Wich Greek Goddess Are You?

Heh. Őrá hasonlítanék?

Nem bízom a görögistennős tesztben, legutóbb Hérát hozta ki.

Dejazért jó dolgok a tesztek, ha az ember "unatkozó titkárnő".

Népi jellegű kuttúra

Ezt ma kaptam e-mailben, szvsz beteg. Tippeket a kommentbe! :D


Népdalok bürokratikus nyelvezetben


1. Értesítjük Önt, hogy hő-és fénysugárzó tevékenységének elmulasztása esetén a kertgazdálkodásra kijelölt telkek mögött található baromfiállományának a súlyos hőveszteség következtében igen magas létszámbeli csökkenését lesz kénytelen elkönyvelni. Megértését köszönjük.

2. Biológiai kutatócsoportunk egy élénken pigmentált, ámde farokkal és külső hallószervekkel nem rendelkező fiatal szarvasmarhára lett figyelmes. E rendhagyó tényt figyelembe véve lakásvásárlásunkat olyan helyszínen tervezzük, amelynek közvetlen közelében lehetőség van a tej piaci áron való beszerzésére.

Hallgatni arany - beszélni Torgyán

Eh... ha most leírnám a véleményemet, egyfelől megszegnék egy megállapodást, másfelől sértődés lenne, aminek okozója nem lennék szívesen; nem vagyok széplélek, de ki tudja, kivel kell még együttdolgoznom a későbbiekben? Harmadfelől, jobban kedvelem a személyes, arcból arcba kommunikációt, mert úgy a legtisztább. Viszont erre még egy darabig nem lesz lehetőségem.

Hajh, tudtam én már az előző blogban, hogy ez az őszinteség-dolog nem fog működni. Pedig nem hazudok, csak nem beszélek mindenről. Ez néha zavar.

Evvan

Igen, akartam részletes kritikát írni a V mint vérbosszúról, de most nincs kedvem. Sokkal jobb lenne valami fás-bokros-füves parkban egy könyv - mondjuk a Sógun - felett üldögélni, mert pillanatnyilag szép az idő, és ehhez van hangulatom.

Vagy írni, de az se áll össze. Nem baj, majd a nagy nyári bentrohadások alatt, mikor nem jön vevő, és nem kell a felvételivel gondolnom. Szép is lenne... :bilibelógakeze: De sajna nem jutok túl az ihleten. Itt az ötlet, csak írva kéne fakadni. És lehetőleg mary-sue-talanítani kicsit a figurámat, az írási stílusomat meg végképp. Hogy a divatos kifejezéssel éljek. De asszem már korábban lerágtam a csontot a sztereotípiákkal kapcsolatos problémákról.

Talán húznom kéne vissza gályázni. Rám bízták a pénzbehajtást...
(itt is lesz még droidsztori, több is mint szeretném, pl. hogy lehet elfelejteni, hogy van egy közel 400 000-es tartozásod? És hogy lehet azt gondolni, hogy beveszem?

V

Remember remember
the fifth of november
the gunpowder treason and plot;
I know of no reason
why Gunpowder Treason
should ever be forgot.

Ezt most egyedül gillz kedvéért :P :D a film tetszett, részletes kritika később.

Home sweet home

Azt meg szerintem nem is írtam, hogy megnéztük a házat szombat délelőtt.

Hát előszöris: jó helyen van. Igaz, kicsit kiesik. Igaz, nehéz lesz a Madárdombot megszokni a belváros után. De csönd van, meg kertek, meg körömollóval nyírt pázsitok, szóval zööööld... nya. :P A 67-es kábé 10 méterrel a háztól odébb parkol, szal legalább az nem egy óra, h a buszig bejussak. TESCO száz méter, közért megoldva, jessz.
A ház ikerház, de nem zavaró. A földszint kicsit meg van emelve, lépcső visz fől, mellette az előkertrészen tuják és egyéb örökzöldek, és egy garázslejáró. Bent nagy ebédlő-konyha, gardrób, mosókonyha, fürdő, WC, közlekedő és egy nagy nappali KANDALLÓVAL!, terasszal, azon át a kertbe lehet jutni. A terasz előtt hatalmas cseresznyefa, terasz alatt nagy kupac hasábfa tüzelőnek, a kertben némi gondozatlan fű, egy kivágásra ítélt, a sok terméstől kettéroskadt barackfa, egy eperfa, meg még sok kisebb csemete a kert ház melletti részében, ki a kapuig.
Fent az emeleten csepp fürdőszoba, és négy egész tisztességes méretű szoba, ebből kettő keleti fekvésű, ezek valamelyikére pályázom. A pincében három helyiség, egy garázs, egy kisebb, némi természetes fénnyel, és egy nagyobb, ami viszont sötétebb. A kissebbikből valsz műhelyet csinálok. Lesz hely a gépeknek, szabászasztalnak, próbababának, textíliáknak, végre elhozhatom a vizsgakollekciómat Eryéktől (helyhiány miatt náluk tárolom egy vécécsésze társaságában - bár ez utóbbi nem a saját tulajdonomat képezi :)), és _talán_ a tolkienes jelmezeknek is lesz helyük - jó is volna, ha rendesen el tudnám tárolni őket...

Szóval, határozottan király. Kicsit elhanyagolt, de úgyis át akartuk burkolni az egészet. Asszem, szerencsém van.

#27

Kicsit lassan frissül újabban a freeblog. Bármit írok, sosem hajlandó rögtön kitenni. Vajon azért-e, hogy ha amúgy nem cseszekszik velem a net, legyen min mérgelődnöm?

Ááá, biztos nem.

Amúgy frissült kicsit a linkek kinézete itten oldalt, csak még nem látszik. Meg majd felpakolok sok jó dolgot is még mellé.

Egy csokor droid tőlem-neked

I.
T. Cím!
Mi az ára a kis zsebben hordható készüléknek?
üdv: X.Y.Z.

Igen, ez egy tájékozódni vágyó, szépreményű vásárló levele hozzánk. Hát, látjátok, gyerekek, így kel hivatalos stílusban fogalmazni.

Arról nem beszélve, hogy legalább tíz készülékünk van, ami zsebben hordható. Valami infot? hogy mit csinál? Nem baj, majd visszaírok neki, hogy 3000-től 20 000-ig.

II.

Bejön a főnök, kezében egy számla egy hirdetésről, és egy levél, rezignáltan közli, hogy vissza kell küldeni kifizetetlenül. Kérdezem, miért? A főnök erre megmutatja az újságot. Minden probléma nélkül berakták végre a hirdetésünket, amelyben óriási márciusi akcióinkról van szó.

Az áprilisi számba.

III.

Bejön a főnök, kezében egy újság. Rezignáltan közölte, hogy azt hitte, a múltkori újságot nem sikerülhet felülmúlni. A jelenleg kezében lobogtatott lapszám májusi, és következő hirdetést tették bele a megkérdezésünk nélkül:

Lepje meg szeretteit karácsonyra világszínvonalú termékeinkkel!


Csúnyán röhögtem.

IV.

A világ talán legpofátlanabb telemarketinges módszerével találkoztam tegnap. Zanzásított kivonat következik.

Felhív a fickó.
 - Jó napot, nézelődtem a honlapjukon, érdeklődhetek az XY készülék felől? Megvásárolható Önöknél?
 - Elnézést, milyen készülék?
 - Hát az XY, ilyen mobiltelefonra szerelhető darab, amely megakadályozza a telefon káros sugárzásának terjedését.
 - Nem, sajnos nem mi forgalmazzuk.
 - Hát pedig jó is készülék...
 - Igen, de értse meg, nem mi foglalkozunk vele.
 - Nahát, pedig annyira jó lenne, tudja, vannak ezek a káros sugárzások, és az ellen nagyon jó, mérhető is...
 - Biztos, de...
 - Nos, ha maguk nem foglalkoznak vele, akkor nem érdekelné Önöket esetleg a forgalmazása?
 - ???
 - Mert akkor nagyon szívesen fölveszem Önökkel a kapcsolatot, esetleg tudnánk valamikor személyesen is beszélni róla?
 - ???!!!

Itt szép finoman leráztam...
Azér ez a vásárlónak-álcázom-magam-módszer túlütött minden eddigi próbálkozást.


Murphy konyhai törvénye Lómiel megfigyeléséből

Minél puhábbnak ítéled meg ahhoz, hogy bent hagyd a mosogatóban a tányér oldalán/berakd a hűtőbe, annál keményebb és szikkadtabb lesz, mikor le akarod kaparni az edényről/el akarod vágni a tányérodon.

Nyugi

No, ki az, aki ezek után nem hiszi, hogy az új hobbim a cifrafrászt hozni a blogolvasóimra?

Hálistennek, nem lett nagy baj, kiderült, hogy nem (csak)  én  voltam hülye, hanem az mtt is...  (még mindig  a kiadó...) szóval, leesett a kőszívem.

:P

Amúgy akartam még kultúrális rovatot, mely szerint olvassatok Clavellt, de különösen a Tajpant, mert jó lesz nektek, de most ez az iménti elcseszte a napomat.

Menjen a halálba az MTT! (ezúttal kivételesen tényleg a telefonkönyvkiadók, nyugi...)

Lőjetek le

Szóval azt hiszem, megint sikerült jól elcsesznem a dolgokat, és feketepontot szerezni a főnöknél, és talán kirúgatni magam. Fasza. Csak tudnám, miért nem vagyok képes odafigyelni, és jó (de legalább nem rossz) döntést hozni. Mindegy, talán kimászom belőle.

Határozatlan vagyok - vagy mégsem?

Na, szép. Halódik a net a cégnél. Milyen tré, hárommilliót költöttek függönyre, de gépalkatrészekből csak ilyen trágya vackokat bírtak összeszedni, mint amilyenből az enyém is áll.

Kiderült, h a hétvégi programnak mégsem kavar be annyira semmilyen ünnep, tudniillik anyám elkeverte, hogy mikor is kell neki önsajnálni, hogy már ilyenkpor is itt hagyjuk, én meg persze minek nézzek bele a naptárba? Mindegy, azért a lelkesedésem nem az igazi. Elhiszem, hogy a helyet tán utoljára látom, mert el akarják adni - de őszintén, nekem ide semmiféle emlékem nem fűződik, és nem is biztos, hogy ragaszkodom hozzá, hogy fűződjön. De mindegy, rossz biztosan nem lesz azért...

Nemtom, menjek-e múzeumba csüt. este. Ha igaz, a Szépműv honlapja szerint meg lesz hosszabbítva, ráadásul, ha jól értem, drágább is a dolog. Pedig milyen hangulatos lenne, de nem vagyok Krőzus.

Olyan semmilyen ez a nap. Pedig ma nem is csak alibiből dolgoztam. :P

Listalusta

Ta-damm!

Épp most végeztem egy hetek óta tartó munkával. Számlázóprogramból és online telefonkönyvből régi szaunavásárlók telefonszámainak keresése, esetleges változtatások beiktatása, utánuknyomozás - 767 név, de ez már a csökkentett létszám (jó 30 kiesett, megszűnt, meghalt, stb.)


El sem tudjátok képzelni, mekkora felüdülés.


Mármint befejezni.

Reklámszünet

Hogy valami színfolt legyen a napban, láttátok-é azt az imbecillis Rexona-reklámot, amiben isten ujja dobálgatja a banánhéjakat a jobb sorsra érdemes szinglitalpak alá, hogy végül az Álompasi karjaiba omolva fedezzék fel, hogy izzadságfoltos a hónaljuk, és büdösek, mint a hatnapos vízihulla. A reklám üzenete, hogy használd a dezodort, mert ki tudja, mikor kell leteperned álmaid férfiúját.

Nos, szerintem azzal kéne kezdeni, hogy a személyes higiéné miatt használjanak a nők dezodort. Én nem vagyok álompasi, de a kedvemért egyesek igazán megtehetnék, hogy ne ájuljak el, ha mellettem kapaszkodnak a metrón.

Időeltolódás

Hmf.

Sűrű program van. Hétvégén megyek ott-tartózkodni pár napra Ery-és-a-haverokkal, de be kell valljam, nincs sok kedvem. Ráadásul a programnak betesz, hogy vasárnap anyák napja, és anyám örülne, ha itt lennék. De persze mikor elígérkeztem, erre nem gondoltam. Azóta bevállaltam ott egy főzést is, nem tudom lemondani. Pocsék.

Aztán, tábor. Sajnos, egyre valószínűbb, hogy kihagyom. A felvételi pont az azelőtti héten lesz, nem hiszem, hogy tolerálná, ha a következőn is mennék. Pláne, hogy úgy fest, a kollégák is akkortájt mennének, nehéz lesz egyeztetni. A táborba meg hétvégére ill. pár napra nem lehet lemenni.

Szóval: Fakk.

Kacsaláb

Ja, azt meséltem már, hogy úgy néz ki, költözünk? Cirka egy éve anyám kitalálta, hogy mozduljunk el, mert kicsi a lakás, és panel. Na, most kiteljesedett. Dél-pest, azonbelül Kispest volt kinézve, ez erőteljesen elmozdult azóta Rákosborzastó Rákosborzasztó felé, olyannyira, hogy anyám most ki is nézett egyet elég komolyan - én még nem láttam, de nem lehet rossz. Rákosrettenetes elején van, TESCO közel, közlekedés közel (tudom, hogy bevánszorogni busszal egy óra, de legalább bevánszorogni a buszig nem egy óra), az elágnál talán kissé beljebb van, Madárdombnak hívjáka területet, anyám szerint királyságos kis kertvárosi övezet, kollégám szerint kicsit elitebb rész (ennyit anyám igényeiről, miszerint nem akar ő puccos helyre menni, csak rendesre). E héten talán én is meg tudom nézni. Na, ott pölö lehetne műhelyem. Kíváncsi vagyok - az már elég biztos, hogy van vevő a lakásra, és költözünk a nyáron, és ha ez a hely tényleg olyan jó, ahogy mondják, remélem, ide.

Mindenkinek van egy ólma...

Ideje lenne komolyabban foglalkoznom a ruhakészítői-kisiparosi-vállalkozói tervemmel. Ha minden összejön, és

1., meg tudom venni a szegőgépet,
2., felvesznek az Iparra,
3., olyan helyre költözünk, ahol lesz műhelyem,
4., tudok anyagot beszerezni,
5., sikerül Druval egyeztetni egy esetleges honlap és egynémely fotók ügyében,

akkor beindulhat valami. Kicsiben, persze, aztán nagyban. A gót cuccok, ill. úgy általában a gót társulás megcélzása jó ötletnek tűnik, arrafelé sokkal többen szeretnek egyedileg tervezett holmiban járni, és talán az sem hátrány, hogy mindennel együtt olcsóbban dolgoznék, mint amennyiből a boltok hozzák ki a cuccaikat. Ebből kifolyólag talán hajlandóak lennének költeni rá.

Hajh, álmodik a nyomor...

Nyavaj

Egyébként jellemző, hogy legalább harmadszor vagyok olyan helyzetben, hogy a küszöbén legyek a szegőgép megvásárlásának, és súlyos fizetnivalóknak egyaránt. Az élet igazságtalan, én meg drága hobbit űzök.

Tálképek és programajánló

Meg voltunk nézni kiállítást. Kissé elaludtunk vasárnap, így a nagy spanyol mesterekre már nem maradt idő, de a Sigismundust megnéztük. A gótikus művészet és történelem kedvelőinek igen ajánlom, érdekes és jó és szép. Ja, és ha észreveszitek a gót betűre/karoling minuszkulára hajazó méltatást a venégkönyvben, mi követtük el. :)

Sajnos, mint mondtam, a többiekre nem maradt időnk, viszont a múzeum csütörtökön nyitva lesz 10ig, ha minden igaz, és mivel a hétvégén nem lesz reményem eljutni, utána meg vége a kiállításnak, szerintem elmegyek akkor. Ki tartana velem esetleg?

És, hogy visszafelé szaladjak az időben, voltunk Tolkien Fogadón is. Jó volt Nam szemináriuma, jó volt a társaság, Rabyn pólója :), és a tányérfestegetés. Sajnos, az újságpapír, amit a tál védelmére (tényleg, ezdehülye szóvicc, mi a csomagolóanyag ez esetben? -tálvédelmi körzet! Háháhá!) alkalmaztam, végérvényesen a festékbe ragadt, ennek eltussolására kénytelen voltam aranyszín kontúrral utókezelni a sárkányt, úgyhogy kicsit giccsesebb, mint akartam, de legalább tálszerű.

Az e hét utáni csütörtökön melyik lelkes ArM-játékosnak lenne kedve elhalasztani a partit, és helyette velem V mint vendettát nézni? Ez nem csak rátok vonatkozik, ha megfelel ez az időpont, bárki jöhet. Nos?
« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »