Árnyak Könyve Vol. 2.

A mai egyike azon ritka szombat délelőttöknek, amikor jó dolgozni. Nincs sok munka, csak épp annyi, amennyivel nem unom magam, de bőven van időm mellette mást csinálni. De jó, hogy van értelmes feladatom, otthon alighanem megnéznék egy olyan filmet, amit már láttam, és mosnék, ami azért annyira nem produktív.

Mondjuk az IHB miatt most se aludtam sokat, de pénteken igen, ez a kipihentség tart még most is. És persze a napfény is segít, bár olyan hideg van, hogy a farkasok kettétörnek a kanyarban.

Még az se nagyon tört le, hogy a főnök már megint minket ekéz valamiért, amihez közünk ugyan van, de ami végső soron nem rajtunk múlott, nevezetesen, hogy nem lesz csoportunk (meg egyéb vendégünk is alig) februárban. Pedig most igazán meghajtottuk az értékesítést, egy szava nem lehetne.

Az már mondjuk annál nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a fene se tudja, mikor lesz fizu februárban, de ma ezen se fogok idegeskedni, attól nem lesz jobb. Ma ez pusztán egy újabb motiváció az álláskeresésre.

Mindegy. Napfény.

Húbazzeg.

Marha régen láttam már ennyire jó filmet.

Tökéletes.

Most ne várjatok bővebb kritikát, azt olyanról lehet, amin van mit kifogásolni.

(Biztos ezen is lenne, ha nagyon keresném, de egyelőre olyan hatással van, hogy mindenről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni.)

Szal, a kolléganőm fodrásza miatt buktam egy állásinterjút. Most azzal vigasztalom magam, hogy úgyis messze lett volna, meg ütötte volna a svédórámat, meg ha ez volt, úgyis lesz más lehetőség. (Lúzer.)

Amúgy meg, pornó a konyhában. Az úgy volt, hogy a hűtőben figyelt két tubus szendvicskrém, lazacos meg rákos-kapros, neki is álltam zsemlére kenni. Utóbbi tubust végül sikerült addig basztatni, hogy a benne lévő anyag nagy ívben spriccelt a konyhapultra. (Rosszul csinálod.)

Holnap is meló, hogy rútuljon meg. Igazából nem váltás kéne nekem, hanem egy hét szabi, mármint olyan fajta, ahol se beteg nem vagyok, se nem az MTT-ért dolgozom halálra magam. (Mártír, az.)

De hát egy napot se tudok úgy megoldani, ahogy akarom. (Sajnálj.)

Viszont a délután és este jó volt, Orient Expressz, és az jó. Mostanában a különféle rpg-s karaktereimben élem ki magam, ez viszont nem annyira okés. (Mit tegyek, az ő életük érdekesebb, ha nem is jobb. )

"Akarok valamit, ami hasonlít a los angeles-i zavargásokhoz, los angeles-i zavargások nélkül." (Ez neked poszt?)

Az úgy kezdődött, hogy tegnap délután hazaruccantam anyámékhoz, és ott felejtettem a telefonomat. Ez persze már csak akkor tűnt fel, mikor alváshoz készülődtem. Gép bekapcs, rövid fb-cset öccsel, illetve rajta keresztül anyámékkal. Hogy a felébredés és a túszcsere is meglegyen, megbeszéltük, hogy faterom idejön hatra, felcsönget, leadja a font, és ha már itt van, el is visz dolgozni.

Ettől függetlenül nem voltam nyugodt. Ha másnap korán kell kelni, és fontos, hogy odaérjek a valahová, akkor sosem vagyok az (nem is alaptalanul), csak sajnos ez egy önmagát gerjesztő folyamat. Mivel ideges vagyok, hogy másnap nem alszom-e el, ezért eleve duplapulzussal fekszem le aludni, ami némileg megnehezíti, hogy hamar álomba merüljek. Magyarul, itt a magyarázat arra, hogy mért baglyolok mindig akkor is, ha másnap kelni kell - mert nem tudok aludni.

Amúgy tiszta gáz a dolog, _mindenhol_ tudok aludni, ötfős egyetemi szemináriumtól elkezdve a metrón keresztül a munkahelyig. Kivéve, amikor megtehetném, ágyban, párnák közt, este. Valami súlyos baj van a fejemmel.

Ha kellően ideges vagyok, jönnek a rémálmok, mint most is. A szokásos adaghoz hozzájött most az, hogy ugye nem volt telefon, azaz nem volt a lakásban semmi, ami felébreszthetne, és ráparáztam arra, hogy meghallom-e, ha apám felcsönget, mert mi van, ha nem? (Mental note: most már tényleg vagy el kell hozni a hifit, vagy ha megyek ecserire steampunk-alapanyagért, akkor kell egy vekker használatra is.)

Amúgy nem volt benne semmi olyan ijesztő, mint a leprakórházas, vagy a posztapokaliptikus-mtt-táboros, vagy az emberhúsos, vagy a húsevő bogaras. (Linkelgetném is, de a fene se emlékszik, mikor álmodtam őket - le vannak itt írva, de vissza nem keresem, épp elég baj, ha én emlékszem rájuk.) Valami régi lakásban dekkoltam, és a Gizi nagyira, illetve az élettársára vigyáztam, Gizi nagyi az apai nagyapám utolsó felesége volt, az élettársa a nagyapám halála után lépett be a képbe. Kiskorunkban sokat jártunk hozzájuk, olyan volt, mint egy rendes nagymama, aztán 13 éves korom körül megromlott a kapcsolat, és vagy tíz évig nem beszéltünk. Aztán meghalt, pár éve ennek.

Na, álmomban ott kellett laknom velük, egy régi, belvárosi, nagy belmagasságú, és kellően lepukkant, sokszobás, beázós földszinti lakásban. Az élettárs álmomban Alzheimeres volt, és már nagyon nem volt képben (amúgy a valóságban is ez történt vele, de ezzel mi már nem szembesültünk, mert akkor már nem tartottuk a kapcsolatot). A Gizi nagyi meg folyton problémázott valamiért. Nekem kísérgetnem kellett, például a fürdőbe, ahova csak bottal tudott eljutni - de én se tudtam neki sokat segíteni, mert iszonyú zsibbadtak voltak a lábaim, alig bírtam mozdulni, és egy ponton a kezem is beakadt a kabátomba (?), és nagyon rossz volt, hogy nem tudtam mozogni.

Tulajdonképpen ehhez hasonló epizódok történtek, az álom történésében és szereplőiben nem volt semmi különösebben rémes. (Hacsak maga a tény nem az, hogy halottakkal álmodok.) Az egész érzés volt olyan szinten ijesztő, hogy felriadtam hajnali kettő körül, másfél óra szenvedés után, és vagy tíz percig néztem a plafont, hogy jó, akkor nyugi, nincs semmi gond, csak álmodtam hülyeséget, nem is volt rémes, de akkor mért 600 a vérnyomásom?

Kicsit olyan volt a feeling, mint mikor a filmekben jön egy öreg, vagy egy gyerek, vagy csak valami freaky ember, és ugyan még nem csinál semmit, csak néz, vagy mozog, vagy beszél, mégis, minden pillanatban várod, hogy megfordul, és kiderül, hogy nincs fél feje, vagy a háta helyén egy lyuk van, vagy mindjárt átváltozik szörnnyé, vagy csak bevillan egy kép... és bár nem történt ilyen álmomban, mégis végig az az érzésem volt, hogy mindjárt fog.

Ha az álmok az agy filmjei, akkor irigylem Dodiet meg Rabyn, szemmel láthatóan nekik jutottak főleg a vígjátékok meg a romantikus filmek, viszont úgy tűnik, én kaptam a horrort.

Szóval, nem volt nyugodt éjszakám.

Most annyira szívesen írnám, hogy "kérlek, emberek, gondolkozzatok", de akik többnyire idejárnak, azok a normálisabbak közül valók, asszem. Tehát nem biztos, hogy helyénvaló a T/2, még akkor sem, ha általános.

Nem, nem az a baj, hogy jobboldal. Attól még vannak jó ötleteik. Az a baj, hogy a hivatásosok pofátlanok, hazudnak, hülyének néznek, és Abszurdisztánban tevőlegesen is, nem csak úgy nézésre. Ami jó ötletük van, azt se tudják normálisan megcsinálni, lekommunikálni meg végképp nem. Érvek? Piha, ki akar érvelni, hiszen a birka tömeg olyan könnyen megfogható anélkül is, csak minél kevesebbet kelljen használni a fejüket...

És pont itt van a baj, hogy a nem hivatásos politizálók, mármint az emberek valami félelmetesen ostobák és buták.

Nem tudom ezeket a szavakat kellő nyomatékkal mondani, de még írni se.

Van a sötétségnek egy olyan szintje, amikor végigfut a fejeden valami hideg, szinte érzed, hogy simulnak ki a redők az agyadon, már csak attól, hogy szembesülsz vele. Szinte ragályos. Azt hittem, a legrosszabb az, amikor ezzel szembesülsz mondjuk a négyeshatoson. Állsz, valaki melletted marhaságokat üvölt, te meg érzed, hogy sül ki az agyad, és úgy szeretnél mondani valamit, hogy nem így van, hogy rosszul látja, hogy egyszerűen hülye, vagy legalább csak lekenni egy sallert, hogy csökkentsd a feszültséget.

De a legrosszabb nem ez. Hanem az, mikor az ismerőseid, akiket különben jóravaló, rendes embereknek ismersz, és azt hiszed, hogy használják a fejüket - és kiderül, hogy nem, hiszen diploma ide, olvasottság oda, közös értékek amoda, ezt simán képes sutba dobni néhány jól hangzó jelszó kedvéért. És ugyanúgy üvölt, dumál, mindegy, mit, el sem gondolkozik a jelentésén, vagy hogy az úgy tényleg működik-e, amit ő a szájával mond, csak jön, jön, mint a szmötyi a kanálisból, agy nélkül.

Ezzel nem tudok mit kezdeni.

Oké, rendben, el vagyok kényeztetve az intelligens emberek társaságával, valamint nyilvánvaló sznobizmus az is, hogy az intellektust (most nem csak értelemre, hanem bölcsességre is utalva) ennyire minden más érték fölé tudom helyezni néha. De nem tehetek róla, ez van. Irritál a butaság.

Nem oldalfüggő a dolog egyébként. Balfelé is látok akkora gombákat, inkább meg se szólalna, de még a klaviatúrát is elvenném tőle, és vágnám vele pofán, tele ne szemetelje a netet a hülyeségekkel. Míg ehhez képest ismerek olyan jobbost, aki értelmes, és akinek tisztelem a véleményét azért, mert végiggondolva jutott arra a következtetésre, amire.

Valahol még mindig hiszek abban, hogy egyszer eljön az az ideális társadalom, ahol a bölcsebb és okosabb emberek döntenek majd bármiről is, nem oldalak szempontjai alapján, hanem úgy, hogy hosszú távon mi lehet jó megoldás nekünk mint országnak, népnek, és együtt, nem egymás ellen.

Bilibe lóg a kezem.

Ennyit az általánosságokról. Bocs a megint zavaros posztért, délután munkából hazajövet belefutottam a felvonulókba, este meg a képekbe - és a vércukrom máris a sztratoszférába ugrott. Muszáj volt kiírnom, még akkor is, ha esetleg ezzel népszerűtlen leszek.

Majd írok konkrétumot is asszem, mármint jelen helyzettel kapcsolatban, de persze fene tudja, mennyire jó ötlet.

Amúgy tényleg, néha jó lenne menekülni, letiltani minden politikát, és itt foglalkozni mindenféle kitalált entitással, zenével, filmmel, a kis privát érzelmi nyavalyáimmal, de sajnos begyűrűzik. És, mint fentebb olvasható, e minőségében néha rendesen felkúrja az agyam. És persze ott van az is, hogy ha én nem foglalkozom vele, de foglalkozik a lelkes, ám annál agysejtszegényebb tömeg, akkor mit is várok? Ha én elfordulok, az pontosan ugyanolyan butaság, mint aki úgy üvölt jelszavakat, hogy fingja nincs a valóságról.

Eh, mindegy.

Új karakter. Hehh.

A Geist jóféle cucc, tetszeni fog.

Ez a zene tartozik hozzá, egyebek közt.

...hogy most végre fent lehetek sokáig, mivel holnap nem dolgozom, van kajám, van piám, van jó film a gépemen, könyv, amit olvassak, viszont nincs semmi sürgősen megvágandó zene, vagy javítandó levél, vagy egyéb meló...

...nos, most leragad a szemem. Pedig korán van még, éjfél körül, sajnálom az időt ilyenkor az alvásra.

:bagoly: :out of order:

Ma olyan bosszankodós napom van. Füstölgök. Pöff.

Nem komolyan, mer' alapvetően az élet szép, de azért.

Ma rájöttem, hogy a sóletet is el lehet rontani, méghozzá eléggé. A Főzelékfalóban ettem, mondván, ne mindig csak a junk fooddal mérgezzem magam. Hiba volt, a sóletjük hígabb, savanyúbb és sárgább volt a kelleténél, a hús, amit adtak hozzá, mintha kissé nem lett volna friss. A tojás oké volt, de hidegen nem passzol még a langyos főzelékhez se. Aztán ettem valami salátát, amiből a mozzarella volt értékelhető, ilyen ízetlen paradicsommal meg még az éleben nem találkoztam.

Realizáltam, hogy nincs itthon hajszárító. Se körkefe. Megkockáztatok azért egy hajmosást, de lehet, hogy holnap sapkában megyek dolgozni :P

FB minőségemben is van rágnivalóm, egy szabályzatot nem néztem át, mert azt gondoltam, alig van változás, és nem mentem el a vele kapcsolatos ülésre, mert dolgoztam. Így utólag láttam meg, milyen lett, és volna hozzáfűznivalóm, de ahogy mondani szokás, ÍJ.

Valamint a nyitókeringőben megint több a lány, úgyhogy alighanem a sorsom az lesz, hogy fiút táncoljak. Valamit éreztem ezzel a hajvágással... amúgy nem zavar, meg kihívás, és én amúgy is mindig jó voltam a macsós dolgokban, de azért egy kicsit ilyenkor irigy vagyok azokra, akiknek van kit belerángatni ilyenekbe. Na de sebaj, a táncrendbe eddig meglepően kevesen szóltak bele, úgyhogy bosszúból egész este az én kedvenceim mennek majd, és mindenkivel felkéretem magam, háhá! (not)

Na lássuk, azért történt jó dolog is. Vagy fog. Vagy valami.

Például holnap befizetem a svédet, és jól meg fogom tanulni mindezek után, csütörtöktől.

Aztán, szintén holnap találkozom Sissel, interjúangol gyakorlása céljából. Azért is felszívom magam, hihetetlen, hogy ma is fél órát simán eldiskuráltam valami finn csajjal marharossz, behavazott vonalon keresztül, és interjúban meg a nevem se tudom kinyögni. (Ha más nem, táplálom az illúzióimat, hogy tettem valamit.)

Aztán, meglettek a vasárnapi fotók, fel is pakoltam őket szépen fészbúkra. Több is van, ami jól sikerült, jéj! Még a végén kiderül, hogy lehet fényképezni. Vagy csak Szozsi nagyon ügyes, ezúton is hála neki :)

Aztán, kisszínes: emlékeztek a Gleccsertatár kollégámra, akit - első főnöki teendőim egyikeként - kirúgtam? Na, most hallottam a szobalánytól, hogy a következő helyéről is repült, ami nincs is messze tőlem. Én meg el is kezdtem gondolkodni, hátha... Egyébként EZ mekkora trolling lenne egy interjún, azzal válaszolni a "mért vegyem fel magát" kérdésre, hogy "én rúgtam ki azt a kollégát, akit maga is"? :)

Aztán, nincs aztán. A hét zsúfolt lesz, lesz tánc, meg svéd, meg angol, meg ivás, meg barátnék. Zajlik.

Egy vallomással tartozom. Nem olvastam sok Sherlock-könyvet. Egyet igen, a Sátán kutyáját, azt is kb. 15 éve. Egészen a legutóbbi időkig nem is nagyon hozott lázba a dolog, valamennyire ismertem a sorozatot (a Brett-félét), belenéztem pár feldolgozásba, megvoltak a Sherlockhoz kapcsolódó sztereotípiák, de ennyi.

Aztán jött az első Sherlock-múvi, steampunk-jelleggel, kúlsággal, és tetszett. Megnéztem aztán a BBC-sorozatot is, és az is bejött. És most jött az Árnyjáték, és asszem, be kéne végre pótolnom az irodalmi hiányosságot.

Pedig ugye pont azokat a verziókat láttam, illetve azok tetszenek, amik a leginkább eltérnek az eredetitől. De akkor is meghozta a kedvemet. Kíváncsi vagyok, hogy pontosan miből dolgoztak - eddigi tapasztalataim szerint pl. Watsont divat volt egy pipogya szancsópanzának beállítani, de ugye, a mostani tendencia szerint azért megteszi ő is a magáét. Most érdekel, hogy eredetiben milyen is ő. És ilyenek.

Egyébként szeretek itt lakni, ahol most. Mert ha például este kitalálom, hogy nincs semmi dolgom, ezért mért ne menjek moziba, és látom, hogy a Sugárban negyedóra múlva kezdődik a film, akkor még úgy is pont odaérek kezdésre, hogy popcornt is jut időm venni.

Hogy a filmről is ejtsek szót, nagyon szórakoztató, ha tetszett az első, ez is fog. Tudtam rajta nevetni, el tudtak sodorni az események, és iszonyúan tetszett a stílusa. A steampunk menthetetlenül beszippant.

Ha már steampunk, ma voltunk fotózni többen, lett végre rendes CV-képem, valamint asszem, összehoztam a farsangi ruhámat, le is lett fotózva. Kíváncsi leszek a végeredményre :)

Bocs mindenkitől, ez ilyen szétesett bejegyzés lett, mindjárt megyek is aludni. Előtte még lehet, hogy lektorálom az öcsém angol bemutatkozó levelét. Amúgy roppant bosszantó, ilyenkor bezzeg tök jól megy, és úgy lököm az alternatívákat, és simán úgy írok, hogy nem gondolkozom rajta sokat, nincs baj amúgy a beszéddel sem. De bezzeg interjú alatt filmszakadás, földindulás, és az ajtón kilépve jutnak csak el az agyamig hótt egyszerű alapszavak. Elég gáz már csak azért is, mert voltam  már nem egy interjún, én magam is interjúztattam már, nem kéne, hogy új legyen a helyzet. Valszeg az tett rosszat, hogy az interjúztató ismerős-valakije. Vagy nemtom, péntek 13 volt. Azért nyehh. Nagy-nagy nyehh. Mert ha tényleg csak interjúnál jön elő, akkor nem tudok rá tréningezni nagyon. Az egy olyanfajta stressz, amit nem sűrűn van alkalmam tapasztalni, ezért új és ijesztő.

Mondom én: nyehh. Alszom.

Így írni egy kicsit olyan, mintha be lennék csípve, pedig nem.

Valószínűleg attól jó a hangulatom, hogy a mai recepciós meeting jól alakult - mármint, az ilyenek többnyire arról szólnak, hogy találkozunk mi mind, meg a főnökség, és ők kollektíven lecsesznek minket. Most félve indultam neki, mert két emberem is a kirúgás szélén volt, majdnem három, és ez akkor is ciki, ha maguknak köszönhették. Én azért egész múlt héten Petrocellit játszottam, ügyvéd és nyomozó voltam egy személyben, hogy valahogy megvédjem őket a főnökség előtt, nem tudom, az használt-e, vagy a józan eszük, de mindenhogy örülök. Ezzel együtt a meeting folyamán vagy háromszor-négyszer úgy voltam, hogy most felállok, odamegyek, és adok mindkét főnéninek egy-egy irdatlan visszakezest, utána meg felhúzom a szájukat a szemükre, hogy lássák, mit beszélnek. Ilyen cinikus, hazug embereket rég láttam, mint ők.

Na, de legalább ezen is túl voltunk, különben is inkább a gúnyolódás, mint az üvöltözés, ezen még lehet mosolyogni, miközben erősen a nyege-nyegére gondolunk.

A jó kedvemet okozhatja az is, hogy úgy öltözöm, ahogy. Újévi fogadalom ugyan nem volt, de valami hasonló indíttatásból találtam ki, hogy márpedig nekem mégiscsak nőiesebben kéne öltözködnöm, elvégre. Be is gyűjtöttem pár bókot, valamint eleve mindig könnyebb jól érezni magam, ha tudom, hogy jól nézek ki. Hiú vagyok, és felszínes.

Más kérdés, hogyha a bók egy nyomulós töröktől jön, az jó vagy rossz. Igazából elmondom, hogy a tosznak volna kedve pont vele inni menni (annál is inkább, hogy kábé az aktivity nyelvén társalgunk, én angolul, olaszul meg magyarul, ő németül és törökül, meg kicsit oroszul, szóval pont nincs közös halmaz). Viszont, mint ahogy máshol már kifejtém volt, rendesebb pasik nem halmoznak el éppen ajánlatokkal. Szóval, gyengébb pillanataimban "ha ló nincs, jó a szamár is" alapon meg is ígérem, aztán persze nem győzöm lepattintani őket. (Mert ezek bezzeg - a valahol biztos létező rendes fickókkal ellentétben - nem adják fel egykönnyen.)

Mindegy, a jókedv az jókedv, akárhonnan jön, és most éppen van, még úgy is, hogy kb. 1ig bent ültem, és leltárlistákat pötyögtem. Még az éjszakain is sikerült valahogy elnevetnem magam minden látható külső ok nélkül (de belső oka se nagyon volt, nem olvastam vicceset, és nem hallgattam vicces zenét), megdöbbentvén ezáltal mindenkit, aki nem volt részeg a buszon - az ilyen járatokon én is ahhoz vagyok szokva, hogy a többség alszik, öklendezik, vagy köpködi az ellenőröket.

Itthon most minimálhedonizmus van egyébként. Vettem egy nonstop közértben háromféle almacsipszet, most fogyasztom, és nyitókeringőzenét hallgatok. Jó lesz ez, asszem.

Ja, tudom már, mivel akartam kommentet generálni! Van kérdésem.

A dilemma a következő: le terveztem vágatni a hajamat, egész rövidre. (Jól meghökkentve ezáltal mindenkit, még én se tudom magam így elképzelni, pláne ti.) Viszont most bólintottam rá egy tábori NPC szerepre, amihez (szerintem) jobban illene, ha hosszabb maradna - és ha most rövid lesz, az meg nem nő addig. Milyen legyen?

Kényes kérdés, mi? Tudom, hogy irigylitek a problémáimat :P

(Abból mondjuk van több is, de most épp nincs hangulatom foglalkozni vele.)

Na, volt LEP, én meg jól elmentem rá. Azaz csak estére a pubba, koccintani, meg ott lenni.

Jóféle volt, azt mondom :) Találkoztam sok jó emberrel, az mindig jó.

Megdicsérték a ruhámat - én korábban nem tudtam eldönteni, hogy jól áll-e vagy nem, gondoltam, legrosszabb esetben azt mondom, hogy beöltöztem, de nem volt erre szükség, így örülök, hogy nem csak nekem tetszik :) (Mondjuk a Gogolák elvtársnő csizma helyett jobb lett volna bármi más, csak nincs ennél jobb ilyen időben :P)

Beszélgettem egy rövidet RZPéterrel, kölcsönösen rácsodálkoztunk, hogy velünk kapcsolatosan elég meredek pletykák bírtak lábra kapni anno, ami elég nagy teljesítmény ahhoz képest, hogy csak haverok voltunk mindig is, és ez mindkettőnk szerint jól van így :) röhögtünk, nem kicsit :)

Aztán, megnéztem a friss Lassit - mivel napközbenre nem mentem, venni nem tudtam, így csak kölcsönből gyönyörködtem önnön művemben :) Ach, máskor is ráférne a Lassira, hogy kevés anyag legyen, így volt terem kibontakozni 5 oldalban :) Folytatás is lesz, lehet, hogy csak deviantarton.

Ennek kapcsán tanúja voltam egy megdöbbentő történelmi pillanatnak: Alyr kötözködött egy (amúgy kifogásolható) dolgon (görbe kard Maedhros kezében), és Felagund nem! Skandalum! :D

Valamint eldöntöttem azt is, hogy elfogadom a felkínált NPC-szerepet a táborra. Elolvastam a hangulatkeltő novellát, amit Elbereth írt, és... nem tudom, egyszer csak elkezdtem látni a karaktert. Pedig amúgy a novella annyira nem tett akkora hatást rám, mondjuk épp csak végigfutottam, a karaktert se részletezi mélységeiben, de valahogy elindult az agyamban, hogy hogy kéne megmutatni ezt a figurát. Ez eldöntötte a kérdést, amin egyébként november közepe óta gondolkodtam... és hogy őszinte legyek, nem afelé hajlottam, hogy elvállaljam. Ezt most itt nem fejtem ki, majd egy sör mellett, ha meghív valaki például :) De lényeg a lényeg, most mégis igen.

Ezen kívül, Rózsán keresztül eljutott hozzám egy lehetőség híre, ami egyelőre nem is több ennél, mindenesetre infot szereztem. Ennél többet nem mondok, szurkoljatok :)

Úgy tűnik továbbá, hogy a farsangpályázatot, bár még nem fogadták el, de kíséri némi támogatás, ennek örömére ki is írom rögvest, hogy lesz NYITÓKERINGŐ! :) Én és Narb csináljuk majd, a többi meglepetés.

Végül pedig, miután kirúgtak minket a helyről (azaz szép diszkréten lecsavarták a világítást este 9kor, hogy vegyük észre magunkat, én nem tudom, hogy kávézó ilyen nyitvatartással hogy nyereséges :)), Rabynnal, Alyrral és Dodieval beültünk vacsorázni egy török kajáldába, jó volt az is, főleg, hogy úgy fest, már utóbbi se haragszik rám :)

Egyszóval jó kis este volt ez. Ha 2011 arról szólt, hogy tudok minél több embert minél kritikusabb posztokkal és véleményekkel magamra haragítani, akkor úgy látszik 2012 ennek végét jelenti. A Sárkány éve jön, hátha hoz valami jót :)

Boldog születésnapot, Professzor :)

Ma egész nap tikkelt a jobb szemem, annyira zavart benne a lencse. Mivel kellően oktondi vagyok, nem vittem lencsetartót... aztán a nap felénél meguntam, és kidobtam, már úgyis csak pár nap volt hátra belőle, és rám úgyis inkább a túlhordás jellemző, majd behozom. De egész jó vagyok már azért, majdnem egy hónapig tudok úgy létezni, hogy hozzá sem nyúlok. Majdnem olyan jó, mint a szemműtét.

Na igen, kivéve az ilyen tikkelős napokat.

Szóval, a jobb szemem kissé begyulladt, mi sem volt természetesebb tehát, mint hogy gép elé ültem. Sajnos, rá kell jönnöm, hogy az összes időkitöltő elfoglaltságom igényli a szememet - kivéve, mikor alszom, de még nem vagyok álmos. (Este nyolckor? Ez már kölyökkoromban se ment... :))

Lehet, hogy a következőktől kezdve időnként visszatérek majd a rejtjel-blogláshoz. A hosszú távon áldatlan hatásokat persze ismerem, például a legkézenfekvőbb, hogy fél év múlva már lövésem se lesz, mért írtam azt, amit - néhány kivételes esettől eltekintve. Maradjunk akkor már inkább az általánosságoknál.

A mai nap kérdése: mért kell rögtön ítélni? Csak ma vagy három eset is volt, ahol még a minimális kavarás is elkerülhető lett volna, ha rögtön mindkét felet meghallgatják. Hadd kérdezzem már meg, ennek mi értelme? Értem én, hogy védeni kell a saját kutyánk kölkét... azaz nem. Nálunk ez sose ment, ha én hülyeséget csináltam, azt az egész családom megmondta és megmondja, akkor is, ha én vagyok a családtag, az ellenoldal meg nem. Nem tagadom, jól nem esik, de egészen biztos vagyok benne, hogy igazságosabb. És ha véletlenül még komolyabb dolgok is múlnak rajta, akkor ragaszkodni kéne az igazságossághoz, amennyire csak lehetséges. Ez mért nem alap mindenkinek vajon? Pláne, hogy előbb-utóbb kiderül, mi a tényleges helyzet, és akkor nagy beégések, addig meg idegeskedések jönnek. Mért nem lehet egy bármilyen hír hallatán rögtön rákérdezni a másik oldalnál? Nem tisztább?

Meg még akartam filózni arról, hogy negatív meg pozitív hozzáállás, meg akarattal irányított sors vs. szerencse, de még érlelem, asszem. Igazából arról akarok értekezni, hogy mostanság legszívesebben farba rúgnám azt, aki állítja, hogy pozitívan KELLENE látnom a világot, de úgy, hogy úgy kelljen kioperálni a zoknimat az á... értitek. De még kristályosítom, kicsit nehéz megfogalmazni a témát.

Valójában leginkább az a meglehetősen személyeskedő, demagóg "érv" akar eszembe jutni, hogy ha ennyire tudja, akkor jöjjön ide, legyen a helyemben, mondja meg, de KONKRÉTAN, hogy mit csináljak, és ha bejön, majd akkor beszéljen, addig meg talán hagyjuk is. De ez persze marhaság, nem szeretem azt se, ha én találkozom vele.

Különben, ha épp kérem, akkor nagyon meg is köszönöm a jótanácsot, de a kéretlen általánosságokkal tele van a padlás.

Eh, mindegy.

Na, legyen már meg a filmes poszt, hetek óta írom, ne mert annyira sok vagy bonyolult, de ha időm volt, nem volt hangulatom, és fordítva. Jöjjön akkor pár film, amit nem olyan rég láttam, és véleményem van. A lassú készülési metódus miatt előfordulhatnak stílusbeli következetlenségek, bocsi érte.

I need a hero...

Mint az köztudott, szeretem a látványos B-filmeket, a képregényfilmeket főleg. Nem mindegyiket, például Supermannel utoljára a Lois és Clarkot láttam, ami meg a Pókember-filmeket illeti például, abból nekem kösz, elég volt egy fél óra. De azért sokat.
Az Ironmant aránylag későn láttam, pedig mekkora jó már. Amikor meg hallottam, hogy lesz Avengers is, gondoltam, itt az ideje pótolni az e téren tátongó ismereti lyukakat.

Thor

A legfontosabb szabály ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy teljesen el kell vonatkoztatni mindattól, amit esetleg sejtesz a derék skandinávok mitológiájáról. De tényleg, kapcsold ki, még csak szórakozás szinten se hasonlítgass, hogy mi mindent vettek át, vagy változtattak meg. Ha nem így teszel, nagyon fájni fog a film, viszont ha egyszerűen fantasynak nézed, ahol történetesen véletlenül Thor, Loki és Odin névre hallgatnak a szereplők, akkor egészen aranyos és szórakoztató.
A másik szabály, hogy ez nem a Batman. Mármint, nem dark, nem nagyon kemény (semennyire sem az), és nem jellemboncolgató. Ez egy kellemes kikapcsolódás szombat estére, popcornnal. Kenneth Branagh-rendezés ide, Sir Hopkins amoda, meg akárhányszor emlegetik a párhuzamokat a shakespeare-i királydrámákkal, ez azért messze nem olyan komoly. 
Eleve, alig folyik benne egy csepp vér. Például a végén Thor ugye elméletileg fasírttá pofoztatik a Pusztító által, gyakorlatilag szerez három szolid karcolást, aztán beájul. Egyébként érthető, muszáj volt figyelni a korhatárra, elvégre a filmesek is profitból élnek, de ez azért elég Disney.
Ezzel együtt nekem tetszett, bár ez kevésbé írható az egyébként meglévő szórakoztató-faktor számlájára... Tom Hiddlestonnak (Loki) már sokkal több köze volna hozzá. Na jó, legyek őszinte: ha a fickó fél óráig mást se tenne, csak felolvasná a telefonkönyvet, én azt is megnézném. (Legyen elég ennyi, a rajongólányos ömlengéseket talán majd egy másik posztban... ach. <3) Thor földi csetlés-botlásai is aranyosak, de ha már föld, nekem a kedvencem az, amikor a népek megtalálják a Mjölnirt, és azonnal egy ökörsütős-grillezős-kiafaszagyerek-aki-kihúzza jellegű jószomszédi dzsemborit telepítenek köré. Ez Amerika, de tényleg.
Szóval, nekem a light-sága ellenére bejött, könnyed kikapcsolódásnak ideális, ha nem vágysz sok agymunkára.

Captain America

Kövezzetek meg, nekem ez is tetszett, pedig az elején ettől fáztam a legjobban, és csak azért néztem volna meg, hogy teljes legyen a kép Bosszúállókból. 
Mert ugyebár, Amerika kapitány egy olyan kor teremtménye, ahol a felfokozott háborús hangulatban, propaganda jelleggel, teljesen kúlnak tűnt egy talpig amerikai zászlóba öltözött manust rajzolni, aki bemos egyet Hitlernek, és akinek példája nyomán a kiskölykök kukatetőt pajzsnak használva játszhatnak - és persze álmodozhatnak arról, hogy majd egyszer ők lesznek az ország hős katonái. Azért lássuk be, az amerikai patriotizmus, bár most sem kell érte a szomszédba menniük, már néha kezd nekik is kínos lenni, muszáj volt tehát kitalálniuk valamit.
Ami mindenképp tetszik, hogy ezeket az alapokat, hogy a Kapitány az Igazság Nevében Bepancsol, simán ki merték röhögni. Tudniillik, ez is pont annyira lett komolyra véve, mint a Thor, nem akar sokkal többet a szórakoztatásnál, így bennem nem maradt hiányérzet itt sem a mély, aprólékosan ábrázolt jellemek iránt.
Apropó, ábrázolás, aki talán a legjobb volt, az persze Hugo Weaving, úgy látszik, neki már az arctalan szerepek lesznek a specialitásai :)
Ellenben a vége elég viccesre sikeredett, sajnos ugyanis tényleg kissé logikát nélkülöző dolog az a landolás - beszéljen helyettem ez :)

The Incredible Hulk

Ez a későbbi Hulk film, de ezt láttam előbb.
Az eleve tetszett, hogy nem szaroztak az elejével. Nem kellett végigszenvedni azt, amit mindenki amúgy is tud, hogy miként lett szerencsétlen nyuszi Bruce Bannerből nagy zöld állat. Az egészet lezavarják a főcímzene alatt, így a film alatt a valóban érdekes dolgokra koncentrálhatunk - hogy mi van ezután. 
Bár ez a film már bevallottan az Avengers előzményfilmjének készült, mégis sokkal kevésbé volt élvezetes, mint a fenti kettő, bár egyszer végső soron nem volt rossz. Valószínűleg pont az hiányzott, hogy merje egy kicsit komolytalanabbul venni magát. Viszont annyira meg nem belemenős, mint mondjuk a Dark Knight, szóval kicsit semmilyen. Bár Edward Norton jó benne, jobbat tett volna egy jobb forgatókönyv.
Ja, és ha Liv Tylert kihagyják, mert az a lófejű csaj, hát az hihetetlen irritáló. (Lehet amúgy, hogy karakterszínészként nem zavarna, de amikor mindig ilyen szekszicsaj-szerepeket kap... hát akkora trampli, mint egy barnamedve, vizenyősek a szemei, és egyáltalán, tésztaképe van. Ezért is jöhetnek a kövek, de azért ismerjétek el, hogy azért vannak nála jobb nők Hollywoodban, akik értenek ugyanennyire a színészethez.)

X-Men: First class

Hogy ne csak Avengers legyen itt. 
Szóval, talán az eddigi legjobb X-men film. Jó a történet, jók a karakterek, jók a színészek, és látványos, vagyis minden megvan benne, amitől abszolút élvezhető egy szuper-múvi. Megvan benne az a nem túl tolakodó, ámde hangsúlyos önreflexió, ami által simán kiröhögik néha magukat és a képregényes eredetüket és szuperhősös toposzaikat is - ilyen volt a legelső filmben az a Küklopsz-Wolverine párbeszéd, hogy "Ez az egyenruha?" "Mért, jobb lenne egy sárga sztreccshacuka?" - és amúgy üdvözlöm ezt a tendenciát az azóta megjelenő képregényfilmekben is.
Engem két dolog zavart csak. Az egyik olyan, ami már a képregényekben is: nevezetesen a mutánsképességek következetlensége. Még mindig nem vagyok biológus, nem igazán konyítok a témához, de néhány mutáció természete valahogy olyan nem logikus nekem. Úgy értem, egy átlagon felüli hallás, az emberfeletti erő, vagy a szárnyak megléte, azokat értem. De amikor bejön pl. Emma Frost, aki egyszerre kristályos is tud lenni, meg telepata is, vagy a csaj a szitakötőszárnyakkal - amik nem csak úgy vannak, hanem tetoválássá képesek alakulni a hátán - hát, szóval az nekem picit gezemice. Igen, tudom, ez egy mese, de az meg akkor igazán élvezetes, ha van neki belső logikája is. A másik: Beast kinézete. Ez a látvány elment volna 2000 körül, de ma már, egy Gollam, egy Avatar, és számtalan kisebb-nagyobb CGI-csoda után picit kevésbé béna alakot vártam volna.
Mindazonáltal ezek messze nem teszik rosszá, vagy akár középszerűvé a filmet, mindenkinek ajánlom.

Hulk

Az első, az Ang Lee-féle.
Hát mit mondjak, fél óráig se bírtam. Vontatott, lassú, iskolás, csúnyán fényképezett, blőd. Olyan dramaturgiája van, mint egy két nap alatt összegányolt MTT-s csapatdarabnak, bár abból a műfajból láttam már jobbat. Ha valaki látta, és tetszett, akkor győzzön meg, vagy mesélje el a végét. (not) Eric Banával eddig úgy nem voltam sehogy, de ezzel a filmmel nem különösebben lopta be magát a szívembe - meg nagyjából sehova máshová sem.

Az utolsó tangó Párizsval...

...lenne a címe ennek az alfejezetnek, ha egynél több filmet tartalmazna. Meg akartam nézni ugyanis az Amelie-t is végre, de konstatálnom kellett, hogy már letöröltem, és lusta voltam most levadászni. Van viszont, amiről mindenképp mesélnék, ez pedig a

Midnight in Paris

Persze ezt is Tom miatt találtam meg. Várakozásom fokozódott, mikor megtudtam, hogy van benne Adrien Brody is. (A két kedvenc pasim egy filmben? Simán :D Mondjuk jó, szerepelnek benne fejenként vagy 5 percet, de a film van annyira jó, hogy simán elfelejtettem, hogy eredetileg miattuk mentem el rá :)) Úgyhogy, bár nemigen nézek romantikus filmeket, Woody Allent még kevésbé, erre beültem.
Na most, néhány kritika lehúzza a filmet, hogy W. A. csinált jobbat, meg hogy az alapszitu erőltetett (mi tart együtt egyáltalán két ilyen embert). Nos, lehet hogy azért, mert kevés ilyen filmet nézek, de engem ezek egyáltalán nem zavartak. Ugyanis a film nagy erőssége a hangulata.
Én eddig nem nagyon voltam oda Párizsért. Voltam is ott egyszer (igaz, voltam vagy 13 éves), annyira nem fogott meg. De itt valahogy mégis vonzó, el is határoztam, hogy vetek rá majd egyszer még egynéhány pillantást.
Meg hát huszas évek... istenem. Én nem vagyok akkora fan, mint a filmbeli Gil, és az akkori párizsi művészvilágnak is inkább a képzőművészeiről tudok valamit, de magával ragadó az egész - és ha véletlenül van is valami ismereted a felvonultatott figurákról, úgy külön vicces. Hemingway és Dalí külön zseniálisak.
Szóval, hangulat. Ez az a film amúgy, ami nem úgy vicces, mint mondjuk az Ace Ventura, hogy visítva röhögsz, hanem csak úgy, hogy végigmosolygod, mert valami mindig van, amin lehet. Jó a zenéje, hihetetlen jók a karakterek, én nagyon élveztem, mindenkinek ajánlom.

Futottak még

Vannak olyan filmek, amiket láttam ugyan, csak minek. Amik nem tesznek különösebb hatást. Most ebből is csak egyet kaptok, mintha lenne több is, de azok meg, gondolom, ennyire sem voltak emlékezetesek.

Hanna

Na, ez a film lehetett volna igazi csalódás is, de még az sem lett, valahogy olyan izé volt az egész. Érdektelen.
Ugyebár az alapsztori: fater elvonul a jégmezőre a kiskorú lányával, és kiképzi gyilkosnak, hogy az megölje az anyja gyilkosát. Ebből lehetne élvezhető Zs, vagy akár B is, sok akcióval. Vagy lehetne Nell, a remetelány-szerű dráma is. Esetleg a kettő keveréke. De egyik sem lesz, csak egy gigantikus hosszúságú Chemical Brothers-klip. Ez köszönhető a jellegtelen színészi játéknak - Cate Blanchett talán sose volt még ilyen szürke, a kiscsaj pont olyan fakó, mint a kinézete, Eric Banáról meg asszem, végleg lemondhatunk. Annyira _lényegtelen_ az egész film, se a családot vallató bérnácikon, se a génmanipulatív gonosz szervezeten, se az öregasszonyokat kinyíró csúnyanénin nem tudunk fennakadni. Egyébként a film szereplői sem tesznek soha ilyesmit, nekem a vége asszem, az a jelenet volt, amikor a kempingező családhoz csapódó Hanna egy reggel két megnyúzott nyuszival jelenik meg, és lecsapja a kecskelábú asztalra, sugárzó arccal, hogy "én fogtam", és a család egy kezdeti sikkantáson kívül _nem_reagál_semmit_, nem hívnak gyámügyet, nem hagyják ott a csajt rohamtempóban a puszta közepén, hanem simán hagyják, hogy velük utazzon tovább, az egészet elintézik annyival, hogy "ja, néhány szülő szereti,ha önálló a gyereke", és nem tűnik fel nekik semmi. Wtf? Vagy akár az a tény, hogy fater megtanítja a lányt túlélni mindenhol, 60 nyelven beszélni (de tényleg), minden ország gazdasági adataira, de nem magyaráz el neki olyan elemi dolgokat, mint a neonfény, vagy a tévé. Meg totál következetlenül ugrálunk a helyek között, kiscsajt elfogják Alaszkában, aztán valahogy átkerül Marokkóba (mért pont oda?), majd némi utazást követően (ami szemmel láthatóan nem tartalmaz repülőt vagy hajót) már Németországban vagyunk... oké, hogy nem térünk ki minden részletre, de azért na már.
Szóval, eléggé vacak, nem kimondottan ajánlom senkinek.

Szóval, amit kaptam:

Macska alakú lábtörlő
Digitális konyhai mérleg
Macskaszőr-telenítő henger (hogy a náthába írjam le úgy, hogy ne a macska epilálására kelljen tőle gondolni, hanem az ő szőrének leszedéséről a ruháimról? :))
Fekete lábfej nélküli harisnya
Parfüm, jópofa virág alakú üvegben
Merci csoki
Kék gyöngyös ékszerszett
Kék macskás fülbevaló (oké, hogy macskát tartok, az is, hogy szerintetek sokat beszélek róla, de nekem az az érzésem, hogy a körülöttem lévő világ többet :D)
Tükrös ékszertartó fadoboz, a tetején a saját egyik gyerekkori fényképemen, amin farsang alkalmából vagyok bohóc (nem tudom nem érteni a célzást :D))
Két körömlakk (arany, türkiz)
"Romantic girl" fantázianevű tusfürdő (nagynéném nem hazudtolta meg magát, különösen vicces volt megkapni egy beszélgetés közben, melyet az unokatesóm feleségével folytattunk a kannibálos horrorokról)
Szemfesték (szintén tőle, de ennek szürkés árnyalatai vannak, ezt eltalálta :))
Gyűrű, újrahasznos gombokból (öcsém havernői csinálnak ilyeneket, és promó céllal küldtek nekem is, meg húgomnak is)

Valamint, a kedvencek:

Tolkien: Elveszett Mesék Könyve (Értő arc elmesélhetné a kopirájtok mikéntjét, ugyanis lent Vewy szerepel, mint a versek (c)-jainak tulaja, ugyanakkor fentebb írják, hogy Angwen az elkövető - lehet, hogy volt már erről szó, de akkor ez hogy? :))
Gamepad (PS emulátor, jövök! :D :retro:)
Laptophűtő (...és ha nem lép ki a gép folyton a túlmelegedéstől, még talán a Nagy Regényt is megírom :))
MP4 (Van zeném! :D Van benne mp3, rádió, képnézegető, videolejátszás, Tetris, de még egy ebook névre hallgató gyanús menüpont is - habár ezt nehezen képzelem el, milyen lenne ilyen méretben olvasni mondjuk a Háború és békét? Mint egy különösen hosszú sms... :D Mindegy, úgyis a zene miatt jó :))

Szóval, ha olvassátok, itt is köszi :)

Hamarosan vége a műszaknak, hejj. Még egy óra. addig is írok bejegyzést, hogy teljen az idő, mert őszintén szólva bucira unom a fejemet. Vendég alig van, aki itt lakik, azt se sűrűn látni - a norvég szókán látszik, hogy szívesen dumálna, de németül és norvégul tud, ahogy én nem - bezzeg, ha tanulnék már svédül, és úgy szólnék oda, meg is lepődne rendesen.

Jó ingázós ez a karácsonyi ünnepkör most. Kezdődött pénteken a recis karácsonnyal, amit a Mélypontban indítottunk, és úgy terveztük, ott is lesz vége, de aztán mégis elkísértük Lacit, a soros éjszakást a munkába, meg hogy kissé bevonjuk az ünneplésbe a kissé karótnyelt, új munkatársat, mondván, ha lazítana, az sokat segítene rajta. (Egyébként most mondjátok, hogy nem mi vagyunk az álom-gárda, mikor a szabad péntek esténket is a dolgozóban töltjük :D) Na, a buli végső soron az éjszakába nyúlt, így, mivel megnyertem magamnak a 24-e délelőttöt, bent is maradtam a hotelben, hogy legalább aludni tudjak, ne utazással menjen az idő. Vicces egyébként, egy éve lassan, hogy itt vagyok, de sosem aludtam itt - jó, volt, hogy korai műszakban átmentem csillagászba a helyemen ülve, de rendesen, szobában itt még nem töltöttem az éjszakát. Jó volt amúgy, csak lassan tér magához a fűtés, és kissé túl puhák a matracaink. Ráadásul persze alig bírtam elaludni, mert mindig találtam valami idegeskedni valót - a gépben felejtett mosástól kezdve, hogy eltöri-e a fát a macska, főleg odáig, hogy a délutáni váltás, akit nem a megbízhatóságáról ismertünk eddig, jön-e majd vajon. Jött, így húztam teregetni, majd utána anyámékhoz.

Faterom kapott egy Vad Afrika DVD-sorozatot, mert imádja a természetfilmeket, és épp most vettek egy akkora tévét, hogy a szekrénysoromat például zavarba hozná. Húgom kapott Vérmacska könyvet, a szerző dedikációjával ("Bazmegekben gazdag karácsonyt"), öcsém Munchkint (na de legalább végre én is játszottam, elég beteg, és a kiegészítőknek hála, a következő pár ünnepen nem kell törnöm a fejem, hogy mit vegyek neki). Nagyi is velünk volt most, neki vettem egy drapp kasmíri sálat (csodásan finom selyem-gyapjú keverék, ha telt volna rá, magamnak is veszek egyet, de már túl sok mindenre mondtam így is már idén, hogy karácsonyi ajándék magamnak). Anyám ugyanilyen sálat kapott, csak barackszínben, bár ez félig-meddig kompenzáció volt, mivel elhagytam egy sálját idén; valamint egy utcai antikosnál alkudtam egy szép, kissé patinás brossra neki, ami jól illik a sálhoz is, meg mindenhez. Úgy fest, mindenki örült mindennek :)

A sajátjaimat meg majd a nap végén összesítem, mivel innen újfent anyámékhoz visz az út, ahol már folyik a családi nagykarácsony, és tuti, hogy a nagynénémék is hozzátesznek majd valamit. Jó esetben ez bizsu lesz (nagyjából az esetek fele), rossz esetben romantikus regény (nagyjából a másik fele... tudjisten, pedig évekig próbáltam polgárt pukkasztani fekete körmökkel, láncokkal, és szakadt farmerral karácsonykor, de valahogy nem jött át nekik az üzenet... :)) A másik az, hogy aránylag sok cuccot kaptam, ami nincs mind itt, és tuti kihagynék valamit :) (Igen, ez a "panaszkodsz vagy dicsekszel?" esete... :))

De nagyon fura volt tegnap anyuéknál aludni, de nem úgy, mint a szállodában. Legalábbis elgondolkodtatott, hogy tulajdonképpen mit is nevezhetek otthonomnak.

Az az igazság, hogy bár szerettem a szobámat, de Keresztúrt, és az ottani házat sosem tudtam egészen az otthonomnak érezni, ott csak laktam. Nekem az igazi otthont a Dráva utcai lakás jelentette. (Akkor valahogy még a család se volt így szétesve, lehet, ezért inkább az.) Tegnap már kimondottan úgy éreztem, mintha vendégségbe mennék, hiába mondom, hogy hazamegyek, az nem azt jelenti. Most lakok az albérletben, ahol igazán nagyszerűen érzem magam, és egyre inkább a magam képére formálom, nagyon otthonom. De mégis csak egy albérlet, és akárhonnan számoljuk, Zsolt jóindulatán és egyéb szándékain múlik, hogy meddig és milyen körülmények közt lakhatok ott. Talán nem is merem otthonnak tekinteni, hiszen velem úgyis indig ugyanaz történik: ha valami jó, és kijelentem róla, elmúlik. Úgy érzem, ha otthonomnak nevezném azt a lakást, egy héten belül lenne valami, ami ellehetetleníti ezt az állapotot.

Hát mindegy, egyszer majd csak lesz olyan is...

Hű, de keserű lett ennek a posztnak a vége, pedig amúgy nem vagyok kimondott melankolikus hangulatban... na mindegy.

És hopp, el is telt a műszak nagy része, 20 perc, és itt a váltás. Jéj! :)

Naszóval.

Khehömm.

Izé.

Az van, hogy.

Ejnye no, a Tragédia, az majdnem minden formájában rendesen fejbevág... Most hirtelen ötlettől vezérelve beültem az Urániába, és megnéztem, mit alkotott a Jankovics.

Egyébként semmi jót nem vártam. Mindig félek, ha valaki a Tragédiához nyúl. És eddig nem is minden alap nélkül (már amelyekhez eddig szerencsém volt): a régi filmváltozat, Mensáros László ide vagy oda, azért nagyon klasszikus, nagyon egy-az-egyben, nagyon régi, és ugyan nem rossz, de lehetne jobb. Amit a Nemzeti csinált belőle - minden tiszteletem Alföldié, de a hatodik színig bírtam, egy kalap nulla volt, még csak nem is szar, egy lufi, hiszen csak azt akarták vele bizonygatni, milyen sokáig elmehetnek értelmezésben, és főleg techniákban, de "hiányzott az összhangzó értelem".

És most ez. Ám ez jó. Végre jó.

Asszem, a Tragédiának tényleg az animáció kellett, hogy legyen a terepe. Egyszerűen azok a párhuzamok, áthallások, rétegek, szintek, amik a darabban előfordulnak, így tudnak kijönni vizuálisan is. 23 éve készül, de megérte ennyit ülni rajta, minden ízében ott van. Illetve, részleteken lehet, hogy lehetne vitatkozni vele, de az egésznek annyira jó az íve, hogy nem érdemes, ez így jó.

Ha nekem lenne erre tudásom (és 23 évem), alighanem én is így rajzolnám meg. Illetve, máshogy, de az összképet nézve rákérdeznél a végén, hogy "és mi a különbség?".

Nehéz megfogalmazni, hogy mért ennyire jó. Pont azért, mert nagyrészt kép, mármint ezért nehéz beszélni róla. És pont azért jó, mert nem csak kép, ez nem illusztráció, nem egy hagyományos rajzfilm, ahol bejön a szereplő, és elmondja, amit a forgatókönyv neki osztott, ez egy egység, zene, szöveg, és animáció egysége, és jó.

Persze nem úgy jó, ahogy mondjuk egy szuperhősfilm. Ez azért jó, mert fejbevág, nem ereszt, és nagyon elkezded tőle újragondolni a dolgaidat.

Amúgy mosolyogva néztem. Kíváncsivá tudott tenni, pedig magát a könyvet csaknem kívülről tudom - ha nem is, legalábbis a legtöbb mondat helyét ismerem, megvan az összes szcenárió, szerkezet... egyszerűen élveztem, ahogy kibomlik a dolog, sokkal teljesebben, mint bármely valahai előadásban. Volt olyan réteg, amihez valaha régen a szakkörrel elemezgetve jutottunk el, volt olyan, ahol elég közeli módokon köszönt vissza az, ami nekem valaha eszembe jutott, és volt, ahol annyira új jelentéseket tárt fel a film, vagy annyival hangsúlyosabban mutatta be azt, amire én már alig emlékeztem...

Nem ajánlom mindenkinek, ez nehéz anyag, látjátok, hogy egy értelmes sort se tudok összekalapálni róla. De aki hozzám hasonlóan Tragédia-mán, annak kötelező darab. Meg ha kell mostanában valami súlyosabb darab, aminek még a művészethez is köze van.

Pedig mondjuk annak szurkoltam volna, hogy legyen még egy szabadnapom, mert írhatnékom van, új poszt is készülne, de mivel nem vagyok jól, nem tudok írni. Úgy értem, a vacak közérzet, a hasmenés, a fura eredetű korgás, és a hőemelkedés sajnos gátolják a különben zseniális (naná) humorom és frappánsságom kiteljesedését.

Ezért kaptok csak nyavalyt, háhh.

Mindegy, úgyis időszerű volt, hogy én is elkezdjek leadni a hasamból, szóval beállok a vírussal fogyókúrázók sorába. Habár az  tippem, hogy nem vírus: kedd reggel még jól voltam, utána viszont fogyasztottam a reggeliből, ami a hotelben volt - lehet, hogy nem kellett volna. (Bár, ha igazán visszaemlékszem, mintha előtte se lettem volna jól...)

Eh, ki kellett volna venni a holnapot is, hogy rútulna meg.

Kissé jedis hangulatban vagyok. Vagy galadrieliben. Vagy jézusiban. (Van még egy pár példám, csak hogy még jobban összezavarjam azt az n+/-2 olvasót, aki még idejár.)

Tudniillik, meg lettem kísértve.

Felhívott múlt héten egy meg nem nevezett volt edzőtársam, hogy van egy fantasztikus üzleti ajánlata. Ezt már ismerem, és vagy fél éve már el is hajtottam az illetőt (illetve, egyszerűen csak megígértem, hogy visszahívom, de nem tettem. Akkor is az volt, hogy óriási lehetőség, de nem telefontéma. Mire én, azért nagy vonalakban elmondhatná, hogy nem-e emelem (szándékosan írom így, nekem ne gúgölszörcsöljön itt nekem senki, aztán megint megy a kiakadás), vagy akármi más-e, mire ő, hogy de állásinterjút se folytatnak telefonon. Mire én, hogy oké, de azt azért elmondják, hogy titkárnőt keresnek-e, vagy CNC maróst... erre akkor nemigen tudott mit mondani, enyiben is maradtunk.)

Na, szóval fel lettem hívva megint. És a hívás épp balszerencsér hangulatomban talált, így belementem, hogy elmegyek, és meghallgatom a prezikéjüket, hátha mégis érdekes.

Itt ejtenék pár szót arról, hogy mért nem küldtem el élből a véreres náthába az illetőt az üzleti ajánlattal együtt. Az egyik: bármilyen furán hangzik elsőre, én hiszek a hálózatépítésben. Na nem úgy, hogy igen, tök jó lehetőség, hogy mindenki (köztük én) kőgazdag legyek, hanem úgy, hogy ez egy módja a pénzcsinálásnak, méghozzá nem is a hatékonytalanabbak közül való - tudniillik, láttam már olyat, aki ezzel gazdagodott meg. Ott van például a két főnököm, ők a kilencvenes évek elején kezdtek a tisztítószeres bizniszbe, és ma van is egy hoteljük. Igen, közben tudom azt is, hogy mennyi mindenük nincsen viszont (nyugodt éjszakáik és őszinte barátaik például, de ez nem csak az emelem hatása, asszem). Ahogy azt is, hogy az ilyen dolgok nagyon erősen a hiszékenységre és a befolyásolhatóságra építenek, és meglehetősen sajátos etika szerint értelmezik ezeket is. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hálózat működhet, ha olyan csinálja, akinek ez fekszik. Egen, el kell fogadni, van, akinek van ehhez tehetsége, és megy neki a dolog, és igen, az ilyen emberek tudnak vele pénzt keresni, objektíve tehát nem vethetjük el elsőre, mint működésképtelent.

Másodszor: minden nézőpont attól függ, milyen lelkiállapotban talál. Engem pont akkor hívott fel az illető, mikortájt azon borongtam, hogy mennyire vacak egy helyzetben vagyok
Tudniillik, és ezt már számosszor elmondtam, van néhány elég jó skillem, ami, különösen ha formában vagyok, nagyon jól hasznosítható. Gyors felfogóképesség (még mindig nehezemre esik érteni, mit kell másoknak napokig tanítanom a munkámból, mikor én összesen nettó 4 óra alatt tanultam meg mindent), alkalmazkodás (improvizálni legalábbis jól tudok, majdnem jobban mennek hirtelenből a dolgok, mintha előre megtervezem), jól tudok bánni az emberekkel, jó értelemben véve még befolyásolni is tudom őket (ez a vendégeknél, de azelőtt a szaunás cégnél is működött: elég jól eltalálom, mit szeretne, hogy szóljak hozzá, hogy szimpatikus legyek, és ha kell, nagyon meggyőző tudok lenni - a mai napig fájdalmam, hogy annó azokért a szaunákért semmi jutalékot nem kaptunk, ha csak 1% lett volna, a fizetésem dupláját kerestem volna; persze ehhez az kell, hogy formában legyek, vagyis ne a Maslow-piramis alján, és összeszedett, vidám lelkiállapotban). Egyszóval, önfényezés nélkül, van tehetségem számos dologhoz - ám ezt a munkaerőpiac hagyományos - értsd, nem emelem - része látványosan leszarja. Legtöbbször a papírhiányba futok bele, interjúkra meg be se hívnak, így esélyem sincs bebizonyítani, vagy legalább megmutatni, mit tudok. 
Az emelem-jellegű dolgokhoz viszont nagyrészt a fent felsorolt tulajdonságokra van szükség.
Most képzeld el a szitut. Otthon ülsz, hazaérve a munkából, amit akár szerethetnél is a jellege miatt, de nem teszed a hely miatt, és már meg se kísérled összeszámolni, hány helyre küldted el úgy az önéletrajzodat, hogy még csak annyit se írtak vissza, hogy bocs, betelt. És ekkor valaki azt mondja, hogy van egy lehetősége, amihez éppen azok a készségek kellenek, aik benned megvannak, és ami eleddig senkit sem érdekelt olyan nagyon. Az ifjú Skywalkert a Jedi-akadémia túl idősnek véli, de a Sithek látják benne a tehetséget, és azzal kecsegtetik, hogy ott sokat tanulhatna, ami igaz is.

E fenti okok miatt tehát nem csaptam le a font, hanem átgondoltam a kérdést. Végül arra jutottam, hogy azzal még nem ártok magamnak, ha elmegyek, és megnézem, mit ajánlanak.

Hát, a prezi az vicces volt. Jegyzeteltem, két okból: az egyik, hogy vicces dolgokat mondtak a génekkel kapcsolatosan (most komolyan, én hármas voltam bioszból, de amikor olyanokat mondanak, hogy az általuk forgalmazott cucc a mitokondriumokért felelős x darab gén működését befolyásolja, arra kissé felszaladt a fél szemöldököm), a másik, mert így könnyebb követni a következetlenségeket. Például, a cég 27 éves, azóta folyamatosan prosperál, de közben ide Mo-ra csak most nyitnak, de ugyanakkor ez az ország a legfejlődőképesebb, épp most hagytuk le a svédeket, közben viszont nagyon új, csak már fél éve is az volt, mikor először hívtak... és persze annyira új a dolog, hogy a neten még csak utána se lehet nézni, mert még nem is publikáltak róla. Meg ahogy Móricka elképzeli, gondolta Stirlitz.

Aztán jöttek a "bemutatom a komoly embert, neki sikerült" részek. Az est fénypontjaként be lettem mutatva egy ismert rádiós arcnak, kezet is fogtunk (ezen a ponton megnyugtatok mindenkit, aligha fogom én ezt a kapcsolati tőkét a jövőben hasznosítani), meg az ilyen-olyan üzletemberek. Volt egy, aki az embété (tudjátok, a trampli gurulós cipő) egyik sikeresnek beállított főmuftija akart volna lenni - de bennem felrémlett, hogy én úgy hallottam, csődbe mentek, szóval talán nem a legszerencsésebb választás volt őt mutogatni...

No és az érvelési hibáknak olyan szép gyűjteménye... ekvivokáció, goebbelsi propaganda, hamis dilemma egymás hegyén-hátán... nyamm. Sőt, még Csubakka-érvelés is volt, de majdnem szó szerint.

Ennek ellenére belementem egy második, személyes találkozóba. Miért? Mert az emelemhez nem kell, hogy én higyjek a termékben, elég, ha meggyőzően bizonyítom, hogy így van. És szépen végiggondoltam az ismerőseimet. Mert bár igyekszem válogatni, ezzel együtt simán vannak olyanok, akik akár bele is ugranának, vagy akik meggyőzhetőek, esetleg pont a főnököm, aki meg már profi is az ilyenekben. Így hát ma találkoztunk, előtte kaptam könyvet kölcsön (egy élmény volt az is, a különféle fejtegetéseket arról, hogy mért fontos keményen dolgozni egy bármilyen üzletben, néha mézesmadzag jelleggel megszakították ilyen betoldások, mint "A szerző ezen a ponton a villája szomszéd, üvegpadlós termébe sétál, és a padlón átsejlő kristálytiszta tengerben játszó halakat figyeli. Ez fontos." - sic!)

Na, szóval, ez ma volt (azaz technikailag tegnap, de úrilány nem fekszik le aznap, amikor felkelt), és azt hiszem, végleg meggyőzött. Miről? Hogy ezt én soha a büdösbe nem fogom csinálni.

Volt itt egy csaj, az ismerősöm "felettese", aki két évvel fiatalabb, de mégis már mennyi mindent elért, pedig csak 4-5 éve csinálja (felhívom a figyelmet az elhangzott időtényezőbeli dolgokra pár bekezdéssel fentebb, avagy mennyi idős is most akkor a cég? Lehet, hogy a jó megfigyelőkészség mégsem jön olyan jól ehhez a munkához, szegény illúzióim...). Na, ekkora díszcsicsát már nagyon régen nem láttam. Tökéletes manikűr, festett haj, rajzolt szemöldök, olyan formájú műmellek, hogy konkrétan két pöttyöslabda is természetesebben mutatna ott - és az ideges, kierőszakolt műmosoly. Ez a leggázabb.

Szóval, elő lett nekem adva, hogy ha így folytatom, semmim se lesz hosszú távon, se időm, se pénzem. De ha most belépek, és keményen dolgozom pár évig, akkor de. Persze, ehhez meg kell haladni párszor magamat, túl kell lépnem a korlátaimon. Na most, én alapvetően egyet értek azzal, hogy akarat kérdése sokminden, sőt, ahol az akarat, ott a mód is, és ezt nem csak a kungfu miatt, hanem amúgy is így gondolnám. Az is alapvetően jó dolog, ha valaki meg tudja haladni magát, úgymond, megint csak kungfu-alapon: hiszen mindig meg tudsz csinálni még egy fekvőtámaszt, akkor is, mikor azt hiszed, itt a vége. Ám ez olyan agresszívan lett nekem bizonygatva, hogy a maradék kedvem is elszállt. Az külön tetszett, hogy a csaj időnként hivatkozott az ő pszichológusi képzettségére, mármint, hogy annak birtokában mer kijelenteni dolgokat az emberekről úgy általában, ja, és nekem is azért és úgy mondja a dolgokat, mert ő látja rajtam, hogy. Mármost, az összes fonáksággal együtt még mindig komoly dilemma elé állíthatott volna - de elbaszta a hülyéje. Persze lehet, hogy én se könnyítem meg a velem társalgók dolgát, ha akarom, nagyon be tudok zárkózni úgy, hogy fogalmuk sem lesz, mit gondolok valójában. (Ez a vásárlóknál hasznos dolog ám.) De akkor is, kicsit vicces volt a helyzet, néhány helyen küzdöttem, hogy a vigyorom ne szakadjon fel. Taknyos 25 éves, és azt hiszi, mindent tud az emberekről? (Jelenlévő fiatalok no offense, kivételek vagytok.) Erős lol.

A vége pedig az lett, hogy hát igen, a belépéshez pénz kéne, nem kevés - de már jött is az ultimate megoldás, kérjek kölcsön. (Feltaláltad a melegvizet, anyukám. Ha kölcsönből akarnék vállalkozni, már megtettem volna.) Az az érvelés különösen tetszett, hogy "ha azt mondanám, hogy ha egy órán belül itt a pénz, és tied a tíz millás mercim, akkor megoldanád", illetve, hogy "ha életmentő műtétre kellene, adnának". Na igen, mondom, de akkor azért szeretik ám tudni, hogy mire is adnak, és az "életem üzleti lehetősége előtt állok" annyira talán mégsem meggyőző énszerintem... mire ő, hogy csak ne is mondjak semmit nekik, elég annyi, hogy megszorultam, és kell. Azért itt elképzeltem muterom fejét mondjuk...

(És ahogy vártam, bár ők elvileg nagyon jól élnek ebből már most, és persze hiperbiztosak abban, hogy nekem ez milyen jól menne, de egyikük se ajánlotta föl, hogy majd ő kölcsönöz. Lóláb.)

Meg amúgy is. Szerintem egy ismerősöm, barátom se adna úgy, hogy nem tudják, mire kell nekem. Neki, úgy fest, voltak ilyenek. Nem vagyok irigy rá miattuk.

És ezen a ponton döntöttem el végleg, hogy ezt én soha. Ennyire nem tudom, nem is akarom magam meghaladni. Félreértés ne essék, a pénz fontos, és ki ne szeretne többet? De ha belegondolok, a kevés pénzem ellenére, én nem akarom, hogy ez irányítson, hogy a pénznek legyen mindenem alárendelve. Az én igényeim kisebbek és nagyobbak ennél :) Nem akarok ilyesmire kérni.

Nem tudom, talán néhányak szemében ettől lusta vagyok, vagy gyáva, vagy önsorsrontó. (Ők biztos így látják majd, ha megmondom, hogy nemet döntöttem.)

"Kisebb leszek, elmegyek Nyugatra, és Galadriel maradok."

Mert az utóbbi időkben kettő is volt.

Kardok Vihara. Én ott ugyebár nem folytatólagos állandó arc volnék, hanem szabad elektron-jellegű npc, ezzel együtt kb. két nappal a lájv előtt még esélyes volt, hogy a múltkori karaktert (emlékeztető: a szegény, ámde ambíciózus szarkavaró Feketecsőr kisasszony) kapom, vagy valamelyik férfi npc feleségeként dúsítom majd a megjelent nemesek számát mintegy. De aztán úgy alakult, hogy valaki nem tudott jönni, így lett nekem egy eredetileg pasi szerep - a zsoldos Ser Ullen köreiből.

Én remekül elvoltam. Annál is inkább, mivel megint bejött a papírforma: metajáték-alapon, ahogy megjelentem, egyből mindenki azon kezdett el gondolkozni, hogy én ki vagyok valójában, és tulajdonképpen mit szeretnék. Pedig tényleg az voltam, akinek látszottam: egy zsoldos, akin keresztül Ser Ullen küldött egy üzenetet. (Az vol a nem egyszerű, mikor a játék felénél outban valaki mondta, hogy Gamba már kitalálta, hogy a könyvből ki vagyok én valójában - erre nagyot néztem, mert azt én is szerettem volna tudni :D) Szándék szerint a balek; ugyanakkor engem se IRL, se IN nem ejtettek a fejem lágyára, ebből a történetből tehát csak jól jöhettem ki. (Én megmondtam a tisztelt nemesuraknak, hogy az üzenet és a kérés ez, de semmi nem zárja ki, hogy Ullen a bolondját járatja velük, mire ők vállat vontak, és különösebb hezitálás nélkül aláírták a papírt, amiért jöttem. Hja...) Sajnos Silcucc előre szólt, hogy megpróbálnak majd belebuktatni a dolgaimba, így soha az életben nem fogja nekem elhinni senki, hogy az ominózus helyzetben akkor is ilyen óvatosan fogalmaztam volna, ha senki egy kukkot nem szól :) Igazság szerint én mindig ilyen óvatos vagyok, többek között ez az egyik akadálya annak, hogy hitelesen alakítsak naivát. Azok kicsit sem dörzsöltek.

A másik ok, amiért abból az említett szituból is jól jöttem ki, az az volt, hogy ez az Ullen-szál egyáltalán nem keltett akkora érdeklődést a megjelentek körében, mint eleinte sejtettük. Konkrétan volt egy pont, ahol szerintem, ha kiálltam volna egy táblával, hogy "Ser Ullen feje ingyen elvihető, ugyanitt sereg eladó", arra se bagózott volna rá kb. senki. Következésképp, mikor kipattant, hogy nekem ehhez van közöm, senki sem vérgőzös felindultságból indított, simán lehetett velük beszélni.

Egy dolog egy picit zavart: megint én voltam azon kb. 5 ember egyike, aki a jelenlévőkhöz képest annyira alacsony társadalmi rangban van, hogy nem is állnak vele szóba csak úgy. No, ez távolról sem a szervezők hibája, elvégre a játékhoz ilyen is kell :) De azért a próba kedvéért egy játék erejéig kipróbálnám, milyen lehet valami nagyon gazdag, nagyon hatalmas és nagyon befolyásos személyt játszani :) Mondjuk Galadrielt, vagy Budaoest Ventrue Hercegét :D

Viszont az ilyen szerepeknek van előnye azért, például a kényelmes ruha. Nekem nem kellett fűzőben szenvednem a szépségért, és leülhettem úgy, ahogy akartam. Még a hidegtől is sikerült megkímélnem magam a saját gyártású szőrmellénnyel :)

A következő lájv az Umbar volt. Kaptam egy Kalózkirálynő becenevű karaktert. Általában szeretem én kitalálni, kivel jövök, de persze ennek az alján az van, hogy tartok tőle, mit kapok - hiszen ez is egy visszajelzés arról, milyennek látnak. Most viszont direkt én kértem - egyrészt kíváncsi voltam, másrészt nem volt energiám, így egyszerűbb volt a már ismert sztereotípiát (határozott, kemény nő) hozni.

Először arra gondoltam, hogy egy Asha Greyjoy-féle figurát csinálok belőle, de aztán máshogy döntöttem. Egy az egyben sosem szeretek karaktert másolni, valamint ahhoz azért újra elő kellett volna olvasni részeket, amire időm se volt :) ezért lett ugyan benne egy csipetnyi, meg néhány külsőség Jack Sparrowtól, de a nagy részében hoztam a szokásosat - tőlem. A questek ugyan nem mind lettek meg, de ettől még jól szórakoztam - nem utolsó sorban azért, mert bár a karakterek nagy része nemes volt, de legalább egy kocsma volt a setting, nem egy bálterem, ahol én vagyok az egyedüli Brujah - képletesen ;) Még a végén eljutunk oda, hogy vagy teljesen autentikus környezetben leszek közember, vagy fordítva :) (Azért az nem ártott volna, ha IRL kicsit jobban készülök például fekete númenoriakból, alighanem több dologra rájöttem volna :P így jártam, mellesleg jó kérdés, hogy a karaterem ebből mennyit tudott volna :P)

Mellesleg itt is üldözött az érdektelen plotszál átka :) Csakúgy, mint egy héttel azelőtt, ha kiálltam volna itt egy táblával, hogy "Hé, nálunk van az örökös, itt a nyíl, ő az", még akkor se sokan jöttek volna lázba. Ez van... :)

Asszem, ennyi jutott eszembe. Képet most nem kaptok egyikről sem, fészbúkon fent van, amúgy meg az olvasóközönség mindhárom embere látta. :)

Nem tűntem el, hamarosan jövök újabb posztokkal. Nekem emlékeztető, nektek meg trailer az alábbiakról:

• filmek, amiket az utóbbi időben láttam - elképzelhetően külön bekezdést szentelve a szuperhősös alkotásoknak (:geek:), de biztosan megemlékezve az Éjfélkor Párizsban-ról (:art:)
• lehet, hogy rajzolok néhány kósza sort különféle mitológiai dolgokról, főleg skandináv irányból, de aztán lehet, hogy a "gonosz" karakterek kúlságáról értekezek majd  - vagy két külön post lesz
• rövid pársoros a két lájvról, ami most volt
• arról, hogy mért nem lennék tanár hosszú távon
• tőlem szokatlan girl-talk jelleggel, top-cca5-híres-pasas-akihez-sosem-lesz-semmi-közöm-pedig-el-tudnám-viselni lista :)
• ha-én-gazdag-lennék jellegű tiráda, a főnökömék legújabb visszautasíthatatlan ajánlata általi ihletettségben (ezt de szépen mondtam, ázzeg)