a kereső is csak speciális kulcsszóra dobná ki, ha egyáltalán, mivel szerintem mostanság mindenki, akinek blogja/egyéb felülete van, a népszámlálásról cikkez. Nyilván az enyém érdekesebb, és előbb hozza a google, mint mondjuk a tótawét. Peeersze.

Aztán meg ott van az az alapvetés is, hogy széles ez az internet, azt írok, amit akarok. Azt is írhatom, hogy én lőttem le Kennedyt, de legalábbis tudom, ki volt; azt is, hogy valójában én vagyok Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó eltitkolt szerelemgyereke;meg azt is, hogy varázsló vagyok, sőt, vámpírvarázsló, de az egyik dédmamám vérfarkas volt. Ezeket mind leírhatom, és vagy igaz, vagy nem, a blog hivatalos úton személyhez köthetetlen, minden másnál könnyebb ugyanis effélét létrehozni. Pláne freeblogon.

Aztán meg, hátha csak azért írom az egészet, hogy eltereljem a gyanút az illegális építkezésekre feketén alkalmazott thai kurvákat kiközvetítő holdingomról.

;)

Kezdek gyógyulni, ezzel párhuzamosan egyre több olyan dolgot teszek, amit normálisan, nem vagyok ágyhoz és köhögőrohamokhoz kötve. E dolgok tetemes mennyiségében sertepertél körülöttem Zora.

A macsek eddig szemlátomást eldöntötte, hogy azért kerültem a tulajdonába, hogy azonnali hatállyal simogathassam, ha épp őfelségének ilyesmire támad gusztusa. Természetesen a legalkalmatlanabb pillanatokban dönt az ölembe telepedésről, mint pl. amikor egy tál szilvásgombócot ülnék le elfogyasztani. De ha épp nincs nálam semmi fontos (szerinte), akkor ott is tud maradni. Mármost, én értem, hogy élvezi, ha dögönyzik, mert kábé melyik macska nem - viszont csalhatatlan érzékkel találja meg azokat a pontokat, amin keresztül dagasztás közben kitépheti a májamat vagy a fél vesémet.

Minden este le kell játszani továbbá a Csatát a Kádért. Zora ugyanis meg van róla győződve, hogy az a szoba, és az az alkalmatosság azért van, hogy ő ihasson. Ha az ember megközelíti a fürdőt, Zora beugrik, és szemrehányóan néz, amíg meg nem nyitom neki a csapot - mit neki friss víz a tálkából, ugye. Miután teliitta magát, akkor sem mindig jön rá, hogy tulajdonképpen neki ott nincs keresnivalója. Régen még kísérleteztem, hogy kiveszem onnan, és kicsukom, de esélytelen. Ekkor ugyanis az alapvetően kövér, és nem túl gyors Zora angolnává változik, és a kirúgom-az-ajtón-bemászik-az-ablakon módszerrel újra a kádban terem. Újabban viszont a laza fröcskölést alkalmazom - na ez végre beválik, be is fut tőle azonnal a lepedő alá.

A lepedőm vége eléggé lelóg az ágyról, kis alagutat képezve ezáltal. Zora eddig nem tud betelni vele, bújkál alatta, vadászik rá, kergeti, ráugrik. Úgyhogy a kézben lóbált köntösöv mögött ez lesz a második Zora-fogyasztó eszköz. A macsek ugyanis még mindig kövér, főállásban az.

Egyébként főleg a fogyasztónak szánt játékok közben, meg amúgy is, ez egy szórakoztató állat. Eddig például meglehetősen földközeli helyeken mozgott - mígnem ma be nem költöztettem a kovácsoltvas(nak kinéző) polcomat, ami járt egy kis zajjal, nem is kis darab. Zora tehát megijedt, és felrombolt a szekrény tetejére. Igen ám, de alighanem elfelejtette, hogy csinálta, mindenesetre a következő fél órában megpróbált lejönni (nem nehéz amúgy, a szekrény mondhatni lépcsőzetes), ám nem találta az utat. (Zora nem okos.) Konkrétan fuldokoltam a röhögéstől, ahogy azt méregette, mekkorát ugorjon az asztalig. Aztán persze leszedtem (naná, hogy nem tűrte karmolás nélkül).

Utána viszont megint jött dorombolni. Erről jut eszembe, Zora családneve minden bizonnyal Tupoljeva. Nem halk, kicsit sem. Ez egyébként nem zavar, mivel legalább ritmusos. Bár tegnap hajnalban is megcsinálta, hogy mellém telepedett az ágyon a fent tárgyalt diszkrét morgással, ami szerinte a dorombolás, nagyvonalúan legyitve a mancsával, hogy most fölösleges simogatnom, köszöni jól van, aludjak tovább. Na hallod, reptér mellett...

Ja, és mindenem macskaszőrös. Eddig nem zavar.

Macskás vénkisasszony leszek, érzem én.

Állítólag ti itten azt szeretnétek, hogy gyakran olvassátok az én posztjaimat jól.

Most lehet, fogjátok is, mert ahogy elkiabáltam lentebb, megint írói válságba kerültem. Már nem is számolom, hanyadjára kezdtem bele ebbe a nyomoronc sztoriba, de amint írok egy első fejezetet, amit elsőre jónak tartok, azt utána átolvasom harmadnapra, és rém bénának ítélem. Sóhaj. Továbbra sem értem, hogy ha előtörit tudok írni, akkor miért olyan nehéz ugyanezt hosszabb kivitelben. Ti. az előtöriírás nekem mindig olyan volt, mint egy szabad novellázós feladat, mint a kreatív írói kurzusom. És mindegyik eddig készült mű alapvetően nem lett rossz. De ez a rohadék, ez kifog rajtam.

 

Valszeg a változás teszi - a tizensok év alatt annyit alakult a világ és a karakterek, hogy már nem is tudom, mit akarok kihozni belőle. Pedig valamit érdemes lenne, ha már megszületett vagy 10 generáció... és voltak benne ötletek, amiket ki lehetne fejteni. Például a városfalak halhatatlan őrei, akik sakkoznak, és jobb a dumájuk, mint Lasponyának, vagy  Viharsarok titkos szervezeteinek kiépülése és adok-kapokja testközelből. Volt egy lány, igazi Terminátor, nem a kedvesebb, ámde a hatékonyabb fajtából; egy félszemű fiú, erős házmestertudással és krónikaírói hajlammal; egy bonyolult ikertestvéri kapcsolat; egy árulás; két erős egyházi szervezet, akikből az egyik kutya, másik eb; egy csapat, ahol mindenki rokona mindenkinek, és talán ezért működik olyan jól; egy lénysereglet, akik leginkább a tündérekhez hasonlítanak - nem a tündékhez; sárkányok, nem tipikus megjelenési formáikban - egy időben még nyelvet is elkezdtem kidolgozni hozzájuk; egy kurtizán, aki egy ideje a visszautasítható ajánlatok korába lépett; egy fiú, aki farkasbőrben éli túl a gladiátorviadalait, és egy sajátosnak mondható késsel bír; egy toronnyi varázsló, akik kikutatják a mágia egy addig ismeretlen ágát; az ő teremtményeik; egy sánta varázslónő; kristályszerű szellemek a föld alól, akiket nem fog a kard; egy öreg tábornok, aki úgy nemesíti az embereket, mint a virágot vagy a fajtakutyákat szokás, és ezt teszi a legnagyobb világjobbító szándékkal; egy világ, steampunk elemekkel, de távol a mienktől... a fele Mary Sue, valószínűleg, pedig ugyancsak igyekeztem elkerülni. Mindenekfelett egy olyan világot képzelek, ahol semmi sem fekete-fehér, nincsenek jók és rosszak, sem az olvasóval mindenáron megkedveltetett kalandorcsapat. Hogy nekem kik szimpatikusak, az tök egyértelmű, de ugyanakkor tudom, hogy ők sem különbek azoknál, akik ellen harcolnak - ha nem ugyanaz a hibájuk, akkor lehet más.

Rengeteg kis történetet tudok róluk, de képtelen vagyok írássá álmodni.Talán az is elbizonytalanít, hogy nem tudom, érdekel-e ez egyáltalán bárkit is - egy írókörben vagy egy előtörténetnél adott a helyzet, hogy persze, ott már csak meg kell írni. De ez... ki kíváncsi egy újabb fantasy-szerűségre, ami talán egy porszemnyit sem egyéni? Elkezdem, és mindig az jut eszembe, a pokolba is, ezt én tovább nem olvasnám. Aztán persze lehet, hogy de.

Szinte görcsösen próbálom elkerülni a Bulwer-Lytton-díjat, a határozószókat, Mary Suet és Gary Stut. Úgy érzem, tudnék mit mondani, van kikről mit mesélnem.

Így újraolvasva Stephen King Az írásról c. örökbecsűjét, asszem, az Ideális Olvasó hiányzik. De az nagyon.

Megint jön, de megint nem akkora, hogy rászánjam magam, és leüljek bármelyik ötletem elé, és megírjam rendesen. A para miatt van, azt hiszem - ami ötletnek jó, az leírva még lehet statikus, klisés, elcsépelt. Ez mondjuk karakterelőtörinél nem baj, ott a tipizálás, ha önironikus, nagyon is jól működik. Nem hiszem viszont, hogy ez irodalmi műként is megállná a helyét.

Félek a karakterket papíron látni. Elképzelve annyi lehetőséget rejtenek, ha leírom, konkrétak lesznek, és talán túlságosan kétdimenziósak. Két lehetőség között kell megtalálni a középutat: vagy nagyin eredeti módon nyilvánulnak meg - a veszélye, hgy teljesen irreális dolgokat művelnek, és nem lesz hihető, amit csinálnak. Vagy pontosan azt teszik, amit várunk tőlük - a veszélye, hogy nagyon könnyű beleesni az unalmas tipizálás és a Mary Sue csapdájába.

Aztán ott van a presszió. Ahogy mondani szokás, a határidő a legnagyobb múzsa, esetemben legalábbis biztosan - ha ráérek megírni, soha nem fogom megtenni. 13 éves korom óta gyűlnek bennem a történetek, néhány még akár érdekes is lehet. Még előtöriből is volna olyan, amit legszívesebben folytatnék - fanficnek minősül ugyan, de ha foglalkoztat... viszont így sem lesz belőle semmi, ha nincs a hétvégén egy verseny, amire meg kell lennie.

Ha nem félnék annyira a kritikától e téren, folytatásos blogregényt írnék. Ha csápolnának nekem, hogy "én akar folytatás", akkor talán menne. De ugye, messze nem biztos, hogy bárkit érdekelne ilyesmi, hiszen annyi hasonló van... Lehet, hogy meg kéne szavaztatnom. Pár szavas szinopszisok, jelezzétek, ha érdekel a felsorolt karakterek története. Hahh, sziktranzit, így lesz ipar az írásból.

Aztán van még egy kifogás.

Hiányzik a Mondat.

Az a bizonyos, amivel el lehet kezdeni; ha végül nem is az a kezdőmondat, de az indít el mindent. Vannak ilyen örökbecsűk. "A fekete ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte." /King/ "A nevem Kars. Nem vagyok rossz ember. /Beagle/ "Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit." /Tolkien/

Ha csak egy porszemnyit is sikerülne ezeket megközelítenem...

 

Nna. A táborkritika nagy része kész; de még várok hozzá infokat.

Addig is elvertem Akinatort Asha Greyjoy-jal és Szoukiannal. Ez utóbbiról mondjuk nem is lehet olyan egyértelműen megmondani, hogy varázsló-e vagy harcos, és hogy férfi-e vagy nő :) Előbbi meg princessnek princess, lévén a Vas-szigetek királyának lánya, no de ezzel tipikusan el lehet vinni egy barchobaprogramot a sírig, mert ugyebár... :)

Egyébként egészen hihetetlen, de széles e neten alig találok hozzá valami illusztrációt, mármint A fogadós énekéhez. Oké, ez nem az a tipikus accept-the-quest-get-the-loot fantasy, de már majdnem baszós-kardozós (not, habár van benne mindkettő ;)). És oké, nem olyan ismert, de azért nem mai, és hallottunk már róla. Hogyhogy senkit sem ihletett még meg? (Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy na majd én. Hahaha.)

Én most elmegyek Ithilienbe tüncülni. Augusztus elején re.

Most, ha bármit kérhetnék, egyedül ülnék egy tizenharmadik kerületi nem okvetlenül panel, de társasházi lakásban, ölemben egy macskával, forró csokit és teát kortyolgatnék felváltva, és Harry Pottert olvasnék, rágnék almás rágót, és az Ezeregyév zenéjét hallgatnám. Miközben béke lenne, ó, sájni.

Vállalom a nagyképűnek látszódás kockázatát, de.

Lefékezett mellettem egy taxis, hogy nem vihet-e el. Mondtam, hogy nem, de a kalapomat azért megdícsérte.

Egy fazon leszólított a buszon, és elkezdtünk beszélgetni. Az alapvetés az volt, hogy "ilyen lábakkal vétek állni" - mármint a megállóban. Ugyan az elején deklaráltam, hogy barátom van, tehát a csajozási kísérletei vajmi keveset fognak számítani, azért egész jót dumáltunk.

A buszvezető is megint a házig vitt, és egész sokat mesélt magáról -  most már például tudom azt is, hogy Rezső a becsületes neve, és kamionos a buszvezetés mellett.

Szóval, tudom, hogy ezeknek egy része üzleti bepróbálkozás, meg egyébként is, mindenkinél bevetik, "százból egy bejön" alapon. Mégis, ilyen pillanatokban kimondottan jókedvűvé tesz a tény, hogy jól áll nekem a sort, és hogy néha még fáradtan is piszok csinos bírok lenni benne.

Amint leírtam, nos, utána megnéztem az Addams Family 2-t, aztán a Bones 4. évadának utolsó epizódjait, valamint meghallgattam párszor ezt. És megvilágosodtam, ihletem támadt, már tudom, hogy fogom megmutatni, amit látok. Viszont most megyek aludni, mert ma már ehhez nem lesz agyam.

Mért kell mindig túlpörgetnem az agyam az eredményhez? Biztos menne ez kevesebb fáradtsággal is, de úgy látszik, a valamennyire is értékelhető dolgokhoz szenvedni kell - nekem legalábbis egy csomó mindennel elfoglalni az agyam, és lehetőleg sokáig fent lenni. Ach, a művészlét, úgymond.

De megvan, most már nem felejtem el, hogy fogom csinálni. Nem lesz egyszerű az se, nekem az írás ritkán az. De már kevésbé rémlik megoldhatatlannak. Például biztos, hogy a toldozgatás helyett jön egy teljes tabula rasa. Aztán a jól bevált módszer - a külső szemlélet elkerül a sutba, előtöri lesz, ahogy szoktam. Műsoron: Murphy, a Foreigners, az Eluveitie, és talán a ZZTop.

Elvégre mindenbe kellhet egy kis rakennról, még olyan dolgokba is, amik... :)

 

(Nem, nem a címben szereplő a legjobb szó, de most perpill nem jut eszembe a mitológiailag korrekt, és jelenleg nincs energiám 7 kötetet átnyálazni a válaszért. Majd holnap.)

Néha úgy érzem, még mindig a régi felállás érvényesül. Értem, hogy nincs bizalom, amíg az ember nem tesz valamit, amiből látható - de nekem sajnos ez fordítva megy jobban, akkor teszek, ha a bizalom megvan. Nem szeretem a dolgokat semmiért csinálni, és őszintén, egy újabb megmondás sem hiányzik. Nekem már eleget magyaráztak; talán mások is sorra kerülhetnének.

Valahol ez persze hibás gondolkodás, mert nem kevés személyességet tartalmaz, én meg általában szeretek objektív lenni. Az olyan támadhatatlan dolog.

De mégis: nem vagyok Terminátor, nem csak helyes döntéseket tudok hozni. Néha olyanokat is kell, ami se nem helyes, se nem helytelen, hanem csupán rám jellemző.

Lehet, hogy mindezzel nem illek bele a struktúrába. Ez van; valahogy sosem tudtam ugyanolyan lenni.

Szóval, akkor a lényeg talán az, hogy meg kéne kímélnem magam az agyfasztól, és a pálya szélén maradni, ha már a szerkezetbe nem férek.

Egy biztos, az egyértelmű dolgokat kedvelem. Vagy igen, vagy nem, de "talánesetleg", na, azt hagyjuk. Arra nincs időm, így sincs belőle túl sok. Kell, vagy nem.

 

Kis délutáni filozofálgatásunkat olvasták a Cégről.

 

Amúgy fáj a hasam, ami nem jó.

Úgy fáj a csípőm és a derekam, hogy csillagokat látok, úgyhogy bevettem egy Algopyrint, most kicsit jobb. Viszont furán érzem magam, nem szoktam én ilyet. Látta még valaki a sárkányt a konyhában? :P

Nagyon nem szeretek ide jutni, még alkalmilag se, hogy egy fájdalom annyira elviselhetetlen legyen, hogy ki se tudjam aludni.

Kifejezetten tetterős, bizakodó hangulatban vagyok mostanság. Jó nekem. :)

Feltaláltam a melegvizet, és rájöttem, hogy a dolgok valóban a hatalmon múlnak - azon, hogy mennyire vagyunk urai saját magunknak. Nem az a hatalom, ha bármit megtehetek másokkal, hanem az, ha magam felett uralkodhatok. Néha azért, mert túlléphetem a saját korlátaimat, néha meg épp azért, mert nem teszek meg dolgokat, amiket megtehetnék.

Nem sodródom, hanem döntök. Az év végére kikerültem a gödörből, ahonnan indítottam. Erős vagyok - nem a terminatrix értelemben, hanem csak amúgy a hó alatt.

Várom már a tavaszt, akkor már neki tudok kezdeni bizonyos projekteknek. Kész a terv.

Megvan a helyem a világban :)

A karmantyú definisztikus szuggessziója oly mértékben koncentrálódik, hogy a silléderes pillenpáty mintegy beleér a strumpátliba. Ebből kifolyólag befolyógáz-plömbében nem zityál a gotyó.

Mit vártál? Aki másnak terbe kenéz, annak tütyme fütyve rütyi.

 

requested by Posthy

Minc kérésére.

Például elsőnek egy olyan kérdés, amire nehezen lehetne röviden (ti. egy blog keretei között) válaszolni. Az egzisztencializmus is egy kiterjedt téma, de a nihilizmus kitételével nem hogy szűkebb nem lesz a merítés, hanem annak újabb sokféle irányzataival gazdagodik. Ez az egész pedig önmagában paradoxon, tekintve, hogy a cél nélkül valóság egy formájáról beszélünk, vagyis mivégre elemezgetnénk? Ez amúgy sem egy filóblog.

Na, akkor a számos értelmezési lehetőség közül vegyük a nekem leginkább helytállót: az egzisztencialista nihilizmus szerint ami igazán lényeges a világban, az a megismételhetetlen egyén maga, ám hiába ő a lényeg, hiszen valójában céltalan, magától, külső körülmények figyelembevétele nélkül nem tartalmaz ilyesmit.

Mármost, ez szerintem mint póz, megállt a XIX. században, de ott is csak ekként. Az ember elnéz a felhők irányába, látszik az arcán hogy elutasítja az ipari, egy tömeggé váló emberiséget, haját tépázza az elkerülhetetlen feleslegesség és vég szele, míg a céltalanság eképp ölt formát sóhajként ajakán: "Soha már..."

Romantikus és művészi. És igen, ezt úgy mondom, hogy nem határolódom el tőle, az Anyegin a mai napig nagyon tetszik. Pedig közben a mérhetetlen önsajnálat filozófiája ez: én vagyok fontos, ezt kéne megvalósítani, mert ilyen még egy nincs, de ennek is mi értelme. A sima egzisztencializmus is egy vitatható dolog, hiszen akármennyi egyéni dolog is létezik az emberben, olyan nincs, hogy teljes mértékig elhatárolhassuk azt minden olyasmitől, ami általános, ami közös, ami objektív. Az igazán mély kérdéseket, ami érintheti az emberi létet, nem érinti, és erre nem mentség, hogy az nem is fontos. És ha valaki szerint az? Na ugye. A nihilizmussal kiegészítve meg önmagát heréli ki: nem elég, hogy a szélesebb, általánosabb, objektív kérdésekre nincs válaszunk, és mi magunk, akik lényegesek lennénk, halandók vagyunk, még ráadásul ez az egész egy jövő nélküli, felesleges dolog is - no, ez nem egy hosszú távon tartható gondolat.

Lehetetlenség az egyént úgy vizsgálni, hogy ne tekintsük az egész részének. Mert mindennek van köze egymáshoz. Ha viszont a nagy egészet nézzük, akkor már céltalanságról sem beszélhetünk - ott van pl. az erkölcs, az etika, a vallások tanai... mennyi célt hordoznak, de ez nem külső dolog, ezt az ember talált ki, csakhogy nem egy egyén, hanem az egyének összessége.

Innentől kezdve az egzisztencializmussal nem tudok önmagában mit kezdeni. Ellensúlynak jó, ha a világ túlságosan elembertelenedik, de mérték nélkül, önmagában nem alkalmas semmire. A nihilizmussal meg szimplán nem értek egyet semmilyen formában. A semmi ugyanis épp úgy nem bizonyítható, mint a sokféle elképzelés arról, mi van, vagy mi lehet még.

A fenti zanzás, pontatlan, ámde a lényeget azért alighanem tartalmazó posztból mégis csak az következik, hogy le tudom írni, mi is az egzisztencialista nihilizmus.

Az egy marhaság.

Na akkor e.

Először is látogassatok el Gandalfhoz. Mégpedig azért, mert van nála értelmes kifejtés arról, mért marha nehéz tábort értékelni, amúgy is; sima, szubjektív táborozóként meg pláne lehetetlen. Nem is értékelni akarom, ez inkább egy ilyen én-hogy-éreztem-magam dolog lesz.

Annyit még hozzátennék, pláne a topikban folyókhoz, hogy pozitívan megnyilvánulni a legnehezebb. Mármint nem most; hanem általában. Ami jó, arról nincs is mit beszélni, megjegyezzük, hogy fantasztikus, és ennyi. Mivel jó volt, kár is magyarázni. A jó dolgoknak általában ez az ismérve, hogy nincs szükség hozzájuk hosszas dumálásra. A hibákkal ellenben nehezebb, mert figyelni kell az objektivitásra, hogy építőek legyünk, indokolni kell, példát hozni, ilyesmi. Értitek. Meg hát a hiba emlegetése bántó, muszáj tehát okát adni, mért bántunk másokat.

Arról nem beszélve, hogy én tényleg nem akarok értékelni. Nem láttam bele anyira, a következőket nem azért írom, hogy bárki megfogadja.

Így tehát viszonylag keveset beszélek arról, hogy a csapatom (nem érdekel, hogy nemzetség) jó volt, és kész. Olyan emberekkel voltam együtt, akiket szeretek, vagy akiket legalább kedvelek, az újak is szerethetőek voltak abszolút. Az imázsunkkal is elégedett voltam, lovasnép jó dolog. Csupa olyan fogalom társul hozzá - egyenesség, szabadság, természetesség - amiket alapvetően szeretek.

Idhren őstehetség csapvez. Ring és Mil meg jó családvezetők voltak. Igazából kellemesen meglepődtem (mármint, sejtettem, hogy jók lesznek, de nem, hogy ennyire), de tök jó volt, hogy vevők voltak az ötleteimre, el tudtak viselni, és jelen voltak. Ez különben a csapat egészére igaz.

A rendemben (nem érdekel, hogy céh) ellenben nem éreztem jól magam. Elöljáróban, mielőtt valaki a személyes kommunikációra hívná fel a figyelmem, a tárgyaltakat helyben már Alyrnak is mondtam.

A fő bajok egyike volt, hogy nem olyan emberekkel voltam egy rendben, akivel tudtam volna mit kezdeni. Ritkán esik meg velem, mert alapvetően alkalmazkodóképes vagyok, de mit tegyek, a hobbitfiúkkal, meg a szájhúzó balogádámmal, akinek még a szar is keserű volt, úgy láttam; nos, velük nem tudtam megtalálni a hangot. A többiekkel nem volt gáz - csak mást várt mindenki a rendtől, mint amit én. Tehát mondhatjuk, az én elvárásaim voltak magasabbak a kelleténél. Én valahogy úgy voltam vele, hogy ne legyünk már mi a gyógyharcosrend attól, hogy ott figyelnek a dzsindzsanindzsák – de valahogy mégis valami ilyesmi sült ki belőle.

Az a baj, hogy a shaolin edzéseken hozzászoktam a fegyelemhez. Ezt is megtárgyaltuk: Alyréknál más a hozzáállás, és persze én se azt mondanám, hogy aki nem hallgatja Alyrt vigyázzállásban, az nyomjon 200 fekvőt, de azért _valamennyi_ odafigyelést elvártam volna, engem baromira zavart, hogy én se tudok figyelni semmire, mert folyvást a röhincsélést és a rendezkedést kellett hallgatnom. Ez Baldor temetése után rendesen ki is borított. Illetőleg nem csak ez; Alyrnak volt egy megjegyzése a mestervizsgára, amit nem vettem jó néven. Épp a fentiek miatt: úgy gondoltam, hogy ha senki másnak nem lehet szólni semmiért, nekem mért igen? Ettől függetlenül valóban nem volt igazam, de azért ez így nem esett jól akkor.

Térjünk át a keretjátékra. Nekem valahogy felemás élményeim vannak. Egyfelől, ennyire kidolgozva, átgondolva, megtervezve, kézben tartva mtt-s keretjátékot még nem láttam. Teljesen profi volt. De talán ez a profizmus távolította el tőlem egy picit. Nem vagyok olyan, aki nehezen éli bele magát a játékba, de idén valahogy ritkán sikerült. Pedig _tényleg_ jól ki volt találva. Csak nekem valahogy a varázslat kellett volna még bele: hogy ne egy valamilyen fantasy lájvon érezzem magam, hanem legalább egy Tolkien lájvon. És nem, nem vagyok vértolkienita, nem zavart, hogy nem tengwarral levelezünk, és én sem vágom fejből a teljes lore-t. De asszem, így lehetne megfogni, mi hiányzott nekem. Sajnos, ami igazán jó pont lehetett volna, az épp a temetés volt - de hála a rendtársaknak, ide is füstölő fejjel jutottam el, mert alig akarták abbahagyni a pofázást. Vagy negatívum volt a „tündék érkezése”: értem én, hogy a külföldieket be kellett mesélni valahogy, de ebben a formában éothéod emberként nem tudtam átélni, hogy itten most tündék jöttek, és varázslat, és Lórien, és ehh. Az emberi részek viszont jól működtek.

A logisztikának ugyanakkor csillagos ötös. Mondjuk, nekem eleve nem volt sok problémám, de ami volt, azt hamar megoldották. Igazából, az volt a furcsa, hogy én amúgy hisztis szoktam lenni az ilyen infrastrukturális dolgokra, mint a zuhany (pl. kényszeresen nem érek a falhoz, könyökkel nyitom meg a csapot, ilyesmik), de most ez eleve meg sem volt. Mintha otthon lennék, és ez érvényes a sátras zuhanyra is, meg a tábor felétől (sátorázás miatt) a házra is. Nekem nem volt vele gondom, volt melegvíz, táborhoz képest tiszta volt. Mindenesetre láttam már csúnyábbat. Kicsit az jutott eszembe, hogy olyan természetesnek veszem a körülményeket, mintha otthon lennék. (Lehet, hogy Szanticskára kéne költöznöm? Tuti, hogy olcsók a telkek és a kis fekete kutyát is megtarthatnám :D) A szobatársakkal is jól kijöttem.

Nekem a kaja is bejött, finom volt. Egy bajom volt: a repeták meg az adagok kérdése. Értem én, hogy mennyiségek, de fizikai tevékenységet űző felnőttként az egy szelet kenyeret, mint alapadagot, kicsit kevésnek éreztem, még akkor is, ha tudtam, hogy később lehet még kérni. Mért nem lehet rögtön kettő vagy három? Nem lenne hülyeség a kosztolásnál valahogy bevezetni, ha már vega-nem vega felosztás van, hogy nagyétkű-csipegető. És a nagyétkűek akkor eleve kapnának sokat. :)

Mit írjak még? Voltak jó dolgok szép számmal, most föl nem sorolom. Konklúzióként meg – a fentiek miatt – azt mondom, hogy ez nem „minden idők legfantasztikusabb mtt-tábora” volt számomra, hanem „csak” egy nagyon jó tábor, ahol alapvetően jól éreztem magam. Talán pont ez volt számomra, ami nem kerek: hogy nem volt katarzis. Idén nem tudtam kiosztani egy „Nubozdmeg-díj 2010”-et, mint tavaly a diktátori napon, mikor megpuccsoltuk Lachennt, vagy utólag 2007-ben, mikor kialudt a Fák Fénye.

Eh, még mindig negatív a kicsengés. Pedig, esküszöm, jól éreztem magam. Annyira, hogy simán megszavazok a tábornak egy 8/10-et. Ami nem tökéletes, de kit érdekel, hiszen attól még igen jó. Nem? :)

...valaki más blogjára volt reakció. Bölcsesség.

 

"Popper - Méreiről (és a nőkről): Egyszer valami nőről beszélgettünk, és panaszkodtam, hogy tele van lila gőzökkel, mire azt mondta: Édes barátom, te nem tudod, hogy csak kétféle nő van a világon, a pszichopata és az unalmas? Választhatsz. És férfi? - kérdeztem. Az is kétféle van, mondta, a gárdatiszt és az, akivel éjjel kettőkor a konyhában, fekete cimkés cseresznyepálinka mellett Kierkegaardról lehet beszélgetni."

 

Ez most így ütött. Hát ja.

...olyan jó lenne, ha lehetne erről értelmes párbeszédet folytatni. De milyen kevesen vannak...

...és én vagyok a hülye, hogy egyáltalán foglalkozom a témával, és kommenteket olvasok. Az emberi butaság és sötétség és korlátoltság olyan szintjeivel lehet találkozni, amivel még soha azelőtt.

Tudjátok, semmi sem borít ki jobban, mint az ostobaság. Nem azt mondom, senki sem tökéletes, mindenttudók nincsenek. Tévedni is emberi dolog, meg olyan is van, hogy különféle nézőpontból más egy-egy dolog, és ezen lehet vitatkozni.

De van az, amikor azt látod, hogy aki a másik oldalon van, az egy sötét verem. Hogy a logika és az ész alapján bármit mondhatsz, az nem üti át a pajzsot, és olyan égbekiáltó ökörségeket kapsz vissza, hogy írni se lehetne különbet. Ráadásul, ha mindez elég nem volna önmagában is ahhoz, hogy kedvem legyen visszaküldeni az illetőt barlangba, hozzájön még a tengernyi rosszindulat. Jééézusom. Soha a büdös életben annyi black speechet össze nem hoztam fejben, írásban, és szóban, mint amit némelyek egy mondatban.

Emlékszem, egy időben Ery emlegette mindig, hogy "...5 %..." A gondolkodó emberek arányára célzott a társadalomban. És, bár már én is vagyok annyira bölcs, és fejlődtem annyit egy sztoikusabb irányba, hogy ez ne döbbentsen meg teljesen, azért néha nagyon úgy érzem, hogy omlanak le azok a mentális pajzsok, és hogy mindjárt ütök, mert ezek már csak azt értik.

Az a baj, hogy el vagyok kényeztetve, akikkel én barátkozom, azok többnyire okos emberek, akikkel vitatkozni lehet, érvelni, álláspontot megfogalmazni, beszélni. Az átlagos társaságomhoz képest tényleg nagyon fejbeverő az emberi hülyeség.

Az egyik szerint (sajna ez a rosszabb, mert ezt az embert ismerem, és eddig intelligensnek tudtam) a m.ein k.ampf zseniális. Még ha túl is lépünk azon az erkölcsi kérdésen, hogy milyen is fajtákba kategorizálni, és ez alapján elítélni az embereket, az a dolog, amennyire tudom, egy önellentmondás, egy illogikus katyvasz. Értelmes ember mit láthat abban? Elvakíthat valakit annyira a gyűlölet, lehet annyira savanyú a szőlő, érezheti magát annyira elesettnek, hogy egy idő után mindent benyaljon, ami olyan színű, mint ő?

A másik felrója, ha kérdéseket intéznek kedvenc pártjához, mert mi jogon kéri számon valaki a vezérétől, hogy mit tervez az elkövetkezendőkben. Végül is, csak ők fognak irányítani, talán nem lenne haszontalan tudni, merre, és erre rákérdezni, szerintem, egy demokráciában alap jog. Vagy nem? Valahol le van írva, hogy tilos tudnunk, mit terveznek mások az országunkkal? És ha valaki mer, még ő a hülye? Nem elég, hogy birka, aki buta és vezetni kell, még örül és bólogat is hozzá?

A legtöbben dobálóznak a szavakkal. Jobb és baloldal... kommunisták... liberálisok... azt sem tudják, mit jelent, kommunizmus és liberalizmus éppenséggel nem mondható még csak egymást fedő kifejezéseknek sem, az meg, hogy mindenre ráhúzzák, egyenesen nevetséges. Szereotípiák vannak. Ilyen körülbelülökre alkotnak véleményt? Megvan még Alyr sztorija, hogy "Deutschland, Deutschland liberales"?

És még sorolhatnám... ilyen egy felelős választópolgár?

Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy aki tőlem jobbra, vagy szélsőbb balra szavaz, az haljon meg lavórba'. Az istenért, gondolkozzunk el, és legalább egy icipicit maradjunk már meg a logika mentén... konkrétan nekem a családom sem arra szavaz, amire én fogok ismerős is bőven van másféle, lesz, aki el sem megy. De értelmes indokokat tudtak mondani többnyire, hogy mért arra, amerre. Nem indulat, nem érzés, van mögötte, hanem egy gondolat, hogy "mit akarok én - mi által lesz ez megvalósítható".

És nem, nem téríteni akarok az LMP-nek. Az nem titok, hogy én oda szavazok, de mivel engem taszít a "keresd meg minden ismerősödet" jellegű direkt marketing, nem akarok én senkit meggyőzni. Még kifejezetten vigyáztam is, hogy ne az jöjjön ki, hogy csak egy utat látok. Nyilvánhogy nem. A poszt azért jött létre, mert már nagyon mérgesít az a hozzáállás, amit általában az emberektől látok, ha a politika előjön. És ez most elsősorban a buta emberekről akart szólni, nem másról.

Lehetne máshogy. Nem fröcsögni, hanem értelmesen beszélni. Ennek kéne természetesnek lennie. Számomra nem a réti kökörcsin fennmaradása és az ökogazdálkodás a fontos, hanem az értelmes, kulturált párbeszéd - nem a parlament szintjén, hanem mindenhol. Nézzük már egymást felnőtt, gondolkodó embernek.

Köszöntem a figyelmet.

- chatlog -

 

#CompChatPalace

@ room: hajnal_budapest

 

<OldBailey> üdv

<iron(y)man> halihó

<cute_dell_girl> hi

<cute_dell_girl> csak ennyien?

<OldBailey> mért, mire számítottál? :)

<iron(y)man> új vagy itt?

<cute_dell_girl> nemtom, csak aszittem, többen járnak ide

<cute_dell_girl> vagy csak holtidő van?

<cute_dell_girl> @iron(y)man: igen, ma kerültem ki a boltból

<OldBailey> :DDD

<iron(y)man> szóval még ott a papundekli a fenekeden, mi? :D

<OldBailey> és milyen a gazdi?

<cute_dell_girl> fú, egy hajtós csaj

<cute_dell_girl> kicsit bipoláris sztem

<iron(y)man> LOL

<OldBailey> ja, szivatós első nap :) ismerem ezt, az első tulaj nálam egy mániákus geek volt

<OldBailey> vizsgaidőszakban :P

<OldBailey> de egy év után átpasszolt a muterjának

<OldBailey> azóta nyugi van

<iron(y)man> aha nyugdíjaztak, mi? :)

<cute_dell_girl> :D

<OldBailey> :P

<OldBailey> ne vágj föl vaze

<OldBailey> arra a fél évre a sönherckoli géptermében :P

<iron(y)man> savanyú, mi? :D és az schönherz

<OldBailey> :P

<cute_dell_girl> :D

<OldBailey> te meg ne röhögjél :P neked mid van?

<cute_dell_girl> na, az enyém nem kocka

<cute_dell_girl> valami bölcsész, dogákat ír meg csetel

<cute_dell_girl> és néha világfáj :D

<iron(y)man> LOL

<iron(y)man> azt hogy? :D

<cute_dell_girl> hát

<cute_dell_girl> belejtett a boltba, h gépet venne

<cute_dell_girl> persze halványlilája se volt rólunk

<cute_dell_girl> úh az döntött, h mennyire vok csini :D

<OldBailey> hehe :)

<cute_dell_girl> szal elhozott, az még jó volt

<cute_dell_girl> aztán rájött, hogy linuxommal nem tud mit kezdeni :P

<cute_dell_girl> persze rögtön kérte a telefonos segítséget

<cute_dell_girl> és ha már úgyis dumált a haverral, elmesélte a tegnapját

<iron(y)man> és?

<cute_dell_girl> hát

<cute_dell_girl> kirúgta a csávója

<OldBailey> szar ügy

<iron(y)man> az fájhatott

<cute_dell_girl> szal miután nagy szipogva rájött

<cute_dell_girl> hogy how-to-linux

<cute_dell_girl> nekiállt verset írni

<iron(y)man> LOL nemmondod

<OldBailey> :D

<iron(y)man> terápia :D

<iron(y)man> ilyen emós csaj?

<cute_dell_girl> nem, aranyos amúgy

<cute_dell_girl> meg hát bölcsész

<cute_dell_girl> inkább olyan virginia woolfos

<cute_dell_girl> szal, a délelőttöt a koliban töltöttük

<cute_dell_girl> írt egy ilyen cuccot arról, hogy fáj a pici szíve

<iron(y)man> egyem a lelkét :)

<OldBailey> :D

<cute_dell_girl> én azér sajnálom, mer helyes csaj

<cute_dell_girl> tök ari volt tulképp egész nap, mindenkinek mutogatott

<cute_dell_girl> h most vett és mennyire örül

<cute_dell_girl> sztem én vok az új kedvenc ^^

<OldBailey> na grats :)

<iron(y)man> és ennyi volt?

<cute_dell_girl> nem

<cute_dell_girl> még megírt valami beadandót

<cute_dell_girl> ilyen mondatokkal:

<cute_dell_girl> „gigantikus összművészeti alkotás posztmodern eklektikus korunk korai, enciklopédikus összegzése”

<iron(y)man> ne káromkodj vaze :D

<OldBailey> és ezt miről bírta írni?

<cute_dell_girl> valami filmről, asszem

<cute_dell_girl> nemtom, én még nem voltam itt, amikor megnézte, az az elődöm volt

<cute_dell_girl> estheticus, vagy valami ilyesmi

<OldBailey> az <aestheticus09> lesz

<OldBailey> volt fönn itt párszor, beszélgettünk néha

<iron(y)man> ja aztán eltűnt, és nem tudtuk, mi van

<iron(y)man> tönkrement?

<cute_dell_girl> ja

<cute_dell_girl> de sztem én is így fogom végezni

<OldBailey> mert?

<cute_dell_girl> ez a csaj úgy üti a billentyűimet, mint egy kalapács :P

<OldBailey> de aszontad, bír téged, nem?

<cute_dell_girl> ja

<cute_dell_girl> csak

<cute_dell_girl> délután a pasija rányitott msnen

<cute_dell_girl> vagyis az exe

<iron(y)man> az szopó

<iron(y)man> de hogy jön ide

<cute_dell_girl> hogy addig még nyugi volt

<cute_dell_girl> de aztán elkezdtek üvöltözni

<OldBailey> hú, az gáz

<cute_dell_girl> csajszikám úgy nyomta lefelé a shiftet, szinte fájt

<cute_dell_girl> majdnem kiírtam hibaüzibe, hogy inkább a capslockot próbálja

<cute_dell_girl> de a frász törte volna ki :D

<iron(y)man> :D

<OldBailey> ja, ezek ilyenek

<OldBailey> asziszik, csak ők gondolkodnak

<OldBailey> muhahaha

<OldBailey> nem is értem, mért az övék ez a kóceráj

<iron(y)man> azért, amiért az a szaros simán átpasszolt téged anyucinak

<iron(y)man> mert ő megteheti

<iron(y)man> szal ne téríts :D

<OldBailey> :P

<OldBailey> oké, skacok, én most mentem

<OldBailey> valaki nagyon piszkálja azt a bekapcs gombot

*<OldBailey> kilépett a chatszobából *

<cute_dell_girl> most mi van? megsértődött?

<iron(y)man> ja mindig ez van

<iron(y)man> kicsit agyára ment, hogy a muti folyton éjszaka kapcsolgatja ki-be

<iron(y)man> meg szerintem csetszexel a nő, és ez nem fekszik

<iron(y)man> annak a félművelt gépagyának :D

<cute_dell_girl> hihihihi :D

<iron(y)man> na, és ennyi volt egész nap?

<cute_dell_girl> hát kábé

<cute_dell_girl> mer miután virtuálba üvöltöztek, letiltotta végre a csávót

<cute_dell_girl> aki egyébként télleg egy bunkó

<iron(y)man> (minnyár gondoltam, a női szolidaritás :D)

<cute_dell_girl> :P

<cute_dell_girl> mér kell folyton osztani mindenkit?

<cute_dell_girl> oldbailey is ezért lépett ki sztem

<iron(y)man> nem kár érte

<iron(y)man> amúgy benne van a nevemben

<iron(y)man> mit vártál? :D

<cute_dell_girl> :P

<cute_dell_girl> mindegy, akkor is igazam van

<cute_dell_girl> átküldhetem a logot, elhinnéd

<iron(y)man> jóvan jóvan :)

<iron(y)man> semmi gáz, csak beszóltam :)

<cute_dell_girl> :P

<cute_dell_girl> naszal, ezután megint kicsit nyugi volt

<cute_dell_girl> pasziánsz :D

<iron(y)man> miva? nem tud jobbat? :D télleg bölcsész :D

<cute_dell_girl> még nem volt ideje felrakni egy simset :D

<iron(y)man> hehe :)

<iron(y)man> nade most én is lépek nemsokára

<iron(y)man> majdnem egész nap dolgozom, mindjárt fogok megint

<iron(y)man> nehéz a kockák élete :)

<cute_dell_girl> képzelem :)

<cute_dell_girl> azt még olvastam msnen, h a gazdi elmegy ma búfelejteni a többiekkel

<cute_dell_girl> szal én még itt leszek sztem egész holnapig, míg be nem kapcsol :P nem kéne így hanyagolnia…

<iron(y)man> elvégre te vagy a kedvenc, neked ez jár :)

<cute_dell_girl> ezt most bóknak veszem :P

<iron(y)man> hé, most nem is piszkálódtam

<cute_dell_girl> okéoké :)

<iron(y)man> na cső

<iron(y)man> holnap meg mesélj még erről a csajról

<iron(y)man> érdekel

<cute_dell_girl> azta :D mer?

<iron(y)man> az én gazdám egy kocka, de egész jó arc, és nincs csaja

<iron(y)man> és nem bunkó :D

<iron(y)man> összehozhatnánk őket :D

<cute_dell_girl> :P

<cute_dell_girl> na, ezt még átgondolom :)

<iron(y)man> oké, nem hajt a tatár :)

<iron(y)man> na bye

<cute_dell_girl> szia

*<iron(y)man> kilépett a chatszobából*

<cute_dell_girl> majd pont egy ilyennel, mi? okostojás :D

*<cute_dell_girl> kilépett a chatszobából*

 

Akkor most magyarázat. A fenti a Kreatív Írás órám első feladatára készült - mutassuk be valaki egy napját, az egyik kedvenc tárgyának szemszögén keresztül. Én meg persze rögvest formát akartam bontani, hahh, novellát írjon csak a többi, én újítok, ódenagyarcvagyokédesjóistenem. Ezen felül tisztán a szórakoztatás volt a cél. :)

Amiért csak most magyarázom, az az, hogy volt néhány ember, akinek elsőre nem esett le, hogy itten laptopok csetelnek, mikor épp ki vannak kapcsolva. Szóval, kíváncsi volnék, mennyire jött át nektek a helyzet. Az egyéb véleményeket is el lehet mondani, azért raktam fel. Volt, akinek rendesen idézte a régi trefortchates időket - végülis az volt a cél, hogy ilyen hangulatot teremtsek, szóval ennek örültem. Volt, aki szerint túl lett szlengesítve. Általában mosolyogtak amúgy rajta, amit nem bántam :)

- megkésett beszámoló -

Hát, e.

Vártunk rá sokat, de most.

Jól odakent a padlóhoz.

Legyek már kicsit bővebb. Meg amúgy is, ennyi idő után egy átgondoltabb posztot illik letenni, mint az impresszív wall of text, az meg nekem amúgy sem megy a legjobban, szóval érzésekért Minc írása felé vessétek vigyázó szemeteket.

Előkészületek. Ugye, én se sűrűn hordok indusztriálmetál-cuccot (már amennyire ez az outfit az volt), mindenesetre most örültem a lehetőségnek. Úgyhogy csekély egy órányi szekrénytúrás után előkerült fekete bakancs (túra, de ki nézi), fekete oldalzsebes nadrág, szegecses övek, láncok, gyilkos karkötő, mélydekoltált topra neccfelső, bal fülbe kardfülbevaló, smink durva. Hogy ickét idézem: mint egy álmatlan pszichopata... valami ilyesmit akartam elérni. :) No, csajrovat off.

Elöljáróban, a zene igazán nagyon jól szólt végig, őszintén kicsit féltem eleinte, mi voltunk a turné utolsó előtti állomása, képzeltem, mennyi hangja maradhatott Tillnek, és úgy általában a zenekarnak mennyire elege lehet már eddigre az egészből. De nem okoztak csalódást, sőt, úgyhogy ezért ne csodálkozzatok, hogy nem lelkendezek minden számnál külön. Ezért írok többnyire a látványról. Meg mert az olyan megfogható. Az arcok és a mozdulatok összekeverednek, a fények és a színek meg a díszletek vannak meg élesebben. A többi hangulat.

Előzenekar gyanánt a Combichrist zúzott egy rövidet - áll két teljesen őrült dobosból (az egyik leginkább felállt a hangszerére, a másik meg vagy harminc dobverőt elhajigált, az azt visszahozni kénytelen road legnagyobb örömére), billentyűsből és hörgősből. Indusztriál teknó-rokk, vagy mi, nekem mondjuk tetszett. A hajigálás már kevésbé - ásványvizes palackok repkedtek szerte körül. Én elhiszem, hogy egy hardcore Cc rajongó a fél karját odaadta volna az élményért, de én valahogy inkább csak vállat vontam. Aztán rövid szünet, majd jött a...

A show, ugyebár.

RAMMS+EIN!

Némely falcsákányozás és szétheggesztés után befutottak Tillék (az említett úriember persze világító torokkal, naná), kezdtek a Rammlieddel. Na, a közönség kb. az első percben átment brutálba, úgyhogy a következő számokat - B*******!, Waidmanns Heil, Keine Lust, Weisses Fleisch, Feuer Frei - küzdőtartásban töltöttem. Muszáj volt ugyanis bevédenem a tüdőmet és a bordáimat, levegőm már amúgy sem volt. Elég durva volt, mintha viharos tengerben úsznék, de persze ettől még tudtam figyelni a zenére és a színpadra, csak nem haltam meg. :) A B*******! egész jól szólt, pedig azt annyira nem is szeretem. A Waidmanns Heilt üvölteni viszont igen jó - Die Kreatur muss STERBEN!, ugye - nem hiába a kedvencem az albumról. A Feuer Frei alatt, meg egyébként is, ment a pirotechnika ezerrel, a lángnyelvek és petárdák ugye nem újdonság Rammsteinék felé.

Aztán volt Wiener Blut, számomra az egyik legellentmondásosabb szám (hogy lehet valami ennyire jó, ha egyszer arról szól, amiről? A gonosz udvari bolondok, ahogy az Exit találóan írta, megint belenyúltak, nem véletlen, hogy ez a második számú kedvenc), erre leereszkedett a plafonról egy csomó játékbaba - már az elején kiszúrtuk, olyan tipikus volt ide, de ettől még működött. Lézershow-val és petárdával pláne. És üvölteni, hogy DUNKELHEEEEIIT!

Utána adjunk-az-unpluggednak jelleggel Frühling in Paris, a sok technika helyett most egy darab villanykörtével. A harmadik számú kedvenc, imádom :) Elszállós, és jó. Külön pozitív volt, hogy itt már nem nagyon akarta a közönség többi része leverni a vesémet, így nekem se kellett bevetni tovább a brutálkarkötőt és a bakancsot. Sajnos a könyököm végig dolgozott, mögém került ugyanis valami levakarhatatlan gyépés kullancs, aki ugyan szerintem nem látott tőlem, elég bokazokni volt ugyanis, de úgy gondolta kárpótolni magát, hogy a derekam fogdosta. Valószínűleg így születnek a titkos kung-fu stílusok, én például egyszerre vagy harminc módját találtam a hátulról érkező támadások lepattintásának.

Az Ich tu dir weh alatt is jött a piró rendesen, természetesen Flake-et bántották megint, ez ugyebár alap. :) Ezúttal a kivitelezést úgy kellett elképzelni, hogy Till elvonszolta Flake-et egy kádig, beletuszkolta "jóvanakkóottrohaggyáel" jelleggel, majd kezében egy bádogkannával felemelkedett egy emelvényen, és jó 5 méter magasból nyakon öntötte az inkrimináltat egy adag parázzsal, aki amott alant fel is robbant kissé, elég látványos volt.

Ezek után Flake kimászott, az eddigi bőrcuccot felcserélte valami glam-öltönyre, ami elég öööööö érdekes volt, de most kiengedem a fangirlt, és közlöm, hogy nem érdekel, egy szemeteszsákot is húzhatott volna, mert ő viselte. :D

Ellenben a címadó szám kimaradt (wtf?! gondolta Stirlitz), volt viszont helyette Du reichts so gut. Ennek pedig örvendeztem vala. Szintúgy a Benzinnek, ahol az eddigi pirotechnika is felül lett múlva (igazából elgondolkodtam, hogy tudnának-e még meglepőbb helyekre lángszórókat telepíteni. Tudtak, de erről később). Egymással szemben térdelve gitározás, míg bekerül a színpadra egy benzinkút... lol :) Mellesleg, valahol itt újra elkezdődött a közönség tevőleges megőrülése (itt is megjegyezném, hogy itt minden relatív, a közönség, mikor épp nem volt megőrülve, akkor is tombolt és üvöltött, csak egy árnyalattal kevésbé volt életveszélyes). Links 2 3 4 ütött, persze, ahogy a Du Hast is - ezek a klasszikusok nem tudnak elkopni, hálistennek.

Következett a - botrányos klippel híressé váló, hogy az epiteton ornans-t ki ne hagyjam az eposzból - Pussy. Teljesen nedvesek lettünk. Mielőtt azonban bárki valami személyesebb 18-karikás élményt vélne felfedezni kijelentésem mögött, nos, valójában a soros effekt a következő volt: Till szépen felkászálódott egy jó méteres műbrére, melyből jókora adag - amúgy igen sajátos szagú - hab spriccelt a közönségre. Hát, mit mondjak, bőrig áztunk. Ezek után még egy jó adag papírfecni is hullott, szó szerint csőstül kaptuk az áldást, nekem meg eszembe jutott erről a szurokba majd tollba történő megforgatás. Hát e. Én mondjuk marhára röhögtem. :D

Sonne - és konkrétan napfényre hajazó reflektorok. Na, még ez volt egy exsztázis. Mondom én, a klasszikusok... :D

Aztán volt még Haifisch. Mondjuk én ezt annyira nem szeretem, de jó volt ez is - aztán egy ponton Flake beleült egy jókora fekete gumicsónakba, és elúszott - a közönség tengerén. (Emlékeztek még a fentebbi hasonlatomra? Na ugye.) Egyszóval, körbe lett adogatva. Sajnos közelebb furakodni esélytelen volt, arra nem fordult, amerre én voltam (bár talán jobb is, Minc meg én biztos berántjuk, ha erre jön :D :crazyfangirl: ), úgyhogy ennek is csak a látványa maradt.

A végére kaptunk még Ich willt és Engelt - mintha már emlegettem volna a klasszikusokat, ugye? :) Ez utóbbinál Till jókora fémszárnyakkal állt ki énekelni, melynek végein - surpise-surprise - lángszórókból jött az áldás.

Ugye, minden lényegtelent leírtam? :) Élménynek persze, hogy intenzívebb volt, de írásban mostanság ennyi telik tőlem. Ez van.

(Most vissza is bújok az eufóriámba, és megnézek még néhány videót, mostanra felkerültek egész jók is. Hahhh.)

Nem tudok nevet adni ennek a dolognak. Ez csak egy érzés, hogy ez egy másik nyelv, egy másik világ, de nem tudom megmondani, miben. Talán éppen ettől az, vagy maga a másság ezt jelenti.

De most a saját nyelvem sem érthetőbb. Alapkérdések vannak, amire nem tudom, mit felelnék, ha kérdeznének.

Sok bosszantó helyzetbe kerülök mostanság. De van nagyon sok tiszta pillanat. Egy érintés. Egy pillantás. Egy mosoly. Néhány szó. Egy történet. És ha nem értem, akkor is jó, mert valahogy tisztaság van magában a szándékban, ami által ezt kapom.

A maga módján legalábbis.

 

 

Nézzétek, pitypang, és milyen szép.

Hírek röviden.

Holdviolát hallgatok, mert igen jó.

Megvan az evésre szánt pénz személyes negatív rekordja is: ma mindössze 20 forintból ebédeltem. Túl tudnám szárnyalni, lett volna csak Tesco a közelben.

Ma a Ferenciek terén háromtagú népzenekar játszott az aluljáróban, kalotaszegi legényest, meg minden jóságot. Amúgy is mosolyogtam volna tőle, de a legviccesebb a szembe jövő, ősz szakállú bácsi volt, aktatáskával, szövetkabátban, aki tánclépésben közlekedett el mellettük. :)

Alkottam egy szobrászt Mage-hez, aki mellékesen Euthanathos. Bizarr lesz. Egyébként, ha már szerepjáték: ez a Firenze-óra, amire járok, annyira tetszik, és úgy mozgatja a fantáziámat, hogy tervbe vettem egy Ars Magica kampány lemesélését ott. Mediciek, meg minden. Most mondjuk éppenséggel nem a több játék az, amire időm van, de mondjuk, tavasz-nyár környékén? Valaki?

Tegnap meg jártam a Küldetés helyszínén. Hát, a fene gondolná, hogy bármely megmérettetésnél jobban megijeszt jelenleg egy csapat kiskölyök. Nagyon rég nem beszéltem már ezt a nyelvet, kíváncsi vagyok, menni fog-e vajon, vagy én leszek a maradandó lelki károsodás, amiről majd beszélhetnek később a pszichológusuknak.

És csak nem bántam meg, hogy nem jelentkeztem tavaszi talira. Így szabad a szombat estém. :)

A kreatív írá kurzus egyre jobb. Dícsérik, amiket eddig alkottam, lehet, felrakom majd őket ide is. Kell az a női expresszivitás... :D

Csapongok, mi? :) Hát, tavasz van, csak ne lenne ilyen alfélfagyasztó ordenáré hideg. A farkasok kettétörnek a kanyarban.