Árnyak Könyve Vol. 2.

Ha most azt mondom, hogy a poszttraumás stressznek sok köze van ahhoz, hogy megszerettem ezt a könyvet, akkor nagyon furcsán fogtok nézni, így hát nem ezzel kezdem.

De akkor mivel? Eredetileg elkezdtem értekezni egyet az ifjúsági regényhez való viszonyomról, de leállítottam magam, mert az azért nagyon messzire vezetne.

Akkor kezdjük máshonnan. Eredetileg csak volt egy unalmas, szombat délelőtti ügyelet, utolsó munkanapjaim egyikén, és bucira untam a fejem. Szétnéztem hát scribden, hátha találok valami limonádét, ami addig is leköt. Tárgyalt könyvünkről azt véltem, hogy valami tininyál lesz, de hát én a Tvájlájton is jól szórakoztam. (Az elsőn. A második kötet tömör szenveding, nem hozta meg a kedvem a többi részhez.)

Nos, tévedtem. Ami messze nem jelenti azt, hogy a könyv tökéletes, viszont a várakozásaimon felül beszippantott.

Gondolom, a történet alapjaiba már mindenki belefutott valamilyen formában, tekintve, hogy most jött ki a film is, a csapból is ez folyik. Azért update azoknak, akik egy kő alatt laktak eddig: Adva van Észak-Amerika, némi barátságtalan világégések után, egy jelenleg Panem néven futó államalakulat képében. A szerkezete: a Kapitólium, mint főváros (elnyomók), és az azt kiszolgáló-nyersanyagtermelő-bányász tizenkét körzet (éhezők). Laza 74 évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak, amit persze a Kapitólium annak rendje és módja szerint levert, és az akkor még létező 13. körzetet is a földdel tette egyenlővé. Azóta a Kapitólium megpróbálja megelőzni, hogy a körzeteknek ötleteik támadjanak, ezért kisorsolnak minden körzetből egy fiút és egy lányt 12 és 18 éves között, akik életre-halálra küzdenek egy minden igényt kielégítő arénában, ahol csak egy maradhat. A küzdelmet, és persze a versenyzők elő- és utóéletét élő egyenesben sugározza a tévé, lényegében egy jókora reality, és mint ilyen, a szórakozás fő forrása. A történet pedig onnantól indul, hogy főszereplőnk, Katniss kishúgát kisorsolják, ő pedig önként jelentkezik a helyére, hogy megvédje ezáltal a biztos haláltól.

Ismerős valakinek? Hát igen, nehéz nem észrevenni bizonyos párhuzamokat a kb. 10 évvel előbb megjelent Battle Royale-lal.
Az alaphelyzet, amibe a gyerekek kerülnek, tényleg hasonló, ám akad jó néhány különbség is. A BR érzésem szerint jóval kevésbé helyezi előtérbe a disztópikus környezetet, inkább a jellemekre koncentrál. Ami miatt azt a könyvet szerettem, azok a karakterek, és az ő érzelmeik voltak. Abszolút megragadható volt a 15 éves kölykök gondolkodása. Azt a történetet szimplán az is elvitte volna a vállán, hogy hogyan reagálják le a helyzetet a szereplők – a terminátor-szuperkatonára vett Kirijama, vagy Kavada hackerkedős-rendszerlebontós cselekedetei nem voltak éppen könyvidegenek, de ha Takami marad a „hétköznapibb” elemeknél, akkor is megfogott volna.

Természetesen a kamaszos érzelmek és jellemek az Éhezőkben is fontos szerephez jutnak – hiszen egy kamasz szemével látjuk a történéseket, aki sok mindenben elég felnőtt, ugyani el kell tartania egy családot, ami elég komoly hatással van a gondolkodásmódra, viszont az érzelmeit tekintve éretlen és nagyon gyerek, mint a kamaszok általában. Azonban itt Collins talán jobban törekedett arra, hogy az őt körülvevő világot, annak rendszerét megmutassa. (Ez egyébként érdekes, hiszen a BR többszereplős, külső nézőpontú írás, míg az Éhezők végig Katniss E/1-ben elmesélt története. Logikusabb volna, hogy ez utóbbi koncentráljon inkább a belső folyamatokra.) Persze nem egy 1984, ahogy a BR sem volt egy második Legyek Ura, de azt gondolom, hogy a szórakoztató irodalomtól nem kell okvetlenül elvárni, hogy megváltsa a világot.

Nos, itt érkeztünk el ahhoz a részhez, ami a könyv legnagyobb hibáit és legnagyobb erősségeit hordozza magában. Az rögtön látszik, hogy a szerző amerikai, sosem élt diktatúrában, maximum olvasott róla, és sohasem éhezett. Nem, ez nem a szokásos káeurópai sirám akar lenni, hogy bezzeg mi, hiszen már én sem akkor születtem, mikor ezt a totalitárius dolgot komolyan lehetett venni. De legyünk őszinték, mi, és a kollektív emlékezetünk ennél sokkal durvább dolgokat is láttunk. Jó néhány helyen rajta lehet kapni a szerzőt a hiteltelenségeken – mikor pl. Katniss kihajít egy süteményt a vonatablakon büszkeségből. Kezicsókolom, aki élete eddigi 16 évében éhezett, az semmilyen ehetőt nem hajít csak úgy ki, akkor sem, ha úgy tudja, hogy van még kaja máshol. Vagy a Zug, mint feketepiac – érzésem szerint a durvább helyeken a tiltott árúkkal való kereskedés semmilyen rendszerben nem úgy ment, hogy kipakolták az asztalra, aztán mindenki odajárult venni, csak el volt mondva, hogy ez igazából tilos; még akkor sem, mikor a hatalom aktuális képviselői is vásárlók voltak. (De javítsatok ki, ha tévedek.)

Ugyanakkor nagy erőssége egy másik elem bemutatása: ez pedig a média, a valóságshowk és a szórakoztatóipar világa. Kezdve onnan, ahogy a versenyzőknek taktikázniuk kell a közönség szeretetéért – hiszen az arénában a támogatásuktól és az adományaiktól függhet az életük (sms-szavazás, ismerős valakinek?), odáig, ahogy a tömegtájékoztatás által manipulálják a közvéleményt, és adott esetben, vonják el annak figyelmét egyéb történésekről (például arról az apróságról, hogy egy másik körzet fellázadt). A viadal, hiába elítélendő és barbár, hiába rettegi végig mindenki minden évben a sorsolást, még az éhezőket is a képernyők elé szögezi, és ők ugyanúgy latolgatják az esélyeket, és elemezgetik valaki taktikáját, mint manapság egy fociközvetítés vagy a Való Világ nézői. Kattnisnak is elég határozott képe van arról, milyen taktikákat lehet alkalmazni, vagy hogy befolyásolhatják vajon a Játékmesterek az eseményeket, mégpedig azért, mert ő is erre gúvadt, valahányszor adták.

Egyébként, mennyire irreális ez a világ? Gladiátorviadalok ezer évekkel ezelőtt voltak már, ma ennek enyhébb formája a ketrecharc és a profi boksz, de aránylag magas tétbe mernék fogadni, hogy illegális, ténylegesen életre-halálra menő meccsek sem csak a filmekben vannak. Ami meg a valóságshowkat és a közvetítéseket illeti… még be se kell kapcsolnod a tévét, úgy is értesülsz róla, ki hol kivel mit csinált, mekkorát énekelt, és hogy esett ki. És igen, az embereket mindez érdekli. Panem et circenses. (Nem, az államalakulat neve sem véletlenül Panem… és még csak nem is a rowlingi „beszélő név” módján, a forrást idézik is a 3. kötetben.)

A könyv szereplők tekintetében jobban vizsgázott. Vannak ugyan archetipikus karakterek, de Collins néha egy-egy vonással is élővé, háromdimenzióssá tud változtatni egy szereplőt. Ebben egyértelműen szerepe van annak, hogy nem hibátlan főhősöket kapunk. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, maga Katniss elég mufurc, nem valami kedves, és ugyan gyakorlatias és könnyen feltalálja magát, de érzelmi téren (illetve általában olyan helyzetekben, ahol másokra kellene ráéreznie) néha annyira el van tájolva, hogy legszívesebben nyakon csapnád egy szöges léccel. Hozzáteszem, hogy én személy szerint örülök ennek, utálom ugyanis a Mary Sue-kat, és a Hőslelkű Leányokat, akik mindenkihez kedvesek, és mindig tudják, mit kell mondani. (És persze csodaügyesek és csodaszépek. De ez egy másik poszt lesz, asszem.) Katniss béna, mint egy kamasz – mert kamasz, és nem kis harmincéves, ahogy sok könyv fiatal szereplői járnak.

Az elején a poszttraumás stresszről mondtam valamit. Ami nagyon - de tényleg nagyon - tetszett a könyvben, hogy mindennek megvan a következménye. Nem úgy, mint az átlag fantasyban/krimiben/ponyvában, hogy a főhős ledurrant pár rosszfiút, jobb esetben kicsit nézi a csillagokat, ha először gyilkolt, azt szevasz, jöhet a hepiend, a jópasi, meg a naplemente. Ha embert kell ölnöd, még akkor is, ha az élet védelmében cselekedtél, az nyomot hagy, ugyanúgy az is, ha valaki feláldozza magát érted, vagy egyszerűen csak meghal a szemed láttára. Igenis, az ilyen jellegű traumákat rémálmok követik, kisebb-nagyobb megkattanások, esetleg alkoholizmus. Nem könnyű feldolgozni, talán nem is lehet. Ennek is köszönhető, hogy a történet vége elég messze van a boldogtól. Ha valaki ennyi mindent átél, ott nincs boldogság, maximum túlélés.

A filmhez is volt szerencsém, és az is tetszett. Aránylag könyvhű, de fontosabb, hogy filmként működik. Most így hirtelen nem tudok visszaemlékezni a pár év előtti önmagamra, biztos volt olyan korszakom, amikor azt gondoltam, hogy egy film betűről betűre kövesse az alapjául szolgáló könyvet, már amennyiben van neki olyan, de manapság jobban értékelem, ha akár kurtítanak a film érdekében. Itt eleve muszáj is volt szerkeszteni valamit, hiszen a könyv nagy része ugyebár Kattnis fejében játszódik, rengeteg a flashback és az eszmefuttatás.

(Mondjuk néhány dolgot érdekes, hogy kihagytak, nem tudom, ez mennyire írható az utólagos "innen nézve tényleg fölösleges, és a könyvből is kihagyhattam volna, na de majd most" jelenségnek. Például: Peeta az első könyv végén elveszti a fél lábát. Ez pont a könyvben is egy olyan dolog volt, amiről szerintem Collins is elfeledkezett időnként, ugyanis az esetek többségében Peeta fut-szalad ide-oda, a műláb, csak akkor kerül elő, ha mondjuk csendben kéne lopakodni az erdőben, vagy a dramaturgia úgy hozza, hogy el kell esnie - mindezeket enélkül is lehetett volna produkálni, már csak azért is, mert Peeta híresen béna, ha az erdőben történő közlekedésről van szó. Ezért lehet, hogy a filmben semmi utalás nincs erre - sőt, ahhoz képest, hogy a könyvben a srác kb. az elvérzés szélén van, itt alig pár karmolást szerez.)

Nagyon jó volt annak a pár jelenetnek a betétele a Játékmesterek termében, vagy Seneca Crane és Snow elnök között - így áthidalták azt a könyvbeli hibát is, amit páraktól hallottam a könyvre vonatkozólag - nevezetesen, hogy Katnissnak túl sok olyan megállapítása van az őt körülvevő világról, amit nem tudhat, csak akkor, ha mindenttudó elbeszélő. Így az ilyesmit nem kell rajta keresztül bemutatni. (Bár megjegyzem, én ezt a vonalat a könyvben sem éreztem túl hangsúlyosnak, mármint, hogy Kattnis ennyi ilyen megállapítást tenne, de azért van ebben a kritikában is némi igazság.)

A színészválasztás is tetszett. Igaz, a készítők amerikaisága itt is előjött, nevezetesen az "éhező" főszereplőkön a legkevésbé se látszik, hogy éheznének, de ez legyen a legnagyobb baj, ha jól játszanak. A mellékszereplőknek is pirospont... eredetileg fel akartam sorolni, de aztán rájöttem, hogy szinte mindenkit ideírtam, annak meg nincs értelme. Ki talán a Rue-t játszó Amandla Stenberget emelném - elég ritkán látok ugyanis olyan gyerekszínészt, akinek nem csak, hogy nem édelgős szerepet írnak, de el is tudja azt játszani, tök jó volt. A film zenéje is egyértelműen musthave, vannak ott kimondottan jól sikerült darabok.

Hiba viszont, hogy eléggé elsiették a végét - ha már úgyis két és fél óra, néhány dolgora megérte volna néhány perccel többet áldozni. Meg egyébként én személy szerint szívesen megnéznék majd egy 30 perccel hosszabb rendezői változatot néhány kimaradt jelenettel, és több látványelemmel. Vagy nemtom, én a jelmeztervező és a grafikusok helyében sírnék a végeredményen, mennyit szívott pl. előbbi a versenyzők bevonulógönceivel, meg utóbbi a Kapitólium látványával, és alig látszik belőle valami.

Na, ennyit tudnék objektíven mondani. A szubjektív véleményem meg az, hogy hiába próbálok okosat mondani arról, hogy mért tetszett, mert az az igazság, hogy nem tudom. Oké, minden kritikámat így fejezem be, de végső soron a tetszés sosem egy meghatározható ok függvénye. Ezért csak annyit mondok, hogy aki úgy érzi, hogy hasonló dolgok szoktak neki tetszeni, mint nekem, az olvassa el, és nézze meg. Nálam bekerült azon művek körébe, melyek nem tökéletesek, néhány hiba még engem is szembever, de ettől függetlenül bármikor újraolvasom és újranézem a kedvenc jeleneteimet.

Na jó, még egy lamentálás azért, befejezésképp, mégpedig a fordításon. Ugyebár elég nagy szerephez jut egy bizonyos madár, eredetileg mockingjay. Na, ezt sikerült magyarban fecsegőposzátának fordítani - ami egészen addig nem zavaró, amíg csak Katniss kabalaállata, de a harmadik kötettől, ahonnan egészen fontos jelképpé, és névvé válik, kezd cikinek hatni (nyilván ezért is változtatták az erdeti Mockingjay címet Kiválasztottá - ami semmit mondó, de valóban, te megvennél egy Fecsegőposzáta című könyvet? Vagy követnél valakit, akit így hívnak? Na ugye). Annyit mondok, a haramdik film szinkronjára még kevésbé leszek kíváncsi, mint bármire valaha...

Komolyan mondom, ebben az új Megasztár szériában attól fogok megőrülni, hogy mindenki mutogat, mert az a póz. Jobban zavar, mint a hamis hangok, de tényleg.

Update:

A családi tragédiák és betegségek a másik. Kezicsókolom, a haláleseteket az önkorminál kellene bejelenteni, ugyanott szociális segély igényelhető. Itt meg énekeljenek inkább. (Tudom, hogy vele jár.)

Update 2:

Vazzeg, inkább hogyvoltot kéne belőle írnom, de ahhoz újra kéne pörgetnem az eddigieket, ahhoz meg egyszerűen nincs fülem. Én nem hiszem el, hogy ezeknek akár a Falusi Mariann, akár valaki más mondott életükben valami hasznosat, ha egyszer ki tudják énekelni azokat a hangokat, amiket, akkor mitől olyan szarok egyébként? Sokszor csak gondolkodni kéne, tükörbe nézni, visszahallgatni magukat, meg ilyesmi. A hibák legtöbbje rossz választásból fakad - rossz dal, vagy rossz stílus, vagy rossz módszer, vagy rossz cipő. Nyehh.

Update 3:

Baszki, a TV2 a másik legnagyobb itthoni kereskedelmi tévé. Hogy engedheti meg, hogy ilyen fosul összeszerkesztve, ugrálva, összecsúszva, hanghibásan kerüljenek fel a műsorok utólag a netre? Nincs ezekben szakmai önérzet, vagy mi? Az élő persze más, de ez a felvétel arról.

Update 4:

Hagyjuk már a sztereotípiákat, vagy ha már mindenáron használni akarjuk őket, akkor ésszel. Attól, hogy valakin vagy két tetkó, még nem néz ki nagyon keményen, attól, hogy valaki magassarkút húz, még nem díva, attól, hogy valaki 18 körül van, még nem cuki.

Update 5:

A "szegény nagyon beteg, fáj a torka" már az első ilyen szériában is nagyon ciki kifogásnak számított. Ennyi embernek ennyiszer nem lehet rossz a torka, ha meg ennyi próbától és terheléstől begyullad, akkor nem kell énekesnek menni.

Update 6:

Itt is van Táblagép! :D

Update 7:

A szívét markolászó gyerek ó, hogy oda ne biciklizzek, meg vissza. Na, az GÁZ. Ha van színpadias műcsávó idén, akkor ez a nyikhaj az.

Update 8:

Pu-leeease, bőgő női zsűritag már volt az X-faktorban, ezt pont nem kéne átvenni. (Pláne egy ilyen fahangú csaj miatt.)

Update 9:

A búcsúdal intézménye viszont az eddigi összes Megasztár legkigyomlálnivalóbb része lehetne, és nem, nem bírnak róla lemondani. Most tényleg, ennek a gárdának a háromnegyede kieshetne úgy, hogy cseppet sem sajnálnám, de attól még nem változik az, hogy aki épp kiesik, az legszívesebben elvonulna bőgni, és még csak kihajtják a színpadra produkálni. A világon semmi értelme. Egyébként én is azon a véleményen vagyok, hogy sírni csak a győztesnek szabad, de ezt a legtöbb úgynevezett énekes egyszerűen képtelen kivitelezni, ebbe bele kell nyugodni, úgy látszik.

Hát, ennyi fér bele a mai kváziközvetítésbe, én meg megyek, és meghallgatom mégegyszer a Radics Gigi féle Bleeding Love-ot, mert ebben az adásban ez volt az egyetlen olyan produkció, ami tényleg király volt kívül-belül.

Húbazzeg.

Marha régen láttam már ennyire jó filmet.

Tökéletes.

Most ne várjatok bővebb kritikát, azt olyanról lehet, amin van mit kifogásolni.

(Biztos ezen is lenne, ha nagyon keresném, de egyelőre olyan hatással van, hogy mindenről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni.)

Egy vallomással tartozom. Nem olvastam sok Sherlock-könyvet. Egyet igen, a Sátán kutyáját, azt is kb. 15 éve. Egészen a legutóbbi időkig nem is nagyon hozott lázba a dolog, valamennyire ismertem a sorozatot (a Brett-félét), belenéztem pár feldolgozásba, megvoltak a Sherlockhoz kapcsolódó sztereotípiák, de ennyi.

Aztán jött az első Sherlock-múvi, steampunk-jelleggel, kúlsággal, és tetszett. Megnéztem aztán a BBC-sorozatot is, és az is bejött. És most jött az Árnyjáték, és asszem, be kéne végre pótolnom az irodalmi hiányosságot.

Pedig ugye pont azokat a verziókat láttam, illetve azok tetszenek, amik a leginkább eltérnek az eredetitől. De akkor is meghozta a kedvemet. Kíváncsi vagyok, hogy pontosan miből dolgoztak - eddigi tapasztalataim szerint pl. Watsont divat volt egy pipogya szancsópanzának beállítani, de ugye, a mostani tendencia szerint azért megteszi ő is a magáét. Most érdekel, hogy eredetiben milyen is ő. És ilyenek.

Egyébként szeretek itt lakni, ahol most. Mert ha például este kitalálom, hogy nincs semmi dolgom, ezért mért ne menjek moziba, és látom, hogy a Sugárban negyedóra múlva kezdődik a film, akkor még úgy is pont odaérek kezdésre, hogy popcornt is jut időm venni.

Hogy a filmről is ejtsek szót, nagyon szórakoztató, ha tetszett az első, ez is fog. Tudtam rajta nevetni, el tudtak sodorni az események, és iszonyúan tetszett a stílusa. A steampunk menthetetlenül beszippant.

Ha már steampunk, ma voltunk fotózni többen, lett végre rendes CV-képem, valamint asszem, összehoztam a farsangi ruhámat, le is lett fotózva. Kíváncsi leszek a végeredményre :)

Bocs mindenkitől, ez ilyen szétesett bejegyzés lett, mindjárt megyek is aludni. Előtte még lehet, hogy lektorálom az öcsém angol bemutatkozó levelét. Amúgy roppant bosszantó, ilyenkor bezzeg tök jól megy, és úgy lököm az alternatívákat, és simán úgy írok, hogy nem gondolkozom rajta sokat, nincs baj amúgy a beszéddel sem. De bezzeg interjú alatt filmszakadás, földindulás, és az ajtón kilépve jutnak csak el az agyamig hótt egyszerű alapszavak. Elég gáz már csak azért is, mert voltam  már nem egy interjún, én magam is interjúztattam már, nem kéne, hogy új legyen a helyzet. Valszeg az tett rosszat, hogy az interjúztató ismerős-valakije. Vagy nemtom, péntek 13 volt. Azért nyehh. Nagy-nagy nyehh. Mert ha tényleg csak interjúnál jön elő, akkor nem tudok rá tréningezni nagyon. Az egy olyanfajta stressz, amit nem sűrűn van alkalmam tapasztalni, ezért új és ijesztő.

Mondom én: nyehh. Alszom.

Na, legyen már meg a filmes poszt, hetek óta írom, ne mert annyira sok vagy bonyolult, de ha időm volt, nem volt hangulatom, és fordítva. Jöjjön akkor pár film, amit nem olyan rég láttam, és véleményem van. A lassú készülési metódus miatt előfordulhatnak stílusbeli következetlenségek, bocsi érte.

I need a hero...

Mint az köztudott, szeretem a látványos B-filmeket, a képregényfilmeket főleg. Nem mindegyiket, például Supermannel utoljára a Lois és Clarkot láttam, ami meg a Pókember-filmeket illeti például, abból nekem kösz, elég volt egy fél óra. De azért sokat.
Az Ironmant aránylag későn láttam, pedig mekkora jó már. Amikor meg hallottam, hogy lesz Avengers is, gondoltam, itt az ideje pótolni az e téren tátongó ismereti lyukakat.

Thor

A legfontosabb szabály ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy teljesen el kell vonatkoztatni mindattól, amit esetleg sejtesz a derék skandinávok mitológiájáról. De tényleg, kapcsold ki, még csak szórakozás szinten se hasonlítgass, hogy mi mindent vettek át, vagy változtattak meg. Ha nem így teszel, nagyon fájni fog a film, viszont ha egyszerűen fantasynak nézed, ahol történetesen véletlenül Thor, Loki és Odin névre hallgatnak a szereplők, akkor egészen aranyos és szórakoztató.
A másik szabály, hogy ez nem a Batman. Mármint, nem dark, nem nagyon kemény (semennyire sem az), és nem jellemboncolgató. Ez egy kellemes kikapcsolódás szombat estére, popcornnal. Kenneth Branagh-rendezés ide, Sir Hopkins amoda, meg akárhányszor emlegetik a párhuzamokat a shakespeare-i királydrámákkal, ez azért messze nem olyan komoly. 
Eleve, alig folyik benne egy csepp vér. Például a végén Thor ugye elméletileg fasírttá pofoztatik a Pusztító által, gyakorlatilag szerez három szolid karcolást, aztán beájul. Egyébként érthető, muszáj volt figyelni a korhatárra, elvégre a filmesek is profitból élnek, de ez azért elég Disney.
Ezzel együtt nekem tetszett, bár ez kevésbé írható az egyébként meglévő szórakoztató-faktor számlájára... Tom Hiddlestonnak (Loki) már sokkal több köze volna hozzá. Na jó, legyek őszinte: ha a fickó fél óráig mást se tenne, csak felolvasná a telefonkönyvet, én azt is megnézném. (Legyen elég ennyi, a rajongólányos ömlengéseket talán majd egy másik posztban... ach. <3) Thor földi csetlés-botlásai is aranyosak, de ha már föld, nekem a kedvencem az, amikor a népek megtalálják a Mjölnirt, és azonnal egy ökörsütős-grillezős-kiafaszagyerek-aki-kihúzza jellegű jószomszédi dzsemborit telepítenek köré. Ez Amerika, de tényleg.
Szóval, nekem a light-sága ellenére bejött, könnyed kikapcsolódásnak ideális, ha nem vágysz sok agymunkára.

Captain America

Kövezzetek meg, nekem ez is tetszett, pedig az elején ettől fáztam a legjobban, és csak azért néztem volna meg, hogy teljes legyen a kép Bosszúállókból. 
Mert ugyebár, Amerika kapitány egy olyan kor teremtménye, ahol a felfokozott háborús hangulatban, propaganda jelleggel, teljesen kúlnak tűnt egy talpig amerikai zászlóba öltözött manust rajzolni, aki bemos egyet Hitlernek, és akinek példája nyomán a kiskölykök kukatetőt pajzsnak használva játszhatnak - és persze álmodozhatnak arról, hogy majd egyszer ők lesznek az ország hős katonái. Azért lássuk be, az amerikai patriotizmus, bár most sem kell érte a szomszédba menniük, már néha kezd nekik is kínos lenni, muszáj volt tehát kitalálniuk valamit.
Ami mindenképp tetszik, hogy ezeket az alapokat, hogy a Kapitány az Igazság Nevében Bepancsol, simán ki merték röhögni. Tudniillik, ez is pont annyira lett komolyra véve, mint a Thor, nem akar sokkal többet a szórakoztatásnál, így bennem nem maradt hiányérzet itt sem a mély, aprólékosan ábrázolt jellemek iránt.
Apropó, ábrázolás, aki talán a legjobb volt, az persze Hugo Weaving, úgy látszik, neki már az arctalan szerepek lesznek a specialitásai :)
Ellenben a vége elég viccesre sikeredett, sajnos ugyanis tényleg kissé logikát nélkülöző dolog az a landolás - beszéljen helyettem ez :)

The Incredible Hulk

Ez a későbbi Hulk film, de ezt láttam előbb.
Az eleve tetszett, hogy nem szaroztak az elejével. Nem kellett végigszenvedni azt, amit mindenki amúgy is tud, hogy miként lett szerencsétlen nyuszi Bruce Bannerből nagy zöld állat. Az egészet lezavarják a főcímzene alatt, így a film alatt a valóban érdekes dolgokra koncentrálhatunk - hogy mi van ezután. 
Bár ez a film már bevallottan az Avengers előzményfilmjének készült, mégis sokkal kevésbé volt élvezetes, mint a fenti kettő, bár egyszer végső soron nem volt rossz. Valószínűleg pont az hiányzott, hogy merje egy kicsit komolytalanabbul venni magát. Viszont annyira meg nem belemenős, mint mondjuk a Dark Knight, szóval kicsit semmilyen. Bár Edward Norton jó benne, jobbat tett volna egy jobb forgatókönyv.
Ja, és ha Liv Tylert kihagyják, mert az a lófejű csaj, hát az hihetetlen irritáló. (Lehet amúgy, hogy karakterszínészként nem zavarna, de amikor mindig ilyen szekszicsaj-szerepeket kap... hát akkora trampli, mint egy barnamedve, vizenyősek a szemei, és egyáltalán, tésztaképe van. Ezért is jöhetnek a kövek, de azért ismerjétek el, hogy azért vannak nála jobb nők Hollywoodban, akik értenek ugyanennyire a színészethez.)

X-Men: First class

Hogy ne csak Avengers legyen itt. 
Szóval, talán az eddigi legjobb X-men film. Jó a történet, jók a karakterek, jók a színészek, és látványos, vagyis minden megvan benne, amitől abszolút élvezhető egy szuper-múvi. Megvan benne az a nem túl tolakodó, ámde hangsúlyos önreflexió, ami által simán kiröhögik néha magukat és a képregényes eredetüket és szuperhősös toposzaikat is - ilyen volt a legelső filmben az a Küklopsz-Wolverine párbeszéd, hogy "Ez az egyenruha?" "Mért, jobb lenne egy sárga sztreccshacuka?" - és amúgy üdvözlöm ezt a tendenciát az azóta megjelenő képregényfilmekben is.
Engem két dolog zavart csak. Az egyik olyan, ami már a képregényekben is: nevezetesen a mutánsképességek következetlensége. Még mindig nem vagyok biológus, nem igazán konyítok a témához, de néhány mutáció természete valahogy olyan nem logikus nekem. Úgy értem, egy átlagon felüli hallás, az emberfeletti erő, vagy a szárnyak megléte, azokat értem. De amikor bejön pl. Emma Frost, aki egyszerre kristályos is tud lenni, meg telepata is, vagy a csaj a szitakötőszárnyakkal - amik nem csak úgy vannak, hanem tetoválássá képesek alakulni a hátán - hát, szóval az nekem picit gezemice. Igen, tudom, ez egy mese, de az meg akkor igazán élvezetes, ha van neki belső logikája is. A másik: Beast kinézete. Ez a látvány elment volna 2000 körül, de ma már, egy Gollam, egy Avatar, és számtalan kisebb-nagyobb CGI-csoda után picit kevésbé béna alakot vártam volna.
Mindazonáltal ezek messze nem teszik rosszá, vagy akár középszerűvé a filmet, mindenkinek ajánlom.

Hulk

Az első, az Ang Lee-féle.
Hát mit mondjak, fél óráig se bírtam. Vontatott, lassú, iskolás, csúnyán fényképezett, blőd. Olyan dramaturgiája van, mint egy két nap alatt összegányolt MTT-s csapatdarabnak, bár abból a műfajból láttam már jobbat. Ha valaki látta, és tetszett, akkor győzzön meg, vagy mesélje el a végét. (not) Eric Banával eddig úgy nem voltam sehogy, de ezzel a filmmel nem különösebben lopta be magát a szívembe - meg nagyjából sehova máshová sem.

Az utolsó tangó Párizsval...

...lenne a címe ennek az alfejezetnek, ha egynél több filmet tartalmazna. Meg akartam nézni ugyanis az Amelie-t is végre, de konstatálnom kellett, hogy már letöröltem, és lusta voltam most levadászni. Van viszont, amiről mindenképp mesélnék, ez pedig a

Midnight in Paris

Persze ezt is Tom miatt találtam meg. Várakozásom fokozódott, mikor megtudtam, hogy van benne Adrien Brody is. (A két kedvenc pasim egy filmben? Simán :D Mondjuk jó, szerepelnek benne fejenként vagy 5 percet, de a film van annyira jó, hogy simán elfelejtettem, hogy eredetileg miattuk mentem el rá :)) Úgyhogy, bár nemigen nézek romantikus filmeket, Woody Allent még kevésbé, erre beültem.
Na most, néhány kritika lehúzza a filmet, hogy W. A. csinált jobbat, meg hogy az alapszitu erőltetett (mi tart együtt egyáltalán két ilyen embert). Nos, lehet hogy azért, mert kevés ilyen filmet nézek, de engem ezek egyáltalán nem zavartak. Ugyanis a film nagy erőssége a hangulata.
Én eddig nem nagyon voltam oda Párizsért. Voltam is ott egyszer (igaz, voltam vagy 13 éves), annyira nem fogott meg. De itt valahogy mégis vonzó, el is határoztam, hogy vetek rá majd egyszer még egynéhány pillantást.
Meg hát huszas évek... istenem. Én nem vagyok akkora fan, mint a filmbeli Gil, és az akkori párizsi művészvilágnak is inkább a képzőművészeiről tudok valamit, de magával ragadó az egész - és ha véletlenül van is valami ismereted a felvonultatott figurákról, úgy külön vicces. Hemingway és Dalí külön zseniálisak.
Szóval, hangulat. Ez az a film amúgy, ami nem úgy vicces, mint mondjuk az Ace Ventura, hogy visítva röhögsz, hanem csak úgy, hogy végigmosolygod, mert valami mindig van, amin lehet. Jó a zenéje, hihetetlen jók a karakterek, én nagyon élveztem, mindenkinek ajánlom.

Futottak még

Vannak olyan filmek, amiket láttam ugyan, csak minek. Amik nem tesznek különösebb hatást. Most ebből is csak egyet kaptok, mintha lenne több is, de azok meg, gondolom, ennyire sem voltak emlékezetesek.

Hanna

Na, ez a film lehetett volna igazi csalódás is, de még az sem lett, valahogy olyan izé volt az egész. Érdektelen.
Ugyebár az alapsztori: fater elvonul a jégmezőre a kiskorú lányával, és kiképzi gyilkosnak, hogy az megölje az anyja gyilkosát. Ebből lehetne élvezhető Zs, vagy akár B is, sok akcióval. Vagy lehetne Nell, a remetelány-szerű dráma is. Esetleg a kettő keveréke. De egyik sem lesz, csak egy gigantikus hosszúságú Chemical Brothers-klip. Ez köszönhető a jellegtelen színészi játéknak - Cate Blanchett talán sose volt még ilyen szürke, a kiscsaj pont olyan fakó, mint a kinézete, Eric Banáról meg asszem, végleg lemondhatunk. Annyira _lényegtelen_ az egész film, se a családot vallató bérnácikon, se a génmanipulatív gonosz szervezeten, se az öregasszonyokat kinyíró csúnyanénin nem tudunk fennakadni. Egyébként a film szereplői sem tesznek soha ilyesmit, nekem a vége asszem, az a jelenet volt, amikor a kempingező családhoz csapódó Hanna egy reggel két megnyúzott nyuszival jelenik meg, és lecsapja a kecskelábú asztalra, sugárzó arccal, hogy "én fogtam", és a család egy kezdeti sikkantáson kívül _nem_reagál_semmit_, nem hívnak gyámügyet, nem hagyják ott a csajt rohamtempóban a puszta közepén, hanem simán hagyják, hogy velük utazzon tovább, az egészet elintézik annyival, hogy "ja, néhány szülő szereti,ha önálló a gyereke", és nem tűnik fel nekik semmi. Wtf? Vagy akár az a tény, hogy fater megtanítja a lányt túlélni mindenhol, 60 nyelven beszélni (de tényleg), minden ország gazdasági adataira, de nem magyaráz el neki olyan elemi dolgokat, mint a neonfény, vagy a tévé. Meg totál következetlenül ugrálunk a helyek között, kiscsajt elfogják Alaszkában, aztán valahogy átkerül Marokkóba (mért pont oda?), majd némi utazást követően (ami szemmel láthatóan nem tartalmaz repülőt vagy hajót) már Németországban vagyunk... oké, hogy nem térünk ki minden részletre, de azért na már.
Szóval, eléggé vacak, nem kimondottan ajánlom senkinek.

Naszóval.

Khehömm.

Izé.

Az van, hogy.

Ejnye no, a Tragédia, az majdnem minden formájában rendesen fejbevág... Most hirtelen ötlettől vezérelve beültem az Urániába, és megnéztem, mit alkotott a Jankovics.

Egyébként semmi jót nem vártam. Mindig félek, ha valaki a Tragédiához nyúl. És eddig nem is minden alap nélkül (már amelyekhez eddig szerencsém volt): a régi filmváltozat, Mensáros László ide vagy oda, azért nagyon klasszikus, nagyon egy-az-egyben, nagyon régi, és ugyan nem rossz, de lehetne jobb. Amit a Nemzeti csinált belőle - minden tiszteletem Alföldié, de a hatodik színig bírtam, egy kalap nulla volt, még csak nem is szar, egy lufi, hiszen csak azt akarták vele bizonygatni, milyen sokáig elmehetnek értelmezésben, és főleg techniákban, de "hiányzott az összhangzó értelem".

És most ez. Ám ez jó. Végre jó.

Asszem, a Tragédiának tényleg az animáció kellett, hogy legyen a terepe. Egyszerűen azok a párhuzamok, áthallások, rétegek, szintek, amik a darabban előfordulnak, így tudnak kijönni vizuálisan is. 23 éve készül, de megérte ennyit ülni rajta, minden ízében ott van. Illetve, részleteken lehet, hogy lehetne vitatkozni vele, de az egésznek annyira jó az íve, hogy nem érdemes, ez így jó.

Ha nekem lenne erre tudásom (és 23 évem), alighanem én is így rajzolnám meg. Illetve, máshogy, de az összképet nézve rákérdeznél a végén, hogy "és mi a különbség?".

Nehéz megfogalmazni, hogy mért ennyire jó. Pont azért, mert nagyrészt kép, mármint ezért nehéz beszélni róla. És pont azért jó, mert nem csak kép, ez nem illusztráció, nem egy hagyományos rajzfilm, ahol bejön a szereplő, és elmondja, amit a forgatókönyv neki osztott, ez egy egység, zene, szöveg, és animáció egysége, és jó.

Persze nem úgy jó, ahogy mondjuk egy szuperhősfilm. Ez azért jó, mert fejbevág, nem ereszt, és nagyon elkezded tőle újragondolni a dolgaidat.

Amúgy mosolyogva néztem. Kíváncsivá tudott tenni, pedig magát a könyvet csaknem kívülről tudom - ha nem is, legalábbis a legtöbb mondat helyét ismerem, megvan az összes szcenárió, szerkezet... egyszerűen élveztem, ahogy kibomlik a dolog, sokkal teljesebben, mint bármely valahai előadásban. Volt olyan réteg, amihez valaha régen a szakkörrel elemezgetve jutottunk el, volt olyan, ahol elég közeli módokon köszönt vissza az, ami nekem valaha eszembe jutott, és volt, ahol annyira új jelentéseket tárt fel a film, vagy annyival hangsúlyosabban mutatta be azt, amire én már alig emlékeztem...

Nem ajánlom mindenkinek, ez nehéz anyag, látjátok, hogy egy értelmes sort se tudok összekalapálni róla. De aki hozzám hasonlóan Tragédia-mán, annak kötelező darab. Meg ha kell mostanában valami súlyosabb darab, aminek még a művészethez is köze van.

Megnéztem a Légiót. Egész szórakoztató, ha paródiának nézzük. Komolyan nem értem, Bettany, Quaid, meg ilyenek mért vállalnak ilyen filmeket. Szerintem elvesztettek egy fogadást, vagy épp ellenkezőleg, az a tárgy, hogy kinek lehet olyan filmet mondani, amit _még_ nem utasít vissza.

Tudom, mondtátok előre, de azért azt a fene se gondolta, hogy ha már a sztori egy Zs-kategóriás bányászbéka segge alatt van, akkor még a látványon is ennyit spórolnak. Sehol egy epic fight szárnyas légiók között (vagy legalább egy félmeztelen Paul Bettany sokáig mutatva :P), csak olcsó zombihordák... pfff.

Ellenben a Your Highnessnél még mindig jobb. Azt egyelőre nekem senki nem tudta alulmúlni, pedig nagyon igyekszem megtalálni, ha van olyan :P Elvégre valamivel meg kell indokolnom azt a pár órát az életemből :P

Az utóbbi időben.

Donnie Darko

Avagy, pótoljunk alapfilmeket. Nagyon tetszett, végre egy film, aminek nem tudom már az első 10 percében, mi fog történni. Eszeveszett. Nagyon jó a hangulata, tetszik, hogy van min gondolkozni. A színészi játékról sokat mond, hogy nekem végig nem esett le, hogy a Jake Gyllenhaal játssza a főszerepet - olyan jó volt, hogy el sem gondolkodtam rajta, hol láttam már. Patrick Swayze mint álszent TV-prédikátor priceless. És az a nyúl... way too creepy.

Kinek ajánlom: Mindenkinek. És többször.

You don't mess with the Zohan

Teljesen agyatlan valami. Most használtam fel pillanatnyi hangulatjavítónak, jókat röhögtem. Altáji? Igen. Lökött? Az. Mindennek ellenére, bár fájdalmas olykor (Hezbollah ügyfélszolgálat, bmeg!), szórakoztató.

Kinek ajánlom: Kellően fáradt arcoknak.

Your highness

Hát, hogyismondjam. Fasza. Mármint, ironikusan. És e. Szóval, nem igazán világos, mi a fenét is akartak azzal a készítők. Én fel voltam készülve mindenre, de tény, hogy négy szólamban visítottuk végig az egészet. Ááááá. Az agyam, azt hiszem, a nyakba talizmánként akasztott minotauruszfasznál dobta le az ékszíjat. Nem egyszerűen altáji; egy kicsit arra emlékeztetett, mint mikor az öcsém hormontúltengéses 17 éves haverjaival Magusoztunk - csak azt senki nem vitte filmre. Hálistennek.

Kinek ajánlanám: Senki nem utálok ennyire.

...az csakis a Tony lehet.

:akutironmanfan:

Igazából nem tudom, melyik az ijesztőbb, hogy Sheldon és Raj fel-alá sétálgatnak álmomban, vagy hogy tegnap felfedeztem: bizonyos szögből Leslie Winkle arca egy az egyben olyan, mint az enyém.

Avagy, asszem túladagoltam a Big Bang Theoryt, sajnálj.

Nézegetem ezt a BBC-féle  Merlin sorozatot. Kicsit olyan, mint egy Arthur-mondakörbe oltott Harry Potter. Egyébként ha az ember túlteszi magát azon, hogy egy többé-kevésbé koherens legendáriumot lát szétcincálva, hogy az angol emberek csúfak, és hogy gagyik kicsit az effektek, még szórakoztató is. Ha sima fantasynak nézem.

Heti kritikánkat olvasták.

Ma a hugomék táncelőadását nézve, ahogy a hülyébbnél hülyébb neveket sorolták (komolyan, a Vanessza vagy a Szintia nem is számítanak extrának most már), nagyon eszembe jutott a fenti. Mivel közvetlen a névsor után tánc volt, csöndben kellett lenni, így a feltörő törvénytelen röhögést tüsszentésnek kellett álcáznom, aránylag sikertelenül.

De nem ez volt az egyetlen vicces momentum. A konferansznő elég gyér volt, a kedvenc mondatom tőle, az "egyedüliként versenyben maradt csapat" fogalma. Mint a viccben, ahol a szőke egyedül indul a vetélkedőn, és úgy is második lesz...

Meg amúgy is. Kábé ugyanaz a 10 mozdulat, fantáziátlan koreográfiák, fegyelmezetlen csapat, sokat rontó táncosok, értelmetlen jelmezek - komolyan, az mtt bármely brigádja egy hét alatt jobbat hoz össze, mint itt némelyek fél év alatt.  A Zen Öklét éreztem a gyomromban, vissza kellett fogni a kritikát és a nevetést, mert ki tudja, kinek a szülei ülnek melletted.

Egyébként most az jutott eszembe, mikor a téli kung-fu NB-n a kicsik csapatosan lenyomtak egy kung fu quant. És bár ők se voltak idősebbek ezeknél, mi több, szerintem lényegesen fiatalabbak voltak, nekik ment fegyelmezetten egyszerre és jól a dolog. És hát valahol ez is csak egy koreográfia a maga módján. Igaz, ha tánctanárként shaolin módszereket alkalmaznék, rögtön rámhívnák a Gyermekvédelmet, pedig ugye - hasznos az...

És pont az az idegesítő, hogy azt látom, hogy nem a kölykök hibája. Rengeteg tehetséges, jó mozgású gyereket láttam ma, csak senki nem vette a fáradtságot, hogy ráhúzzon a hátára, hogy kihúzza magát (mint nekünk anno a lapáttenyerű Marci néptáncon), és senki nem magyarázta el nekik, hogy mi is az a ritmus, és hogy kéne azt követni. Öcsémmel majdnem felraktunk egy táblát, hogy: HOL AZ EGY?!

Ez a másik, hogy bár a legtöbben jók is lehetnének (ha nem ez a kutyaütő társaság tanítaná őket táncolni), vannak, akik nem azok. Persze, lehet örömből táncolni. De szerintem elő az adjon, aki való színpadra. Értem én, hogy gőzgép, meg polkorrektség, de na. Akinek nem megy, annak kár erőltetni. És itt csak másodsorban jön az, hogy valaki kövér-e vagy sovány, esetleg milyen magasra emeli a lábát - mert minden a témaválasztáson múlik. De mért táncolnak úgy táncolni állítólag szerető kislányok, mintha kalával állnának a hátuk mögött? A tánc, ha színpadi és kortárs, akkor előadóművészet is, az arcoddal éppúgy játszol, mint a testeddel. És van, akiben nincs érzék az ilyesmihez. De az mért nem olyat csinál, amiben jobb?

Azért persze volt jó is... kb. két szám, a húszból. És azok versenycsapat, nyertes méghozzá. Hát nem mondom, az nem volt rossz, de ha ezzel ma nyerni lehet, én holnap tánciskolát nyitok, és hülyére nyeretem a tanítványaimat.

És azt még nem is ismertettem, milyen a nézőközönség egy ilyen eseményen, mint egy tánciskola bemutatója. Teli van paraszttal, előszöris. Eléd ül, mikor akkora a feje, mint egy hombárnak, integet a gyereknek, nehogy kiláss véletlenül, műsor közben feláll, és járkál (te, aki fotóznál, anyázol), valamint a nyakába ülteti a kisebbik kölkét. Hát e. Tudom, hogy művház, de azért a minimális színházi etikett talán itt se ártana. Még hasonlít is, mindenki látott már ilyet... széksorok, színpad, fények, ilyesmi. Bár igaz, nem nézem ki tahókámból, hogy hasonló helyen megforduljon.

Hú, be kéne fejeznem a posztírást, asszem, elég mizantróp vagyok ma. Egy Tunyacsáp, egy stílusnáci, egy szigorigor.

(Meg amúgy is rolvad a kezem a billentyűkre.)

Hát ja.

A tegnapról annyit, hogy jártam egy körúti szalonban, munkát szerzendő. Tervezek nekik, ha tetszik, és veszik a cuccaimat, az akár jó is lehet. Sőt. Szurkot nekem! :)

Amúgy meg egész nap szoknya + magassarkú kombóban lejtettem a városban, és elnézve a többi nőstényt (bocs, némelyikre csak ez jó szó), aki gumipapucsban, x-lábbal, csámpásan csoszogott szerteszéjjel, arra jutottam, hogy igenis nőies vagyok. Eddig ritkán volt olyan fílingem, hogy én vagyok a legcsinosabb az utcán, de most azért.... Még lapostalpúban is lehetne úgy menni, hogy ne fájjon a látvány... hiába mini a szoknya, ha lúd a talp és gágog ki a pacskerből. Gondolomén.

Egyébként voltunk Ákossal moziban. Milarepát néztünk; az illető egy tibeti buddhista arc volt, aki számos feketemágiával kapcsolatos bűnét megbánva szerzetesnek állt. Tanulságos sztori, jó kérdésekkel; viszont meg kell jegyezzem, hogy bár a film látványra szép volt, a szinkron kissé tönkreverte az élményt. Keleti filmet úgy látszik, nemigen lehet jól leszinkronizálni. Némely szöveg fájdalmasan hülyén hangzott így, pedig lett volna veleje.

Lehet, hogy mégis megyek táborba. Je rokk! :)

Nekem ez a válaszom a nehéz helyzetekre. Nem tudok nyígni most, csak megoldani tudom a gondokat, máshogy perpil nem tudok hozzáállni, ami talán nem is baj. Soha rosszabbkor nem jöhetne az összeomlás, ha az ellenkezője történne.

Egyébként holnap szigorlatvédés, izgis lesz, mert a hangom még mindig jön és megy. Így akarom én kidumálni magam, jó, mi? Mindenesetre az elméleti résszel nem lesz nagy baj, ma kihasználtam öcsém tréneri képességeit, sokat segített.

Aztán, ha minden jól megy, jogosult leszek egy kávéra. Igyekszem kiérdemelni. :)

Ami a tegnapot illeti, találkoztam barátokkal, jó volt nagyon. Momonak köszi az ebédet, Alyrnak meg a csodakakaót, amitől legalábbis rövid időre visszatért a hangom. (Nem tudjátok elképzelni, mekkora csapás nekem, ha csak csökkentett módban beszélhetek.) Ezenkívül megnéztük ezt:

A trélerből nem tudom, mennyire látszik, de a világ egyik legjobb animációs filmje, szerintem. Gyönyörű.

Ma a múzeumban belefutottunk egy csapat középsulisba, akiket elhajtottak kiállításra. Őket látva és hallva kissé megdőlt az elhatározásom a rajztanárságról.

Mondjuk az öregek is arcok voltak. Egyikük kijelentette, hogy Picasso csak egy tehetségtelen nímand volt, akit jól menedzseltek.

Avagy, a kultúra szentélyében jártam. (Puskin Múzeum gyűjteménye, Szépműv.)

(Belezsúfoltam a napba még egy rövid talit meg egy jógaórát is. Zajlik, e.)

Egyébként egész pofás kis kiállítás, csak a kiírásnak ne higgyetek. 1 db Degas, 1 db Picasso, másoktól viszont több is van, és egész szépek.

Ps.: Emlékeztek, hogy lentebb írtam, hogy láttam Angwent a buszon? Mint kiderült azóta, aznap pár perccel korábban ő és Hanna gyakorlatilag elmentek mellettem az utcán, én állítólag idülten vigyorogtam, és zenét hallgattam, de az tuti, hogy abszolút nem vettem észre őket (amit szánok-bánok). Szóval, kedves ismerősök, ha mostanában fura arcot vágok, és nem köszönök, az nem azért van, mert bunkó vagyok, hanem csak el vagyok varázsolva épp. Gáncsolj el nyugodtan, vagy valami, remélem, azt észreveszem. :)

Oké, igazából melózni kéne, de fáradt vagyok, szóval e. A kutatószemináriumom keretében voltunk ma vitaindító esten a Rátkay klubban egy csomó vén, begyöpösödött vén joghurttal, akik meg akarták mondani a frankót, miszerint mért gáz a kultúra helyzete a közmédiában, és mit lehet ellene csinálni. A jó szándékot nem kétlem, de ők leálltak valahol a lenini út kezdetén... olyan volt, mint egy öregek otthona. Eléggé szentségeltünk.

Aztán színházba mentünk, a Keleti pu.-ra az Új Színházban. Ezért mindössze a szünetben kérdőívet kellett kitöltetni a közönséggel, nem haltunk bele. A darab nekem tetszett. Lényegében nincs főszál, a helyszín köti össze a mindenféléket, akik megfordulnak a pályaudvaron. Görbe tükör, néha dráma, de leginkább komikus. Kicsit mint a Körmagyar. A kritika eléggé vegyes, sok írás lehúzza, meg ott helyben a csoporttársaimnak sem mind tetszett, merthogy sok a karakter, szerintük nem kidolgozottak, és nincs főszál, nincs tanulság. Nemtom, én erre számítottam, szerintem ez nem rossz így. Mondjuk én eleve a jó karaktereket szeretem, és szerintem a színészek elég jól megoldották, hogy a pár perces szkeccsekben is megmutassák a jellemet. És ha jó karakterek vannak, akkor majdnem mindegy, mit történik még. Bár tény és való, hogy néhány szálat nagyon szívesen néztem volna tovább is, de így sem volt rossz.

Az a benyomásom, hogy az emberek sokat várnak néha. Úgy értem, tán csak én vagyok igénytelen, de én az effajta szórakoztatást is tudom értékelni, nem csak a felemelő, világméretű háromfelvonásos tanulságtól működhet számomra a színház.

Na, megyek aludni.

Leginkább ez a kettő.

Meg előtte TLV döntő is. Jelmezt zsűriztem. Esküszöm, a kölykökben akkora kreativitás van, hogy hihetetlen. Pajzs dísztárcsából - vagy éppen baptista dalokat tartalmazó bakelitlemezből. Az ám a trú Hit Pajzsa! Vagy a két srác,a hónapok óta készülő láncingekkel, és bőrpáncéllal, meg a külön ezért kovácsnál megrendelt fémsisakkal... őket be kell rántani az mttbe, hogy nekünk is legyen ilyen. Besírtam azon a csapaton, a pozitív értelemben. A lányok a Nimrodelnek öltöztek, és basszus, _dalt_írtak_ csak ezért. De azok se voltak semmik kreativitásban, akik két perc alatt alkottak egy komplett banyapókot. Na, tudjátok, _EZÉRT_ az energiáért akarok rajztanár lenni. Ezeket muszáj kihozni belőlük, és fejleszteni, mert hihetetlen.

Aztán IHB. Természetesen megint hülyeségeket beszéltem, Péterrel törtünk poharat, valamint adtam a pletykának. Miért jó kitárgyalni a saját dolgaimat? 1. Így én ellenőrzöm a pletykát - azt hallják az emberek, amit én akarom, hogy halljanak. 2. Hírértékcsökkenés - ha mindenki mindent tud, hamarabb elfelejtik, ha beszédtéma vagyok, hiszen ki kíváncsi arra, amit hatszor hallott tőlem? 3. Nem is képzelitek, mi mindent tudok meg ezáltal a pletyka terjedési sebességéről és fő forrásairól... :)

Miután negyed 5 körül értem haza, nem sokat aludtam - ma ugyanis kószatúra volt. Gondoltam, aznaposan kicsit érdekes lesz... de legalább jó modell volt a Caminohoz. Pár nap után szerintem pontosan ennyire leszek izomlázas (ez még edzésről, ott meg majd a roncesvalles-i hágótól), és rossz közérzetű. A tréning része volt, hogy ma csak üres zsemlét és vizet vittem - igaz, ez így más, és nem olyan tudatos döntés eredménye, mint ahogy hangzik, de nem ártott kipróbálni. A következő kísérlet a Gerecse 50 lesz, teljes menetfelszereléssel... :) Egyébként a túra minden várakozásomat felülmúlóan frissítő és hatékony volt, nagyon élveztem. Akár szél sodrát állni az Újlaki-hegyen, akár napfényben heverészni a Hármashatár-hegyen.

Egyébként meg zene, jól.

Azzal együtt zseniális klip, hogy a legkevésbé sem passzol a dal hangulatához szerintem, ráadásul ez egy rövidebb verzió, és nem szól annyira jól. Na de sebaj.

...avagy nézzünk hajnalig filmet. Mondjuk már láttam, de frissíteni hasznos volt.

Kaptam egy hívást fél 10 körül, számomra nem ismert számról, amit későn vettem észre. Ilyenkor mindig felrémlik, hogy vajon mi ilyen fontos pont ekkor. A szám egyébként ismerős, mintha már láttam volna, de az eddigi keresés nem hozott eredményt. Aggódom. Az ilyen késői hívások ritkán jelentenek jót.

(Más esetben nem szoronganék, de most van miért. Illetve, inkább remélem, hogy nincs.)

Aludjak, mi...? :P

/nyí ON

Nem lett volna szabad megnéznem. Túl szép.

(Mellesleg Jin-be muszáj beleszeretni. Awww.)

/nyí OFF

Az egyik az, hogy paranormális kopogószellem-tevékenység van a szobámban. Most már hetek óta minden éjjel 2:45 körül akkorát reccsen a plafon, hogy az csak na. Azelőtt meg a szoba túlvégén kopogott néha valami. Weird. Annyit mindenesetre mondok, hogyha egyszer egy vérrel írt pentagramma közepén találjátok meg a gereznámat, szíven szúrva egy lambérialéccel a burkolatból, ne csodálkozzatok, hanem gyertek ide egy pappal. Vagy legalább egy vudu sámánnal.

A másik meg, hogy a Jutub jó, van rajta, ami nekem kell. Most néztem meg a Hőst. Hát, az szép.

Szóval. Most föltekered a hangot, és ide kattintasz.

Én most azt gondolom, hogy ez így egészében nagyon fasza lesz, és ha a film másból nem áll majd, csak abból, hogy az elején elmondják: ez az egyik oldal, ez meg a másik, és a maradék időben nézzük, ahogy aprítják egymást rendesen, engem már akkor is megvettek. Néha kell az a látvány, emberek, amikor zúzás van, és pont. Nem kell mindig magvas filozófiával megváltani a világot, ha olyat akarok, más filmet nézek.

(Az a kraken... aaaaaaaa... látványban két dologgal lehet engem leszerelni: nagy mechával vagy nagy monstával. Asszem, pipa.)

Egyébként undorítóan és mocskosul toprongyos idő van. Ilyenkor aludni kéne, amíg tavasz nem lesz.

Sürgősen kellenének a lentebb említett wuxiák. Vagy valaki, aki kiokít torrentből. Nemtom, melyiket sikerül hamarabb megszervezni...

Láttam a hétvégén funtineli boszorkányt. Tök jó volt, azt viszont nagyon sajnálom, hogy az volt a főszereplő, aki. Sajnos az én szememben a csaj túl csúnya (értsd: lófejű - bocs, de akkora álla van, amit képtelen vagyok szó nélkül hagyni) volt ahhoz, hogy hitelesen olyan természetes szépség legyen, akihez nem győznek járkálni a férfiak a hegytetőre, és sajnos nőből-kisugárzásból sem sikerült hoznia rajta. Valahogy a fülemnek sem volt jó és igaz, amit mondott (illetve, ahogy mondta), pedig a mozdulatai kifejezetten szépek voltak pl. Olyan... városi volt. És túl erős, arrogáns volt Nucához: épp a Cuéval közös jelenetben jött ez ki. Ott elvileg az ő természetes jósága áll szemben a pap álságaival, de itt igazából nem éreztem, hogy mért kéne neki jobban "szurkolnom". Mindenki más viszont nagyon tetszett rajta kívül: különösen az öregek (Tóderik, Iván bácsi, Bandilla), de a többiek is eléggé jók voltak (káráló asszonyok for teh win!). Szóval, megnézem ezt még egyszer másik főszereplővel, hátha az jobb.

Megint kissé zsúfolt hétvégem lesz. Filmnézés, sushi, játék, meg valamikor otthon is kéne lenni. Vicces lesz, pláne, hogy szakdogával és szigorlattal is kéne már jutnom valahova...

Hogy keretes szerkezetbe tegyem a dolgokat, és látványos filmmel zárjam, ha már azzal kezdtem, pár napja néztem Farkasok szövetségét. Rég láttam, akkor is kistévén részletekben, most a szélesképernyős laptopon mégis csak jobban mutatott. És kötelező nyáladzás: Vincent Cassel. Na, őt nem rúgnám ki az ágyból, ha valami csoda folytán ideteremne egy ködös hajnalon.

Pedig annyi jót akartam írni, például az üres képekről, amik valójában nagyon nem azok; a belelátásról, a befogadói szabadságról, a textúrák szépségeiről. Gondolatokról, festészetről, modernitásról. (Bár igazából ezen témáknak külön post kéne.) Akartam írni továbbá a TO kivételesen baráti hozzáállásáról, valamint arról, hogy fájdalom, de ebben a félévben alighanem hanyagolom a keddi edzéseket, mivel minden segítőkészség ellenére is, nem tudtam máskorra órát felvenni, csak hogy úgy érjen véget, amikor az kezdődik. Valamint láttam Sherlockot és Watsont, egy élmény volt és jól esett. (Erről jut eszembe: Release the cracken. Aki érti, az majd jól moziba jön velem.)

De most meg nincs kedvem, pontosabban el van rontva hozzá. A zen filozófusok egész biztos nem próbáltak vitázni a családommal.

Persze minden rosszban van valami jó: nem lehet mondani, hogy nem lennék edzésben... ide nekem az ördögöt, meggyőzöm, hogy gyújtsa fel magát :)

Már csak a gugli miatt aggódók kedvéért is, hogy mihamarabb az oldal aljára kerüljön a lenti bejegyzés: itt az új :)

Tirara-rirara-ráramm!

Farsangi playlist, csak itt, csak most, csak önöknek :)

Lyona említette, hogy tavaly egy csomót hallgatta, ami csinálva volt a témában. Most is összeraktam a táncrend alapján, h mi lesz (látjátok, erre is jó, lehet belőle hóttértelmetlen listákat mívelni :D). Enjoy.

A klipekhez itt-ott tartozik hozzáfűzés.

A Mon essentiel szöveges, ahol újfent fény derül a francia nyelv szépségeire (figyelsz, Fela? :D), amennyiben "úgy írják, hogy zongora, oszt aszongyák, hogy kefe". Aztán a következőkben kiderül, hogyan írják a Harry Pottert japánul. Az Irisről értekeznék még - nem láttam a filmet, mmint az Angyalok városát (bár megnézném majd egyszer), de továbbra sem értem, mért aposztrofálják Nicholas Cage-et akciósztárnak. Egy csomó ilyen érzelmes cuccban játszott, ráadásul szerintem a kivertkutya-tekintetével erre is a legalkalmasabb. Mindegy is, ezzel, vagy enélkül a zene kiváló, a kedvencem, erre muszáj leszek táncolni. Van továbbá orosz útifilm, három nyelven beszél, lol. A következő kiemelés a Travis klip - én, a panelproli, eleve értékelem, de amúgy is hihetetlenül aranyos video, és erre is táncolni fogok, mert muszáj. Az Hijo de la Luna klipje nagy lol még, én ugyanis azért kattintottam rá, mert a cím Avatar klipet ígért. Az is, csak ez egy másik cucc ilyen név alatt: valaki egy meglehetősen low-quality animéből vághatta össze a szám sztoriját, és feliratozta angolul. Annyira gázul amatőr, hogy muszáj volt ezt betennem számos emészthetőbb változat helyett :)

Na, ennyit erről.

Mellesleg a mai/tegnapi napról: csütörtök délután rámnyitott egy barátnőm, hogy "te melyik fejezeteket tanulod a könyvből? mert nálam káosz van", amire szolid csuklás kíséretében, halványzölddel (az érzékeltetés végett) visszakérdeztem, hogy "milyen könyv?" én úgy tudtam, a pénteki vizsga csak prezentáció és jegybeírás lesz... na de sebaj. Azért az edzést nagyon nem akartam kihagyni, úgyhogy utána ültem neki a csekély 520 oldalas didaktika könyvnek. Egy sort sem aludtam.

Viszont ötös lett. (Szóljanak azok a Hammond-orgonák! (c)Minc)

Nem, nem csaltam vagy puskáztam sehol, ez előadói készség, és gyorsan vágó ész, ahogy a tanár is megjegyezte. Király-e?

Ellenben mire hazaértem, közöltem az öcsémmel, hogy én vásároltam, de főzzön ő, mert nekem nincs energiám, majd' szétrobban a fejem. Le akartam dőlni egy órára, de előtte még küldtem egy smst Cuénak, h ugye jön próbára.

Hát, ehhez képest jóval későbbi a következő emlék, nevezetesen az, hogy arra ébredek, fél 8 van, én már semmilyen próbára oda nem érek, de még az IHBhez is fáj a fejem. Küldtem bocsánatkérő smseket (és tényleg most is rohadt dühös vagyok magamra), rövidet telefonáltam Artemisszel, aztán visszaaludtam. Most megint fent vagyok egy ideje, de még ledőlök a verseny előtt. (Igen, oda fogok érni, fizetni nincs keretem.)

Szóval ennyit az én kicsi, kaotikus életemről.

Van ez a klipes órám. Fogok hát nektek szállítani jókat, szépen sorban, mert néhányat én se ismertem. Néha talán magyarázat is lesz. Ha meg rosszak lesztek, kaptok az arcotokba avantgárd kísérleti filmeket.

Elsőnek egy nagyon fájdalmas (szó szerint), nagyon szomorú, de nagyon gyönyörű darab jön. Johnny Cash - Hurt. Ez a szám eredetileg Nine Inch Nails, itt fel van dolgozva, és megdöbbentő, mennyire mást jelent így.

A klipről meg azt kell tudni, hogy a rendező, Mark Romanek leginkább ilyen fényjátékos-technikás színes-szagos, hét nyeven beszélő, viszont általában nem túl mély videokat csinált. Ámde ez. Magához képest minimális technika, a helyszín pedig Johnny Cash háza, mely már előre múzeummá volt alakítva, és a halála után az is lett valóban. Továbbá szerepelnek még archív felvételek.

Ezután a klip után Romanek amúgy úgy érezte, hogy a továbbiakban nem fog több videot csinálni, mert ennél jobbat nem tud.

Itt nézzétek meg, mert beilleszteni nem lehet.